Nagy rajzolással is készül az őszre a keszthelyi Balatoni Múzeum

A Főtérre tervezett nagy rajzolási akcióval, kerékpáros múltfeltárással és múzeumi titkok megismertetésével is készül az őszre a keszthelyi Balatoni Múzeum.

 

 Havasi Bálint kifejtette: az idény első kiállítása szeptember 20-án nyílik, Szilágyi Imre grafikusművész Hetvenen innen és túl című tárlatán a Debrecenben élő, de nyáron a Balatonnál alkotó művész munkáit tárja a közönség elé. Októberben, a Magyar festészet napjához kapcsolódóan egy elfeledett zalaegerszegi születésű nagybányai képzőművész, Udvardi Ignác Ödön zalai és balatoni kötődésű műveit láthatják az érdeklődők.
A keszthelyi intézmény a száz éve kitört első világháborúról is megemlékezik, a novemberben nyíló kiállításhoz azonban még helyi anyagokat, emlékeket is várnak. Decemberben az intézmény gazdag, és nemrég a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restaurált betlehemgyűjteményét is a látogatók elé tárják az advent első vasárnapjától látható „Szép jelen, szép csillag…” címet viselő, a karácsonyi ünnepkört a Balaton környékén megjelenítő kiállításon – sorolta Havasi Bálint.
Németh Péter múzeumpedagógus arról számolt be, hogy a kulturális örökség napjain, vagyis szeptember 20-án kerékpáros múltfeltárásra, 21-én pedig építészeti és szellemi emlékek megismerésére invitálják a látogatókat. A Múltfeltárás két keréken címmel meghirdetett programon Szendrey Júlia szülőházánál Petőfi Sándor egykori feleségéről, valamint a közeli Fenékpusztán a római kori erődről tudhatnak meg érdekességet a kerékpáros túra résztvevői. Másnap az első világháború és a holokauszt keszthelyi építészeti és szellemi emlékeit egy séta keretében, történész kalauzolásával kereshetik fel az érdeklődők.
Németh Péter kitért arra is, hogy a Múzeumok őszi fesztiváljához már kilencedik alkalommal csatlakozva októberben kerékpáros kulturális barangolásra hívják a Keszthely múltjára és értékeire kíváncsi közönséget. Ugyancsak abban a hónapban csütörtökönként esti beszélgetéseket szerveznek múzeumi titkokról, hogy a balatoni gyűjtemény kevéssé ismert kincseit is megismertessék.
Big draw, vagyis A nagy rajzolás címmel október 18-án, a keszthelyi Főtéren bárki nekifoghat élete nagy művének megalkotásához, az érdeklődőket ugyanis nagyméretű alkotások készítésére bíztatják. Keszthelyen is csatlakoznak a múzeum házhoz megy elnevezésű kezdeményezéshez, vagyis olyan helyre is elviszik a kulturális kincseket, ahonnan az ott élő hátrányos helyzetűek, idősek vagy fogyatékkal élők nem tudnak eljutni a keszthelyi kiállítóhelyre. (MTI)

Kopjafa emlékpark lesz Egerszegen

Kárpát-medencei Sírjel és Kopjafa Emlékparkot létesítenek Zalaegerszegen, a szabadtéri alkotásokat az Országos Faműves Tábor résztvevői készítik el a Gébárti-tó partján, a Kézművesek Házában.

A Zala Megyei Népművészeti Egyesület régi törekvése, hogy az alkotóház környékét látványelemekkel töltse meg. A tervek szerint a sírjeleket, kopjafákat a sétány melletti kiserdőben, a lezárt falusi temető közelében helyezik el. Az emlékpark kialakítását a város vállalta, a parkrendezési tervek az egyesület szakmai támogatásával várhatóan már ősszel elkészülnek – mondta el Skrabut Éva, az egyesület elnöke az MTI-nek.
A neves fafaragók idén Vas, Zala, Fehér és Tolna megye temetőiben elhelyezett fejfák másolatait faragják a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megrendezendő faműves táborban, a következő években pedig újabb tájegységek temetőiben fellelhető emlékoszlopokat, kopjafákat készítenek – ismertette Skrabut Éva.
A fejfákat a szakmai előírásoknak megfelelően kezelik, majd végleges helyükön, az emlékparkban helyezik el őket. A Kárpát-medencei Sírjel és Kopjafa Emlékpark létrehozása azért is jelentős, mert a sírjeleket (emlékoszlopokat) a szakmai szervezetek a világörökség részévé szeretnék nyilvánítani.
Skrabut Éva felidézte, hogy májusban a zalai megyeszékhelyen megrendezett III. Országos Fafaragó Konferencia fő témájául a Kárpát-medencei sírjeleket választották. Az előadásokon szó esett a Kárpát-medence protestáns temetőiben fellelt fa sírjelekről, kisfilmen mutatták be a gyűjtőmunkát, így a fafaragók elméleti felkészítést is kaphattak a sírjelek készítéséhez.
A fából készült sírjeleket a 18. század közepétől helyezték el a református, evangélikus temetőkben. Az emlékoszlopok többségén szomorúfűzfa, forgó nap, forgó rózsa rajzolat látható, de a motívumok tájegységenként, vagy attól függően, hogy nőnek, férfinak vagy házaspárnak állítottak emléket, eltérhettek egymástól.
A zalai református temetőkben lassan a fejfák nyoma is alig található, de például Erdélyben, Észak-Magyarországon vagy néhány alföldi településen tovább él a hagyomány és az elhunyt emlékére fejfát, sírjelet készítenek – emlékeztetett az egyesület elnöke. (MTI)

