44 fokot mértek pénteken Nagykanizsán

Brutális meleg, 44 fok volt péntek délután Nagykanizsán.

Legalábbis a városban elhelyezett egyik oszlopreklám tanúsága szerint egy hőmérsékleti rekord dőlhetett meg Kanizsán, árnyékban is 38 fok volt.

Egyébként egy hasonló zalaegerszegi reklámoszlopon szintén 44 fokot mutatott a digitális kijelző pénteken.

Mi várható ma?

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szombaton is 40 fok körüli meleg lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a napi középhőmérséklet szombaton általában 28-29 fok felett, de északnyugaton már 27 fok alatt valószínű.
Budapesten és Pest, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében továbbra is piros figyelmeztetés van érvényben.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyében is másodfokú a hőség miatti figyelmeztetés.
Győr-Moson-Sopron és Vas megyére már csak elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombatra.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az UV-B sugárzás átlaga is nagyon erős lesz, maximuma akár az extrém szintet is elérheti.
A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 35-40, az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúl északi és nyugati részén 31-34 fok között alakul. Késő estére 26-32 fokra hűl le a levegő.

A Dunántúlon megerősödik, zivatarokban viharossá fokozódik a szél is.

Az egész országra harmadfokú figyelmeztetést adtak ki

Péntekre már az egész országra kiadta a harmadfokú , piros figyelmeztetést a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a napi középhőmérséklet a legtöbb helyen 29 Celsius-fok körül vagy afelett alakul.

Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet 35-40 fok között várható. Késő estére 25 és 31 fok közé mérséklődik a meleg.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy pénteken is nagyon erős UV-B sugárzás várható.
Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
Kiemelték továbbá, hogy pénteken (késő) este északnyugaton már nagyobb valószínűséggel fordulhat elő zivatar viharos széllökés, esetleg jégeső kíséretében.
Győr-Moson-Sopron megyére a heves zivatar veszélye miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést. MTI

Mind a két szint a helyén a nagykanizsai kilátónál

A napokban daru segítségével a helyére került mind a két szint a Csónakázó-tónál található nagykanizsai kilátónál.
A torony jelentős része új festékréteget is kapott.
Az impozáns kilátó felújítási munkálatainak elejéről még korábban készített egy videót a Zalaerdő Zrt.

A cég drón segítségével most elkészíttette a sorozat második részét is, melynek címe Épül-szépül VOL. II.

Mint láthatjuk, a szakemberek a helyére illesztették a 42 méter magas kilátószintet is.

A Csótó kilátótornya várhatóan szeptemberre újul meg teljesen. Az ünnepélyes avatást októberre tervezik.

Ütős üzenet a nagykanizsai elkerülőnél

Állítólag több mint két hónapja kerülgetik azt a táblát, – egészen pontosan az útjavítást, felmarást – amely a nagykanizsai Csónakázó tó melletti elkerülő szakasznál lévő főútnál látható.

Aztán egy rendszeresen arra járó autós megelégelte a dolgot és kedden ezt üzente az út javításában érdekelt illetékeseknek.

(Fotó: olvasónk)

Az üzenet tartalma elég egyértelmű.

Úgy tudjuk, már egyszer próbálkoztak a közutasok az érintett szakasz renoválásával, de az újra felpúposodott, így aztán ismét javítást igényel az út ezen része.

A 61-es főút  nagykanizsai szakaszának építését a Közgép fejezte be, az eredeti befejezési határidő 2010 októbere lett volna.

Időközben azonban a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. csődvédelmet kért, a munkát befejezni hivatott Euroaszfalttal pedig 2013-ban szerződést bontott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt..
A beruházó által ezt követően kiírt közbeszerzési eljárások közül az első kettő eredménytelen volt, majd a 2014-ben közzétett harmadik esetében a hat érvényes ajánlattevő közül a Közgép Zrt.-t hirdették ki nyertesnek.

Az elkerülőt 2015 decemberében adták át.

Az út javítása nagy eséllyel belefér a garanciába.

Így autózz nyáron!

Úgy tűnik, ezen a héten beköszönt hozzánk is az igazi kánikula, a hét végére már egyes helyeken akár több, mint 40 C fokot is mérhetünk. A legtöbben ezekben a napokban kelnek útra, hogy letöltsék az éves, jól megérdemelt szabadságukat, ám ahhoz, hogy az utazás gondtalan legyen, nem árt néhány dolgot leellenőrizni és szem előtt tartani, mielőtt autónkkal útnak indulnánk.

