Emmi: az ápolók bére az eredeti ütemterv szerint emelkedik

2022 januártól 30 százalékos béremelés lesz a 2018-as illetményalaphoz képest, a mostanihoz képest 21 százalékos lesz a béremelés, hiszen 2018 óta az ápolók bére már három ütemben emelkedett, és januártól valósul meg a negyedik ütem – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.

Közölték, a kormány 2019-ben négylépcsős ápolói béremelési programot indított, első ütemben 2019-ben 8 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése, majd 2020-ban kétszer is volt béremelés: januártól 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. Jövő januártól valósul meg a béremelés negyedik üteme, a mostani bérhez 21 százalékkal, a 2018-as bérhez képest 30 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére.

(Fotó: archív. A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház ápolóinak egy csoportja)

Kiemelték: a béremelési programmal a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal emelkednek a 2018-as illetménybázishoz viszonyítva.
Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot, 2020-ban pedig 82 milliárd forintot fordított a kormány, a jövő évire 239 milliárd 175 millió forintot fordítanak, amelyet a gazdasági növekedés tesz lehetővé – írták.

A tárca tájékoztatása szerint a béremelés több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, akik állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban, illetve alapellátásban, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál dolgoznak.