Autókat rongált meg Kanizsán, keresik a rendőrök

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20030/184/2019. bűnügyi számon folytat nyomozást rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A gyanú szerint a képen látható férfi 2019. február 9-én Nagykanizsán, a Kossuth Lajos téren megkarcolta egy Hyundai típusú személyautó első- és hátsó szélvédőjét. Továbbá szintén ezen a napon a hajnali órákban a Liget utca 19. számnál parkoló Volkswagen típusú személyautó szélvédőjét is megrongálta.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Behajtott a kereszteződésbe, elütötte a motorost Kanizsán

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak egy 59 éves férfival szemben.

A gyanú szerint a helyi férfi tavaly november 20-án 7 óra körül Nagykanizsán, egy parkolóból hajtott ki teherautóval a Király utca felé, amikor az útkereszteződésnél nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező segédmotorosnak és összeütköztek.

A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság az 59 éves sofőrrel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.

(Forrás és helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Nagymamát és unokáját ütötte el Nagykanizsán

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a nagykanizsai rendőrök átadták az iratokat az ügyészségnek.

Egy 19 éves kanizsai férfi tavaly december 24-én 16 óra 58 perckor Nagykanizsán, a Fő úton közlekedett az Eötvös tér felé Opel típusú személyautóval, amikor figyelmetlensége miatt a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy asszonyt és az unokáját.

A baleset következtében az idős nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a gyermek pedig könnyebben sérült.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 19 éves helyi férfival szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Cserbenhagyta a gyalogost a 84 éves sofőr Kanizsán

A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasolnak egy 84 éves liszói férfival szemben.

A gyanúsított tavaly szeptember 5-én 18 óra körül Nagykanizsán, a Teleki úton közlekedett a Szervíz út felé Opel típusú személyautójával, amikor a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél figyelmetlensége miatt nem vette észre az ott közlekedő gyalogost és elsodorta.

Ezt követően a 84 éves személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A baleset következtében a nő könnyű sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 84 éves férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Zsilipről ugrott a mélybe a nő, kanizsai határvadász mentette meg az életét

A víz alatt szabadította ki az őrmester a nő beakadt ruháját, így tudta a felszínre hozni. Megmentette az életét.

A Készenléti Rendőrség nagykanizsai határvadász bevetési osztályának járőre, szabadidejében horgászni indult a Kis-Balatonra április 5-én délután, amikor Zalavár külterületén, a települést elhagyva a 7512-es számú út 4. kilométerénél egy nőre lett figyelmes.

(A Készenléti Rendőrség Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság Nagykanizsai Határvadász Bevetési Osztályának főbejárata)

Az asszony a víztározó északi felén lévő zsiliprendszer korlátján átlépve a vízbe ugrott, az erős sodrás azonnal elnyelte. Az őrmester utána ugrott, mivel azonban a nő teste nem bukkant fel, a felszín alatt kereste.

Kiderült, hogy a kétségbeesett asszony ruhája beakadt egy vasdarabba, így önerejéből nem is tudott volna kiszabadulni, még ha akart volna sem. Az őrmester sikeresen kiszabadította és a sokkos állapotban lévő nővel az erős sodrású vízből a partra úszott.

A parton stabil oldalfekvésbe helyezte, majd amikor látta, hogy kicsivel jobban van, a kihűlést elkerülendő az autójába ültette, betakarta a pulóverével és mentőt hívott. A mentőszolgálat munkatársaival egy időben az őrmester szolgálatban lévő zalakarosi kollégái is a helyszínre érkeztek. Míg a mentősök a nőt látták el, a rendőrök kollégájuknak adtak meleg takarót.

A 63 éves asszonyt, aki magánéleti problémái miatt szánta rá magát erre a kétségbeesett lépésre, a mentők kórházba szállították.
(Forrás:
ORFK Kommunikációs Szolgálat)

Százharmincketten futottak bele a traffiba a zalai akció ideje alatt

A rendőrség a Speedmarathon elnevezésű 24 órás összeurópai sebességellenőrzési kampányt Magyarországon 2019. április 3-án 6 órától április 4-én 6 óráig hajtotta végre.

Az ellenőrzés kiemelt célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, a gyorshajtások és a velük kapcsolatos személyi sérüléses közúti balesetek, valamint a halálos áldozatok számának visszaszorítása volt.

(Zalaegerszeg határában, Alsóerdőnél Luczi Evelin rendőr őrmester mobiltraffipaxszal ellenőrizte a forgalmat. Fotó: ZMRFK)

Az ellenőrzési helyek kiválasztásába a rendőrség a lakosságot idén is bevonta, javaslatokat lehetett tenni arra vonatkozóan, hogy az említett 24 órás időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.

Zala megyében a rendőrök 73 helyszínen összesen 10642 járművet ellenőriztek, amely során 132 sebességtúllépést mértek.

A Zala megyei rendőrök köszönik a lakosság aktív részvételét a helyszínek kiválasztásában és a szabálykövető sofőrök pozitív hozzáállását az akció ideje alatt – írta a police.hu honlapon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Udvarában fogták el a cserbenhagyó 72 éves kanizsai férfit

Segéd-motoroskerékpárral közlekedett egy férfi Nagykanizsán, a Kodály Zoltán utca irányából a Bartók Béla utca felé hétfőn 16 óra körül, amikor a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt lassított és a mögötte érkező Fiat típusú személyautó hátulról nekiütközött, a sofőr pedig megállás nélkül távozott a helyszínről. A balesetben a motoros könnyű sérülést szenvedett.

Kiderült, hogy ivott is

A nagykanizsai rendőrök percek múlva intézkedés alá vonták a helyi sofőrt a lakóhelyén, alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott.

A járőrök a garázsban megtalálták a személyautót, aminek elején rongálódás nyomai látszódtak. A 72 éves személyt elfogták, előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

(Forrás és helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Pofozkodásig fajult egy bolhapiaci alkudozás Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök egy 49 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Vasárnap a kora reggeli órákban Nagykanizsán, egy férfi a bolhapiacon próbált alkudni egy termék vételárából, ezért vita alakult ki közöttük, majd az eladó többször arcon ütötte a vásárlót.

A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 49 éves személyt, majd súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(A nagykanizsai bolhapiac)

Biciklis és autós ütközött Nagykanizsán

Egy 51 éves helyi nő szombaton 11 óra 7 perckor kerékpározott Nagykanizsán, a Hajgató Sándor utcában, amikor a Varasdi utca kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a Bajcsai utca felé közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek.
A baleset következtében a biciklis nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és helyszínelési fotók –
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 82 83 84 85 86 118