Ez hangzott el a Kormányinfón

Az energiaellátás Magyarországon mind a gáz, mind az áram tekintetében biztosított – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
Kiemelte: a jelenlegi fogyasztói és piaci igényeket egyaránt ki tudják elégíteni, és folyamatosan tárgyalnak beszerzésekről, a stratégiai tartalékok bővítéséről. Ugyanakkor a háború és a szankciók következtében jelentősen emelkedtek az energiaárak, ezért a rezsicsökkentett árakat a kormány az átlagfogyasztás erejéig tudja biztosítani minden háztartás számára – fűzte hozzá.

A miniszter elmondta azt is: mivel nem azonos a fűtőértéke az oroszországi, az itthon kitermelt és a nyugatról vásárolt gáznak, rendeletben pontosítják az átlagfogyasztás szabályozását.Ezért állapították meg 63 645 megajoule-ban a fűtőértéket, ami jelentősen több, mint ami korábban a rendeletben szerepelt – fűzte hozzá.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy minden eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszert hoznak létre az uniós pénzek felhasználására és az uniós közbeszerzések ellenőrzésére.

Kifejtette: hétfő éjfélig kellett a magyar kormánynak választ adni az Európai Bizottság kérdéseire a költségvetési kondicionalitási eljárásban. Igen intenzív tárgyalásokon vannak túl, az elmúlt két hétben napi rendszerességgel egyeztettek a bizottsággal – közölte. Hangsúlyozta: olyan választ tudtak küldeni a bizottságnak, amelyben a testület összes javaslatával kapcsolatban közös álláspontra jutottak.

Kiemelte: remélhetőleg a kondicionalitási eljárás lezárható, és akkor a helyreállítási alapot és a hétéves költségvetést magában foglaló megállapodás is aláírható. Bíznak benne, hogy az a konstruktivitás, amely az elmúlt egy hónapban a bizottságot jellemezte, ezt követően is fennmarad – tette hozzá.

(Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. augusztus 23-án. Fotók: MTI/Bruzák Noémi)

A tárcavezető kérdésre válaszolva az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökének és elnökhelyettesének felmentéséről azt mondta, a kormány “minden tekintetben elfogadta és támogatta” Palkovics László technológiai és ipari miniszter álláspontját. Hozzátette: ezekre a vezetői változtatásokra az augusztus 20-i előrejelzésektől függetlenül sor került volna, tehát bár “látványosan tévesnek bizonyult” az OMSZ augusztus 20-i előrejelzése, a felmentés hátterében “hosszabb távú elégedetlenség” van. “Ez nem az utolsó, hanem az utolsó utáni csepp volt a pohárban” – fogalmazott. Közölte: nem volt politikai nyomásgyakorlás az OMSZ munkatársain.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, Orbán Viktor szabadságát tölti, ezért vezette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a keddi kormányülést.
Az idei nyugdíjprémium összegére vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a tavalyihoz hasonló, azzal megegyező nyugdíjprémium kifizetésére számíthatnak idén is a nyugdíjasok, a felső határ 80 ezer forint.

Az Európai Bizottsággal való megállapodással kapcsolatban közölte, már nyújtottak be az Országgyűlésnek a megállapodás miatt szükséges törvénymódosításokat, és “számtalan további törvény módosítására” tettek ígéretet, ha létrejön a megállapodás a bizottsággal.
Szégyenletesnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy magyar ellenzéki képviselők és pártcsaládjaik mindent megtesznek azért, hogy miközben ők havonta nettó ötmillió forintot keresnek, aközben az orvosok, az ápolók és a tanárok ne kaphassanak béremelést, és Magyarország ne jusson hozzá azokhoz a fejlesztési forrásokhoz, amelyek egyébként megilletik.

Gulyás Gergely az uniós forrásokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: miután az Európai Bizottság és a kormány közötti nézetkülönbségek abból adódtak, hogy – az esetek óriási többségében – ez eddigi forrásmegosztás sem volt “elnéző”, nincs olyan szigorítás, ami Magyarországnak “fájdalmas lenne”. Magyarországnak nincs semmi titkolnivalója az EB előtt, “adtunk többletgaranciákat” – mondta. Hozzátette: az európai ügyészséghez való csatlakozás nem volt az uniós kérések között többletgaranciaként.

Az uniós forrásokat érintő kérdésre Gulyás Gergely közölte, hogy az EB-nek 30 napon belül kell válaszolnia a magyar kormány levelére. Az uniós választ illetően optimista a kormány, ugyanis az EB összes írásban tett javaslatát elfogadták vagy megegyezésre jutottak róla. A miniszter jelezte azt is, hogy ezek a tárgyalások a legmagasabb nem politikai szinten zajlanak, az EB pedig egy politikai testület.

Szintén kérdésre megjegyezte, tíz fölött lesz a törvénymódosítások száma, feltéve, hogy létrejön a megállapodás a bizottsággal. Arról is beszélt, hogy ha van egy hely, ahonnan a magyar vagyonnyilatkozati rendszer semmilyen kritikával nem illethető, akkor az Brüsszel, mert ugyanazt a rendszert vezették be, mint amely az európai parlamenti képviselőkre vonatkozik.