Jubileumi évad a Griff Bábszínházban

Hat bemutatóval, köztük klasszikus, zenés és táncos bábjátékokkal, valamint komplex, élőszereplős előadásokkal készül a 2014/2015-ös évadra a megalapításának tízéves jubileumát ünneplő zalaegerszegi Griff Bábszínház.

 Az év ősbemutatóval kezdődik: Gimesi Dóra a Szélszabadító című mesejátékát szeptemberben mutatják be Bartal Kiss Rita rendezésében. A jubileum alkalmából az előadás napján (szeptember 26-án) kiállítás nyílik a Hevesi Sándor Színház előcsarnokában. A tárlaton bemutatott tárgyak – bábok, díszletek, fotók, plakátok – a Griff Bábszínház korszakait illusztrálják – mondta el Szűcs István megbízott igazgató kedden az évadnyitó társulati ülésen.
Hozzáfűzte: fennállása óta több mint hatvan bemutatót tartott a bábszínház, csaknem 250 ezer néző látta az előadásaikat, ezért a tárlat anyagát a legemlékezetesebb, legnépszerűbb előadások kellékeiből állítják össze.
Szólt arról is, hogy Pinczés István igazgató betegsége miatt az évad a megbízott igazgató irányításával kezdődik el Zalaegerszegen és majd később derül ki, hogy kinek a vezetésével folytatódik a munka.
A műsorterv ismertetésekor elmondta: októberben Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze magyar népmesét, A csillagszemű juhászt állítja színpadra. A 2014-es év a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó összeállítással zárul, a Szállást keres a szent család című karácsonyi játékot Nagy Kopeczky Kálmán rendezi.
Januárban Mosonyi Aliz Illemtan gyermekeknek című könyvének bábszínpadi változatát mutatják be. Az előadás – amelynek rendezője Székely Andrea – érdekessége, hogy a gyermekek kacagtató, játékos formában kapnak ízelítőt a napi viselkedési normákról.
Márciusban Jill Tomlinson angol szerző A bagoly, aki félt a sötétben című állatmeséjét tűzik műsorra, a bábos, élőszereplős előadás rendezője Szívós Károly. Az évad egy klasszikus mese feldolgozásával, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábjátékkal fejeződik be, a népmese adaptációját Halasi Dániel rendezi.
Szűcs István összegzésként elmondta: idén a szakmai munka színvonalát szeretnék tovább javítani, de emellett az is céljuk, hogy 3500-ra növeljék a bérletesek számát. Az elmúlt évadban csaknem 3200-an váltottak bérletet a Griff Bábszínház előadásaira. Szűcs István szerint a számok azt mutatják, hogy Zala
egerszegen és környékén a négy és tíz év közötti korosztályból szinte minden második gyermeknek van bérlete. (MTI)

Egy éven belül harmadszor emelkednek a pedagógusbérek

Az új pedagógus előmeneteli rendszer 2013. szeptember 1-jei bevezetése után immár harmadik alkalommal növekszik generálisan a pedagógusok bére szeptember 1-jétől. Emellett kisebb jogszabályi változások is várhatók az új tanévben.

