Átvette megbízólevelét Cseresnyés Péter

Csütörtökön átvette megbízólevelét Cseresnyés Péter, újra megválasztott országgyűlési képviselő. Ebből az alkalomból egy videót is posztolt Facebook oldalán a nagykanizsai politikus.

Mint a videóban elhangzott, „Történelmi győzelmet arattunk ebben a választókörzetben. Soha ilyen sok szavazatot még párszövetségünk nem kapott, mint amit most adtak bizalomként a választópolgárok.

Ez igaz Nagykanizsa városára is, ahol először győztünk a választásokon, így a következő önkormányzati választásokra nagy-nagy bizalommal tekinthetünk. Természetesen ez sok-sok munkával jár.

Átvettem azt a megbízólevelet, amelyik újabb 4 évre adja meg a lehetőségét annak, hogy a Zala 3-as választókörzetnek a képviseletét ellássam az Országgyűlésben.

Megköszöntem mindenkinek a munkáját, aki a választás és a népszavazás lebonyolításban részt vett, és a jelenlevő Fideszes és képviselőkön keresztül megköszöntem minden segítőmnek azt a munkáját, amit végeztek az elmúlt hónapokban.

Ami a köszönetem túl még nagyon fontos, hogy természetesen nem csak annak a több mint 26 ezer választópolgár igényeinek megfelelően kívánom végezni a munkámat, hanem szolgálni akarom az ebben a térségben élő közel 90 ezer ember elvárásait. Szolgálni akarom őket úgy, ahogy az elmúlt 20 évben is tettem ezt. ” – mondta Cseresnyés Péter. (Fotó/videó: Cseresnyés Péter – Facebook)