Ahogyan azt pár hete a DélZalaPress.hu is beharangozta, néhány nappal ezelőtt Szabadics Zoltán és felesége kezdeményezésére egy kiadvány született a hiperaktivitás korai felismerésére és annak hatékony kezelésére. A „kisokos” elkészítésében egyebek mellett olyan szakemberek adtak hozzá értékes tartalmat, mint Dr. Velkey György (Magyar Kórházszövetség elnöke) valamint Cs. Nagyné Sipos Edit (gyermek- és ifjúsági szakpszichológus).
Egy kis ízelítőt mi is adnánk belőle
„Hiperaktivitás?! Dehogy! Csak eleven, majd kinövi. Olyan, mint én voltam! Biztosan
mások provokálták!” Ehhez hasonló kijelentéseket tettünk mi is, mert nem ismertük, és nem is akartunk tudomást szerezni a „problémáról”.
Azonban ma már tudjuk, hogy ha egy kisgyermek az óvoda előtti játszótér homokozójában játék közben a homokot rendszeresen a társai szemébe fújja, vagy a hajába önti,az egy jel.
Ha sokszor veszik össze játszópajtásaival, és sokszor a vitát harapásokkal dönti el, az is egy jel. Az, ha egy folyosón szaladva, minden előzmény nélkül a mellette elhaladó felnőttek bokájába rúg, az is egy jel. Az, ha egy vendégségben mindent szétszed valaki és folyamatosan menetel, az is egy jel. Az, hogy nem tud megülni egy percig a fenekén és nem figyel ránk, az is egy jel. Az is egy jel, ha nem tudja a labdát elkapni, vagy nem tudja tekerni a biciklit, úgy mint a testvérei. A „gyakorlott” szülő aztán kezeli a problémát, megszid, aztán megszid újra. Amikor elszakad a cérna, akkor emelt hangon akarja rendre utasítani a gyermeket, majd a seggére is odacsap… később pedig, amikor szakember segítségét kéri, megtudja, hogy pont úgy büntet, ahogy nem kellett volna. (…)
A Szabadics házaspár idejében felismerte a problémát, forrás: a kiadvány (kép: KK)
Kolos fiúnk 2 éves kora körül, feleségemmel a fenti jeleket látva eldöntöttük, hogy lépni kell, ezért felkerestük a Nagykanizsai kórház gyermekneurológusát, Dr. Rada Évát, aki először szembesített minket ezzel a ténnyel. Ennek pontos fokának megállapítására, és a fejlesztési irányok meghatározására Éva pár napra beköltözött Budapesten a Semmelweis gyermekklinikára. Professzor asszony diagnózisa: közepesen súlyos hiperaktivitás… aztán volt egy mondata, ami megváltoztatta a „problémához” való hozzáállásunkat:
Kolos előtt két út van:
1, Egy kreatív nagyvállalat vezetője lesz vagy 2, Börtönbe járnak hozzá látogatóba.
Önökön szülőkön múlik, hogy melyik utat fogja felnőtt korában járni!
Ez az ítélet kijózanít, eligazít, és egyben feltölt energiával. – írja Éva és Zoltán. Ekkor a házaspár úgy döntött, tudatosan változtat az eddigieken. Ennek és szakembereknek köszönhetően mára jelentős javulás figyelhető már meg. Ehhez a következő tanácsokat adják:
0. alapkövetelmény: nagyon szeressük gyermekünket!
1. idejében az első jeleket követően forduljunk szakemberhez, mert vegyük tudomásul, hogy a problémák maguktól nem fognak megoldódni! 2. fogadjuk meg a szakemberek véleményét tanácsát, ők jobban tudják, hogy mit kell tenni! 3. a javasolt részképesség fejlesztéseket következetesen, hosszú távon – éveken át – végezzük
4. nem a fejlesztőpedagógus felelőssége és dolga a fejlesztés teljes körű elvégzése. Ő mentorként irányítóként tud segíteni, de a SZÜLŐ FELELŐSSÉGE a rendszeres foglalkozás. 5. szerető és elfogadó óvoda és iskola választása rendkívül fontos (főleg az óvónő és osztályfőnök esetében).
– vélekednek a szülők.
Mit mond a szakember?
A szakember Cs. Nagyné Sipos Edit, forrás: a kiadvány (kép: KK)
Képzeljünk el egy versenyautót, amelyik 300 km/órás sebességgel száguld!
