Kiadják a „Kanizsa Legjópofább Embere” díjat

„Hosszas viták és véleménycserék után, úgy döntöttünk, hogy kiadjuk a „KANIZSA LEGJÓPOFÁBB EMBERE DÍJAT”
Nyereménye egy dedikált „Kanizsai Pillanatok” című képeskönyv karácsonyra,(értéke: 3000 Ft.).
Kérem a jelölteket és a szavazatokat. (…én nem szavazok és nem jelölök), én adom át a könyvet!
2018 dec. 23 – zárás déli 12 óra.
Eddig egy jelölt van!!

(Ez a képeskönyv a díj)

Kanizsaiak a megosztást köszönöm!” – írta Kanizsai József a Facebookon. Szavazni Kanizsai József FB oldalán lehet ennél a bejegyzésnél.
A nagykanizsai Kanizsai József a Nagykanizsai Takács László Irodalmi Kör és a fővárosi Krúdy Gyula Irodalmi Kör pártoló tagja.
A Római Sas Rend lovagja, (Quaestor).
Weboldala ITT TALÁLHATÓ.

Kanizsai József weboldalán bemutatkozásában ezt írja:

Zala megyében, Nagykanizsán születtem.

Lokálpatrióta vagyok készítettem is két könyvet Nagykanizsa múltjáról illetve a jelenéről is. Kezdeti írás inkább amolyan unaloműzés volt barátommal Enyedi János Tiborral 1976-1978. Témákat, ötleteket adtam, illetve egy-egyrészt bevállaltam, de főleg ő volt elhivatott. Nyomtatásban nem került egy anyag sem. Aztán sajnos meghalt. Az ötletek, témák meggyűltek a fiókban.

Legelső írásom nyomtatásban 2013-ban a kanizsai antológiában jelent meg. Még abban az évben ismertem meg a későbbi barátomat, mentoromat, mesteremet Lovag Kanizsa József író, költő meseíró, kritikust., Krúdy kör titkárát, Kőbánya díszpolgárát, az év emberét. Az ő biztatására, és mérhetetlen segítségével 2014 okt. megjelent az első könyvem nyomtatásban.

Az igazság a múltban van című könyvem, majd 2015-ben Csontok Szigete.

Sok kiváló emberrel hozott össze a sor, akik segítették a munkám és fejlődésemet. Meg kell említenem, Keres Emilt Kossuth díjas 2x Jászai Mari díjas színészt, rendezőt, igazgatót, hasznos tanácsait, segítségét. Sajnos már nem él. Ezen kívül számos értékes emberrel hozott össze a sors. Így született meg 2017-ben A Sárkány Meséi. Fenn említettem, hogy lokálpatrióta vagyok és 2016-ban közösen Vizvári Józseffel az Üdvözlet Nagykanizsáról című képes könyvünk. Majd 2017-ben megjelentettem a Kanizsai Pillanatok című képes könyvemet. Még 2017 –ben megjelent egy 57 perces CD, hangos könyv. A szürke címmel, ami az addig megjelent novellákból, versekből ad egy kis ízelítőt. 2016 –ban jelent meg egy másik CD- Költő Imái címmel. Németh „Nyiba”Sándor előadásában. Majd 2018-ban megjelent a legújabb novellás kötetem a Levelek, majd rá félévre egy mesekönyvem Csacska macska kalandjai címmel. Ez mellet számos antológia, irodalmi újság, onláj oldalak adtak helyet írásaimnak.

Kitüntetéseim: Krúdy díszoklevél, Kláris díj II- fokozat, számtalan pályázati díj elismerés.2018 09.14 . a Római Sas Rend lovagja, /Quaestor/