Különös üzenettel búcsúzik Kanizsától a szakorvos

A napokban bukkant fel a Facebookon egy nagykanizsai rendelését megszüntető doktornő levele.

Dr. Oláh Orsolya olyan szépségekre, érdekességekre és furcsaságokra lett figyelmes, melyeket a napi rohanó világunkban mi talán egy kicsit másképp értékelünk. Vagy egyáltalán észre sem vesszük.

Például azt írta, hogy

  a Csónakázó tó körül sétálni a legjobb feltöltődés egy fárasztó nap után.
– Az 1942-ben épült amerikai olajmérnökök lakótelepe (Maort telep) egy kis darab Amerikaként teljesen szürreális élmény, amivel nem lehet betelni.
– Felháborító, hogy hatlapos, barack, béka és dominó nincs a budapesti cukrászdákban.

De azt is megemlíti:

– Ennyi fodrászat, tanulóvezető, körforgalom és BMW sehol nincs egy négyzetméteren.

(Fotó: Dr. Oláh Orsolya – Facebook)

Következzen hát a szakorvos teljes üzenete:

„Kedves Pácienseim!

Sajnos meg kell osztanom, hogy befejezem a nagykanizsai rendelést, és februártól már csak Budapesten fogok rendelni. Ez nem jelenti azt, hogy biztos, hogy véglegesen, de pár évig valószínű, hogy igen.
Az elmúlt 4 évben Nagykanizsán nagyon sok szeretetet és támogatást kaptam mind a kollégáimtól, mind a betegeimtől, amiért mindig hálás leszek.
Született negyedik generációs budapestiként viszont sok dolog van, amit megfigyeltem az itteni évek során, ezekből a legfontosabbakat szeretném kiemelni?:
– Nagykanizsán az emberek sokkal-sokkal kedvesebbek és segítőkészebbek, mint amire az ember számít.
– Sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak is.
– Nagyon gyakorlatiasak, értik a viccet és egyáltalán nem körülményesek.
– Minden létező ügyintézés során elképzelhetetlenül udvarias és türelmes hozzáállást tapasztaltam. (Amikor a bankban a gyermekem ottfelejti a babáját, majd az ügyintéző mobilon felhív, és megkérdezi, hogy elhozza-e kocsival?)
– Ugyanez igaz a boltokban a pénztáraknál, soha egy barátságtalan tekintettel nem találkoztam.
– Zala megye az egyik legcsodálatosabb régió az országban, mesébe illő zöld dombokkal, erdőkkel, fákkal, mezőkkel.
– A Csónakázó tó körül sétálni a legjobb feltöltődés egy fárasztó nap után.
– Az 1942-ben épült amerikai olajmérnökök lakótelepe (Maort-telep) egy kis darab Amerikaként teljesen szürreális élmény, amivel nem lehet betelni.
– Felháborító, hogy hatlapos, barack, béka és dominó nincs a budapesti cukrászdákban.
– A forró rétes belsejében a tésztával egészen új dimenziókat nyitott meg rétes fronton.
– A Bonne Chance étteremért érdemes utazni 200 km-t.
– Igazán lehetne minden nap Dödölle fesztivál.
– A piac nyitvatartása nagyon ösztönzőleg hat a későn kelőkre (06:00-13:00?!?!)
– Ugyanennyire ösztönző a vasárnapi bolhapiac, ha szeret kincseket találni az ember.
– A bicikli úthálózat már-már nyugat-európai szintű.
– Leírhatatlanul kényelmes, hogy 5 percre van a Tesco, az Interspar, az Obi, Aldi, Lidl, P.M, Müller, minden.
– Hihetetlen, hogy az Adriai-tenger majdnem olyan közel van, mint Budapest.
– Nagyon kivételes helyzet, hogy az ember bepattan az autóba, és átugrik Szlovéniába, vagy Horvátországba vagy akár Ausztriába.
– Egy ideje már én is beteszem az ajtót, nem pedig bezárom! 🙂
– Ennyi fodrászat, tanulóvezető, körforgalom és BMW sehol nincs egy négyzetméteren.
– A Míves Tejmanufaktúra sajtjai felveszik a legjobbakkal a versenyt.
– A Fenyvespusztai állatsimogató az egyik legkedvesebb hely, ahol valaha jártunk.
– Mellette meg a Kányavári sziget a Kis-Balatonnál az egyik legszebb.
– Minden gyereknek érdemes lenne elmenni legalább egyszer a Zobori élményparkba.
– Nagykanizsa Zala megye és a környező országok közelsége és szépsége miatt az országúti kerékpárosok paradicsoma, ezt bizonyítja a TEKER Egyesület összetartó csapata is.
Még biztos, hogy millió dolgot kifelejtettem, de mindezért nagyon hálás vagyok még egyszer.

