Anya és lánya halt meg: zárt ülésen tárgyalják a nagykanizsai baleset ügyét

A vád szerint a vádlott 2023. június 10-én kora este autózott Nagykanizsa külterületén 95-99km/h-val, annak ellenére, hogy az adott útszakaszra 60 kilométer per órás sebességkorlátozás vonatkozott.

Amikor egy kereszteződéshez ért, észlelte, hogy az „Elsőbbségadás kötelező” tábla ellenére kihajtott elé egy autó. A járművet vezető nő édesanyját és négyéves fiát szállította.

A férfi fékezett és balra kormányozta kocsiját, azonban az ütközést nem tudta elkerülni, mivel jelentősen túllépte a megengedett sebességet, nekicsapódott a nő által vezetett autó bal sárvédőjének.

A baleset következtében a nagymama a helyszínen, míg lánya a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A gyermek túlélte az ütközést. 

A közúti baleset okozásának vétsége minősítésű büntető ügyet október 20-án hétfőn, 13 órakor a Zalaegerszegi Járásbíróságon zárt ülés keretében tárgyalják.

Az elsőfokú zárt folytatólagos tárgyalás során ítélet várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Előzmény

Vascsővel és botokkal felfegyverkezve, éjjel rendezett vitát egy társaság Szentpéterúron

A 26 éves, szentpéterúri férfi 2024. augusztus 26. napján egy korábbi incidens miatt fenyegető hangvételű üzeneteket írt ki a saját közösségi oldalára, amely üzenetek a sértetteknek szóltak.

Az egyik üzenet azt tartalmazta, hogy három perc múlva odamennek a szintén helybeli sértettek lakóhelyéhez, és verekedés lesz.

Éjfél körül a férfi, vádlott társasával együtt kocsival meg is jelent a sértettek szentpéterúri háza előtt, ahol dudáltak, és kiabáltak a ház lakóinak.

Az idősebb férfi sértett kiment az utcára, azonban mire odaért volna a vádlottakhoz, azok eltávoztak a helyszínről.

A vádlottak éjfél után ismét visszatértek, dudálással és kiabálással kihívták apát és fiát az utcára, majd amikor azok megjelentek, a kezükben lévő feszítővassal és fa karókkal rájuk támadtak.

Ezt látva az idősebb sértett is felvett a földről egy léc darabot, fia pedig egy fa karót. A dulakodás során a vádlottak feszítővassal ütötték meg a sértett vállát, a fiatalabb sértettel való verekedés közben az árokba is beestek.

A bántalmazás következtében a két sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett. A vádlottak erőszakos, kihívó magatartása alkalmas volt arra, hogy a környék lakóiban riadalmat és megbotránkozást keltsen.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a támadókkal szemben – közölte honlapunkkal kedden dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

A semjénházi italboltban ismerkedtek meg, aztán eltűnt negyedmillió forint

A 22 éves alföldi férfi 2024 szeptemberében egy semjénházi italboltban ismerkedett meg a sértett férfivel, akivel több órás közös italozást követően késő délután együtt távoztak a vendéglátóhelyről, majd egy közös ismerősük otthonában egész este tovább folytatták az italozást.

Később a vádlott haza is kísérte a sértettet, ahol a férfi megmutatta neki, hol tartja a pénzét.

Amikor a sértett egy időre magára hagyta, a vádlott a fürdőszobában található dobozból ellopott 250 ezer forintot, majd távozott a házból.

A bűncselekménnyel okozott kárból 20 ezer forint lefoglalással megtérült.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a napokban lopás vétsége miatt emelt vádat a férfivel szemben – közölte honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Halálos baleset Kanizsán: felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a kukásautó sofőrjét

Előkészítő ülésen született jogerős ítélet azzal a férfivel szemben, aki Nagykanizsán okozott halálos közúti balesetet.

A vádlott 2024. augusztus 22-én a dél-zalai városban fél hét körül, nappali, jó látási és gyér forgalmi viszonyok között egy hulladékszállító tehergépkocsit vezetett.

(Fotó: archív/illusztráció)

Haladása során nem észlelte az úttest jobb szélén, vele azonos irányban gyalogosan közlekedő sértettet és a jármű jobb első részével elütötte a nőt.

A férfi ezután behajtott a tűzoltóság udvarára, ahol megfordult, majd újra be akart csatlakozni a forgalomba, miközben észrevette az úttesten fekvő nőt és megállt.

A sértett a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2025. október 9. napján tartott előkészítő ülést az ügyben, melyen a történteket beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt1 év 2 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Emellett 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ítéletet a felek tudomásul vették, így az jogerős – tájékoztatta honlapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit,a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Előzmény

Iszákos ámokfutás Nagykanizsán

A 48 éves bocskai férfi 2025. február 7-én este egy nagykanizsai szórakozóhelyen italozott együtt a sértett férfivel, majd másnap hajnalban rávette arra, hogy nála aludhasson nagykanizsai lakásában.

A lakásban az erősen ittas sértett hamarosan elaludt, s ezt kihasználva a vádlott eltulajdonította a sértett férfi 180.000,- forint értékű mobiltelefonját, és 48.000,- forint készpénzt.

A telefont a vádlott értékesítette egy használt telefonokat árusító üzletben, ahol a nyomozóhatóság azt lefoglalta és sértettnek kiadta.

Pár nappal később, 2025. február 14-én este a vádlott egy ismerősével italozott együtt annak bocskai lakásán.

Az italozás során a vádlott minden előzmény nélkül indulatba jött, kiabálni, káromkodni kezdett a sértettel, majd a fejét többször is megütötte ököllel, amitől a sértett eszméletét vesztette. Ezt kihasználva a magatehetetlen férfi ruházatából a vádlott kivette, és eltulajdonította a 30.000,- forint értékű mobiltelefonját.

A készüléket a nyomozóhatóság a vádlottól lefoglalta és sértettnek visszaadta.

A vádlott másnap, 2025. február 15-én délelőtt Nagykanizsán találkozott volt feleségével.

A vádlott a találkozó során dühössé vált, ezért volt felesége távozni szeretett volna személygépkocsijával, azonban a vádlott megfogta a jármű ajtaját és nem engedte azt bezárni, majd az öklével beverte a gépkocsi hátsó szélvédőjét, mellyel több mint 200.000,- forint kárt okozott.

Az elkövetést követően a vádlottat őrizetbe vették, majd letartóztatták.

A visszaesőnek számító férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kifosztás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság és rongálás vétsége miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Ötmilliót zsákmányolt a szepetneki betörő

Az 52 éves szepetneki férfi még 2023 októberében szabadult lopás elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetéséből.

Szabadulását követő négy hónap elteltével – 2024. február 9-én, este 22 óra körül – egy hévízi ingatlan bekerített udvarára, majd az erkélyajtót felfeszítve a lakásba bement, ahonnan egy 5 millió forintot tartalmazó borítékot eltulajdonítva távozott.

(A fotó illusztráció. police.hu)

A lopási káron felül a vádlott az ajtó megrongálásával további 100.000,- Ft kárt okozott a sértettnek.

Elfogását követően a vádlottat letartóztatták.

A többszörös visszaesőnek számító férfivel szemben a napokban a Keszthelyi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat, melyben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Megtetszett neki a 14 éves lány popsija Kanizsán, ítélet várható az ügyben

A vád szerint az akkor 22 éves vádlott még 2023. június 27-én délelőtt Nagykanizsán, séta közben figyelt fel egy zenét hallgató 14 éves lányra, akit miután utolért megszólított.

A sértett megállt, a fiatal férfi pedig közölte vele, hogy „nagyon jó a popsija és nagyon csinos”.

(A fotó illusztráció. police.hu)

A lány erre nem válaszolt, tovább akart menni, de a vádlott a közelükben álló autónak lökte, majd a derekánál fogva magához szorította, miközben erőszakosan markolászta a fenekét.

A sértett folyamatosan próbálta ellökni a férfit, de az elővett egy kinyitható bicskát és követelte, hogy a lány vegye le a nadrágját.

A történtekre felfigyelt egy középkorú nő, aki rászólt a vádlottra, ő azonban nem hagyott fel a cselekményével, hanem kinyitotta a kezében lévő fegyvert és a sértettre szegezte.

Ekkor ért a közelükbe egy középkorú férfi is, aki szintén felszólította, hogy engedje el a lányt.

A vádlott ekkor elengedte a kiskorú sértettet és futva elmenekült.

Az aljas célból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette minősítésű ügyet hétfőn tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános folytatólagos tárgyalás során perbeszédek és ítélet várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kukásautó sofőrje okozott halálos balesetet Kanizsán – kitűzték a tárgyalás napját

A vád szerint az akkor 66 éves vádlott még 2024. augusztus 22-én Nagykanizsán fél hét körül, nappali, jó látási és gyér forgalmi viszonyok között egy hulladékszállító tehergépkocsit vezetett.

Nem észlelte az úttest jobb szélén, vele azonos irányban gyalogosan közlekedő sértettet és a jármű jobb első részével elütötte a nőt.

A férfi ezután behajtott a tűzoltóság udvarára, ahol megfordult, majd újra be akart csatlakozni a forgalomba, miközben észrevette az úttesten fekvő nőt és megállt.

A sértett a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége minősítésű ügyet október 9-én (csütörtökön) tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során a vádlott kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Tiltott doppingszerek buktatták le a Nagykanizsa környéki testépítőt

Az 55 éves, egy Nagykanizsa környéki kistelepülésen élő, régebb óta testépítéssel foglalkozó férfi sporttevékenysége során kapcsolatba került teljesítményfokozó szerekkel, illetve Magyarországon nem forgalmazott és engedélyezett egyéb egészségügyi termékekkel.

A férfi 2024 évet megelőzően, ismeretlen forrásból különböző, Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszereket és teljesítményfokozó termékeket szerzett be, illetve azokat üzletszerűen értékesítette is többek – legalább 9 személy – részére.

Az eladott termékek zömében potencianövelő szerek, illetve tesztoszteron tartalmú teljesítményfokozó termékek voltak.

A vádlott lakóhelyén és személygépkocsijában tartott kutatás során több, Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező, nem engedélyezett gyógyszer és tiltott teljesítményfokozónak minősülő – izomtömegnövelésre használt, valamint potencianövelő – készítmény került lefoglalásra.

A Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszer Magyarországra történő behozatala csak gyógyszergyártói vagy gyógyszer nagykereskedelmi engedély birtokában lehetséges.

Mivel a vádlott ilyen engedéllyel nem rendelkezett, a Nagykanizsai Járási Ügyészség teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és gyógyszerhamisítás bűntette miatt emelt vádat vele szemben, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta – közölte honlapunkkal pénteken dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)

Szarvas aganccsal törte be haragosa orrát egy nagykanizsai férfi

A 66 éves nagykanizsai férfi 2025. július 2-án a délutáni órákban az egyik élelmiszer nagyáruház parkolójában szóváltásba került ismerősével.

Az ittas férfi a vita hevében indulatossá vált és a parkolóban lévő tároló mellől felkapott egy 45 cm hosszúságú szarvas agancsot, és azzal, több alkalommal a fején és a lábán megütötte haragosát.

A bántalmazás következtében sértett férfi orrcsontja eltörött.

(A fotó illusztráció)

A férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Pár hónapja szintén egy botrányos súlyos testi sértés történt a kanizsai központi autóbusz-pályaudvaron

1 2 3 4 93