Mit tehetünk a fertőzés elkerüléséért az egészségügyi maszk viselése mellett?

A maszk rendszeres és tudatos viselése mellett mit érdemes tennünk annak érdekében, hogy hatékony védelmet biztosítsunk a szervezetünk számára a koronavírus-fertőzéssel szemben? A cikk keretei között erre a kérdésre fogjuk megadni a választ.

Rávilágítunk tehát a rendszeres és alapos kézmosás, illetve fertőtlenítés fontosságára, szó lesz a gyakran használt tárgyak fertőtlenítéséről, egyúttal az immunrendszer megerősítése is említésre kerül.

Ezért elengedhetetlen egészségügyi maszkot viselni a jelen helyzetben

A koronavírus-fertőzés légúton keresztül is képes továbbterjedni, mégpedig a levegőben szálló, egészen apró kórokozókon keresztül. Éppen ezért olyannyira fontos, hogy ezeket a szemmel láthatatlan részecskéket ki tudjuk szűrni a levegőből.

Az egészségügyi maszkok viselése pontosan ezt hivatott szolgálni. A megfelelő minőségű és besorolású maszk kellő védelmet képes biztosítani a koronavírus belégzésével szemben.

Kiemelten fontos a rendszeres és alapos kézmosás

Nem árt tudni, hogy a légúton történő továbbterjedésen kívül a koronavírus cseppfertőzés útján is elkapható. Vagyis megfogunk egy olyan tárgyat, amin a fertőzés ott van, majd szennyezett kézzel megtörölve az arcunkat és a szemeinket máris nagy eséllyel elkaphatjuk magát a vírust.

Ennek elkerülése végett célszerű alaposan kezet mosni, amikor csak lehetőségünk van rá. A kézmosás tehát történjen mindig szappan vagy kézmosószer alkalmazásával, bő vízzel, a kézfejek teljes felületét érintve.

Amennyiben nincs a közelben víz, akkor legyen nálunk alkoholtartalmú kézfertőtlenítő. Ilyenkor fújjuk le a kézfejünket ezzel a készítménnyel, és dörzsöljük át alaposan a kórokozók eltüntetése végett.

Fertőtlenítsük rendszeresen a gyakran használt tárgyainkat is

A kezek megtisztításán kívül érdemes rendszeresen fertőtleníteni a rendszeresen használt tárgyainkat is. Ebbe a kategóriába tartozik többek között a mobiltelefonunk, az autó slusszkulcsa vagy a lakáskulcs is.

Mivel ezeken a tárgyakon is ott lehet a koronavírus-fertőzést továbbadó kórokozó, ezért egészségügyi szempontból esszenciális teendő a rendszeresen végzett fertőtlenítés. Ez szintén fontos lépésnek bizonyulhat az eredményes védekezésben.

A hatékony védelem céljából erősítsük meg az immunrendszerünket is

A koronavírus-fertőzés azok számára jelent fokozottabb veszélyt, akiknél az immunrendszer legyengült állapotban van. Egyértelmű tehát, hogy a szervezet ellenálló képességének javítása eredményes módszernek bizonyulhat a védekezés kapcsán.

Törekedjünk tehát az elegendő mennyiségű és minőségű alvásra, fogyasszunk rendszeresen vitaminokat, és mozogjunk legalább heti három vagy négy alkalommal. Az ép és egészségesebb fizikai állapot ugyanis önmagában is fél sikernek bizonyulhat a védekezés kapcsán.

 
loading...