Péntektől a nagykanizsai játszóterek, a Mindenki Sportpályája is korlátozások nélkül látogathatók

Tisztelt Kanizsaiak!

Május 4-e óta a rendkívüli időszak egy újabb állomásához érkeztünk és a koronavírus elleni védekezés új stációba lépett. Az eddigi védekezés hatékonynak és hatásosnak bizonyult a szakemberek és az ország vezetői részéről, így számos korlátozás enyhítésre került. Mindez azonban törékeny állapot, a bezártságból a nyitottság felé való elmozdulás kockázatokat is rejt magában, hiszen könnyen a felszabadultság illúziójába eshetünk, amely a vírus terjedésének kedvezhet, ha óvatlanok vagyunk.

Ezért kérem Önöket, az eddigiekhez hasonlóan továbbra is fegyelmezetten, a szabályokat és a tanácsokat betartva éljük életünket, végezzük hivatásunkat és feladatainkat, még ha a környezetünk követelményei oldottabbak lettek is.

(Fotó: archív. Játszótér a nagykanizsai Csónakázó tónál. MTI/Varga György)

A 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet a védelmi intézkedésekről ismerteti az új kereteket és szabályokat, melyek e következő időszakban meghatározzák az életünket, a cselekvési lehetőségeinket.

A kormányrendelet alapján városunkban is számos változás, enyhítés történik, melyekről az alábbiakban tájékoztatom Önöket:

A mai naptól a Mindenki Sportpályája a 170/2020.(IV.30) Korm.rendelet alapján leírtak szerint látogatható, a műfüves focipályák használata is lehetséges.

A játszóterek és közterületi felnőtt edzőeszközök fertőtlenítése e hét csütörtökig megtörténik, majd ezt követően péntektől használatba vehetik a játszótereket és a közterületi felnőtt edzőeszközöket.

A Csónakázó-tó esetében látogatási korlátozás további intézkedésig nem kerül bevezetésre.

Hangsúlyozom azonban, hogy a kormányrendelet mindenkit kötelez, hogy más emberekkel való szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozza, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartson.

Emellett mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

Magam is nyomatékosan kérek mindenkit, hogy egymásra való tekintettel viseljünk minden nyilvános helyen, tömegközlekedési járművön, üzletben maszkot vagy más védőeszközt!

Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és kitartás. Ezekre van most leginkább szükség – tájékoztatott Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.