Villámok cikáztak Kanizsa felett

Az elmúlt napokban egy közeledő frontrendszer hatására labilissá vált Nagykanizsa és környéke felett is a légkör.

A nappali meleg után csütörtökön és pénteken a késő délutáni, éjszakai órákban több helyen alakult ki zápor, kisebb zivatar.

Az eső előtt, alatt és után is villámok táncát lehetett látni az égbolton.

Egy ilyet fotózott le pénteken este Nagykanizsa felett Varga György az MTI fotóriportere.

Tavaly is közreadtunk egy cikket honlapunkon, amelyben három kanizsai villámlásos fotó is látható.

Többek között szintén Varga György fényképe is.

Sőt 2015-ben a Letenye Média is beszámolt a kanizsai villámlásokról. A cikkben ez a két fotó volt látható, amelyeket szintén Varga György készített.

Az időjósok szerint továbbra is meleg marad az idő, viszont vasárnap már több helyen lehet zápor, zivatar.

Még két hónapig lehet fizetni a régi 2000 és 5000 forintosokkal

Még két hónapig (július 31-ig) lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi – 2016 előtt kibocsátott – 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat – közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

Augusztus 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezt követően a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.

Kiemelték: a régi bankjegyek a bevonást követően, díjmentesen beválthatók minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig – azonos címletű ­- törvényes fizetőeszközre.

Arról is beszámoltak, hogy a 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje továbbra is kedvező ütemben halad, így a május végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már 60 százaléka, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig közel háromnegyede újakra cserélődött.

A forint bankjegyekre vonatkozó változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról a jegybank honlapjának Bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el – olvasható az MNB közleményében. MTI

Cseresnyés: 2017 elején 2 millió nő dolgozott

Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián.
Novák Katalin közölte, 2017-ben a pályázat keretösszege 60 millió forint, egy pályázó legfeljebb hárommillió forintot nyerhet el.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a nők munkaerőpiaci helyzetéről tartott előadásában azt mondta, 2010-ben Magyarországon mélyponton volt a gazdaság és a foglalkoztatottság, körülbelül 1,7 millió nő dolgozott, a munkanélküliségi mutató pedig majdnem 11 százalék volt a körükben.
2017 elején viszont már kétmillió nő dolgozott, a munkanélküliség mutató pedig 4,7 százalékra esett vissza esetükben – ismertette. MTI

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Életveszély a kanizsai Deák téren?

A nagykanizsai Deák téren a telefonfülke mellett hetek óta le van szakadva egy erősáramú kapcsolószekrény ajtaja.

A hétfőn készült fotó tanúsága szerint a nyitott kapcsolószekrényre az van ráírva, hogy Vigyázz 380 Volt!

Csak reméljük, hogy ez a lakossági észrevétel eljut az EON-hoz és a vállalat rövid időn megszünteti Kanizsa egyik központi terén ezt az életveszélyes helyzetet.

(Fotó: Vízvári József – Pipás)

Variációk parkolásra Kanizsán

Ezt a fajta speciális parkolást a napokban egy Facebook csoportban osztották meg.

A Zalai utak „királyai” csoportba feltett fotókon jól látszik, hogy a német rendszámú Octavia sofőrje „szépen” beparkolt a Kanizsa Centrumban lévő autók közé.

A kocsi két parkolóhelyet is elfoglalt.

Vezetője vajon azt akarhatta elkerülni, hogy megsérüljön az autója?

A Tesco töröltette a kanizsai buszjáratot

Korábban írtunk arról ,hogy a Tesco tájékoztatása szerint az idén január elsejétől már nem megy be a nagykanizsai Tesco hipermarkethez a helyi járat.

Mindez heves indulatokat váltott ki a városban.

Azt, hogy a kanizsai helyi járat útvonalába miért nem fér bele 2017-től a Tesco, a Facebookra írt közleményben nem részletezték, viszont kiderült az igazság.

A buszjárat törléséhez magának a Tescónak van köze, ugyanis a járatot az áruházlánc töröltette.

Minderről a május 25-i (csütörtöki) ülésen Dénes Sándor polgármester mondott néhány szót a ZH tudósítása szerint.

A cikkben az olvasható:

„A közgyűlésen a buszközlekedés értékelése is szóba került, ahol felvetődött a C3-as, Tesco-járat megszüntetése. Kiderült, hogy a járatot nem az önkormányzat, hanem az áruházlánc töröltette.”

Cseresnyés: képzésekkel is segíti a kormány a kkv-k munkavállalóinak digitális fejlődését

Képzésekkel is segíti a kormány a kis- és közepes vállalkozások (kkv) munkavállalóinak digitális fejlődését, az európai uniós forrásokból megvalósuló támogatásokra a kkv-k folyamatosan pályázhatnak – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) 34. országos közgyűlésén.

Az államtitkár tájékoztatott a magyar kisiparosok aktuális helyzetéről, a kkv-kat érintő digitális hatásokról, illetve azok digitális fejlődését segítő európai uniós támogatásokról. Hangsúlyozta, hogy a magyar kkv-szektorban az uniós átlagnál – 67 százalék – magasabb a foglalkoztatási arány, eléri a 70 százalékot. A 2015-ös adat alapján Magyarországon a mikrovállalkozások 848 ezer embert foglalkoztattak, a kisvállalkozások 461 ezret, míg a középszintű vállalkozások 400 ezret.     