 

 

Több figyelem az autónak…

 

Hosszú út előtt nem szabad elfeledkeznünk az autónk műszaki átvizsgálásáról, még akkor sem, ha addig soha nem volt semmilyen műszaki probléma az autónkkal. Érdemes ilyenkor egy autószerelő szakemberhez fordulnunk, és megkérni, hogy a nyári utazásunk előtt vizsgálja át az autónkat, és javítsa vagy cserélje ki azokat az alkatrészeket, amelyeket szükséges. Ezzel a kis figyelmességgel elkerülhetjük, hogy bármilyen műszaki meghibásodás lépjen fel az úton, és autónk „otthagyjon” az út szélén bennünket.

 

Az átvizsgálás legegyszerűbb módja, ha a már említett módon autószerelőhöz vagy szervizbe visszük a járművet, ám néhány dolgot mi magunk is ellenőrizhetünk indulás előtt. Nagyon fontos az olajszint, a fékfolyadék, és az ablaktörlő folyadék megfelelő szintjének ellenőrzése, és ügyeljünk arra is, hogy elegendő hűtőfolyadék legyen a rendszerben. Nyáron, amikor gyakrabban kerül a forráspont közelébe a hűtőfolyadék hőmérséklete, még nagyobb szükség van rá, mint télen. Ellenőrizzük az izzókészlet hiánytalanságát, ha szükséges pótoljuk az elhasznált izzókat!

 

A gumiabroncsok állapotának ellenőrzését se hagyjuk ki, még akkor sem, ha tavasszal feltetettük a nyári gumikat, hiszen, ha sokat autóztunk azóta, csökkenhetett a bordamélységük. A pótkerékről se feledkezzünk meg, legyen benne elég levegő, hosszú úton szükség lehet rá!
A nagy melegben előszeretettel kapcsoljuk be a klímaberendezést, hiszen ilyenkor az autó nagyon gyorsan felmelegszik. A klímaberendezések átvizsgálása és tisztítása évente esedékes, még akkor is, ha sokan hajlamosak erről elfeledkezni. Ilyenkor kerül sor a pollenszűrők cseréjére, amivel elkerülhető, hogy allergiás, asztmás tünetek alakuljanak ki a nem tisztított szűrők következtében, és a klímaberendezések vizsgálata során kerül sor a klíma szárítószűrő és a klíma kompresszor működésének ellenőrzésére is.

 

…és az egészségünknek is!

 

Az extrém és hosszan tartó meleg időjárás fokozottan igénybe veszi az emberi szervezetet, és ez az autóban – mely igen hirtelen felmelegszik – még fokozottabban érezteti a hatását. Leginkább igaz ez akkor, ha a járművünk nem rendelkezik légkondicionáló berendezéssel. A kisebb gyerekekre és az idősekre fokozottabban figyeljünk, és ne feledkezzünk meg a folyadék utánpótlásról sem! Részesítsük előnyben ilyenkor a vizet, a cukros, szénsavas üdítők helyett.
A meleg hatására rövidebb idő alatt elfárad a szervezetünk, ilyenkor hamar elpilledünk, elálmosodunk.

A hosszú úton éppen ezért álljunk meg óránként, hogy felfrissüljünk, és újra élesen tudjunk az útra és a vezetés körülményeire koncentrálni. Sétáljunk egyet ilyenkor, mossuk meg hideg vízzel az arcunkat, nyújtózkodjunk! A kisebb gyerekeknek szintén szükséges az óránkénti megállás, kalkuláljuk ezt be a menetidőbe!
Ha tehetjük, utazzunk hűvösben!

Induljunk korán reggel, vagy késő este, hogy az utazás nagy része azokban az órákban történjen, amikor még nincs olyan nagy meleg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyerekeket még rövid időre se hagyjuk az álló autóban, mert az igen gyorsan felmelegszik, és könnyen hőgutát kaphatnak!

200 kilós szarvasbikával ütközött egy autós az M7-esen Rigyácnál

Kedden hajnali fél háromkor szerencsés kimenetelű baleset történt az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán a 222 kilométerszelvénynél, Rigyác közelében.