Minden kedves páciensemnek a legjobbakat kívánom, köszönök mindent!”

Multifunkciós rendezvénycsarnok és versenyuszoda épül Nagykanizsán

Együttesen 15 milliárd forintos beruházással, a Modern városok program keretében kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán – jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a zalai városban.

(Ilyen lesz a kanizsai sportcsarnok)

(A nagykanizsai uszoda látványterve. Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)

A város fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a kormánnyal kötött megállapodás révén soha nem látott léptékű fejlesztés valósulhat meg a városban európai uniós és hazai források felhasználásával.
A két beruházás „történelmi jelentőségű” Nagykanizsa életében, mert ezeket az évtizedek óta tervezett létesítményeket saját forrásból nem tudták volna megvalósítani – fogalmazott Cseresnyés Péter.

A politikus kifejtette: tavaly december 28-án született az a kormányhatározat, amely rendelkezik a forrásokról. A Modern városok program keretében Nagykanizsán ezek az első jelentősebb fejlesztések, amelyek – a város térségi központi szerepe miatt – nemcsak a helyben, hanem a környező településeken élőket is szolgálják majd.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester arról számolt be, hogy a 6,2 milliárd forintból megvalósuló versenyuszoda a jelenlegi, 33 méteres medencéjű uszoda mellett épül meg. Egy világversenyekre is alkalmas 50 méteres, valamint egy 25 méteres medence készül, amelyet a legkorszerűbb vízszűrési technológiával, valamint a fenntarthatóságot biztosító hőszivattyús energiarendszerrel látnak el.

A 8,8 milliárd forintból épülő sport- és rendezvénycsarnokban – a mobil lelátókat is beleértve – összesen mintegy ötezer néző foglalhat helyet, és a létesítmény a tagolhatósága révén egyszerre több sportág művelőinek is helyet tud adni. Olyan mobil színpaddal, valamint fény- és hangtechnikával szerelik fel, amely koncertek és más rendezvények megtartására is lehetőséget biztosít majd – sorolta a polgármester.

Dénes Sándor elmondta: a két új létesítménynek elkészültek a látványtervei, idén megkezdődnek a munkálatok, és a tervek szerint 2019 végére mindkettő elkészül. MTI

Állami lőtér, sportközpont épül Nagykanizsán

Országszerte 16 városban épül Honvédelmi Sportközpont a 2018-as költségvetési évben.
A 17 és fél milliárd forintból megvalósuló programot a kormány egy december 28-án kelt kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ami azt jelenti, hogy a hatósági ügyintézés és az engedélyek kiadása egyszerűsödik és gyorsabbá válik.

A Honvédelmi Sportközpontok létrehozásának célja, hogy a sporttevékenységen keresztül a társadalom minél szélesebb rétegét vonják be a honvédelmi nevelés programjába, kizárólag önkéntes alapon.
A program elsősorban nem a versenysportokat támogatja, hanem a fiatalok sport iránti érdeklődését hivatott fölkelteni, illetve ehhez kapcsolódva célja az egészségük megőrzése.
A központok olyan sportágak gyakorlására biztosítanak lehetőséget, amelyek a honvédelem szempontjából is hasznosítható tudást adnak.

Alkalmasak lesznek a szabadidős tevékenységként folytatott sportlövészet megismertetésére és biztonságos gyakorlására, valamint a honvédelmi szempontból is kiemelten fontos sportágak – küzdősportok, vívás, lövészet és mások – edzéseire, vagy akár az elsősegélynyújtás és a tájékozódási ismeretek oktatására is – tájékoztat a honvédelem.hu.

A beruházásban érintett városok: Baja, Balassagyarmat, Berettyóújfalu, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kisvárda, Körmend, Nagykanizsa, Újfehértó, Pécs, Sárospatak, Szarvas, Szekszárd, Székesfehérvár, Szigetvár és Zalaegerszeg.
A kormányrendelet szerint a program lebonyolítója a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz. – írta többek között a baon.hu

Eltűnt egy drón Kiskanizsán

Segítségeteket szeretném kérni, mert 2017.12.31.–én a kora délutáni órákban, Kiskanizsán jelvesztés miatt elment Syma X8 narancssárga típusú drónom, ha valaki megtalálta kérem jelezze.
A Bornemissza Gergely utcai játszótér 350 méteres körzetében tűnt el a repülő szerkezet -írta egy ismerősünk a Facebookon.
Ha esetleg valaki látta vagy megtalálta a narancssárga színű drónt, hívja a 06/30/530-9476-os számon Sándort.
Köszönjük!

