Megható: így búcsúztatták el a nyugdíjba vonuló iharosberényi háziorvost

46 év iharosberényi-iharosi-pogányszentpéteri és inkei egészségügyi szolgálat után befejezte orvosi praktizálását dr. Erőss Sándor háziorvos. A körzet lakói tapssal búcsúztak doktoruktól: a megszámlálhatatlan napnyi készenlét, emberséges segítő szándék szavakkal ki nem fejezhető köszöneteként szólt a taps és a kiáltás, „KÖSZÖNJÜK, DOKTOR ÚR”!

Ma a Dankó Rádióban az iharosberényiek kérésére 16.05 perckor zenés búcsúztató hangzott el Dr. Erőss Sándor háziorvos, Csikai Anna (Anikó) orvosírnok és Beke Lászlóné (Piroska) tiszteletére.

Az Erőss doktorok három generációs orvosi működése a berényi emberek egészségéért.

Dr. Erőss József uradalmi és körorvos 1863-ban született Görgetegen. 1889-ben kezdte meg uradalmi- és körorvosi munkáját Iharosberényben. Körzetéhez hét falu és több puszta tartozott. Több, mint ötven éven át szolgálta az egészségügyet, miközben szabadságot nem vett ki, csakis hivatalos és komoly családi ügyek miatt hagyta el körzetét. Kezelt betegei között a báró Inkey család tagjai, özv.báró Eötvös Józsefné Rosty Ágnes említhető. A mindennapos szolgálat és hét gyermekének nevelése mellett humoros verseket, anekdotákat írt, ezek közül több megjelent. Mindhárom felnőtt fia orvos lett (körorvos, állatorvos, fogorvos), közülük ketten évtizedekig Somogyban működtek. 1950-ben temették el Iharosberényben.

Fia, Dr. Erőss András körorvos 1902-ben született Iharosberényben. Orvosi tanulmányait Budapesten, Párizsban és Berlinben végezte. 1928-tól látta el szülőfalujában a körorvosi feladatokat. Délelőttönként a rendelőben, délután pedig a falvakat végigjárva gondozta betegeit, nemegyszer gyógyszerüket is megvásárolva. Rendelőjét a legkorszerűbb eszközökkel szerelte fel. A harmincas években részt vállalt a maláriajárvány leküzdésében. Négy gyermeket nevelt, köztük orvosi munkássága folytatóját. Ötven éven át szolgálta az egészségügyet, munkája elismeréseként 1974-ben a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát kapta meg. 1982-ben hunyt el, Iharosberényben nyugszik.

Fia, Dr. Erőss Sándor háziorvos 1944-ben született, belgyógyászként végzett 1969-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1975-ben vette át apja, dr. Erőss András körzetét. Körzeti- majd háziorvosként 46 évig folytatta Iharosberényben az Erőss család 132 éven át tartó, három generáción átívelő orvosi szolgálatát. Ma, az utolsó rendelési nap végén Berény és társközségeinek lakossága búcsúzik az orvosdinasztiától. (Forrás és fotók: Varga Róbert – Facebook)