Koronavírus: nagykanizsaiakat és környékbelieket is tesztelnek

Magyarország négy orvos-egészségtudományi képzést folytató egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem – a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozatot kezdett.

A kutatás célja, hogy pontosan, az egész országra érvényes módon feltérképezze a koronavírus-fertőzés elterjedtségét. A naprakész tudományos adatok kulcsfontosságúak a járvány sikeres leküzdésében, az egészségügyi dolgozók munkájában és a megalapozott döntések meghozatalában egyaránt.

A vizsgálatba Nagykanizsán és a térségben élők közül többen is véletlenszerűen beválasztásra kerültek a 14 éves és idősebb népesség köréből. A vizsgálat május 1-14. között zajlik, azonban a Nagykanizsáról kiválasztott személyek meghatározott időpontban kerülnek megkeresésre, amit a KSH az egyetem bevonásával már közölt az érintettekkel.

A felmérésben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, majd ezt követően garat-, orr- és vérmintavétel történik. A laboratóriumi vizsgálatok eredményét, minden a vizsgálatban résztvevő személy egyénre szabottan, várhatóan május második felében tudhatja meg.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kiválasztott résztvevők kulcsszerepet játszanak a járvány elleni küzdelemben, hisz hozzájuk hasonló emberek sokaságát képviselik a szűrővizsgálatban.

Ezért kérek mindenkit, aki beválasztásra került városunkból és a térség településeiről, hogy a cél kiemelkedő jelentősége érdekében vegyen részt a szűrővizsgálaton, amely a lakosoknak korábban megküldötteken túl az alábbi helyszíneken és időpontokban vehető igénybe a lakhelytől függetlenül:

Helyszín: Kanizsai Dorottya Kórház Mikrobiológiai Laboratórium
8800 Nagykanizsa, Szekeres József u. 2-8.
Időpont: 2020. május 12-15. kedd-szerda-csütörtök-péntek (8-14 óra között)

Helyszín: Zala Megyei Szent Rafael Kórház Tüdőgyógyászati Szakrendelés
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1.
Időpont: 2020. május 11-15. hétfő-kedd-szerda-csütörtök-péntek (8-15 óra között)

Helyszín: Keszthelyi Kórház Sürgősségi (SBO) Ambulancia kijelölt helye
8360 Keszthely, Ady Endre u. 2.
Időpont: 2020. május 12-15. kedd-szerda-csütörtök-péntek (8-16 óra között)

Mindannyiunk nevében köszönjük mindazon lakosok részvételét, akik kiválasztásra kerültek és megjelenésükkel támogatják a közös célt, a járvány megfékezését – tájékoztatott Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

   
loading...