A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy 59 éves férfivel szemben.
A járőrök még 2024. március 20-án délután Nagykanizsán, az Alkotmány utcában ellenőriztek egy személygépkocsit, melynek hátsó ülésén szemeteszsákba csomagolt, felcímkézett ruhaneműket találtak.
A nyomozók kiderítették, hogy a termékeket az autó utasa aznap délelőtt lopta el egy bevásárlóközpontból.
A férfi eltávolította az áruvédelmi eszközöket, majd fizetés nélkül távozott az üzletekből.
A rendőrök az 59 éves zalaegerszegi férfival szemben a lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségnek – tájékoztatott a rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ez a mérlege a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály elmúlt heteinek. Bár a lefoglalások más-más időpontokban és különböző helyszíneken történtek, úgy tűnik, az elkövetői kör azonos. Az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van.
Néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számolt be arról, hogy lebukott három magyar drogcsempész: egy női-férfi testvérpár, valamint a nő barátja. A Családi üzelmek című amerikai vígjátékhoz hasonlóan egy lakóautóban szállították a drogot.
Amikor a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei alaposan átvizsgálták Letenyén a trió által használt járművet június 10-én, abban több mint 60 kilogramm marihuánát találtak. Mint kiderült, a lakókocsi Olaszországból érkezett, onnan csempészték be hazánkba a drogot. Ugyanakkor az NNI nyomozói az elkövetők diósdi lakhelyén további közel 8 kilónyi kábítószert találtak, illetve ezen túl vákuumfóliázó gépet, valamint nagy összegű pénzt is lefoglaltak.
Első körben a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. A két férfit és a nőt kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nő barátja azóta letartóztatásban van, míg a testvérpár szabadlábon védekezik. Az ügy időközben átkerült a KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályára, ahol már egy közel fél éve folytatott nyomozás során kiderítették, hogy a három fiatal kapcsolatban állhat különböző kábítószer-terjesztőkkel.
Július 16-án Budapesten és Tiszaföldváron összehangolt akció keretében, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTO közreműködésével elfogtak öt férfit: egy iraki, egy koszovói, két magyar és egy hontalan személyt. Ez épp akkor történt, amikor a drog gazdát cserélt volna.
Az elfogásoknál, illetve az elkövetőkhöz köthető ingatlanokban végrehajtott kutatások során a nyomozók összesen több mint 9 kilogramm marihuánát foglaltak le. Az öt férfi közül négyet kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, míg a hontalan személyt kábítószer birtoklásával. Az egyik magyar és a két külföldi férfi azóta letartóztatásban van. A másik két személy szabadlábon védekezik.
A KR NNI tovább folytatja az ügy felgöngyölítését, így nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör még bővülni fog. Az elmúlt hetekben történt akcióknak köszönhetően a KR NNI kábítószer-bűnözés elleni nyomozói összesen közel 90 kilogramm drogot foglaltak le, aminek a feketepiaci értéke meghaladja a 200 millió forintot. Ezzel 90 ezer adag piacra kerülését sikerült megakadályozniuk – tudatta a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. (Fotók: NAV Bevetési Igazgatóság)
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság nagykanizsai osztályának munkatársai július 18-án Keszthelyen láttak el szolgálatot, amikor útbaigazításért odalépett hozzájuk egy férfi, aki közben rosszul lett és összeesett.
A rendőrök egy közeli padra fektették. Nehezen vette a levegőt és az eszméletét is többször elvesztette, ezért mentőt kértek hozzá, közben figyelték az életjeleit.
A helyszínre érkező mentősök ellátták a bajbajutottat, megállapították, hogy valószínűleg egy rovarcsípés miatt allergiás rohamot kapott, majd stabil állapotban a keszthelyi kórházba szállították – tudatta a rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Civilek tartották vissza a rendőrök kiérkezéséig azt a férfit, aki kukákat borogatott és gépkocsit rongált meg Nagykanizsán.
A rendőrségre július 16-án (kedden) éjszaka 22 órakor érkezett a bejelentés, hogy Nagykanizsán a Teleki utcában valaki autót rongált meg.
Tíz perccel később ismét hívták a segélyhívót, hogy egy szemtanú, három civil segítségével az elkövetőt pár száz méterrel arrébb megfogta.
A járőrök megállapítottak, hogy a 29 éves segesdi férfi összeveszett barátnőjével és dühét az utcán lévő szelektív hulladéktárolókon vezette le, egyiket az ott parkoló autónak lökte, aminek megsérült a visszapillantó tükre és a karosszériája.
Kollégáink az elkövetőt előállították, garázdaság és rongálás vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták – közölte a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)
A nagykanizsai rendőrök egy óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki két embert is bántalmazott, hogy pénzhez jusson.
Július 13-án (szombaton) éjszaka 22 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Nagykanizsán az egyik bevásárlóközpont előtt egy férfi bántalmazott két helyi lakost.
