Fekete lyuk Nagykanizsán

Még a nyár elején volt egy csőtörés Nagykanizsán a Huszti téri körforgalomnál, amit elhárítottak a szakemberek.

A munkálatok nyoma, vagyis a kátyú viszont azóta ott maradt – írta olvasónk, aki egy fotót is küldött a kanizsai „fekete lyukról”.

(Fotó: Olvasónk)

A kátyú mellett van egy kerékpárút, ami többek szerint nincs egészen jó állapotban. Úgy fogalmaztak, hogy abroncs-gyilkos.

Kérdés, hogy mikor foltozzák be ezt a gödröt, de az is, hogy eddig vagy addig hány autó futóművét tette tönkre, ugyanis a kátyút alig lehet kikerülni.

Na és ki fogja a javítási számlákat kifizetni?

Korábban írtuk: a Via Kanizsa vezérigazgatója egy interjúban azt mondta, hogy csak a legsürgősebb útfelújítási munkákat tudják elvégezni a városban.

Reméljük, erre is mihamarabb sor kerül.

UPDATE!

 

Most írtak olvasóink, hogy az ominózus gödröt ma kijavították 🙂

Levonult az árhullám a Murán

A Rábán, a Kebelén és a Kerkán már levonulóban van az ár, a Zalán Zalabérnél tart az árhullám, a Mura pedig csütörtökön tetőzött Letenye térségében – tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csütörtökön kora délután az MTI-t.

Az elmúlt napokban lehullott csapadék hatására a Zala felső vízgyűjtőjén 200 centiméteres vízszintemelkedés alakult ki. Zalaegerszeg térségében szerdán napközben hosszan, elnyújtva tetőzött az árhullám, az éjféltől kezdődött határozott apadásnak köszönhetően csütörtök reggelre 150 centiméterrel csökkent a vízszint.
A Zalán az árhullám jelenleg Zalabér térségénél tart. A hidrológus szakemberek számításai alapján a folyó Zalaapátinál várhatóan 220 centiméter körüli vízállással tetőzik majd szombaton.

A Mura a horvátországi Muraszerdahelyen szerda délután tetőzött 375 centiméteres szinten, ami reggelre 30 centiméterrel mérséklődött. A vízügyi szakemberek előrejelzése szerint Letenyénél az árhullám tetőzése csütörtökön, a déli órákban várható 360 centiméter körüli vízállással, ami miatt elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
A Murán szintén továbbra sem javasolt a vízitúrázás.

A Kerka és a Kebele árvíztározóin szerda délután tetőzött az árhullám, a tározótérben azóta lassan csökken a vízszint – jelezte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. MTI

Cseresnyés: a kormány költségvetési és uniós forrásokkal is támogatja a fiatalok foglalkoztatását

A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten az #énjövőm- Regeneráció a munkaerőpiacon – Szakmai délelőtt a fiatalok integrációjáról című rendezvényen.

(B-j. Cseresnyés Péter államtitkár, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere, Orbán Viktor miniszterelnök, Vígh László országgyűlési képviselő, Varga Mihály pénzügyminiszter.)

Cseresnyés Péter felidézte, hogy míg 2010-ben a 25 év alattiak foglalkoztatási mutatója nem érte el a 20 százalékot, mára megközelíti a 30 százalékot, ugyanakkor a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, 2017-re azonban ez a mutató 10,2 százalékra csökkent.

A fiatalok munkanélküliségi mutatója az Európai Unióban 17,7 százalékon áll, Magyarországot csak Németország és Csehország előzi meg. Kiemelte: Magyarországon a fiatalok foglalkoztatásának bővülése a Munkahelyvédelmi akciónak és az Ifjúsági garancia rendszer három elemének az Ifjúsági garancia programnak, a Gyakornoki programnak és a Vállalkozz fiatal! című programnak köszönhető.

Az Ifjúsági garancia program a fiatalok képzésére és foglalkoztatására helyezi a hangsúlyt, 2022-ig tart, és 190 ezer fiatal bevonását tűzte ki célul. A program megvalósítására 190 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből több mint 4 milliárd forint csak a Közép-magyarországi régió fejlesztését szolgálja. A legutóbbi, 2017-es szeptember 8-i adat szerint már több mint 65 ezer, 25 évnél fiatalabb vesz részt a programban.