Arról, hogy a magyar állam részesedést vásárolna a Vodafone-ban, illetve az ennek vételárát magasnak értékelő kritikákra reagálva Gulyás Gergely kifejtette: ilyen esetben teljeskörű könyvvizsgálat történik, ami az árra is kiterjed. “A magyar állam nem tud úgy vásárolni, hogy nagy nemzetközi cégek azt az árat ne hagynák jóvá, amiben az állam és az eladó konkrét esetben meg tud állapodni” – hangoztatta. Emlékeztetett: 2010 után a kormány kimondott célkitűzése volt, hogy az energia- és bankszektorban, a média és távközlés területén és a kiskereskedelemben legalább fele részben, de többségében magyar tulajdon legyen. Ez eddig három területen sikerült, most nagy lépést tettek, hogy a negyedikben is sikerüljön.

További kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: az állam kisebbségi vevő 49 százalékban, több hónapos eljárás következik, amíg a céget részleteiben értékelik. Szavai szerint jó, ha a távközlési szektor többségében magyar tulajdonban van, a finanszírozást pedig addig kell megteremteni, amíg az egész ügylet lezárására sor kerül. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a 4iG kezdett tárgyalni a távközlési céggel, majd ezután kapcsolódott be az egyeztetésekbe a magyar állam. Értékelése szerint a tranzakció a magyar állam számára jó üzlet, az “megáll magában” és nem vesz el senkitől – utalt azokra az újságírói kérdésekre, amelyek azt firtatták, hogy ezt az összeget nem lehetett volna-e például pedagógusbéremelésekre fordítani.

Arra kérdésre, hogy a válság miatt miért nem halasztották el a vásárlást, más beruházásokhoz hasonlóan, a miniszter azt felelte, nagyon csekély az esély arra, hogy egy-másfél év múlva meglenne a vásárlás lehetősége. Elmondta azt is: a Vodafone-ügylet tervezése már 2010-ben elkezdődött.

Arra, a felvetésre, hogy az állami megrendelések visszaesése várhatóan jelentős nehézségeket okoz az építőiparnak, Gulyás Gergely úgy reagált, az állami beruházás az építésügy területén körülbelül 20 százalékos volt, és abban bízik, hogy a magánberuházások száma nem fog olyan mértékben csökkenni, mint az államiak. Emellett, miután a folyamatban lévő állami építkezéseket kivétel nélkül be fogják fejezni, az állami megrendeléscsökkenés is lassú, tehát nem drámai folyamat lesz.

Tájékoztatása szerint a kormány a koronavírus miatt nem tervez korlátozásokat bevezetni, valamint a megbetegedések számának közlését gyakorítani a jelenlegihez képest. Jelezte, a Covid-fertőzések száma július végéhez képest jelentősen, több mint 30 százalékkal csökkent, a betegség lefolyása pedig lényegesen enyhébb, mint korábban bármikor.

Gulyás Gergely közölte: a miniszterelnök szabadságon van, a jövő héten fog már dolgozni. A megbeszélése a horvát elnökkel nem volt hivatalos tárgyalás – tette hozzá.

Érdeklődésre közölte azt is, hogy a vasárnap este Moszkvában leszálló honvédségi repülőgép Nagy Márton minisztert szállította, aki ott energetikai tárgyalásokat folytatott. Egy másik kérdésre válaszolva a tárgyalásokat eredményesnek ítélte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergelyt megkérdezték az iskolák várható rezsiköltségének emelkedéséről is, amelyre válaszul hangsúlyozta: abból indulnak ki, hogy a kórházakat, szociális intézményeket és iskolákat “mindenképpen, minden körülmények között nyitva kell tartani”. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az iskolák fenntartója a magyar állam, amelynek akkor is fenn kell tartania ezen intézményeket, amikor a fenntartással kapcsolatos költségek emelkednek.
Hozzátette: a Belügyminisztérium a múlt héten 50-60 milliárd forintra becsülte a többletköltségeket, de az energiaárak hektikusan változnak.

A forintgyengülésre vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a dollár erősödése nemcsak az eurónak árt, hanem a forintnak is, majd fontosnak nevezte, hogy az árfolyammozgások ne legyenek ilyen hektikusak. “Az a kormányzati és jegybanki szándék, hogy a forint erejét őrizzük meg, fontos üzenet a piacoknak” – hangoztatta, jelezve: ezért terveztek olyan költségvetést, amely tartható, és a jövő évre is jelentős hiánycsökkentést határoztak meg.

Gulyás Gergely szólt arról is, a magyarországi gáztárolók jól állnak, a jelenleg tárolt 3,8 milliárd köbméter 76 téli napra elegendő, a lakossági és az ipari felhasználást is figyelembe véve, és több mint fél évre csak a lakossági felhasználással számolva.

A miniszter tájékoztatása szerint a súlyos aszály miatt nem került veszélybe a magyar lakosság élelmiszerellátása. A magyar mezőgazdaság egy jó évben 22-23 millió ember élelmiszer-ellátásáról tud gondoskodni, és bár az aszály nagy károkat okozott, akkorát nem, hogy a magyar lakosság ellátása ne lenne biztosítva.