Az államtitkár elmondta, annak érdekében, hogy a kkv-k versenyképesek tudjanak maradni, szükség van a digitalizációra és az automatizációra, amihez elengedhetetlen a technológiaváltás és a munkavállalók képzése. Kiemelte, hogy a digitalizáció kihívásai a logisztika, a feldolgozóipar, az építőipar, az irodai adminisztráció és bizonyos szolgáltatások területén a legjelentősebbek. Mivel gépek a digitalizáció segítségével kiváltják az emberi munkaerőt, ezért a kkv-k számára kényszer lesz az új kihívásoknak való megfelelés – fejtette ki.     

Cseresnyés Péter elmondta, fontos a szakmai tudásszint emelése és az alacsonyan képzett munkavállalók képzése. Hozzátette: a szakpolitikai célok elérését, így a kkv-k felkészítését az Ipar 4.0 folyamataira, 7 projekt segíti a Gazdasági innovációs és operatív programban (Ginop). A mikro, kis- és középvállalkozások munkahelyi képzéseire 20 milliárd forint európai uniós támogatás áll rendelkezésre.

A digitális szakadék csökkentésére 22,9 milliárd forint, az idegen nyelvi készségek fejlesztésére 15 milliárd forint, a munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztésére 2,5 milliárd forint, a munkaerőpiacra lépést 214 milliárd forinttal támogatják, valamint 160 milliárd forint jut az ifjúsági garancia, és 30 milliárd forint a gyakornoki programra. MTI

21 újabb térfigyelő kamera Nagykanizsán

A nagykanizsai közgyűlés döntése értelmében a város 7 pontján helyeznek ki 21 térfigyelő kamerát, amelyből 7 rendszámfelismerésre is alkalmas lesz.
A közgyűlés erről még az április 27-i, nyílt, soros ülésén hozott döntést mégpedig egyhangú (14 igen) szavazattal.

A határozat értelmében az idei nagykanizsai büdzséből 20 milliót költenek a térfigyelő kamerarendszer bővítésére. És, hogy hová is helyezik ki a 21 kamerát?

Mutatjuk:

-2 db + 1 db rendszámfelismerő kamerát helyeznek ki a Bajcsy Zs. utca – Rozmaring út térvilágítási oszlopára.
– 2 db + 1 db rendszámfelismerő kamera kerül a Szepetneki út bevezető szakaszának első térvilágítási oszlopára.
– 2 db + 1 db rendszámfelismerő kamerát szerelnek fel a Bajcsai bevezető útnál, az autóbontó előtti oszlopra.
– 2 db + 1 db rendszámfelismerő kamera lesz a Homokkomáromi bevezető út első térvilágítási oszlopán.
– 2 db + 1 db rendszámfelismerő kamerát raknak fel az Alkotmány út bevezető szakaszán a buszmegálló térvilágítási oszlopára.
– 2 db + 1 db rendszámfelismerő kamera figyeli a forgalmat a Teleki út – Laktanya út kereszteződésénél a térvilágítási oszlopról.
– 2 db + 1 db rendszámfelismerő kamera rögzíti a közlekedést a Camping út – Vár út kereszteződésének térvilágítási oszlopáról.

A telepítési helyeken lévő kamerák működéséhez szükséges járulékos munkák: mikrohullámú vevő irány bővítés, energia biztosítás, térfigyelési pont vagyonvédelme, mikrohullámú átjátszó állomás, szünetmentes tápegység beépítés, térfigyelési pontok terveztetése, figyelési helyiség korszerűsítése keretében monitortartók kialakítása, bútorzat átalakítása.
A kivitelezési határidő 2017. december 31.

(Forrás: ITT)

Üzent a kanizsai üzlet: vigyék vissza a lopott ruhát vagy fizessék ki!

„Arra kérjük a képen látható KÉT HÖLGYET, hogy azt a ruhát amely a mai nap folyamán (május 24-én szerdán. A szerk.) /15 óra 26 perc/ VÉLETLENÜL az egyik Hölgy táskájába POTTYANT vagy annak vételárát mielőbb juttassák vissza üzletünkbe!
Az esetről videofelvétel készült, amennyiben pár napon belül nem jelentkeznek, megtesszük a feljelentést!

Kérjük osszátok, együttműködéseteket köszönjük!
MISSQ Kanizsa”
(Forrás: Facebook)

Migránsok nem, csak határvadászok lesznek a kanizsai határőr laktanyában

Amint arról korábban beszámoltunk, a volt határőr laktanyában helyezik el a kanizsai határvadászokat.

Kiderült, hogy az Erdész utcai volt laktanya felújítása augusztusban kezdődik, ahol szálláshelyeket alakítanak ki a Készenléti Rendőrség számára – írta a Kanizsa Újság.

A lap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának küldött kérdéseket és a válaszból megtudhattuk azt is, a nagykanizsai Határvadász Bevetési Osztály létszáma megközelítőleg 310 fős lesz.

Fogda, egészségügyi épület és saját konyha nem lesz és a tervek között  idegenredészeti őrizet sem szerepel.

Vagyis nem lesznek migránsok Nagykanizsán – állítják a rendőrségi válaszban.

A kanizsai határvadász egységnek persze szüksége lesz kiszolgáló személyzetre is, így oda felvesznek karbantartót, takarítókat és egyéb munkavállalókat is.

A kanizsai határvadász/készenléti rendőr kontingenst majd oda vezénylik, ahol az országban éppen szükség lesz rájuk – olvasható az ORFK válaszában.

A határvadász-toborzás jelenleg is tart, arra ITT LEHET JELENTKEZNI.

1 171 172 173 174 175 267