A megyei jogú városokban élő emberekkel kötött szerződések érvényesek

A megyei jogú városokban élő emberekkel kötött szerződések érvényesek, és természetesen meg fognak valósulni – tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
Előzőleg az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy támogassa azokat a vidéki beruházásokat, amelyeket korábban Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a Modern városok program keretében. Szakács László frakcióvezető-helyettes közlése szerint a kormány múlt csütörtökön visszavonta az ígéretek többségét.
Havasi Bertalan hangsúlyozta: Orbán Viktor és kormányának munkája a magyar emberekkel való konzultáción és közös döntéseken alapul. „Ennek megfelelően minden, a miniszterelnök által aláírt Modern Városok megállapodás maradéktalanul teljesítésre kerül” – tette hozzá a sajtófőnök. MTI

nagykanizsa orbán viktor

Orbán Viktor tavaly júniusi kanizsai látogatásán  az MTI tudósítása szerint többek között azt mondta:

„A fejlesztési program részeként új ipari területet hoznak létre a városban, 2018-ig kétszer két sávosra bővítik a szlovén határhoz vezető M70-es utat, és megépítik a Nagykanizsát elkerülő út első ütemét.

Közölte: megállapodtak a Mura-vidék fejlesztésének programjáról is, aminek része egyebek mellett egy kerékpárútrendszer kiépítése.

A város vezetése által fontosnak tartott, mintegy 3000 nézőt befogadó multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokról, valamint a meglévő uszoda mellé tervezett 50 méteres fedett uszodáról a miniszterelnök azt mondta: ezek fel fognak épülni. Hozzátette: “az a meggyőződésünk, hogy a 21. században Magyarországon minden megyei jogú városban (…) egy ekkora uszodának, és egy ekkora rendezvénycsarnoknak léteznie kell, ez hozzátartozik ahhoz az életminőséghez, amiért dolgozunk, és amit saját magunktól is elvárunk”.