Milyen munkákkal tudnak pénzt keresni a diákok?

(x) Ahhoz, hogy a fiatalok találjanak egy érdeklődésüknek megfelelő, jól fizető állást egy olyan munkahelyen, ahol szívesen dolgoznak, nagyon fontos, hogy tanuljanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az iskolás éveik alatt ne vállalhatnának munkát annak érdekében, hogy szert tegyenek egy kis zsebpénzre.

Egy szülőnek sajnos nem mindig van lehetősége arra, hogy korlátlanul támogassa a csemetéjét. Ahogy azonban egyre nagyobb lesz, a szükségletei is gyarapodni kezdenek, arról nem is beszélve, hogy az olyan dolgokat is finanszírozni kell, mint amilyen például az iskolába való bejárás vagy az albérlet. 

Szerencsére a diákok számára is vannak szuper lehetőségek a pénzkeresésre. Elég ellátogatni a https://szekesfehervarallas.hu/allasok/diakmunka oldalra, és máris láthatjuk, hogy milyen munkalehetőségek közül válogathatnak.

Most pedig nézzük, mik azok a pozíciók, amiket akár diákként is be lehet tölteni!

Felszolgáló, pultos, konyhai dolgozó

A vendéglátás tipikusan egy olyan terület, ahol előszeretettel alkalmaznak rátermett diákokat például felszolgáló, pincér vagy konyhai dolgozó munkakörben.

Bár előnyben részesítik azokat, akik eleve ilyen irányú iskolát végeznek, de ez általában nem feltétele a jelentkezésnek. Sokkal többet számít a fiatal személyisége, hozzáállása, teherbírása, illetve a tanulásra, pörgős munkavállalásra való hajlandósága.

A vendéglátásban sokszor vannak idényjellegű munkák nyáron, amikor a strandoknál vagy a vízparti üdülőhelyeknél megnövekszik a forgalom. Ezeket a pozíciókat szinte kivétel nélkül lelkes diákokkal “töltik fel”, hiszen miután lezajlott a nyár, tovább nincs szükség a munkájukra. A fiataloknak ez nem is probléma, hiszen szeptembertől visszamennek tanulni az iskolába.

Eladó, árufeltöltő, csomagoló

A kereskedelem szintén egy olyan terület, ahol könnyen találhatnak maguknak állást az iskolás fiatalok. Legyen szó a kasszánál történő eladásról, árufeltöltésről vagy csomagolásról, mind olyan munka, amit komolyabb szaktudás vagy tapasztalat nélkül is el lehet végezni. Természetesen betanításra mindegyik esetében szükség van, de a tanulásra fogékony diákok könnyen el tudják sajátítani ezeket az ismereteket. 

Ezeknek a munkáknak az elvégzésére nemcsak nyáron, hanem máskor is szükség van, így a diákok év közben, akár iskola után az esti órákban vagy hétvégén is tudnak pénzt keresni, hogy finanszírozzák az albérletüket, vagy azokat a holmikat, amiket meg szeretnének venni maguknak. 

Adatrögzítő

És végül, de nem utolsósorban adatrögzítőként is vállalhatnak munkát napi pár órában, hogy bevételre tegyenek szert. Ehhez a pozícióhoz sem kell szaktudás, inkább a szorgalom, a precizitás és a lelkes hozzáállás számít.

Látható tehát, hogy ha egy iskoláskorú fiatal pénzt szeretne keresni, akkor van rá lehetősége, hiszen számos pozícióban helyt tud állni akár teljes, akár részmunkaidőben. Szeretettel várják őket a vendéglátásban és a kereskedelemben, de a raktári, csomagolási és adminisztratív munkakörökben is állást tudnak vállalni.