20 milliót érő hamis fűrészeket találtak Zalában

A jogsértők hamis fűrészekkel akarták elárasztani a horvát piacot, azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ismét résen voltak. Zala vármegyénél blokkolták a több, mint húszmillió forint értékű szállítmány útját.

Bulgáriából Horvátországba tartott az a furgon, amit a pénzügyőrök a 7-es számú úton szúrtak ki. Az autó plafonig pakolt rakteréből több száz fűrész, láncvezető lap, burkolat, valamint Stihl és Bosch feliratú matrica is előkerült.

A barkácsholmikat szakértők is szemügyre vették, és megállapították, hogy azok egytől egyig hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül kívántak forgalomba hozni. Az 55 éves sofőr azt nyilatkozta: nem tudta, hogy a szerszámok és az alkatrészek hamisak, ő csak a szállítással volt megbízva.

A pénzügyőrök a több, mint nyolcszáz darab jogsértő terméket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást.

A hamisított termékek forgalmazásának megakadályozása a gyártók számára is fontos, hiszen a védjegyhez társított minőség csorbítása jelentős kárt okoz számukra, miközben a hamis termékek a vásárlókra nézve biztonsági kockázatot jelenthetnek – közölte honlapunkkal pénteken Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, a NAV Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense.