Elgázolt egy embert a vonat Balatonmáriafürdőn

Baleseti helyszínelés miatt Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között nem közlekedhetnek a vonatok – közölte a Mávinform pénteken a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint péntek délelőtt a Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra tartó Tópart InterCity (IC 857) Balatonmáriafürdőn a Hóvirág utcai átjáróban elütött egy embert.

(A fotó illusztráció. A balatonmáriafürdői vasútállomás. MTI/Vasvári Tamás)

A délelőtti és kora délutáni órákban a dél-balatoni vonalon, illetve a Helikon InterRégiók utasainak jelentősen hosszabb eljutási idővel, pótlóbuszos átszállással kell számolni – hívta fel a figyelmet a Mávinform.

Közölték, a Balaton és Tópart IC-k helyett Fonyód és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok közlekednek. (MTI)

Frissítés!

Befejezték a helyszínelést, már nem kell pótlóbuszra átszállni Fonyód és Balatonszentgyörgy között, a menetrend késő délutánra állhat helyre a dél-balatoni vonalon – írta a MÁVINFORM.

Kapcsolódó

Megadta a csalóknak kódokat a zalai nő, közel 2 millió tűnt el a számlájáról

Csalók egy zalaegerszegi asszony hiszékenységét használták ki, és majdnem 2 millió forintot vettek le a számlájáról. A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére.

November 8-án délelőtt egy zalaegerszegi nőt hívtak fel, hogy 800 ezer forintot nyert nyereményjátékon. A sértettet megpróbálták rávenni, hogy lépjen be a netbankjába, és emelje meg a limitet, de az asszony két alkalommal is megszakította a hívást.

A csalók azonban tovább próbálkoztak. Egyikük banki alkalmazottnak kiadva magát azt állította, hogy csalás áldozata lett.

A nyugdíjas belépett az interneten a banki alkalmazásába, megadta a szükséges azonosítókat és a CVC-kódot, így az elkövetők majdnem 2 millió forintot utaltak el a számlájáról.

Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság eljárást indított csalás bűntett miatt.

A sértetté válás elkerülése érdekében, kérjük, fogadják meg tanácsainkat! 

  • Soha ne töltsenek le ismeretlen programot vagy applikációt számítógépükre, mobiltelefonjukra, főleg ne egy linkre kattintva!
  • Soha ne adják meg bankkártyaadataikat, felhasználói fiókjuk azonosítóit, jelszavaikat e-mailben, sms-ben vagy telefonon érkező kérésre! 
  • Legyenek éberek! Gyanakodjanak, ha a visszautasíthatatlan ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!
  • Ha idegenek a banki adataikat, kódjaikat kérik, vagy a számlájukkal kapcsolatos pénzforgalomról érdeklődnek, bontsák a vonalat, hívják fel bankjuk ügyfélszolgálatát az információs vonalon, és kérdezzék meg, valóban van-e elintéznivalójuk, függőben lévő tranzakciójuk!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál – hívta fel a figyelmet a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Korrigáltak a rendőrök: 70 ezerre csökkentették a 468 ezres zalai gigabírságot

Nemrég, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása nyomán számoltunk be arról, hogy 468 ezerre bírságoltak egy gyorshajtót a nagykanizsai rendőrök.

Az autós fellebbezett, és igaza lett, nem Szentliszló belterületén, hanem annak külterületén mérték be a nagykanizsai rendőrök, akik tévesen állapították meg a bírság összegét, de időközben korrigáltak.

(Fotó: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

„A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály arról tájékoztatta az első fokon eljáró hatóságot, hogy a mérőműszer kezelője a Béke utca 6. szám előtt a menetirány szerinti jobb oldalon a Kossuth utca irányába rögzítési pontot vett fel az első villanyoszlopnál, amelytől északi irányba, Pusztamagyaród felé 4,0 méter volt a merőműszer távolsága. A menetirány szerinti jobb oldali útpadkán a belógó növényzet által kitakart lakott terület vége tábla a rögzítési ponttól 213 méter távolságra volt.

A mért adatok alapján a mérőberendezés pontos felállítási helye és a lakott terület vége tábla közötti távolság 209 méter volt, illetve a lakott terület vége tábla után az útszakaszra nincs kihelyezve sebességkorlátozó jelzőtábla. Tájékoztatott továbbá, hogy a hitelesített mérőműszer által készített fényképfelvételen feltüntetett 250 méter távolság már lakott területen kívülre esik, így a megengedett legnagyobb sebesség az útszakaszon 90 km/óra.” – írta olvasónk a hatóságnak.

„Megállapítottam, hogy az xxxxxx rendszámú gépjárművel elkövetett szabályszegést a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. számú melléklete 70.000,- Ft összegű közigazgatási bírsággal rendeli büntetni.” – szól a határozat.