A gyakornoki program azoknak a fiataloknak segíti az elhelyezkedését, akiknek már van szakmája, de még nem találtak állást. A programban szereplő fiatalok bértámogatást kapnak.

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő programban azok a fiatalok kaphatnak 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, akiknek üzleti tervét a zsűri megfelelőnek találja. Cseresnyés Péter közölte, a tárca most azon dolgozik, hogy lehet a cégek és a képző intézmények bevonásával a hagyományos kereteket kicsit megbontva, hogyan lehet a piaci igényeknek jobban megfelelő képzéseket kialakítani. MTI

Szén-monoxid mérgezés Nagykanizsán

Szerdán hajnalban 5 órakor szén-monoxid mérgezés miatt kellett vonulniuk a nagykanizsai hivatásos tűzoltóknak.

A Király utcában  egy lakásban a gázkazán rendellenes működése miatt szén-monoxid mérgezést szenvedett két ember.
A nagykanizsai tűzoltók a helyszínen emelkedett mérgező gáz koncentrációját mértek, ezért a kazán gázbetáplálását lezárták. A két sérültet kórházba szállították – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Ez a gázkazán romlott el Kanizsán. Fotó: Nagykanizsa HTP)

A szén-monoxid-mérgezés a szén-monoxid gáz belélegzése következtében fellépő mérgezés, amely akár halálos kimenetelű is lehet.
Az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amely legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés miatt következik be.
A szén-monoxid mérgezés igen gyakran fordul elő a tűzesetek túlélőinél, illetve sok esetben ez az elsődleges oka az ilyenkor bekövetkező haláleseteknek is. A szén-monoxid-mérgezett beteget friss levegőhöz kell juttatni, biztosítani kell számára a szabad légutakat és szükség esetén lélegeztetni kell.
A szén-monoxid által ellepett helyiséget a lehető leghamarabb alaposan ki kell szellőztetni.
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja esetén az elsősegélynyújtónak fokozott figyelmet kell fordítania arra, nehogy a segítés helyett saját maga kerüljön bajba – írja a Wikipédia.

Árvízveszélyes helyzet a Muránál

Árhullám alakult ki a hétvégén, a csapadékos időjárás hatására a Rábán és a Murán, valamint a folyók vízgyűjtő területein – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-t.

Az elmúlt 24 órában a Rába vízgyűjtőjén 15-30 milliméternyi csapadékot mértek; a nagyobb érték a vízgyűjtő terület déli részén hullott.

A Mura vízgyűjtő területén 15-50 milliméternyi eső esett, és az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerda délelőttig várható még esőzés, de egyre gyengülő intenzitással.
A Rába vízgyűjtőjén még 35 milliméter csapadék várható területi átlagban, a Muráén pedig 30-80 milliméter.
A főigazgatóság közölte: árvízveszélyes helyzet alakult ki mindkét vízgyűjtő területen. Gondot okoz, hogy a további eső már telített talajra érkezik, ezért a csapadék nagyobb része a vízfolyások medrébe jut, várhatóan jelentős vízszintemelkedést okozva.
A Rábán Szentgotthárdnál szerda hajnalban I. fok körüli, Körmendnél délben II-III. fok közötti tetőzés kialakulására számítanak a szakemberek. A Murán pedig Letenyénél II. fok körüli vízállással várható a tetőzés csütörtökön, a késő esti órákban.

A meteorológiai helyzet változékonysága, bizonytalansága miatt, az előrejelzésekre tekintettel a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Rába szentgotthárdi és körmendi szakaszán kedden 12 órától I. fokú árvízvédelmi készültséget léptetett életbe. MTI

Honlapunk információi szerint kedden délután már szivattyúkat vetettek be a Muránál a vízügyi szakemberek.
Mivel szerdára jelentős csapadék utánpótlás nem várható, valószínűleg nem lesz szükség a II. foknál magasabb mértékű védekezési fokozat elrendelésére.

Kamu számlákat kaphat a Telekom nevével

Csalók hamis e-mailben fizetési felszólítást küldtek a Magyar Telekom nevében, és a számlatartozás ürügyén, egy a Magyar Telekom honlapját utánzó weboldalra irányították az e-mail listán szereplőket, ahol a bejelentkezési adatok, illetve banki adatok megadását kérték a címzettektől. A Telekom azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket.