(A fotó illusztráció. police.hu)
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető az egyik férfitól pénzt követelt, de mivel nem kapott, ezért többször megütötte és a földre lökte.
A másiktól cigarettát kért, őt arcul csapta, majd meg is rugdosta földön fekvő áldozatát. Mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A nagykanizsai járőrök azonosították és egy órán belül elfogták a 32 éves helyi férfit.
Előállítottak, őrizetbe vették, rablás bűntett miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását – tudatta a rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Nagykanizsa Rendőrkapitányság eljárást folytat egy 55 éves férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt.
A nyomozás adatai szerint egy helyi lakos többfajta kábítószert árusított az elmúlt hónapokban alkalmi ismerőseinek.
A rendőrök a Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével július 11-én 11 óra 50 perckor a 7-es főúton, Nagykanizsa külterületén megállították a személygépkocsijával közlekedő dílert, és az autóban 2,440 kilogramm zöld növényi anyagot és négy vákuumzárás csomagban 2,662 kilogramm fehér, droggyanús anyagot találtak.
A férfi lakásán tartott kutatás során további nagy mennyiségű kábítószert, illetve 1620 eurót és több mint 1 millió forintot foglaltak le.
Az elkövetőnél alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott több kábítószer vonatkozásában is. A férfi a marihuána grammját 3000 forintért árulta, a fogyasztók felkutatása folyamatban van.
A rendőrök előállították az 55 éves nagykanizsai lakost, őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását – közölte a rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: YouTube ill. police.hu)
A rendőrök befejezték a nyomozást egy Felsőrajkon és Kilimánban történt betöréssorozat ügyében.
A szomszéd tett bejelentést a rendőrségre január 13-án arról, hogy Felsőrajkon egy családi ház udvarán két ismeretlen egy gépkocsiba értékeket pakol.
A nő fényképet is készített mobiltelefonnal a két férfiról. Az elkövetők befeszítették a melléképület ajtaját, onnan és a házból két fűkaszát, televíziókat, hegesztőt, laptopot és fotelt vittek el.
A rendőrök felismerték a fotóról az elkövetőket, majd rövid időn belül elfogták a 27 és 24 éves kilimáni férfit és a 27 éves pacsai bűntársukat, előállították a rendőrkapitányságra és lopás miatt kihallgatták őket.
A nyomozók több kilimáni lopással is összefüggésbe hozták az egyik gyanúsítottat, aki január 23-án és február 17-én műszaki cikkeket vitt el családi házakból, valamint alkalmi lopással egy táskából 60 ezer forintot is elemelt.
A letartóztatásban lévő 27 éves férfiról kiderült, hogy több társával hasonló jellegű bűncselekményeket követett el Ausztriában is a 2023. november és 2024. január közti időszakban, így őt magyarországi büntetésének letöltését követően átadják az osztrák rendőrségnek.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte a négyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopás bűntett miatt folytatott vizsgálatot, az iratokat megküldte az ügyészségnek – tudatta a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)
Új és használt cikkek eladására szolgáló internetes felületeken és a közösségi médiában létrehozott piactéren is árulta portékáját két csaló. A zalai rendőrök a Mátrix Projekt keretében csípték őket fülön.
Fűkaszát és motorfűrészt kínált eladásra internetes kereskedelmi felületeken az a két férfi, akiket június 26-án fogtak el a zalaegerszegi rendőrök.
Az elkövetők előleg utalására kérték a sértetteket, majd elérhetetlenné váltak. Ezzel több százezer forintot csaltak ki gyanútlan áldozataiktól.
A széles körű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók pár nap alatt azonosították a 44 és 28 éves nagykanizsai férfit. Azt is kiderítették, hogy más megyékben is hasonló módszerrel követtek el vásárlási csalásokat.
Az elkövetőknél megtartott kutatás során mobiltelefonokat és SIM-kártyákat, továbbá pénzt foglaltak le a rendőrök.
A férfiakat üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság elrendelte letartóztatásukat – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalántalál.
A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy 25 éves férfi ellen, aki szerelemféltés miatt leégette a barátnője házát.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, még januárban egy gelsei baráti összejövetelen alakult ki konfliktus a későbbi sértett és párja között. Az ittas férfi agresszívan viselkedett barátnőjével, üzenetekben fenyegette. Ettől a nő megijedt, és családtagjaival együtt máshol töltötte az éjszakát.
A férfi hajnalban benzinnel fellocsolta az akkor már üres házat és meggyújtotta. Erről videófelvételt is készített, amit aztán továbbított a párjának. A tűzben személyi sérülés nem történt, de a családi ház lakhatatlanná vált.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte az azóta is letartóztatásban lévő 25 éves férfivel szemben a közveszély okozása bűntett miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldte az ügyészségnek – tájékoztatott a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: Gelse ÖTE – Facebook)