Baleset Kanizsánál: négy csörnyeföldi férfi megsérült

Egy 39 éves román állampolgárságú férfi közlekedett egy román honosságú tehergépjárművel 2022. október 27-én (csütörtökön) este 19 óra 20 perc körül a 7-es számú főúton Nagykanizsa irányába.

Amikor Nagykanizsa, Balatoni utca kereszteződéséhez ért, balra nagy ívben történő bekanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a főúton szemből érkező, 54 éves csörnyeföldi férfi által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. A balesetben a személyautó vezetője, valamint a hátsó üléseken utazó három csörnyeföldi férfi megsérült – tájékoztatott a Rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Kábítószer hatása alatt vezetett egy nagykanizsai férfi

Egy 2001-ben született nagykanizsai férfi 2022. június 7. napját megelőzően amfetamint és marihanát fogyasztott. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei 20 óra 35 perckor a Nagykanizsa, Kossuth tér 9. szám előtti útszakaszon ellenőrizték a Kórház utca irányából a Kossuth tér irányába közlekedő Seat Ibiza személygépkocsit, melyet a vádlott vezetett.

A vádlott vér- és vizeletmintájából amfetamin és cannabis fogyasztására utaló származékok voltak kimutathatók. Az amfetamin, a delta9-THC, a 11-OH-delta9-THC, a delta9-THC-COOH illetve a cannabis kábítószernek minősül.

A vádlott a szervezetében lévő kábítószernek minősülő szerektől hátrányosan befolyásolva, bódult állapotban vezette a járművet, ezért vezetői engedélyét 2022. június 8. napján bevonták.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés bódult állapotban vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Súlyos sérüléssel járó biciklis baleset történt Letenyén

Október 25-én (kedden) délután 15 óra 50 perc körül Letenyén, a Béke utcában található garázssornál egy 49 éves helyi férfi személygépjárművel tolatás közben nekiütközött a szabálytalanul mögé kanyarodó kerékpárosnak.

A balesetben a 77 éves helyi biciklis nő az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan megsérült – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Ittas nő borult fel biciklivel Kanizsán

Egy 40 éves helyi nő kerékpározott 2022. október 24-én (hétfőn) kora délután 13 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Király utcában a Vásár utca felé, amikor a menetiránya szerinti jobb oldali kiemelt szegélynek hajtott és elesett. A kerékpárossal szemben a helyszínen végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult.

A mentőszolgálat munkatársai a sérült nőt kórházba szállították, ellene a nagykanizsai rendőrök szabálysértési eljárást indítottak – tudatta kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Balesetben megsérült egy 17 éves surdi lány

Egy 17 éves surdi lány közlekedett segédmotor-kerékpárral 2022. október 23-án (vasárnap) délután 16 óra 30 perc körül Kisfakoson a Sandi úton a Damjanich utca felé, amikor egy balra ívelő útkanyarulatból kiérve elvesztette uralmát járműve felett és az útról lesodródva vízelvezető árokba csapódott.

A balesetben a motoros – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Karambol Nagykanizsánál

Egy 37 éves nagykanizsai férfi közlekedett személygépjárművel és az ahhoz kapcsolt utánfutóval 2022. október 19-én (szerdán) kora est 18 óra 25 perc körül Nagykanizsa külterületén, a Bakónaki úton a Cserfő hegy felé, amikor összeütközött a szemből érkező, 19 éves balatonszentgyörgyi nő által vezetett személyautóval.

Az utánfutót húzó jármű a vízelvezető árokba sodródott. A baleset következtében a fiatalabb sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett – tudatta csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Karambol Kiskanizsán

Egy 28 éves szepetneki nő közlekedett személygépkocsival 2022. október 18-án (kedden) délelőtt 8 óra 10 perc körül Nagykanizsán, a Szent Flórián téren a Hunyadi tér felé.

Mivel a sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító, 37 éves eszteregnyei nő által vezetett személygépkocsinak. Az ütközés következtében a vétlen jármű a vízelvezető árokba sodródott, vezetője pedig könnyebb sérüléseket szenvedett – tudatta szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Sörösüveggel törte be egy autó ablakát Kanizsán

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy 27 éves helyi férfi 2022. június 5-én 1 óra 20 perc körül Nagykanizsán, az Eötvös téren gyalogolt, amikor egy személyautó haladt el mellette, a Kórház út irányából a Platán sor felé. A jármű jobb első utasa sértő szavakkal illette a gyanúsítottat, aki ezért a nála lévő sörösüveget az autó oldalának hajította. A gépkocsi hátsó ablaka betört és a szétszóródó üvegszilánkok az egyik utasra hullottak.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 27 éves helyi férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Húsz embert fogtak el drogügyletek miatt Zalában

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak összehangolt munkája eredményeként sikerült azonosítani és elfogni az öt férfit.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfiak 2022. július 5-től rendszeresen kábítószert vásároltak egy szentgotthárdi 26 éves férfitől, majd azt továbbértékesítették az ismerettségi körükben.

A kábítószer-kereskedőknél tartott kutatások során a nyomozók kábítószergyanús anyagot, többek között amfetamint, növényi törmeléket, alufóliába csomagolt fehér porokat, illetve kereskedelemre utaló eszközöket, digitális mérleget, villámzáras tasakokat, mobiltelefonokat, gáz- és riasztó fegyvereket és pénzt foglaltak le.

A nyomozók az öt férfit – őrizetbe vételük mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A rendőrök azonosítottak továbbá 15 főt, akik a fenti dílerektől rendszeresen vásároltak kábítószert. Ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztálya elfogta és előállította a kábítószer-birtoklással gyanúsítható személyeket – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Lopott Suzukival kocsikáztak Nagykanizsán

A tulajdonost a rendőrök még éjszaka értesítették arról, hogy a járművével Nagykanizsán közlekedett négy személy.

A rendőrök 2022. október 10-én (hétfőn) hajnali 1 óra 15 perckor Nagykanizsán, a Király utcában igazoltattak egy 17 éves keszthelyi fiatalembert és három utasát, akik személyautóval közlekedtek. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint az általa vezetett jármű nem az ő tulajdona. A járőrök alkoholszondát is alkalmaztak a vezetővel szemben, amely pozitív értéket mutatott.

A négy személyt előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukat követően kiderült, hogy a nyitott autót a benne lévő kulccsal együtt Keszthelyről, egy ház udvaráról a tulajdonos tudta nélkül vitték el.

A nyomozók a 17 éves sofőrt jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: ZMRFK)

1 2 3 4 86