A kormany.hu oldalon közzétett tanévkezdő kiadvány szerint a pedagógus és pedagógiai előadó, pedagógiai szakértő munkakörben foglalkoztatottak illetményalapja 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között a teljes munkaidőre megállapított kötelező minimálbér havi összegének 118,9 százaléka középfokú végzettség esetén, 163,3 százaléka alapfokozat esetén, 179,6 százaléka pedig mesterfokozat esetén.
Pedagógus I. fokozatban a fizetések bachelor végzettség esetén 165.750 forint és 314.924 forint között, mesterfokozat esetén 182.294 és 346.359 forint között mozognak.
Minden pedagógus, aki a kormányrendeletnek megfelelően április 30-ig rendelkezett 14 év szakmai gyakorlattal, pedagógus szakvizsgával (vagy azzal egyenértékű tudományos fokozattal), és feltöltötte akár „egyszerűsített”, akár „teljes” portfólióját az Oktatási Hivatal (OH) által működtetett informatikai támogató rendszerbe, teljesítette a 2015. január 1-jei ideiglenes Pedagógus II. fokozatba kerülés feltételeit.
Azon pedagógusok számára, akik megkezdték portfóliójuk feltöltését, de az április 30-i határidőig nem töltöttek fel véglegesíthető portfóliót, az OH 2014. május 30. és június 5. között egyszeri hiánypótlási lehetőséget biztosított, melyről az érintetteket több alkalommal értesítette. A portfóliók feltöltését követően az OH ellenőrizte minden érintett pedagógus esetében a rendeletben foglalt összes feltétel meglétét, és az eredményről 2014. június 30-ig értesítést küldött az érintettek számára. Összesen 22 697 jogosult pedagógus véglegesítette e-portfólióját és ezzel jogosultságot szerzett arra, hogy munkáltatója a 2015. január 1-jével ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba sorolja.
2015. január 1-jén Mesterpedagógus fokozatba kerülnek azok a pedagógusok, akik 2014-ben sikeresen elvégzik az OH által szervezett kétszer 30 órás tanfelügyelői, minősítési szakértői képzést vagy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által szervezett 60 órás szaktanácsadói képzést; megfelelnek a TÁMOP-3.1.5. projekt keretében megszervezett próbaminősítési eljárásokon és rendelkeznek a rendeletben meghatározott feltételekkel (14 év szakmai gyakorlat és pedagógus-szakvizsga vagy azzal egyenértékű végzettség).
A 2015-ös minősítésre összesen 19 136 pedagógus jelentkezett az április 30-ai határidőig. Az oktatásért felelős miniszter döntése értelmében 18 095 pedagógus került be a jövő évi minősítési tervbe. (2930 Gyakornok, 12 468 Pedagógus I. fokozatba sorolt pedagógus és 2697, 2015. január 1-jétől ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolandó pedagógus.) A jelentkezők közül 1 041 pedagógus nem felel meg a február 28-án nyilvánosságra hozott „különös feltételeknek”, ezért ők nem kerülhetnek be a jövő évi minősítési tervbe. A minősítési tervbe bekerülő pedagógusok a kormányrendelet értelmében november 30-ig tölthetik fel e-portfóliójukat az OH által működtetett informatikai támogató rendszerbe.
Változás az új tanévben, hogy a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő, eltérő fejlődésű és más kiemelt figyelmet igénylő gyermekek, tanulók pedagógiai szakszolgálati ellátásához kapcsolódva bevezetik az Integrált Elektronikus Nyomonkövető Rendszert.
A pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak számára is biztosítják továbbá az évi 25 munkanap pótszabadságot. Ez az idei évben arányosan 15 napot jelent az érintetteknek december 31-ig.
A közösségi szolgálattal kapcsolatos változás, hogy a tanulók a jövőben nem csak azon településén végezhetnek közösségi szolgálatot, ahol az iskola van, hanem a saját lakóhelyükön is.
A 6-8 évfolyamos gimnáziumokat érintő változás, hogy az idegen nyelveket, a testnevelést és a művészeti műveltségi terület tantárgyait nem csak mesterfokozatú végzettséggel lehet tanítani.
A vonatkozó rendelet egy új melléklettel egészül ki, amely meghatározza a tanulók fizikai-fittségi mérésének tartalmi kereteit. A rendelet megjelenését követően a minisztérium honlapján közzétesznek egy útmutatót, amely a mérések részletes leírását fogja tartalmazza majd. Pontosították továbbá a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló rendeletet.
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésekben (tanfelügyeletben) közel 6 ezer köznevelési intézmény, 15 ezer feladatellátási hely vesz részt, illetve 150 ezer pedagógus érintett a pedagógusok előmeneteli rendszerében, melyhez kapcsolódó eljárások lebonyolításának támogatására az informatikai támogató rendszer továbbfejlesztése szükséges.

