Újra államtitkár lett Cseresnyés Péter

Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették.
Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át.
Ez alapján a miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkári posztot az Agrárminisztériumban Farkas Sándor, a Belügyminisztériumban Kontrát Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) Rétvári Bence, a Honvédelmi Minisztériumban Németh Szilárd, az Igazságügyi Minisztériumban Völner Pál, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Cseresnyés Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Magyar Levente, a Miniszterelnöki Kabinetirodán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kormányirodán Fónagy János, a Miniszterelnökségen Orbán Balázs, a Pénzügyminisztériumban pedig Tállai András tölti be.

(Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára átveszi a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (j) az Országház Gobelin-termében 2018. május 22-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Áder János a Miniszterelnökségen nevezte ki a legtöbb államtitkárt, illetve közigazgatási államtitkárt, ahol összesen tízen tették le esküjüket, míg az Emminél kilencen, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, valamint az Agrárminisztériumban hatan-hatan, a Miniszterelnöki Kormányirodán és a Pénzügyminisztériumban öten-öten, a Miniszterelnöki Kabinetirodán és a Honvédelmi Minisztériumban pedig hárman-hárman.
A belügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcáknál egyaránt két államtitkár tett esküt, itt közigazgatási államtitkárokat nem neveztek ki.
Az államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezéseken a kormányfő mellett az új kormány korábban esküt tett miniszterei is részt vettek. MTI

Szivárvány Nagykanizsánál

Szivárvány a zivatar elvonulása után az M7-es autópálya felett Nagykanizsánál 2018. május 22-én.
(Fotók: MTI/Varga György)

A tegnapi, kedd délutáni vihar elvonulta után Fehér Tibor is küldött nekünk egy szép szivárványos fotót Kanizsáról.

Köszönjük szépen!

Közben egy nagyon szép szivárványos fotót kaptunk Szabóné Dolmányos Ágnestől. Ezt is köszönjük szépen!

Facebook oldalunkra és érkeznek a keddi szivárványos fotók. Ezt például Szalai Anita Vivien készítette.

Ezt pedig Rafael Katalin Garaboncon.

Mekkora a megengedett repülőbőrönd?

Minden légitársaságnál változó, hogy milyen és mekkora csomag vihető fel az utastérbe. Hogy ez pontosan melyiknél mit jelent, azt jelen cikkünkben próbáljuk kicsit körvonalazni és érthetővé tenni. A kabinbőröd vagy kézipoggyász az, amit felvihetünk a fedélzetre, a feladott csomag pedig az, amit nem lehet.

Wizzair

Egy változásnak köszönhetően a kézipoggyász mérete majdnem a duplájára emelkedett, eszerint az új méretek 55x40x23 cm. Emellett bevezettek egy új szolgáltatást is, aminek a neve Wizz Priority, és ennek hála még egy, 40X30X18 cm méretű kabinbőrönd is felvihető, valamint van egy további előnye, méghozzá az, hogy elsőbbségi beszállásra jogosít.

Feladott poggyász esetén minden légitársaságnál megfigyelhető, hogy az online előre lefoglalt mindig olcsóbb, mint a reptéren vásárolt. Ebben az esetben online 4.800- 18.500 forint közé esik, mérettől és időponttól függően, míg a reptéren ugyanez 15.950 Ft/járat/poggyász.

British Airways

Kézipoggyász tekintetében nincs súlykorlát, és 2 darabot vihetünk fel, melyek maximálisan 56x45x25 cm kabinbőrönd, illetve egy 40x30x10 cm kézitáska lehet.

Feladott poggyász tekintetében súlykorlát van, nem pedig centiméterben mért nagyság. Itt 23 kg a maximális feladható súly.

Ryanair

Kézipoggyászok esetében 10 kilogrammos súlyhatárt állapítottak meg, amit 2 kabinbőrönd közt oszthatunk el, de nagyon vigyázzunk, hogy ne haladjuk meg a súlykorlátot, mivel a repülőtéren sokkal körülményesebb újra pakolni a bőröndöt. A méretek itt is adottak, 55x40x20 cm, illetve 35x20x20 cm.

