11+1 randi – Veled, Nagykanizsán

Egy hete tart a Szerelmes Kalandtúra, de még 4 hét áll a párok rendelkezésére, hogy pecsétet szerezzenek a Randilevelükbe, és részt vehessenek a sorsoláson.

A Kalandtúra lényege a párkapcsolatok erősítése. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy érdemes törődni a párunkkal, a párkapcsolatunkkal. Nincs tökéletes kapcsolat, de ha döntünk a másik mellett, akkor tegyünk is azért, hogy jó legyen együtt. Hisznek abban, hogy ez a gyermekek érdeke és az egész társadalom érdeke is.

„Hisszük, hogy az egészséges párkapcsolat az egészséges és boldog család alapja. A boldog család pedig a boldog társadalom alapja. Ez viszont nem véletlen, nem működik magától, ezért tenni kell, közös élményeket gyűjteni kettesben. Ebben szeretnénk nektek segíteni.” – hangzott el Valentin napon a nyitó rendezvényen, amikor a Szerelmesek padját is felszentelték, majd egy össztánccal ünnepelték a szerelmesek napját.

Várják a házas, jegyes és együtt járó szerelmes párokat, és azokat is, akik már kevésbé érzik égni a tüzet, de szívesen fellobbantanák a parazsat. Tudatában vannak annak, hogy akiknek még nincs gyermekük könnyebben teljesítik a túrát, akiknek viszont gyermekeik vannak, annál nagyobb kihívás és nagyobb szükségük is van a tudatosan (!) kettesben töltött időre, kalandra, élményre.

Eddig több, mint 100 Randilevelet igényeltek a párok, de még érdemes beszállni. Randilevelet a Tourinform irodában (Erzsébet tér 21.) és a városi könyvtárban lehet átvenni. A részvétel ingyenes, a randipontokon legalább 50% kedvezményre lehet számítani.

További információk a Szerelmes Kalandtúra Kanizsa Facebook oldalán találhatók.

   
 
loading...