Hajléktalanok vegzálják a járókelőket a Keleti városrészben

Egyre több panasz érkezik hozzánk, hogy hajléktalanok vegzálják a járókelőket Nagykanizsán a Keleti városrészben a kispiac környékén. Azt mondták, a hajléktalanok többsége éjszaka bemegy a szállóra aludni, aztán nappal elindulnak kéregetni. Mostanában a Keleti városrész lett a célpontjuk.

Egyik olvasónk 27 éves autista fiát kutyasétáltatás közben a napokban szólította le egy részeg hajléktalan. Ezer forintot kért tőle és azt mondta neki, ha nem ad, hívja a haverjait és agyonszurkálják. A hölgy azt mondta nekünk, nem mernek feljelentést tenni a rendőrségen, mert a beteg fia nagyon fél, attól hogy „megtalálják”.

Állítólag néha 10-15 fős csoportokban bandáznak mostanában a hajléktalanok a Keleti környékén és rendre cigarettát, pénzt kéregetnek az arra járóktól. Konkrét támadás szerencsére még nem történt, egyelőre még csak a szóbeli fenyegetőzésnél tartanak.

Mi, a magunk eszközeivel csak annyit tudunk tenni, hogy jelezzük a Nagykanizsai Rendőrkapitányság és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felé a jelenséget, ugyanis jó lenne ha egyfajta „demonstratív” jelleggel gyakrabban járnának arra az egyenruhások. Így talán egy kis biztonságérzetet is kapnak azok a kanizsaiak, akik már szinte félnek a részeg, agresszív hajléktalanoktól.

Nem félős olvasóinkat pedig arra biztatjuk, ha incidens történik, hívják a rendőrséget vagy tegyenek feljelentést.

(Éjszakára a nagykanizsai hajléktalanok többsége aludni tér a Citromszigetnél található szállóra)