31 millió látogató

Tavaly mintegy 31 millió látogatót fogadott Magyarország mintegy 200 turisztikailag is jelentős fürdője.

Horváth Viktória,  a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára elmondta: a hazai turizmus egyik legfontosabb terméke az egészségturizmus, amiből 150 milliárd forintnyi költés kerül a gazdaságba jórészt a hazai gyógyfürdők, gyógyvízalapú szolgáltatások révén. Hozzátette: mióta mindhárom SZÉP-kártya zsebből lehet fürdőbelépőre költeni, 2013 után az idén is 20 százalékkal nőtt a fürdővendégek száma és a SZÉP-kártyás költések értéke.
A helyettes államtitkár kiemelte: a hazai fürdők évi 44 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak, azonban jelentőségük nem csak gazdasági, hozzájárulnak a lakosság egészségmegőrzéséhez is. Majdnem kétmillió vendég érkezik Magyarországra és mintegy 560 ezer magyar utazik belföldön egészségmegőrzési céllal – ismertette Horváth Viktória. Hozzátette: nagyon fontosnak tartják a fürdők minőségének és üzemeltetésének javítását, hiszen minél jobban üzemel egy fürdő, annál többet tud fordítani fejlesztésre, munkahelyteremtésre és minőségi szolgáltatásokra.
Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a szállodákhoz hasonlóan a fürdőket is minősíteni fogják a jövőben. A nemzeti tanúsító védjegyrendszer hozzájárul ahhoz, hogy a vendégek ki tudják választani a számukra legjobb ár-érték arányt nyújtó létesítményeket.
Az NGM és a Magyar Fürdőszövetség 1-5 csillaggal minősíti azokat az élményfürdőket, gyógy-, wellness, illetve orvosi wellness fürdőket, strandfürdőket és uszodákat, amelyek csatlakoznak a minősítési rendszerhez. Október-november folyamán várható az első hivatalos minősítés és remélik, hogy a közel 200 állandó és időszakosan üzemelő fürdő legalább harmada csatlakozik – tette hozzá a főtitkár.
A pénteki strandok éjszakájára 49 fürdő jelentkezett idén – közölte Juhász Szabolcs, hozzátéve: az idén ötödik alkalommal megrendezendő eseményen a legtöbb fürdő éjfélig tart nyitva, azonban több fürdő éjjel 2, vagy akár 4 óráig is fogadja a vendégeket.
Szőke László, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója kiemelte: mára a budapesti gyógyfürdők a turizmus meghatározó és tőkeerős szereplőjévé váltak. A Budapestre tavaly érkező 3,9 millió külföldi látogató közül közel másfél millió turista meglátogatta valamelyik budapesti fürdőt – tette hozzá.
A vezérigazgató ismertette: a Zrt bevétele a 2010-es 5,5 milliárd forintról 2013-ra 7,7 milliárd forintra nőtt. Kiemelte: fontos eredmény, hogy minden évben önerőből 2 milliárd forintja van a cégnek fejlesztésre, karbantartásra.
A látogatószámokat ismertetve a vezérigazgató közölte: a 2010-es 2,9 millió után 2013-ban már 3,3 millió látogatót regisztráltak. A növekedéshez nagyban hozzájárult a SZÉP-kártya használata, amelyből az idei évre 400 millió forint bevételt várnak. Szőke László kiemelte: 2010-ben a látogatók mintegy 20 százaléka volt külföldi, idén ez az arány az 50 százalékhoz közelít.
A fejlesztésekről szólva a vezérigazgató ismertette: két hónapon belül mind a hét budapesti termálfürdőnek lesz télen is működő nyitott medencéje. További cél, hogy a melegvizes strandokat átalakítsanak fürdővé, hogy egész évben üzemelhessenek. Hosszabb távú koncepció, hogy gyógyszállók épüljenek a fürdők mellé, amelyből jelenleg egy sincsen Budapesten.
Szőke László kitért arra is, hogy idén szeptember közepén várható az egymilliárd forintos beruházással felújított Rudas fürdő átadása. A fürdő tetején panorámás jakuzzi épül, továbbá új élményfürdő résszel bővül a Duna-parti fürdő – tette hozzá a  vezérigazgató.

 

Vélemény, hozzászólás?