Sírba rejtett pénz: befejezték a nyomozást a kanizsai rendőrök

A nagykanizsai rendőrök befejezték a lopás vétség miatt folytatott nyomozást egy 24 éves nővel szemben.

Egy fiatal nő még májusban átment szomszédjához Nagykanizsán, és elemelt a lakásból 250 ezer forintot.

A tolvaj megvárta, hogy a férfi elaludjon, majd magához vette a pénztárcáját. Néhány dolgot vásárolt a pénzből, és azt tervezte, hogy a többiből édesanyjának vesz majd ajándékot, de meggondolta magát. Inkább buszra ült, és egy temetőbe ment, ahol hozzátartozója sírjában rejtette el a zsákmányt.

A rendőrök lakóhelyén fogták el a fiatal nőt, előállították, majd lopás vétség miatt hallgatták ki. Az elvitt pénz nagy része előkerült nejlonba csomagolva.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói lezárták a vizsgálatot, az iratokat megküldték az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Előzmény

Elfogták a nagykanizsai gyilkost, jutalmazták a rendőröket

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság két beosztottja vehetett át elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatója, dr. Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagy jutalomban részesítette a Nagykanizsai Rendőrkapitányság két beosztottját.

Mihóczi József rendőr zászlós, körzeti megbízott és Bébecz Dávid rendőr főtörzsőrmester, járőrvezető vehetett át elismerést egy emberölést elkövető személy elfogása során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért – közölte a rendőrség honlapján a szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

Előzmény

Két kamasz drogterjesztőt fogtak el a zalai rendőrök

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, nyár elején rendelték el azt a kábítószerrel kapcsolatos nyomozást, amely szeptember 24-én sikeres felderítéssel zárult.

A közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le az egyenruhások két zalai fiatalra. A rendőrök ébresztették őket.

(Fotó: YouTube)

A 18 éves fiúk több mint egy éve marihuánát és amfetamint árultak, amit otthonaikban tároltak, és onnan értékesítették ismeretségi körükben.

Az egyenruhások kutatást tartottak az ingatlanokban, ahol 63 gramm droggyanús zöld növényi törmeléket találtak alufóliába csomagolva, amit lefoglaltak.

A nyomozók mind a két fiatalt előállították, és kihallgatták kábítószer-kereskedelem bűntett miatt. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrök a vevőkört is azonosították, velük szemben kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

Az elkövetők által eddig értékesített nagyjából 600 adag kábítószer feketepiaci értéke megközelítőleg hárommillió forint.

Ezzel az akcióval pedig a zalaegerszegi rendőrök 60 adag kábítószer árusítását akadályozták meg – közölte a rendőrség honlapján szombaton a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Hat elfogatóparancs volt érvényben a sátorban bujkáló kanizsai férfi ellen

A nagykanizsai rendőrök csaptak le egy 23 éves helyi férfira, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.

Járőrök, körzeti megbízottak, bűnügyesek közös akciója vezetett sikerre szeptember 23-án reggel, amikor egy többszörösen körözött személyre csaptak le Nagykanizsán.

Szülei háza mögött, egy erdős területen felállított sátorban bujkált a 23 éves helyi férfi.

Csalás és magánlaksértés miatt hat körözés volt ellene érvényben, mert az elítélt nem kezdte el letölteni az összesen 6 év 4 hónap börtönbüntetését, és folyamatban lévő bűnügyben is keresték.

A körözött férfi nem próbálkozott ellenállással, az intézkedés során végig együttműködő volt.

Miután a rendőrök megbilincselték, a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra állították elő, ahonnét átszállították a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Ugrott a jogsi Kanizsán is

Továbbra is gondot okoz Zala vármegyében az ittas járművezetés. Sajnos az elmúlt napon is több olyan járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök, akik alkoholt vagy kábítószert fogyasztottak, egyikük balesetet is szenvedett.

A járőrök szeptember 22-én délelőtt Nagykanizsán, az Ady Endre utcában figyeltek fel egy járműre, ami bizonytalanul, kacskaringózva közlekedett. A rendőrök megállították és megállapították, hogy az 53 éves helyi férfi a vezetés megkezdése előtt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, amit a műszeres ellenőrzés is igazolt.

(A rendőrségi fotó a 76-os főút zalaegerszegi elkerülő szakaszán készült. police.hu)

Délután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a 76-os főút zalaegerszegi elkerülő szakaszán egy autó balesetet szenvedett, a jármű letért az útról és a szalagkorlát felett az árokba csapódott.

