A gyermekeknek szenteli az évet a Zalakarosi Fürdő

A gyermekeknek szenteli az idei évet a Zalakarosi Fürdő, ahol a fejlesztések, felújítások jelentős hányada a legfiatalabbak időtöltését szolgálja – közölte a társaság vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón.

Cziráki László jelezte: ebben az évben 850 millió forintot fordítanak a fürdő fejlesztésére, amiből hamarosan elindul egy 44 férőhelyes ifjúsági szálló kialakítása, a gyerekek fedett vízivilágának felújítása, tavasszal pedig a szabadtéri gyermekmedence korszerűsítése.

(Fotó: Zalakarosi Fürdő)

Hozzátette, hogy az egész éves programok, akciók, kedvezmények tervezése során is azt tartották szem előtt, hogy Magyarország első élményfürdőjében – ahol tavaly 640 ezer látogató fordult meg – a gyerekek, a családosok igényeinek leginkább megfeleljenek.

Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy az idén 55 éve működő Zalakarosi Fürdőnek a 2008-ban indult válságból éppen a gyerekeseknek szánt fejlesztések révén sikerült kilábalnia.

Jelezte azt is, hogy a gyerekek évének keretében nemcsak az ide látogató turistákra gondoltak, hanem a helyben élő gyerekekre is, amit idén az óvodai sportudvar kialakítása, valamint a játszóterek bővítése is jelez – írta az állami hírszolgálat.

Európai díjat kapott a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő sikeresen zárta a 2019-es évet, számos díjat, elismerést, tanúsítványt tudhat magáénak a fürdő, év végére pedig megkapta az Európai Fürdőszövetség (AESB) Eurospa-Med nemzetközi 5 csillagos tanúsítványát így hivatalosan is belépett az Európai termálturizmus elitjébe – jelentette be büszkén sajtótájékoztató keretében szerdán Cziráki László a fürdő vezérigazgatója, majd kiemelte, ezzel a minősítéssel Magyarországon csak a legjobb fürdők büszkélkedhetnek….

 
 
loading...