Az idén nem lesz Ohmydeer fesztivál Nagykanizsán

“Drága Kanizsai Lokálpatrióta Barátaink!

Az előadók és sokatok által Magyarország legszebbnek mondott fesztiválja, az Ohmydeer idén nem valósul meg a festői szépségű Csónakázó-tónál, a parton és az erdő mélyén. Az okokról őszintén: Mi ahogy tavaly is, idén is mindent megtettünk, sokszor erőnkön felül is, de egyedül sajnos mi sem tudunk kétszer csodát tenni. Az a szintű összefogás, amely lehetővé tette volna azt, hogy ugyanazt vagy még a tavalyinál is magasabb minőséget hozzunk létre fellépők, design és technika tekintetében – nem jött létre.
A végsőkig vártunk, de ezen a ponton – éppen a minőséghez való ragaszkodásunk miatt – meg kellett hoznunk ezt a döntést.

Köszönet mindenkinek, aki tavaly velünk volt a két felejthetetlen erdei éjszakán!!!
Büszkék vagyunk Rátok, hogy Kanizsát és Zala gyönyörű vidékét együtt helyezhettük fel a térképre.

Természetesen a fesztivál szervezése mellett tovább dolgoztunk Kanizsáért más típusú projekteken is lokálpatrióta barátainkkal az elmúlt hónapokban, így a következő időszakban pazar híreket hozunk Nektek.

Holnap, csütörtökön 14.00 körül figyeljétek az oldalunkat.

Oh, my deer!!!” – írta Facebook oldalán a Szeretem Kanizsát.

Dübörög az Ohmydeer Fesztivál Nagykanizsán

Dübörög Nagykanizsán a Csónakázó-tónál a kétnapos Ohmydeer Fesztivál. A különleges zenei eseményre honlapunk, a Dél-Zala Press (KanizsaPress) fotós/videósként a kanizsai Auer Alexandrát akkreditálta, aki Ákos koncertjén készített fotókat és videót. Hogy milyen zenei csemege várja még a fesztiválozókat, arról itt értesülhettek.

   
 
loading...