Mint megtudtuk, egy közel 200 kilós szarvasbika ugrott egy luxusterepjáró elé, az ütközés következtében az autó totálkárosra tört, a vad elpusztult.

A szerencse a szerencsétlenségben (ha fogalmazhatunk így) az volt, hogy a mintegy 3 tonnás, szlovák rendszámú Jeep Cheroke annyira masszív és biztonságosnak mondható autó, hogy a benne utazó két felnőtt és két gyermek nem sérült meg.

A család éppen horvátországi nyaralásra indult.

Úgy értesültünk, akár tragédia is történhetett volna, ha a terepjáró után haladó Mercedes személyautó ütközik a szarvasbikával, amely lényegesebben sérülékenyebb, mint a terepjáró.

A sérült járművet a nagykanizsai tűzoltók levontatták az útról és áramtalanították, majd egy telephelyre szállították.

Az viszont furcsa, hogy az M7-es autópálya mellett felhúzott vadkerítések ellenére miképpen kerülhetett a hatalmas állat a nagy sebességgel haladó autók közé.

(Fotók: Facebook)

Időközben egy olvasónktól kaptuk ezt a fotót, amin az látszik, hogy a baleset környékén – Rigyácnál – így néz ki a felszakított vadkerítés az M7-esen.

40 fok körüli meleggel kezdődik az augusztus

Sok napsütéssel és kánikulával kezdődik az augusztus, a hét második felében néhol akár 40 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Veszélyjelzésükben azt írták, hogy tartós hőség veszi kezdetét. Hétfőn már többfelé 25 fok körül, délen 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A tartós hőség veszélye miatt Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére másodfokú, Budapestre és Pest, továbbá Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy az UV-B sugárzás is extrém lehet.

(Fotó: Horváth Valéria – Nagykanizsa)

Július utolsó napján, hétfőn a sok napsütés mellett legfeljebb az északi megyékben alakulhat ki egy-két helyen futó zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 13-21 fok között várható, az Északi-középhegység térségében lesz a leghűvösebb. A nappali maximumok 32-36 fok között alakulnak, az Alföldön a magasabb értékekkel.

 

Kedden, augusztus elsején napos idő várható, csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet 16-23 fok között valószínű (a leghűvösebb az északi völgyekben lehet). A legmagasabb hőmérséklet 34-37 fok között várható, keleten lesz a legmelegebb.

 

Szerdán az ország nagy részén derült, napos, száraz idő várható, de a Nyugat-Dunántúlon gomolyfelhők is képződhetnek, melyekből az Alpokalján kisebb zápor is kialakulhat. A leghidegebb órákban 17-24 fok lehet. Napközben 34-38 fokig melegszik a levegő (a déli megyékben lehet a legmelegebb).

 

A sok napsütés mellett csütörtökön a Nyugat-Dunántúlon lehet néhol zápor, esetleg zivatar. A minimumhőmérséklet 18-24 fok között valószínű. A nappali maximumok 34-38 fok között alakulnak.

 

Pénteken is több órára kisüt a nap, de egyre nagyobb területen erősödik meg a szél. A Dunántúlon és északon lehet kis eséllyel zápor, esetleg zivatar, másutt nem valószínű csapadék. A hőmérséklet hajnalban 20-25, délután 32-39 fok között várható. Északnyugaton lehet a leghűvösebb, míg a keleti határ közelében kis eséllyel már 40 fok is lehet.

Szombaton napos idő várható, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 19-25 fok lehet. Napközben 34-39, délkeleten akár 40 fokig melegszik a levegő.

 

Vasárnap nagyrészt napos, száraz idő várható, de a nap során északnyugat, észak felől hidegfront érkezhet, amelynek hatására megnövekedhet a felhőzet, és záporok, zivatarok alakulhatnak ki, nagyobb területen visszaeshet a hőmérséklet is. Akár viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 37 fok körül alakul. Délután a délkeleti területeken jó eséllyel lehet 40 fok is, míg front érkezése esetén északnyugaton 33, 34 fok alatt maradhat a maximum – olvasható az előrejelzésben. MTI

Beteg kislánynak adja haját egy nagykanizsai asszony

Nyolc évig növesztette a haját egy nagykanizsai asszony azért, hogy egy rászoruló gyereknek adja azt.
Bolláné Vígh Katalin haja csaknem 60 centiméteres.