Tujasor égett tűzijáték miatt Nagykanizsán

Nagykanizsán a Bagoly utcában egy sövényszerűen ültetett tujasor égett tűzijáték miatt.
A helyi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral oltották el a kiérkezésükkor még égő növényeket.
A tűz január elsején 0 óra 20 perckor keletkezett.
Egy személyautó kereke törött ki Nagykanizsán hétfőn délután a Jakabkúti úton, forgalmi akadályt képezve.
A járművet a nagykanizsai hivatásos tűzoltók távolították el, megszüntetve az útakadályt – közölte az új év első napjának hírei között a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Biztosított a nagykanizsai hajléktalanok étkeztetése

A megfelelő ellátás érdekében több fontos megállapodást is kötöttek a kanizsai szálló vezetői.
Így egy bevásárlóközpont (A Tesco. A szerk.) aznapi lejáratú pékáruit, zöldségeit és gyümölcseit is a szálló kapja meg, amiből akár főzhetnek is az ellátottak.
Továbbá az intézményben népkonyha üzemel, ráadásként pedig 70 ételcsomagot is biztosítanak a hajléktalanoknak.

– Nemrégiben nyertünk egy olyan pályázatot az RSZTOP-2 pályázati program keretében, a Hajléktalanokért Közalapítvány közreműködésével, aminek a keretében 70 adag előre csomagolt ételt tudunk biztosítani olyan rászorulóknak, akik közterületen tartózkodnak, illetve menedékhelyen veszik igénybe az éjszakai pihenést.
Nagyon sokan gondolnak ilyenkor az ünnepek környékén a rászoruló, elesett, hajléktalan emberekre.
Ilyenkor az adakozókedv is kicsit megnövekszik.
Mindenkinek köszönjük a segítséget – mondta el Szőke Rózsa a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének szociális koordinátora a Kanizsa TV-nek.

A kórházi dolgozókhoz ment karácsonykor a kanizsai államtitkár

Idén is meglátogattuk a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozóit, akik a Karácsonyt is munkával töltik. A kardiológiai osztályon egy jelképes ajándékcsomaggal köszöntem meg minden egészségügyi dolgozónak, hogy az ünnepek alatt is számíthatunk rájuk.

Ahogy mi, a térségben élők számíthatunk az ápolók, orvosok, mentők munkájára, úgy a magyar egészségügy, a betegek és egészségügyi dolgozók is számíthatnak a kormányra.
Azon dolgozunk, hogy a betegellátás színvonala és az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, anyagi megbecsülése is javuljon, a magyar rendelők és kórházak fejlődjenek.
A Kanizsai Dorottya Kórház az elmúlt években szinte teljes egészében megújult, a fejlesztés pedig tovább folytatódik.

Hála és köszönet minden egészségügyi dolgozónak! – írta Facebook oldalán Cseresnyés Péter.

(Fotó: Facebook)

Tesla Supercharger Sormáson, majd Nagykanizsán

A napokban beüzemelt győri Supercharger után a Tesla mérnökei nem haza, hanem a Zala megyei Sormásra utaztak, hogy ma ott bekössék a Tesla hálózatába a második magyarországi Superchargert.
Az M7-es autópálya sormási lehajtójától alig 2 km-re lévő István Parkhotel és Étterem parkolójába 2 töltőt telepítettek, amiről 4 autó tölthető egyszerre.

A helyszínen további 4 töltőnek és 8 csatlakozónak készítették elő a terepet.
Ezeket egy újabb transzformátor megépítése után a Tesla a kihasználtság függvényében fogja telepíteni – számolt be a villanyautósok.hu.

Információink szerint a mostani 4 fejes gyorstöltő tavaszra 12 fejesre bővül és helyet kapnak más elektromos autók töltési lehetőségei is.

Bár jelenleg nem sok elektromos autó közlekedik a magyar utakon, számuk pár éven belül bizonyára jelentősen nő.

A sormási töltőt az M7-s autópályáról egyszerűen elérik azok az autósok is, akik Horvátországba készülnek vagy onnan jönnek vissza hazánkba.

Korábban egyébként arról is beszámoltunk, hogy Nagykanizsa is felkerült a Tesla térképére.

A tervek szerint a Tesla 2018 végéig egy újabb Superchargert (nagyobb méretű gyorstöltő állomást) húzhat fel a dél-zalai városban 🙂

1 146 147 148 149 150 267