(MTI)

Újra lesz LISZI program: HOZD MOZGÁSBA A CSALÁDOT!

A Kanizsai Urbanisztikai és Lokálpatrióta Csoport Egyesület (rövid nevén KULCS) a tavalyi évben elnyert egy uniós pályázatot, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a város lakosságának (koncentráltan a Keleti Városrész lakóinak) közösség építő programokat szervezzünk. A közelmúltban megrendezett kisállat szépségverseny és gyerek nyári színház után a következő alkalmat a sportnak fogjuk szentelni.

liszi

Egyre több szó esik a médiában az egészséges életmód és a rendszeres sportolás fontosságáról. Mindenki tudja jól, hogy milyen „egyszerűen” lehetne változtatni a mozgásszegény életmódunkon mégis mindenkinél az első lépések megtétele a legnehezebb.

Hova menjek? Mit válasszak? Bírni fogom? Tetszeni fog? Nem fognak kinevetni? …. Kérdések sokasága merül fel az utca emberében, amire válaszok csak akkor érkeznek, ha a bizonytalanságot és gátlásokat legyűrve, arra a bizonyos első lépésre rábírja magát és tájékozódik a lehetőségeiről.

Nem lenne egyszerűbb az első lépést tálcán kínálni és megmutatni, hogy mennyi edzésforma közül lehet választani a városunkban?!

 Egy nap, amikor be tudják mutatni a klubok, edzőtermek, sportegyesületek, hogy náluk hogy zajlik egy edzés, mit csinálnak, kik járnak hozzájuk.
 Egy nap, amikor a család minden tagját mozgásba tudjuk hozni.
 Egy nap, ami a sportolás élményén keresztül elősegíti a helyi közösség épülését is.

… és ez a nap elérkezett! Szeptember 6-án délután 14.00 – 19.00 óráig várunk mindenkit a Mező Ferenc téren (Keleti Étteremmel szemben található zöldterületen, a játszótér mellett), aki sportolni szeretne, vagy csak az első lépést megtenné egy egészségesebb élet felé.

családi sportnap

Dödölle egy tonna krumpliból

A kulturális és gyermekprogramoknak idén nagyobb hangsúlyt adva szervezik meg Nagykanizsán a 11. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivált.

A szeptember 12-én kezdődő kétnapos programsorozatot beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Magyar Ferenc, a főszervező Kanizsa Turizmusáért Egyesület elnöke elmondta: a becslések szerint tavaly mintegy 16 ezren vettek részt a minden korábbinál nagyobb helyszínen megtartott fesztiválon. Idén ismét a Fő út ad helyet a vasi-zalai burgonyaétel, a dödölle, valamint a népi étkek főzőversenyének, a borkínálat és a kulturális programok újból az Erzsébet téren kapnak helyet, míg a színhelyeket kibővítve a közeli Kiskastély udvara a gyermekprogramoké lesz a két nap alatt.
A kulturális kikapcsolódásról helyi művészeti csoportok és országosan ismert előadók gondoskodnak, de ezen a hétvégén tartják meg az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot is. A két évvel ezelőtti próbálkozást követve idén újból rendeznek a belvárosban kerékpárversenyt is – sorolta Magyar Ferenc.
A nagykanizsai Thúry György Múzeum az 1900-as évek elejét idéző hetivásári életképet állít az Erzsébet térre, vagyis az egykori piactérre – mondta el az intézmény igazgatója. Száraz Csilla kifejtette, hogy terményekkel megrakott szekér, kosárárus és fazekas termékeket kínáló eladó is lesz majd a szabadba megálmodott kiállításon, míg a múzeum mindhárom kiállítóhelye hosszabbított nyitva tartással várja a két napon az érdeklődőket.
A dödöllét és más népi vagy tájételeket készítő versenyzők számára főszponzorként a Pannon Egyetem keszthelyi burgonyakutatási központja ajánlott fel egy tonna alapanyagot. Polgár Zsolt igazgató arról beszélt, hogy a 60 éve működő központban nemesített fajták közül két félét hoznak majd, ezek például hámozás után sem barnulnak meg és akár egy nappal korábban előkészíthetik őket a versenyzők. (MTI)

Ősbemutatóval kezdődik a színházi évad Zalaegerszegen

Ősbemutatóval kezdődik a színházi évad Zalaegerszegen: Az anyu én vagyok című Nógrádi Gábor-műből készülő ifjúsági előadást szeptember 25-én mutatják be Farkas Ignác rendezésében – közölte a társulat évadnyitó ülésén a teátrum igazgatója.

