50 zalai projekt csúszik

Csaknem félszáz Zala megyei projekt szerepel a miniszterelnökség által közzétett, európai uniós finanszírozású késedelmes beruházások listáján, több projektgazda ugyanakkor azt mondta az MTI-nek, hogy már befejezték, vagy a közeljövőben lezárják a projektjeiket.

A késedelmesnek feltüntetett projektek között van egyebek mellett több útépítés és felújítás, amelyek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásai. A több tízmilliárd forint értékű munkálatok sorában szerepel a 86-os főút Zalalövőt elkerülő szakasza – amelynek építése még zajlik -, illetve a 76-os főút két szakaszának útburkolati megerősítése és hévízi elkerülő út megépítése, de ezeket már hónapokkal ezelőtt átadták a forgalomnak.
Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: a két utóbbi útszakaszt már valóban forgalomba helyezték, de a támogatási szerződés lezárása egy-egy projekt esetében nagyon időigényes feladat, hosszú hónapokat vesz igénybe. A pénzügyi zárás a 2007-2013-as költségvetési ciklusban indult projektekről azonban legkésőbb 2015 végéig megtörténik.
A nem állami beruházások közt Zalában az egyik legnagyobb összegű késedelmet, 1,1 milliárd forintot a nagykanizsai agglomeráció csatornaberuházása és szennyvízprojektje mutatja a Miniszterelnökség listáján. Az összesen 9,4 milliárd forintos beruházás utolsó eleme is elkészült már tavaly, ráadásul olcsóbban mint tervezték, ezért a megtakarítást – amit eddig nem hívtak le – más kiegészítő elemekre kívánják fordítani – mondta el az MTI-nek Fitos István projektmenedzser. Egy 360 milliós eszközvásárlás közbeszerzése most folyik, a fennmaradó összegből pedig tartalék eszközöket, szivattyúkat, munkagépeket vásárolnának, ehhez pedig még nem készült el az általuk kért szerződésmódosítás, ezért szerepelhet a fel nem használt összeg késedelemként a projektlistán.
Hasonlóan nagy összegű, majdnem egymilliárd forintos elmaradást mutat két zalaegerszegi közvilágítási rendszer korszerűsítésére szolgáló projekt. Doszpoth Attila projektmenedzser az MTI-nek elmondta: az előkészítés és a tervezés jóval hosszabb időt vett igénybe, mint amennyit a konkrét kivitelezés, a hatezer lámpatest cseréje igényel. A kivitelezői szerződést már januárban aláírták, s a tervek szerint április elején elkezdik és május végére be is fejezik a munkálatokat, tehát nem csúsznak ki az év végi elszámolási határidőből.
Több mint félmilliárd forintot nem hívtak még le a keszthelyi és a hévízi kórház funkcióit integráló, 953 millió forintos beruházásból. Kvarda Attila, a két intézmény igazgatója az MTI-nek azt mondta, késett a támogatói szerződés aláírása, emiatt idén szeptember végére módosították a befejezési határidőt is. Ehhez pedig időarányosan tartják magukat, az építkezési munka gyakorlatilag elkészült, a gépek, műszerek folyamatosan érkeznek, az informatikai eszközöket pedig már beszerezték.
Csaknem 150 millió forintot nem használtak még fel a zalakarosi kistérség által még 2009-ben indított közlekedésfejlesztési projektből. Novák Ferenc, a fürdőváros polgármestere (Fidesz-KDNP)  úgy fogalmazott: a hat éve húzódó, már 2011-re lezárni tervezett beruházás egyfajta állatorvosi ló, annyi akadályozó tényező bukkant fel az évek során. Az összesen 654 millió forintos projekttel Zalakaroson és Keszthelyen már korszerűsítették az autóbusz-pályaudvart, a két város térségében több tucatnyi megállóhelyet alakítottak át, és idén várhatóan le tudják zárni a munkát. Ezt eddig egyebek mellett az hátráltatta, hogy kiderült, egyben kezelhetetlen a beruházás, ezért a közbeszerzés is elsőre megoldhatatlan volt, de elhibázták a terveket is, s mindezek sokszori átdolgozást és szerződésmódosítást vontak maguk után.
Teskánd egy két kilométeres kerékpárút kiépítését nem tudta eddig befejezni, mert a MÁV és a nemzeti vagyonkezelő nem tudja eldönteni, ki adhat engedélyt az építkezéshez állami területen  – közölte a település független polgármestere az MTI megkeresésére. Tóth István Jánosné a 173 milliós beruházásról – amelyből 158 milliót nem hívtak még le – azt mondta: az egykori vasúti töltésen vezetett nyomvonal egy része Bagodnál már elkészült, de a fennmaradó két kilométer megvalósítására is „startra készen áll” a kivitelező, így rajtuk nem múlik, hogy elkezdjék és még idén be is fejezzék az építkezést.
Az uniós szabályok szerint a 2007-2013-as pénzügyi időszakban megítélt támogatások esetén a műszaki kivitelezést és a pénzügyi elszámolást legkésőbb idén december 31-ig kell teljesíteniük a projektgazdáknak. A késedelem megállapításakor a projekt hatályos támogatási szerződésében rögzített, 2014. december 31-ig elérendő kifizetési terv és a 2015. február 9-ig történő kifizetési összeg különbözetét vették figyelembe.
A miniszterelnökség összegzése szerint a februári 1716 elmaradt projekthez képest márciusban már csak 1333 késedelemben lévő program maradt az állami és önkormányzati szektorban, esetükben is több mint 100 milliárd forinttal csökkent az elmaradás.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?