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI érdeklődésére kedden közölte: időről időre előfordulnak jellemzően nagy ügyfélbázissal rendelkező – nem csak távközlési – szolgáltatók nevében elkövetett visszaélések, adathalász kísérletek, ezeknek az ügyfelek mellett maguk a vállalatok is kárvallottjai.
A levél egy újabb változatában egy banki befizetési oldalt utánzó oldalra is tovább irányítanak, ahol személyes adatok, banki adatok megadását kérik a csalók. Nemcsak Telekom ügyfelek, hanem más szolgáltatók ügyfelei is kaptak ilyen e-mailt.
Kiemelik: a Telekom, amint észlelte a támadást, azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket, és az érintett adathalász url-eket letiltotta.
Sajnos az elkövetők újabb url-ek felhasználásával folytat(hat)ják a támadássorozatot.
Éppen ezért a Telekom kéri ügyfeleit, fokozott figyelemmel kezeljék a hasonló e-maileket.
A levél érkezésekor alaposan vizsgálják meg a belinkelt weboldalt.
Hivatalos levél esetén a weboldal link mindig tartalmazza a telekom.hu tartományt, ha a kapott levélnél ez nem teljesül, érdemes nem megnyitni a linket.
De emellett persze a furcsa, idegen, szokatlan tartalom, illetve a nyelvtani hibák és magyartalan fogalmazás is mindenképpen óvatosságra intenek – írták.
A szolgáltatók elsősorban ügyfeleik tájékoztatásával tudnak azért tenni, hogy a hasonló esetek száma visszaszoruljon.
A Telekom honlapján több helyen nyújt ilyen jellegű tájékoztatást – közölték. MTI

Csalók telefonálnak a nagykanizsai állatmenhely nevében

Figyelem, csalók!!!!!

Kedves Állatbarátok!

Napokban tudomásunkra jutott, hogy egyesek rejtett számról telefonon keresnek meg városunkban élőket, azzal a céllal hogy tőlük adományt kérjenek „menhelyünk támogatására, új menhely építésére”.
Mindenki figyelmét szeretnénk felhívni, hogy egyesületünk ilyen formában nem folytat és nem is folytatott adomány gyűjtést! Kérjük senki ne dőljön be, ilyen feltételezhető csalóknak!
A továbbiakban is várjuk adományaikat számlaszámunkon, vagy személyesen illetve az adhat vonal hívásával.
Arra kérjük az érintetteket, akiket megkerestek, vegyék fel velünk a kapcsolatot privát üzenetben.
(Forrás: Nagykanizsai Élettér Állatmenhely – Facebook)

Durva árvíz lehet Murán

A meteorológiai előrejelzések alapján árhullám levonulására számítanak a vízügyi szakemberek a következő néhány napban a Nyugat-Dunántúlon – tájékoztatta a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-t.

(Fotó: Letenye Média archív. Árvíz Murarátkánál)

Gaál Róbert közölte: az elmúlt napok csapadékos időjárása után hétfő estétől szerda reggelig újabb jelentős mennyiségű csapadékra számítanak a Rába, a Zala, és a Mura vízgyűjtőjén is.
A lehulló csapadék mennyisége mindenütt meghaladja majd az 50 millimétert, de a Rába vízgyűjtőjén elérheti 75, a Mura alsó vízgyűjtőjén pedig akár a 80 millimétert is.
Hozzáfűzte: az előrejelzés szerint a Rábán Szentgotthárdnál szerda hajnalban másodfokot megközelítő, Körmendnél csütörtök hajnalban másodfokot meghaladó tetőzésre számítanak, a Mura letenyei szelvényében pedig szintén a másodfokot meghaladó vízállással várható a tetőzés csütörtökön késő este. MTI

Elindult az állatorvosi ügyelet Nagykanizsán

Tavaly októberben nyílt levelet írtak Nagykanizsa polgármesterének, amelyben azt kérték, hogy legyen állatorvosi ügyelet a dél-zalai városban.

