Orbán: jöhet a harmadik oltás

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre – jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában.

Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – közölte.

Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat az időseket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni – hangsúlyozta Orbán Viktor. MTI

Részletezve:

– Lehetővé teszi a Kormány a harmadik oltás felvételét, augusztus elsejétől.

– Az orvos dönt arról, hogy mit kap a beteg harmadik oltóanyagként.

– Kötelező lesz az egészségügyi dolgozók beoltása.

– Személyesen fel akarják keresni az összes be nem oltott idős embert a háziorvos, a rezidensek, az orvostanhallgatókat is bevonva.

– Iskolakezdés előtt minden iskolában felvehetik az oltást a 12 évesnél idősebb gyerekek – hangzott el.

(Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda)