A meteorológiai előrejelzések szerint szombat délelőttig a Bakony és az Északi-középhegység magasabb csúcsain tíz-tizenöt centiméteres hótakaró is kialakulhat, de síkvidéken is több helyen leeshet néhány centiméternyi hó, továbbá a meteorológusok helyenként megélénkülő, olykor viharos széllökésekre is figyelmeztetnek – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t pénteken.
(Fotó: archív. Hókotró Nagykanizsa közelében 2020. március 24-én . Fénykép: MTI/Varga György)
A jeges-havas úton romlik a menetstabilitás, a havazás miatt pedig a látási viszonyok. Ilyenkor különösen fontos, hogy az autóval közlekedők csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel, kizárólag téli gumival induljanak útnak – tartalmazza a közlemény.
Ugyanakkor az út- és látási viszonyoknak, a télies körülmények között fokozott figyelmet igényel az autóvezetés, mert az autó megcsúszhat, ami a féktávolság jelentős növekedésével jár – tették hozzá.
Felhívták a figyelmet arra, hogy indulás előtt célszerű meggyőződni a jármű műszaki állapotáról és az üzemanyag mennyiségéről, amelynek elakadás esetén is elegendőnek kell lennie.
Nélkülözhetetlen egy feltöltött mobiltelefon, hogy baj esetén segítséget tudjanak kérni, illetve érdemes élelmiszert, italt, plusz kabátot és egy takarót is bekészíteni az autóba – sorolták.
Az OKF arra kéri a közlekedőket, hogy kísérjék figyelemmel a hatóságoknak a téli időjárással kapcsolatos közleményeit.
Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a met.hu weboldalon, az aktuális útviszonyokról pedig a Magyar Közút információs portálján, az utinform.hu-n lehet tájékozódni.
Azt is javasolják, hogy a közlekedők használják a katasztrófavédelem ingyenesen letölthető tájékoztató alkalmazását a VÉSZ-t!
Este, illetve az éjszaka első felében a déli és keleti országrész fölé összefüggő felhőtakaró húzódik, de hajnalra ezeken a helyeken is egyre többfelé kiderül az ég.
Helyenként zúzmarás köd képződhet, mely az északi völgyekben szerdán napközben is tartósabban megmaradhat.
(Fotó: archív. Reggeli fagyos, hideg idő a nagykanizsai vásárcsarnoknál. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)
Másutt holnap nagyrészt napos idő várható, de délnyugaton alacsonyszintű felhők is képződnek, melyek délután észak, északkelet felé helyeződnek, egyre többfelé megnövekedhet a felhőzet. Csapadék nem valószínű.
Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán szerdán napközben északnyugaton élénkülhet meg a délies szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között valószínű, de a felhősebb déli tájakon fagypont felett alakulhat a minimum.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 5 és 10 fok között várható – közölte előrejelzésében a Hungaromet.
Változékony idő érkezik: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
(A fotó illusztráció. Forgalom Nagykanizsán a Hevesi utcában. Fénykép S. Varga György)
Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli és a keleti országrészben azonban napközben átmenetileg felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre többfelé várható eső, záporeső, főként a déli országrészben zivatar is kialakulhat. Tartós, kiadós esőre északnyugaton a legnagyobb az esély. A délnyugati, déli, majd délutántól az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északnyugati, északi országrészben 9 és 16, máshol 16 és 21 fok között valószínű.
Kedden az összefüggő frontális felhőtakaró a csapadékzónával együtt délkelet felé elhagyja az országot, így a felhőzet csökkenése után nagyobbrészt gyengén felhős, napos időre lehet számítani. A csapadék esélye napközben már kicsi. A kezdetben még több helyen erős északnyugati szél a nap folyamán mérséklődik. Hajnalban a hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, délután 5 és 10 fok között alakul.
Szerdán elsősorban az északi országrészben többórás napsütésre lehet számítani, eközben azonban dél, délkelet felől újabb – fokozatos – felhősödésre van kilátás, és főként délen, valamint keleten újra lehet eső, zápor. A délkeletire, keletire forduló szél a Fertő tó környékén megélénkülhet, megerősödhet. Hajnalban mínusz 7 és mínusz 1 fok között várható a hőmérséklet, délután 5-10 fok valószínű.
Csütörtökön a kevésbé felhős tájakon is megnövekszik a felhőzet, főleg a nap második felében egyre többfelé előfordulhat csapadék, zömmel eső. A délies szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 6, a csúcsérték 6 és 14 fok között alakulhat.
Pénteken döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé valószínű csapadék, zömmel eső, de az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt. A Dunántúlon az északias, keletebbre a jellemzően délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, előbbi tájakon meg is erősödik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 3 és 13 fok között lesz a hőmérséklet.
Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult időre van kilátás, továbbra is többfelé eshet. A jellemzően északias irányú szél élénk, néhol erős marad. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, délután 2, 9 fok valószínű.
Vasárnap döntően erősen felhős égre lehet számítani átmeneti felszakadozásokkal. Eső, zápor továbbra is előfordulhat, de a légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2, plusz 3, délután 2, 7 fok valószínű.
A jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé megmaradhat napközben is, itt szitálás és kisebb eső is előfordulhat, míg ott, ahol a köd, rétegfelhőzet feloszlik, napos idő várható. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6-10, míg ott, ahol kisüt a nap, 11 és 15 Celsius-fok között valószínű. A hét végén feltámad a szél és megszűnik a köd – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn a sűrű köd csak lassan oszlik fel, valamint a rétegfelhőzet szakadozik, gomolyosodik, és a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A keleti, délkeleti határszélen tartósan borult időre van kilátás, itt gyenge eső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A maximum-hőmérséklet általában 10 és 14 fok között várható.
Keddre virradóra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződése, illetve terjeszkedése valószínű. Napközben ezek helyenként csak lassan zsugorodnak, másutt oszladozásukat alapvetően napos idő követi. Legfeljebb a köddel, rétegfelhőzettel borított tájakon fordulhat elő szitálás. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a csúcsérték 9 és 15 fok között várható.
Szerdára virradóra nagy területen terjeszkedik, illetve újraképződik a köd, valamint a rétegfelhőzet, ezek egy része napközben is tartósan megmaradhat. Másutt a látási viszonyok javulását követően kisüthet a nap.
A tartósan borult tájakon szitálás, emellett néhol kisebb eső előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6 és, 10, míg ott, ahol kisüt a nap, 11 és 15 fok között valószínű.
Csütörtökre virradóra ismét nagy területen újraképződik, illetve terjeszkedik a köd, és a rétegfelhőzet, amelyek egy része napközben is makacsul tarthatja magát. Másutt zsugorodásukat, oszladozásukat követően naposra fordul az idő, erre nagyobb esély a déli tájakon van. Legfeljebb a tartósan borult, ködös tájakon lehet szitálás. A délies szél inkább csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg néhol. A minimum mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul. A maximum a tartósan borult, párás területeken 6 és 10, míg ott, ahol naposra fordul az idő, 11 és 16 fok között valószínű.
Péntekre virradóra az ismét terjeszkedő, illetve újraképződő köd, rétegfelhőzet napközbeni zsugorodását, oszladozását napos idő követi. Tartósabban borult, párás helyek elsősorban az Északi-középhegység térségében maradhatnak és legfeljebb a borongós vidékeken fordulhat elő szitálás. A délies szél a Dunántúlon többfelé megélénkül. Hajnalban mínusz 2 és plusz 7, délután a napos területeken 11 és 18, míg a tartósan borult, párás tájakon 6 és 10 fok között valószínű.
Szombatra virradóra ismét kissé terjeszkedhet a rétegfelhőzet, illetve a köd, amelyek döntően feloszlanak, ezt követően pedig gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás napsütéssel.
A csapadék esélye kicsi. A jellemzően délnyugati, déli irányú szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 8, délután 10 és 19 fokra van kilátás.
Vasárnap erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, helyenként eső, zápor is előfordulhat. A jellemzően délies irányú szelet helyenként élénk, erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 9, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 16 fok között várható.
Pénteken még sokfelé lehet napütés, de aztán beborul az ég, és felhős, esős időre kell készülni a hétvégén. A hőmérséklet csúcsértéke 9-15 Celsius-fok között valószínű – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az állami hírügynökséghez.
(Ősszel Nagykanizsán az Erzsébet térnél. Fotó: S. Varga György)
Pénteken a pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsony szintű felhőzet érkezik, amely napközben tovább mozdul északnyugat felé, így a Dunántúlon már lesznek tartósabban felhős vidékek is. A napos időt követően estétől már a keleti országrészbe is vastagabb felhők érkeznek, helyenként már eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérik élénk, Sopronnál olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 17 fok között várható, ennél hidegebb a tartósan felhős helyeken lehet.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként tartósan párás marad a levegő. Délelőtt helyenként, főként a Tiszántúlon és északkeleten, délután már több helyen fordulhat elő eső, zápor. A légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban általában 1-7 fok várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet, míg kora délután 9-15 fok várható.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, a nap második felében azonban már némileg szakadozhat a felhőzet. Akár több helyen, de főleg a nap első felében eshet eső, záporeső. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 4-10, a csúcsérték 8 és 14 fok között valószínű.
Esővel és lehűléssel kezdődik november első hete, majd keddtől már nyugodt, csendes őszi idő várható csapadék nélkül. Ismét megjelennek a gyenge hajnali fagyok, a hőmérséklet csúcsértéke 12-17 Celsius-fok között alakul, de a tartósan borultabb tájakon ennél hidegebb várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
(Ősz Nagykanizsán. Fotó: S. Varga György/Kanizsapress)
Hétfő délelőtt keleten is fokozatosan megvastagszik a felhőzet, majd délután nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken. A csapadékzóna kelet felé haladva sokfelé okozhat esőt, záporesőt, a Tiszántúlt a déli órák környékén érheti el, miközben nyugat felől csökken a csapadékhajlam. Az élénk északnyugati szél főként a Dunántúlon erősödik meg, néhol – elsősorban a Bakonyban – viharos lökésekre is lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között valószínű, a magasabb értékeket a kezdetben még kevésbé felhős keleti határvidéken mérhetnek.
Kedd virradóra keleten kisebb körzetekben rétegfelhőzet képződhet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, így nagyrészt derült, napos, keleten egy összeáramlási vonal mentén gomolyfelhősebb idő várható. Napközben nem lesz csapadék. A változó irányú szél napközben már gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 8, kora délután 12 és 16 fok között várható.
Szerda hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek néhol lassabban oszlanak fel, utána derült, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél többnyire gyenge marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
Csütörtök hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely keleten néhol lassabban oszlik fel. Ezt követően, illetve másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
Péntek virradóra is nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassabban vagy egyáltalán nem oszlik fel, utána derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5, kora délután általában 12 és 17 fok valószínű, de a tartósabban borult tájakon több fokkal hidegebb lesz.
Szombaton és vasárnap is hasonlóan alakul az időjárás: hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassabban vagy egyáltalán nem oszlik fel, utána derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, kora délután általában 11 és 16 fok valószínű, de a tartósabban borult tájakon több fokkal hidegebb lesz.
A jövő héten is marad a változékony, szeles őszi időjárás.
A hét első napjaiban még előfordulhat eső, zápor, de szerdától fokozatos melegedés és szárazabb idő várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet az MTI-nek küldtek meg.
Hétfőn reggelre többfelé képződhet köd, napközben szórványos eső valószínű, 9–15 fokos maximumokkal. Kedden már csak helyenként fordulhat elő futó zápor, viszont sokfelé erős lesz a szél, 11–17 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Szerdától szárazabb, naposabb időszak kezdődik. A nappali hőmérséklet 14–20 fokig emelkedik, majd a hét második felében tovább melegszik a levegő: csütörtökön és pénteken 17–23 fok is lehet.
Mindenszentek napján, szombaton és vasárnap is marad az enyhe, közepesen felhős idő, legfeljebb néhol fordulhat elő gyenge eső. A hétvégén 16–22 fokos maximumokra, mérsékelt szélre és kellemes őszi időre készülhetünk – közölték az időjósok.
(Őszi színek októberben a nagykanizsai Erzsébet téren)
Lehűlés érkezik, szerdán már csak 11-16 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban és visszatérnek az éjszakai fagyok is. A felhők mellett általában többórás napsütésre kell készülni, számottevő csapadék nem várható, a szél mérsékelt lesz – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
(A Fő út Nagykanizsán 2025 októberében. Fotó: S. Varga György)
Hétfőn a változó mennyiségű felhőzet mellett általában néhány órára kisüt a nap. Helyenként – főként az északkeleti és esetleg az északnyugati tájakon is – előfordulhat gyenge eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szél elsősorban az ország nyugati felén megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14-20 fok között alakul.
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, de délután észak felől lassan mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet és helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északkeleti, északi szelet a nappali órákban időnként élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet döntően 2-7 fok között várható, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken 0 fok körüli értékek is előfordulhatnak, ezzel szemben a felhős tájakon enyhébb lehet az éjszaka. A maximum-hőmérséklet 13-18 fok között alakulhat.
Szerdán változóan felhős időre van kilátás, de a nap első felében több helyen lehetnek erősen felhős időszakok is, legfeljebb néhol lehet kisebb zápor. Az északi szél döntően mérsékelt marad. Kora reggel általában 3-8 fok között alakul a hőmérséklet, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet, míg délután 11-16 fok valószínű.
Csütörtökön a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Kora reggel többnyire mínusz 1 és plusz 6 fok közötti hőmérséklet várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél kissé hidegebb lehet. Délután 11-16 fok valószínű.
Pénteken a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 6 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-16 fok között valószínű.
Szombaton átmenetileg megnövekszik a felhőzet, amelyből elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a csúcsérték 12 és 18 fok között várható.
Vasárnap a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után változóan felhős időre van kilátás csapadék nélkül, a légmozgás mérsékelt marad. A hőmérséklet reggel mínusz 1 és plusz 8, délután 11-16 fok között alakul.
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat.
A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
Kedden közepesen vagy erősen felhős időre kell készülni, vastagabb és összefüggőbb felhőzet inkább a nyugati, délnyugati tájakon lehet. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északi, északkeleti szél főként a Zemplén tágabb térségében élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 7, délután 12-17 fok között alakul.
Szerdán közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás helyenként esővel, záporesővel. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 8, délután 12-17 fok között alakul.
Csütörtökön erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, olykor megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 7, délután 11-16 fok között alakul.
Pénteken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délkelet felé haladva lehet több és vastagabb a felhőzet, illetve csapadéknak is arrafelé nagyobb az esélye. Az északi, északkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 11-16 fok között alakul.
Szombaton közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a csapadéknak továbbra is délkelet felé haladva növekszik az esélye. Az északias szél élénk lesz. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 13-17 fok várható.
Vasárnap változóan felhős idő valószínű, helyenként eső, záporeső előfordulhat. A déliesre forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 14-18 fok közé melegszik fel a levegő. (MTI)
A folytatásban többfelé kell esőre készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a hőmérséklet is jelentősen visszaesik. A hét végén csökken a csapadék esélye, de a hőmérséklet csúcsértéke már csak 20 Celsius-fok körül alakul – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Kedden nyugat, északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, így arrafelé haladva egyre inkább felhős, csapadékos, míg keletebbre derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. Eleinte déli, majd északi, északkeleti szél lehet a jellemző, amely megélénkülhet, a Zemplén térségében meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban többnyire 12-18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A maximum-hőmérséklet általában 26-32 fok között valószínű, de a felhősebb nyugati, északnyugati tájakon ennél jóval hűvösebb idő ígérkezik, 20 fok alatt alakulhat a csúcsérték.
Szerdán nagyrészt felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan lehet időszakos eső, záporeső, néhol esetleg zivatar, nyugaton eshet a legtöbb csapadék. A keleties irányba forduló szél többfelé megélénkülhet, a Dunától keletre meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban 11-19, délután 15-27 fok között valószínű, nyugaton, valamint északon, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délkeleten a melegebb idő.
Csütörtökön felhős idő ígérkezik, de lehetnek átmenetileg kevésbé felhős, napos időszakok is. Több helyen, akár több hullámban kell számítani esőre, záporra, néhol esetleg zivatar is lehet. Az általában keleties szelet továbbra is többfelé kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15-27 fok között alakulhat, északon, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délen, délkeleten a melegebb idő.
Pénteken általában erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, de lehetnek átmeneti szakadozások a felhőzetben. Több helyen valószínű eső, zápor. A keleties irányú szél változatlanul élénk lesz, néhol erős lökések is kísérhetik. Hajnalban 8-16, délután 14-23 fokra van kilátás.
Szombaton egyre nagyobb területen felszakadozhat, elvékonyodhat a felhőzet, ezzel összhangban csökken a csapadékhajlam. A keleties szél továbbra is élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 8-15, délután 16-23 fok között alakulhat.
Vasárnap az ország döntő részén több órára kisüthet a nap a gomolyfelhők mellett, de helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északkeleti, keleti szél élénk, néhol erős lehet. A minimum-hőmérséklet 4-13, a csúcsérték 17-23 fok között valószínű.