Feladott poggyász esetén nincs súlykorlát, interneten foglalva 25-35 euró, helyszínen 40 és 50 euró járatonként és csomagonként.

easyJet

Kézipoggyászunkra súlykorlát nincs, csak a méret adott, ami 56x45x25 cm.

Itt nagyon nagy a különbség az online rendelt és a reptére vásárolt lehetőségek között, mivel online 13-30 fontig, míg reptéren 32-45 fontba kerül járatonként.

Eurowings

Egy nagyon szigorú légitársasággal van dolgunk, mivel mind a súly, mind a méret adott a kézipoggyász esetében, miszerint 55x40x23 cm és maximum 8 kg lehet.

Ellenben a feladott poggyász díjai kifejezetten egyszerűen alakulnak, a reptéri a duplája az online-nak, számszerűsítve 15 illetve 30 euro/poggyász/járat.

Norwegian

Itt is 2 részre oszthatjuk a maximális 10 kg-ot, méghozzá 55x40x23 cm, illetve 25x33x20 cm méretekben. Feladott poggyász esetében online 15-30 eurót tesz ki, míg a repülőtéren jóval drágább, fixen 50 euró járatonként.

Tehát ha jobban megnézzük, a reptéren mindig jóval többet kell fizetni a feladandó poggyászért, mint ha ezt otthonról, online tesszük meg. Ha indulás előtt alaposan tájékozódunk a repülőre felvihető bőrönd méretéről, nem érhet minket meglepetés a reptéren.

Országszerte felhőszakadásra figyelmeztetnek!

A felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: kedd reggelig elsősorban az ország délkeleti, keleti harmadán (esetleg felén) lehetnek zivatarok, amelyeket viharos széllökés, lokálisan jelentős csapadék és kisebb szemű jégeső kísérhet.
Kedden már összességében több helyen, délután nagyobb számban inkább a Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez kapcsolódva felhőszakadás, viharos széllökések, kisebb eséllyel nagyobb szemű jég társulhat.
Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb hőmérséklet 21 és 27 Celsius-fok között valószínű.


Vízzel elöntött temető a Zala megyei Gelsén 2016. augusztus 19-én. Ezen a napon dél körül nagy mennyiségű eső zúdult le Nagykanizsa térségében, ezért Gelsétől Újudvarig teljes szélességben elöntötte az utat a közeli mezőgazdasági területről lezúduló sáros folyam.
MTI Fotó: Varga György

 

Vádemelési javaslat a kanizsai dohánybolt rablója ellen

A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 19 éves nagybakónaki fiatalemberrel szemben folytatott nyomozást.
A gyanúsított március 9-én 20 óra 35 perckor egy maszkkal a fején lépett be Nagykanizsán egy dohányboltba, ahol elővett egy gáz-riasztó fegyvert, majd az ott egyedül tartózkodó eladóra szegezte és a bevételt követelte.
A megfélemlített nő engedelmeskedett a támadónak és átadott neki több százezer forint készpénzt.

A városi körzeti megbízottak 20 óra 47 perckor a belváros egyik parkjában figyeltek fel egy gyanús alakra, akit igazoltattak.
A férfi táskájából hiánytalanul előkerült a dohányboltból elvitt pénz, valamint a fegyver is.
A nyomozók a 19 éves nagybakónaki fiatalemberrel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.
(Forrás és helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)
Előzmények ITT.

Újra kormánytag Cseresnyés Péter

Cseresnyés Péter miniszterhelyettes lesz.
Az egyik új tárca, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője a zalai származású Palkovics László lesz, aki Nagykanizsa országgyűlési képviselőjét, eddigi munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt kérte fel parlamenti államtitkárnak.
Ez a poszt miniszterhelyettesi pozíciót jelent.