Napelem-telepítés: 31 sértett, 228 milliós kár Zalában is

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte a nyomozást azokkal az elkövetőkkel szemben, akik sok embertől csaltak ki pénzt energiafejlesztésre hivatkozva.

Egy 43 éves celldömölki férfi és 42 éves keszthelyi társa 2020-tól napelemrendszerek telepítését és szerelését hirdették meg különböző médiafelületeken.

(A fotó illusztráció)

A rendkívül kedvező árajánlatnak köszönhetően 31-en kérték a munkálatok elvégzését. A sértettek azonban csak silány minőségű és a befizetett összeg töredékét érő eszközöket kaptak.

Az elkövetők több mint 228 millió forint kárt okoztak.

A zalai rendőrök elfogták a keszthelyi férfit, őrizetbe vették, kihallgatták, és a bíróság letartóztatta, míg társa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A celldömölki férfit 2024 januárjában a spanyol rendőrség Tenerifén fogta el, majd átadta a magyar hatóságoknak.

A két elkövetőt 31 rendbeli csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A csalók 25 millió forintot fizettek vissza a sértetteknek, továbbá a nyomozók az eljárás során 48 millió forintot foglaltak le.

A gazdaságvédelmi alosztály a napokban fejezte be az eljárást, és az iratokat megküldte az ügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Új, gyors,elektromos BMW-t kaptak a zalai zsaruk

Tíz elektromos autóval bővül a rendőrség járműparkja.

A BMW iX3 típusú járműveket a rendőrség nevében dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes vette át a Teve utcai székház előtt november 11-én, hétfőn.

A vezérőrnagy kiemelte, hogy az új, gyors, de egyben zajtalan autók nagy szolgálatot tesznek majd a rendőrségi feladatok ellátásában, üzemeltetési költségeik is kedvezők. Mint mondta, büszke arra, hogy kollégái a legmodernebb technikákat is használni tudják munkájuk során.

(Fotó: police.hu)

A rendőrség jelentős gépjárműhasználó és alapvetően hagyományos meghajtású autókat használ. A szervezet elkötelezett azonban amellett, hogy lépést tartson a modern technológiai fejlődéssel, és egyben támogassa a zöldebb, fenntarthatóbb jövőt.

A beszerzéshez szükséges forrásokat az Energiaügyi Minisztérium biztosította a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével, hozzájárulva ezzel a rendőrségi flotta károsanyag- és üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentéséhez.

Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatósági elnöke az átadáson hangsúlyozta, hogy kiemelkedő szemléletformáló hatással bír a tisztán elektromos autók megjelenése a rendvédelemben. Fontos mérföldkő a környezeti ártalmak csökkentése szempontjából, hiszen ezentúl kilenc régióban hirdeti a rendőrség is a zöld átállás fontosságát.

A BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója, Gombos Zoltán elmondta, hogy a cég járművei már 20 éve jelen vannak a rendőrség életében, ebben az időszakban több mint 200 rendőrmotorkerékpár teljesített vagy teljesít jelenleg is szolgálatot az utakon. Mostantól a sokoldalú elektromos autók is bevethetők lesznek a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében.

A rendőrség tulajdonába és üzemeltetésébe kerülő, 210 kW teljesítményű, 400 Nm csúcs forgatónyomatékú BMW iX3 modellek 6,8 másodperc alatt gyorsulnak 100 km/h sebességre. Tízperces gyorstöltéssel 100 kilométer hatótávra elegendő energiával tölthetők fel az autók. A BMW iX3 modellekhez az akkumulátorok feltöltéséhez szükséges fali töltőberendezések is tartoznak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kettő, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Somogy, a Fejér, a Zala, a Pest, a Veszprém és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság pedig egy-egy rendőri felszereltségű autót kap.

A járművek elosztásánál földrajzi és turisztikai szempontokat is figyelembe vettek – tudatta a Rendőrség honlapján az ORFK Kommunikációs Szolgálata. (Fotó: police.hu)

Kárt okoztak egy autóban Nagykanizsán, egy sofőrt keresnek a rendőrök

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Baleseti Helyszínelő Alosztálya 20000/8536/2024. számon folytat eljárást.

2024. november 11-én (hétfőn) 18 óra 16 perckor Nagykanizsán, a Zárda úton lévő parkolóban (régi piac területén) egy ismeretlen személy, egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel tolatás közben nekiütközött egy ott parkoló Renault személygépkocsinak.

A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.

Kérjük, hogy a cselekmény körülményeinek tisztázása érdekében jelentkezzen a gépjármű vezetője, vagy aki az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon személyesen, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es díjmentes segélyhívó számon! – közölte a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Kapcsolódó

Rendőr mentette meg egy idős nő életét Nagykanizsán

Saját életét kockáztatva ment be egy lángokban álló nagykanizsai lakásba Rutsch Tamás r. törzsőrmester, hogy kihozza a benn rekedt asszonyt.