 

Besenczi Árpád elmondta: októberben musicalt tűz műsorra a színház, A kölyök című előadást Nagy Viktor rendezi. A miniszter félrelép című bohózatot Besenczi Árpád állítja színpadra, majd november végén a Kean, a színész című komédiát tűzik műsorra Sztarenki Pál rendezésében.
A következő évben három nagyszínpadi előadást mutatnak be Zalaegerszegen: a Csókos asszony című operettet Böhm György rendezi, a kortárs magyar darabok közül pedig Tasnádi István Közellenség című drámáját mutatják be 2015 áprilisában. Az évad Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművével fejeződik be.
Besenczi Árpád – aki februártól újabb öt éven át vezeti a teátrumot – kiemelte, hogy a színház sikeres működése, a nézőszám emelkedése az egész társulat pontos és összehangolt munkájának közös eredménye. Szólt arról is, hogy az útkeresés után elérkezett a „kiteljesedés időszaka”. A társulatnak továbbra is fegyelmezetten, összetartóan és jó légkörben kell dolgoznia, hogy további sikereket tudjanak elérni – hangsúlyozta.
    Emlékeztetett arra is, hogy a színház a város szerves része, ezért fontos, hogy a polgárokkal továbbra megmaradjon a közvetlen kapcsolat. E gondolat jegyében a teátrum szeptember 13-án ismét megnyitja kapuit a közönség előtt, amikor a nézők megismerhetik a kulisszatitkokat, megtekinthetik a színpadtechnikát és még a jelmezeket is magukra ölthetik. A Ruszt József téren felállítandó színpadon a színház művészei lépnek fel, gyermekelőadást tartanak, este pedig koncerttel zárul a nap.

Leendő táncosokat keresnek

A Zalagyöngye Táncegyüttes utánpótláscsoportjaiba felvételt hirdet — írja a kiskanizsa.hu.

 

A foglalkozások szombat délelőtt 9 és 10 órakor kezdődnek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Kezdés szeptember 6-án.
1 korcsoport: 1-2 osztályos tanulók  9 óra
2 korcsoport: 3-4 osztályos tanulók  10 óra

Részvételi díj: 2.000 Ft/fő/hó.

További információ: Tóth István 06-30/894-2603

Képünk forrása: www. zalagyongye.eu

VII. Kisrécsei Lókötő Fesztivál és falunap

Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testülete sok szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját a 2014. augusztus 23-án (szombaton) a kisrécsei önkormányzat hivatalnak udvarán és annak környékén tartandó II. Kisrécsei (Póni)-Lókötő Fesztivállal egybekötött falunapra és a 2014. augusztus 24-én (vasárnap) 9:00 órakor kezdődő Búcsúi Szentmisére, Kisrécse Község Kápolnájába!

PROGRAMOK:

– 14:00 – Zalakomári Harmonikások
– 14:30 – Rozmaring Táncegyüttes (néptánc)
– 14:50 – Surdi Gyöngyszemek (sramli-mix)
– 15:00 – Tislér Zoltán kutyás bemutatója
– 15:45 – Miháldi Tűzoltó Egylet (Zumba tűzoltók műsora)
– 16:05 – Sulyokné Nagy Erzsébet (népszerű opera, operett részletek)
– 16:35 – Vései Énekkar műsora (könnyűzene, 70-es, 80-as évek slágerei, musical)
– 17:10 – S-XXL Tánccsoport Zalakomár (kán-kán, csárdás, néptánc-rap adaptáció)
– 17:30 – Bajcsai DANCE-csapat (Hungária-mix, tánc-mix)
– 17:50 – Vihar Utáni Csend együttes (Molnári)(klasszikus pop-rock, Ákos, Republic, stb.)
– 19:00 – Kutyakölykök Táncegyüttes (RTL Klub – Csillag születik tehetségkutatóból)
– 20:00 – Dr. Grog zenekar (énekes: Gazdag Tibor, a Jóban-rosszban c. sorozat Pongrácz doktora)

Kísérőprogramok:
– A Halis István Városi Könyvtár munkatársainak közreműködésével játékos vetélkedő, kézműves foglalkozás, „függőleges kiállítás”
– íjász-bemutató
– Mesekörhinta, ugrálóvár, csúszda
– Póni-lovaglás, „aranyhal”-horgászat
– kecskesajt-kóstoló, pörkölt- és dödöllefőzés

Mindenkit szeretettel várunk!

Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Támogatók:
Szabadics Zrt.
Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

1 21 22 23 24 25 26