Csakhogy ez az autó nem a számára kialakított, speciális versenypályán közlekedik, ahol bukóterek, gumifalak védik és a forgalom is egyirányú, ahol emberek tucatjai figyelik,
segítik az útját, azonnal figyelmeztetik a veszélyekre. A mi versenyautónk a hétköznapi forgalomban halad, ahol más járművek is jönnek-mennek minden irányból, lényegesen lassabban. Mivel a fékrendszer és a motor nem erre a körülményre, tempóra van beállítva, a mi autónk gyakran kisodródik, összeütközik más járművekkel,
sérüléseket okoz és szenved el. Természetesen mindenért őt hibáztatják: miért nem megy lassabban? Miért nem figyel jobban? Miért nem fékez időben?
Nos, a válasz egyszerű: mert természeténél fogva nem képes erre. Nem a szándék hiányzik belőle, hanem a megfelelő fékrendszer. Tulajdonképpen így „működik” a hiperaktív gyermek is. Pontosabban szólva a hiperaktív ember, hiszen a hiperaktivitás nem korhoz kötött probléma, hanem az egész élet során végigvonuló állapot. Gyermekkorban éppúgy jelen van, mint serdülő- és felnőttkorban. Számos felnőtt szenved a hiperaktivitás tüneteitől és következményeitől anélkül, hogy valaha is diagnosztizálták volna ezt a
problémát. A negatív következmények megjelenhetnek a családi, nevelési, munka
területein egyaránt. A hiperaktív felnőtt gyakran keveri magát kellemetlen helyzetbe: nem fejezi be a feladatát, elfeledkezik egy fontos megbeszélésről, elfelejt dátumokat.
Természetesen nem az emlékezetével van baj. A hiperaktivitáshoz szinte kötelezően társul figyelemzavar is. Visszatérve versenyautónkhoz: képzeljük el, hogy kitekintünk az ablakán oldalra, miközben szédületes sebességgel rohan.
Vajon mit látunk? Mennyire vagyunk képesek a látottakat feldolgozni, emlékezetbe vésni? Kevés a valószínűsége, hogy pontosan fel tudnánk idézni a látottakat, minden elemére emlékeznénk. Ennek oka egyszerűen az, hogy az idegrendszernek nincs elég ideje feldolgozni a külvilágból érkező ingereket. Az egyik inger még el sem érte
az agy megfelelő központját, máris jön egy másik inger, ami az előzőt kioltja.
Egy száguldó autó ablakából kitekintve vajon fel tudnánk-e sorolni, le tudnánk-e írni, milyen fák mellett haladtunk el, milyen volt az ágazatuk, levelük? -mondja a szakember, Cs. Nagyné Sipos Edit.
Tényleg hiperaktív a gyermek?
Fontos tudni, hogy vannak életkorok és helyzetek, amikor a gyermekek túlmozgásossá vagy szertelenné válnak, ez azonban nem hiperaktivitást jelent. A hiperaktivitás – mint az a fentiekből is kiderül – állandó személyiségvonás. Milyen helyzetekben
mutathat a gyermek hasonló tüneteket?
Az egészen kicsi és az óvodás korú gyermekek alapvetően
nagyon aktívak és szertelenek. Azonban az idősebb gyermekek
is aktívabbá és szertelenné válhatnak („felpöröghetnek”),
ha fáradtak vagy éhesek.
Új környezet vagy szorongás is válthat ki ilyen viselkedést. Az idősebb, serdülőkorú gyermekek is könnyen indulatossá, hevessé válhatnak,
ha izgatottak, vagy ha társaik nyomást gyakorolnak rájuk. Ha a szülő bizonytalan a megítélésben, javasolt, hogy forduljon szakemberekhez,
akik majd a megfelelő vizsgálatok után választ adnak arra a kérdésre, hogy valódi hiperaktivitásról van-e szó.” – tanácsolja a szakpszichológus.
A teljes kiadvány tartalmát (piciben) itt is elérheti:
Jellemzően kora ősszel fordul elő először, és egész ősszel/télen megfigyelhető. Bizonyára nehezen állunk át nyári hangulatról, de a közelgő hideg figyelmen kívül hagyása akár hosszú távon is egészségügyi problémákhoz vezethet. Gyakran lábnál, illetve fenéknél fázunk fel, így a legjobb, ha átgondoltabb öltözetet választunk a napsugarak és a hőérzet ellenére.