A rendőrséget is riasztották egy nagykanizsai tűzesethez november 9-én (szombaton) hajnalban. A társasházban élő lakók elmondták a rendőröknek, hogy a harmadik emeleten égő lakásban egy idős nő lakik egyedül, aki nem jött még ki, hiába dörömböltek, kiabáltak neki.

Hegedűs Dorina Gréta őrmester, Szmerk Ferenc törzszászlós, Farkas Kornélia őrmester biztosították a helyszínt, meggyőződtek róla, hogy más nincs veszélyben.

Eközben Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással betörte a zárt ajtót, és a keletkezett lyukon keresztül bemászott a füsttel teli, lángoló lakásba. Megtalálta a bajbajutott 78 éves asszonyt, aki önerőből már képtelen volt távozni.

A járőrvezető kimenekítette a nőt, kollégái a ház elé kísérték és átadták a mentőknek.

A bajt az erkélyen meggyújtott mécses okozta, amit a szerencsétlenül járt asszony elfelejtett eloltani lefekvés előtt – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

Kapcsolódó

Baleset történt Nagykanizsán, egy autóst keresnek a rendőrök

Október 3-án 5 óra 45 perckor Nagykanizsán, a Zrínyi Miklós utca 32. szám előtti gyalogosátkelőhelyen egy ismeretlen személy, egy ismeretlen forgalmi rendszámú, barna színű, Peugeot típusú személygépkocsival elsodort egy nőt.

A gyalogos az ütközés következtében a motorháztetőre, majd az úttestre esett és könnyű sérüléseket szenvedett.

A sofőr megállt, beszélt a sértettel, azonban az adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.

Kérjük, hogy a cselekmény körülményeinek tisztázása érdekében jelentkezzen a gépjármű vezetője, vagy aki az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es díjmentes segélyhívó számon! – tudatta a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Drograzziát tartottak hat Nagykanizsa környéki helyszínen a rendőrök csütörtökön

Rajtaütést tartottak hat Kanizsa környéki helyszínen a rendőrök csütörtökön.

Az akció során két épületben találtak mintegy 50 tő kannabiszt. Az üggyel kapcsolatban két gyanúsítottat hallgattak ki, de úgy tudjuk, őket még aznap el is engedték – számolt be a Kanizsa Médiaház.

Az eset kapcsán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól azt az információt kapta a nagykanizsai média, hogy egy már folyamatban lévő nyomozás kapcsán történt a csütörtöki, hat helyszínes rajtaütés.

A rendőrség most azt vizsgálja, hogy a két kihallgatott személy saját fogyasztásra vagy árusításra használta a növényeket. 

(Forrás: Kanizsa Médiaház.) Rajtaütés és lefoglalás – Kannabiszt termesztettek Kanizsán és környékén.

(A fotó illusztráció)

Kapcsolódó

Rendőrök ajándékozták meg a közlekedőket Zalában

Novemberi Light Friday kampány Zalában.

Biztonságot kaphattak ajándékba, akik a Light Friday akció alatt, november 8-án ellátogattak a Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen és Lentiben felállított rendőrségi standokhoz.

Láthatóságot növelő eszközökkel várták az érdeklődőket a rendőrök, akik a készlet erejéig fényvisszaverő mellényeket, karpántokat és kerékpár-világítási csomagokat adtak át.

Rövidebb nappalok, borús, ködös hajnalok, esték. Ilyenkor a közlekedőknek is jobban kell figyelniük a láthatóságra. Ezért az egyenruhások felhívták a sofőrök figyelmét az őszi–téli átállás időszakában megváltozó közlekedési viszonyokra, valamint arra, hogy vizsgáltassák át a kocsijuk világító- és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, valamint a nyári ablakmosó folyadékot se felejtsék el télire cserélni!

A Látni és látszani kampány keretében a gyalogosokról és kerékpárosokról sem feledkezhetünk meg, hiszen ők is sokat tehetnek annak érdekében, hogy minél nagyobb távolságról észrevehetők legyenek.

A feltűnő színű ruházat, a hátizsákra, bevásárlótáskára tett láthatósági pántok megelőzhetik a baleseteket. Kutyasétáltatás során nemcsak a saját épségünket, de kedvencünk biztonságát is szem előtt kell tartanunk. A fényvisszaverő vagy világító nyakörv, póráz, hám ugyancsak segíti a láthatóságot.

A bicikliken és a rollereken kötelező felszerelés a világítás és a prizmák, de nem árt, ha lakott területen belül fényvisszaverő mellényt is viselünk este és éjszaka – tudatta a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

1 4 5 6 7 8 118