Azt mondta, próbálták lebeszélni. Ő viszont úgy gondolja, lehet, hogy rövid lesz a haja, de viszont büszke lesz és arra a kislányra fog gondolni, akinek odaadta.
A tizennégy éves pécsi lánynak – ő kapja a kanizsai hölgy haját – egy ritka betegség miatt születése óta csak foltokban nő a haja, emiatt csak szégyenkezve megy ki az utcára.
A lány az RTL Híradó kamerája előtt tudta meg, hogy parókát kaphat, erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha sikerül összegyűjteniük nagyjából 200 ezer forintot.
Ennyibe kerül ugyanis az adomány-hajból a paróka elkészítése.
(Forrás: RTL Klub)

 

A közel 30 éves fűtés és vízvezeték cseréje, felújítása zajlik a kanizsai uszodában

Felújítási munkák miatt augusztus 21-30 között zárva lesz a nagykanizsai uszoda. A strand ezen idő alatt is látogatható.

„Tájékoztatjuk a Tisztelt Vendégeinket, hogy az uszoda épületben (öltözők, zuhanyzók, WC-k, kiszolgáló helyiségeiben, medence térben) a közel 30 éves, elhasználódott, fűtés és vízvezeték cseréjét és felújítását végeztetjük.

 

 

Kivitelezési munkák folynak az uszoda nyitva tartása alatt, időleges, rövid idejű Vendégkorlátozással a 33 m-es medence és tanmedence, szauna használata mellett 2017. 08. 01-től 08. 20.-ig.

 

2017. 08. 21. és 08. 30.-a között az uszoda Vendégek előtt ZÁRVA lesz, mivel ekkor folynak azok a munkálatok, melyek lakottan nem végezhetőek. Ezen időszak alatt lesz a medencék vízcseréje és az uszoda épület nagytakarítása is. A strand az uszoda zárva tartási ideje alatt is (2017. 08. 21. – 08. 30.) 9-18 óra között nyitva tart.

 

A kivitelezés ideje alatt kérjük a Vendégeinket, hogy fokozottan figyeljenek az esetleges balesetek elkerülésére a párhuzamos munkavégzés miatt, melyért a kivitelezővel együtt mi is mindent megteszünk.” – írta Facebook bejegyzésében a Kanizsa Uszoda Kft.

Kis híján tragédia történt tűzhelyen felejtett étel miatt Nagykanizsán

Csütörtök hajnalban ismét tűzhelyen felejtett étel kapott lángra, ezúttal Nagykanizsán egy Akós úti lakásban. Itt is csak a gyors tűzoltói beavatkozásnak és a szerencsének köszönhette az ott lakó ember, hogy nem történt tragédia.

A nagykanizsai eset nem egyedülálló megyénkben. Számos alkalommal előfordult már a tegnapihoz merőben hasonló figyelmetlenség, amikor tűzhelyen felejtett étel gyulladt meg úgy, hogy az ingatlan tulajdonosa közben elaludt a másik szobában.

Az említett esetek mindegyikében emberi gondatlanságról beszélhetünk. Megannyi esetben ételt felejtettek a tűzhelyen az ingatlan tulajdonosok, és vagy elmentek otthonról, vagy elaludtak. Csak a gyors tűzoltói beavatkozásoknak és a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia a gondatlanságokból.

Az esetek nagy részben középmagas épületekben keletkeznek, ahol a füst, tűz a többi lakóban is nagy riadalmat kelthet. A tűzoltók ezekben az esetekben a zárt lakásba is behatolnak, annak érdekében, hogy minél előbb meg tudják fékezni a lángokat és azok ne okozzanak kárt a szomszédos lakásokban.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton hívja fel a lakosság figyelmét, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy a készítendő étel a lakás elhagyását követően vagy lefekvés előtt nincs kitéve hőhatásnak.

Alatta nem ég gázláng vagy a villanytűzhely is kikapcsolt állapotban van. Ezzel a kis odafigyeléssel komoly káresetektől, személyi sérülésektől óvhatjuk meg magunkat és embertársainkat is – értesült honlapunk a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.

(Fotók: Nagykanizsa HTP)

1 164 165 166 167 168 267