Kárt okozhatnak a sírokra ültetett nagy növények Kanizsán

A temetői előírások betartására figyelmeztetnek a kanizsai központi temetőben
Nem mindegy, milyen növényeket ültetünk a temetőbe szeretteink nyughelye fölé. A nagyra növő fák kellemetlenségek forrásai lehetnek.

Divat a sírokra tuját, ciprusokat, magasra növő vagy nagy területet bekúszó cserjéket ültetni. Ezzel azonban nemcsak a szomszédos síremlékekben okozhatunk kárt, hanem elhunyt szerettünkében is.

A kanizsai központi, Tripammer úti sírkertben az urnasírhelyekbe ültetett, közel másfél méteres örök­zöldek közül többre is figyelmeztető papírokat függesztettek ki a temetőgondnokság munkatársai, azt kérve a hozzátartozóktól, hogy a nagyra nőtt fákat mihamarabb távolítsák el a sírhelyről – ellenkező esetben kénytelenek lesznek megtenni ezt a temetőket működtető Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. dolgozói.

– Önkormányzati rendelet szabályozza, a hozzátartozók mit, milyen növényeket ültethetnek a temetőben – mondta Fitos István, a Via Kanizsa vezérigazgatója.

– Főszabály, hogy egy méternél magasabb növényeket nem szabad ültetni a város sírkertjeiben a normál sírhelyekre sem, a jóval kisebb méretű urnasírhelyekre meg főleg nem.

Könnyen belátható: a gyors ütemben nagyra növő növények nem csak a talajszint felett, az alatt is terjeszkednek, és az egyre gyarapodó gyökérzet szétnyomhatja a szomszédos urnasírhelyet is. A föld feletti rész letörve a környező síremlékekben okozhat kárt, a hulló levél pedig folyamatosan munkát ad. Ezért a nagyra nőtt növények eltávolítását kérjük az érintettektől, előbb kifüggesztéssel, később levélben. Ha ezek után sem történik érdemi intézkedés, mi távolítjuk el a gondot okozó növényt.

A vezérigazgató hozzátette: mindez igaz a temetők régi, nem a hozzátartozók, hanem a mindenkori üzemeltetők által ültetett fáira is. Az ezekkel kapcsolatos helyzetet a mostani működtető megörökölte, az ebből keletkező problémákat igyekszik orvosolni, s újabb nagyra növő növényzetet már nem telepít – írta a Zalai Hírlap.

   
loading...