Az 50 éves egervári sofőrről kiderült, hogy kábítószer hatása alatt vezetett. A zsebéből még egy zacskó fehér por is előkerült, ami a gyorsteszt szerint kokain volt. A férfi a balesetben a szerencsének köszönhetően csak könnyebben sérült.

Mindkét járművezető előállították az egyenruhások, vezetői engedélyüket elvették és büntetőeljárást indítottak ellenük.

A közúti közlekedési balesetek visszaszorítása és az ittas járművezetők kiszűrése érdekében a főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzésekre – közölte a rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Gyilkosság történt Nagykanizsán

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a haláleset körülményeit. Az elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrségre szeptember 12-én 20 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, a Csengery úton lévő egyik lakásban megszúrtak egy személyt.

A rendelkezésre álló információk szerint egy férfi szóváltást követően késsel mellkason szúrta 30 éves ismerősét, aki belehalt sérüléseibe.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a helyszínen elfogták a 60 éves férfit, akit emberölés bűntett miatt kihallgattak, őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását – közölte a rendőrség honlapján szombaton a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Fokozott rendőri ellenőrzés vasárnapig Nagykanizsán

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. szeptember 12-én 0 órától 2025. szeptember 14-én 24 óráig.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §.-a, valamint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (XI. 22.) BM rendelet 26.§-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. szeptember 12-én 0 órától 2025. szeptember 14-én 24 óráig a Nagykanizsai Rendőrkapitányság teljes közigazgatási területére.

Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása és a közlekedésrendészeti, idegenrendészeti feladatok ellátása.

Kérjük a feladatokra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel és megértésükkel támogassák! – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Két kisgyerek törte össze magát egy rollerezés során Kanizsán

Két gyerek sérült meg Nagykanizsán, amikor elestek a nagy sebességű elektromos rollerrel.

Az elektromos rollerek nem megfelelő használata nap mint nap problémákat okoz Zala vármegye közlekedésében is, tucatjával történnek a sérüléssel járó balesetek.

Szeptember 9-én (kedden) kora este Nagykanizsán, a Haladás úton szenvedett balesetet két gyerek, amikor elestek egy nagy teljesítményű elektromos rollerrel. Elmondásuk szerint túl gyorsan haladtak, és bukósisak sem volt rajtuk.

A járművet rokonától kérte kölcsön egy 10 éves fiú, aki 12 éves barátjával indult útnak. Egyikőjük könnyű, a másik súlyos sérülést szenvedett.

A roller tulajdonosával szemben büntetőeljárás indult jármű tiltott átengedése vétség elkövetése miatt.

Hangsúlyozzuk, hogy a roller önmagában nem veszélyes eszköz, a felelőtlen használat teszi azzá. Ha körültekintően, a szabályokat betartva, védőfelszerelésben indulunk vele útnak, akkor jelentősen csökkenthető a kockázat – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Volt precedens arra is, hogy a kanizsai zebrán ütközött egy rolleres és egy autós.

Berúgta az ajtót, egy hónap múlva bocsánatkérő levelet és egy húszezrest hagyott a lakásnál

Idegesítette a fúrás hangja egy társasház lakóját, aki ezért szó szerint ajtóstól rontott egy lakásba. A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást a rongálóval szemben.

Egy tömbház egyik lakásában felújítási munkálatokat végeztek még március 17-én Nagykanizsán, ami több napon keresztül hangos zajjal járt.

Az egyik ott élőt annyira idegesítette a fúrás hangja, hogy kiabálva, felindultan rúgta be az egyik lakás ajtaját.

A rendezett ingatlanban senki nem volt otthon, ezért a 40 éves férfi visszatámogatta a nyílászárót és hazament.

Közel egy hónap múlva 20 ezer forintot és egy bocsánatkérő levelet hagyott a kicserélt ajtó előtt.

A nagykanizsai nyomozók befejezték a rongálás vétsége miatt folytatott eljárást, az iratokat megküldték az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Az idén Kanizsa közterein is rongáltak részeg fiatalok

Pakolás közben lopták meg a kanizsai ruhaboltot

Pakolás közben emeltek el egy doboz értékes ruhát a tolvajok. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Még február 26-án érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy miközben egy ruhabolt áruját pakolták az üzletbe, valaki elvitt egy doboz holmit.

A gyerekruhákat kis időre hagyták csak őrizetlenül egy padon, hogy a következő körben bevihessék.

A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és megnézték a kamerafelvételeket is, majd elfogták a három helyi gyanúsítottat.

A nagykanizsai nyomozók befejezték az eljárást, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Tavaly zalakomári tolvajok loptak ruhát Kanizsán. Az ügyet júniusban zárták le a rendőrök.

1 2 3 4 5 123