918 millióból folytatódik Nagykanizsán a belváros rehabilitációja

Több mint 900 millió forintos beruházással folytatódik Nagykanizsán a belváros rekonstrukciós programja, amelynek során a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak több helyet adva az érintett területen csökkentik a járműforgalmat és kicserélik szinte valamennyi közművezetéket.

A kivitelezői szerződés hétfői, nagykanizsai aláírásakor Horváth István projektmenedzser elmondta: a város 725 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az összesen nettó 918 millió forint értékű beruházáshoz.

nagykanizsa

A kivitelező a Szabadics Zrt., amelynek dolgozói a legkésőbb augusztus 10-ig el is kezdik az útlezárásokkal és terelésekkel járó belvárosi átépítéseket, és az európai uniós támogatást is élvező munkálatokat december 31-ig be is fejezik.

A költségvetés egy részéből már eddig hét vállalkozásnak összesen 72,5 millió forint értékű támogatást nyújtott az önkormányzat fejlesztési céljaik megvalósításához, további 7,5 millió forintot pedig civil szervezetek kaptak a rekonstrukciós fejlesztésekkel összefüggésben lakosságnak szóló kulturális, szociális és szórakoztató események szervezéséhez.

Cseresnyés Péter (Fidesz) országgyűlés képviselő felidézte, hogy már tavaly el kellett volna kezdeni a munkálatokat, de az uniós pénzek felhasználása körüli bizonytalanság, a közműkiváltási tervek, valamint a közbeszerzési eljárással kapcsolatos gondok miatt elhúzódott az indulás. Hozzátette, hogy várhatóan 2019-re a felújítások harmadik üteme is elkészül majd Nagykanizsán.

nagykanizsa városháza

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: az elsősorban a Fő utca és az Eötvös tér megújítását jelentő projekt előkészítése hosszú folyamat volt. Most azonban rövid idő alatt, a város lakóinak türelmét kérve végzik majd el a kivitelezési munkálatokat, amelyek eredménye valamennyi ott élőt és oda látogatót szolgálja majd.

A programról szóló tájékoztató szerint 664 méter hosszan és teljes szélességében felújítják a Fő utcát, a jelenlegi két-két sávos helyett egy plusz két sávosra szűkül egy szakaszon a járműforgalom, a helyét pedig gyalogosoknak, kerékpárosoknak és a vendéglátóegységek teraszainak adják át. Sétálóutcává alakítják az Ady utca egy részét, az Eötvös téren többgenerációs családi parkot alakítanak ki az elnyert támogatásból.

Önkormányzati forrás segítségével a járási hivatal előtti területet is felújítják, a Múzeum térről egy új utat nyitnak a közeli Rozgonyi utcára, továbbá kicserélik a víziközmű-hálózatot és korszerűsítik az eddigi közvilágítási rendszert. MTI

(Fotók: Kanizsai pillanat – Facebook)

Vélemény, hozzászólás?