(Fotó archív. kormány.hu)

Az új tárca felel majd, többek között, az energia- és klímapolitikáért, az infokommunikációért és a fenntarthatóságért, emellett a szakképzés és a felnőttképzés, a vasúti és a közúti közlekedési hálózat fejlesztése, Magyarország energiaellátásának biztosítása, valamint a hulladékgazdálkodás is a fennhatósága alá tartozik a jövőben.
Cseresnyés Péter áprilisban az ötödik ciklusát kezdte a Parlamentben országgyűlési képviselőként – írta a Kanizsa Újság.

Szivárgott a gáz, egy ember kórházba került

Pénteken nem sokkal déli 12 óra előtt Pacsán a Fő utcában gázszivárgáshoz riasztották a lánglovagokat.
Egy családi ház gáztűzhelye és a gázpalackot összekötő gázcső elöregedett, kirepedt ezért szivárgott a gáz a konyhában.
A pacsai katasztrófavédelmi őrs tűzoltói a gázpalackot elzárták és felhívták a tulajdonos figyelmét, hogy a továbbiakban csak a gázcső cseréjét követően lehet használni a berendezést.
A mentőszolgálat egy embert kórházba szállított a helyszínről.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Közel 900 millió forintos beruházást tervez az E.ON Zalában

Az áram- és gázhálózat rekonstrukciójára, valamint új beruházások energiaigényének kiszolgálására mintegy 900 millió forintos beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében.
Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, beruházásaik egyszerre szolgálják az élet, illetve az ellátás biztonságát is.

Az elmúlt 17 év statisztikai adatai szerint a negyedére csökkent az E.ON ellátási területén az az idő, ameddig üzemzavar miatt szünetelt a szolgáltatás egy-egy fogyasztónál.
Amíg 2000-ben több mint 250 perc volt évente ez az idő, tavaly már 60 perc alá csökkent.
A szolgáltató egyre több figyelmet fordít a madárvédelemre is, a Földművelésügyi Minisztériummal, a nemzeti parkokkal, valamint állatvédelmi szervezetekkel közösen döntenek olyan beruházásokról, amelyek az áramütésektől védik meg a madárvilágot – jelezte Gelencsér Lajos.
Kitért arra is, hogy az áram- és gázszolgáltatások iránti igény pontosan mutatja a gazdaság állapotát is, az új beruházások miatt évek óta emelkedőben van az enegiaszükséglet.
Nagyon jelentős az idei fejlesztési igény, leginkább az észak-dunántúli és a kelet-magyarországi térségben. MTI

Megalakult a negyedik Orbán-kormány

Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.
Áder János államfő – a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött – kinevezési ünnepségen adta át a kormány tizenhárom miniszterének megbízólevelét.

(Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) átveszi a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában 2018. május 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Ez alapján Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Nagy István agrárminiszter, Palkovics László nemzeti innovációs és technológiai miniszter lett.
Pintér Sándor vezeti a belügyi tárcát, Rogán Antal pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát.
Semjén Zsolt és Süli János tárca nélküli miniszterként vesz részt a kormány munkájában, Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, Trócsányi László az igazságügyi tárcát vezeti, a pénzügyminiszter pedig Varga Mihály. MTI

(Az új kormány tagjai a Sándor-palotában tartott kinevezési ünnepségen 2018. május 18-án. Középen Áder János köztársasági elnök (b8) és Orbán Viktor miniszterelnök (b7), mellettük balról-jobbra Trócsányi László igazságügyi miniszter, Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Palkovics László nemzeti innovációs és technológiai miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Nagy István agrárminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tárca nélküli miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter. MTI Fotó: Kovács Tamás)

Kanizsai Sörfesztivál 2018

A sör és a zene ünnepe lesz június 15-én és 16-án (péntek,szombat) Nagykanizsán.

A régi hagyomány újrafogalmazva.
Amellett, hogy a híres bajor sörfesztivál hangulatát szeretnék becsalni a zalai dombok közé, felidézik a régi, nagy, kanizsai sörfesztiválokat is.
A finom sörök mellett a Fúvószenekari találkozó résztvevői biztosítják a jó hangulatot.
Kanizsa egykoron a magyar sörgyártás egyik fellegvára volt, és talán egyszer újra az lehet, hiszen a tudás és a kiváló minőségű víz megmaradt.

1 131 132 133 134 135 267