Dénes Sándornak ezt írták:

“Tisztelt Dénes Sándor Polgármester Úr!
Alulírottak, nagykanizsai lakosok s egyben ebtartók, kérjük Önt, hogy Nagykanizsán a hétvégi és ünnepnapi állatorvosi ügyeletet megszervezni szíveskedjen.
Mi, nagykanizsai ebtulajdonosok az elmúlt években már több tízmillió Ft ebrendészeti hozzájárulást fizettünk be, amelynek bevezetésekor Önök azt ígérték, hogy biztosítani fogják a kulturáltabb kutyatartást a városban.
Ezzel szemben van egy db kutyafuttató, amely a kutyák számát figyelembe véve kicsi és kevés, néhány szemetes, viszont nincs állatorvosi ügyelet. Hét végeken, illetve ünnepnapokon néha száz km-t is utaznunk kell a kutyánkkal, ha állatorvosi ellátásra van szüksége, miközben Nagykanizsán 8 állatorvosi rendelő működik.
A 8 állatorvosi rendelő azt jelenti, hogy egy-egy állatorvosra kb. kéthavonta kerülne sor, amely véleményünk szerint kibírható és előre tervezhető.
Amennyiben az ügyeletért az állatorvosok külön juttatást kérnek, kérjük, hogy azt az ebrendészeti hozzájárulásból finanszírozzák, így legalább azt látjuk, hogy a pénzünkért kapunk is valamit cserébe.
Az állatorvosi ellátást, útiköltséget természetesen a kutyatulajdonosok finanszíroznák, amit Önöknek kellene, az csak a rendelkezésre állás, amely az évi ebrendészeti hozzájárulás töredékét jelenti.
Kérésünk teljesítését köszönjük.”

A város vezetése mérlegelte a kérdést és úgy döntött, elindítja az ügyeletet.

A Kanizsa TV videójában Dénes Sándor többek között azt mondta, az ügyelet kérdéskörét az állatorvosokkal egyeztették.

Az állattartók ebrendészeti hozzájárulást fizetnek az önkormányzatnak és ebből a pénzből tudják fizetni a kanizsai állatorvosi ügyelet költségeit – mondta a városvezető.

Az ügyelet telefonszáma: 06/30/600-6466.

Megtöbbszörözte létszámát a villanymotorgyártó EME Kft. Nagykanizsán

Néhány év alatt megtöbbszörözte létszámát és további bővítést is tervez a villanymotorokat gyártó, olasz tulajdonban lévő nagykanizsai EME Kft. – tájékoztatta a társaság projektmenedzsere az MTI-t.

Soós Gábor arról számolt be, hogy az EME (Electric Motors of Europe) Kft. 1998 óta működik Nagykanizsán. Tulajdonosa az olaszországi Orange1 Holding, amely egyenáramú és aszinkron motorok gyártásában piacvezetőnek számít Európában. Olaszországban, Magyarországon és Romániában működő gyárai évente több millió villanymotort állítanak elő, termékeik a világ 70 országában találnak vevőre, Európán kívül az Egyesült Államokba és Kínába is szállítanak.

(Fotó: YouTube)

A cégcsoport a három országban több mint ezer dolgozót foglalkoztat, a legnagyobb egysége a nagykanizsai EME Kft., ahol jelenleg csaknem 350 alkalmazott dolgozik. A mintegy 16 ezer négyzetméternyi üzemcsarnokban évente 400 ezer villanymotort és körülbelül 750 ezer, a villanymotorokhoz való álló alkatrészt gyártanak, jelentős részben pontos munkát igénylő kézi gyártással.

A tenyérnyi méretűtől egészen a másfél tonnás súlyú villanymotorig terjed a termékeik választéka, ezeket háztartási gépekbe, hobbielektronikai eszközökbe, illetve ipari felhasználásra is gyártják. Tisztítógépekben, liftekben, fűnyírókban, szivattyúkban, kompresszorokban, mozgólépcsőkben és óriásdarukban használják fel egyebek mellett a nagykanizsai cég gyártmányait.
Az EME jelentős fejlődésen esett át az elmúlt években, és a fejlesztések tovább folytatódnak. A létszám a hét évvel ezelőtti 150-ről emelkedett közel 350-re, de terveik szerint rövid idő alatt 400-450 főre növelik az alkalmazottak számát. A villanymotorok tekercselésére, kézi gyártására folyamatos a munkaerő-felvétel.

A cég részt vesz a duális képzésben is, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamarával szerződve középiskolai diákokat is fogadnak, oktatnak – fejtette ki Soós Gábor.

A Nagykanizsán tavaly az év vállalatának megválasztott EME Kft. a nyilvános cégadatok szerint a tavalyi évet közel 20,9 millió eurós nettó árbevétellel záró társaság adózás előtti eredménye 920 ezer euró volt. MTI

1 158 159 160 161 162 267