Gulyás Gergely jelezte, miután a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet önmagában olvasva “akár félre is lehetett érteni”, Nagy István agrárminiszter az erdőgazdaságoknál eddig is érvényesülő általános elveket miniszteri utasításban rögzítette. Ennek tartalmával “mindenki egyetért, az ügy rendeződött” – értékelt.

Közölte, 2200 határvadász fog a tervek szerint szeptemberben esküt tenni, és az egység 4000 főre bővül a jövő év elejére.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, egyik európai állam sem segít olyan mértékben a fogyasztóknak a gáz és áram átlagos fogyasztásáig, mint a magyar kormány. Jelezte: piaci áron a 180 ezres gázszámla helyett a fogyasztónak 17 ezer forintot kell fizetni, és jelentős az áram árához való állami hozzájárulás is, itt havi 200 ezer forintot fizet ki az állam mérőhelyenként.

Mint mondta, a kormány dolgozik azon, hogy legyenek olyan alternatív módszerek, amelyekkel egy adott háztartás gázfogyasztása csökkenthető lehet. Ezeket a javaslatokkal két héten belül közzéteszik – jelezte. A gazdák kárenyhítésére vonatkozó kérdésre elmondta, nehéz helyzetben az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdák valamilyen mértékű kártalanításhoz jussanak.

Hozzátette: a kormány az EU-tól arra számít, hogy megkapja a mezőgazdasági támogatásokat, “ezen túlmenően nem érdemes az Európai Unióra számítani”.Jelezte ugyanakkor, hogy a közösség “uniós szintű” támogatást csak a legnagyobb katasztrófák során – például földrengés – szokott adni.

Gulyás Gergely elmondta, folynak az aszálykárfelmérések, így a gazdák kártalanításának mértékéről egyelőre nem tud beszélni.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben érinti a magyar gázellátást az, hogy az orosz fél “visszafogja” az Északi Áramlat 1-et, a miniszter azt válaszolta: az osztrákok felől jövő gáz mennyisége is csökkent, ezt próbálják délről ellensúlyozni.

Nem született olyan döntés, hogy a Vodafone és a Digi összeolvadna – mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. Hozzátette: arról is korai még beszélni, hogy a telefontarifákat hogyan fogja érinteni az állami akvizíció. “Csak pozitív irányba befolyásolhatja, de hogy milyen mértékben, azt ma még nem tudjuk megmondani” – fogalmazott.

A magyar adófizetők azért járnak jól azzal, hogy az állam tulajdonrészt szerzett a Vodafone-ban, mert magyar tulajdonban lesz egy olyan cég, amely jelentős nyereséget termel. Hozzátette: nem lát jelentősebb versenyjogi kérdést, “mert az államnál nem jön létre nagyobb koncentráció, mint ami a Vodafone-nál fennállt”.
Piaci túlsúlyról sem lehet beszélni az akvizíció kapcsán – tette hozzá, mert a piacnak marad lényegesen nagyobb szereplője, mint a 4iG vagy az állam.

Szóba hozták az újságírók azt is, hogy állami kitüntetést kapott Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója, akivel szemben “korábban felmerültek antiszemita vádak”. Azt firtatták, hogy a kitüntetés hogy fér össze a kormánynak az antiszemitizmusra vonatkozó zéró tolerancia elvével. Gulyás Gergely azt válaszolta: a kormánynál a zéró tolerancia valóban zéró tolerancia, szemben a magyar nyilvánossággal és a politika másik oldalával, ahol az antiszemitákkal és a zsidókat listázni akarókkal össze lehet fogni, és közös koalícióra lehet lépni. Siklósi Beatrix munkásságával “a jogállam legválságosabb óráiban”, a 2006. őszi rendőri erőszak időszakában állt ki az áldozatok, a megvertek, a bántalmazottak és elesettek mellett, ezért legalább ilyen, vagy még nagyobb kitüntetést érdemelne – mondta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy miért nem emelkedik tíz éve a családi pótlék, a miniszter úgy reagált, “kár kiemelni” a családtámogatási rendszer egyetlen elemét.
Fontosnak nevezte, hogy a jövő évi költségvetésben a családtámogatásra fordított összeg nem csökken, és a magyar családtámogatás európai összehasonlításban a lehető legbőkezűbb az ország GDP-jéhez képest – közölte kedden az állami hírszolgálat.

Több mint 4 millió forint értékű elektromos cigarettát találtak Sormásnál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai közúti ellenőrzésen több mint négymillió forint értékű elektromos cigarettát találtak Sormásnál.

A pénzügyőrök az M7-es autópályán ellenőrizték azt a román furgont, amelynek rakterében egy kartondobozba rejtve 1318 elektromos cigarettát találtak. A sofőr a füstölnivaló származását nem tudta igazolni. A több mint négymillió forintot érő árut lefoglalták eljárást indítottak – tájékoztatta honlapunkat Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának sajtószóvivője. (Fotók: NAV)

Gulyás Nagykanizsán: az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel

Az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel; ha felismerjük, hogy örökösök vagyunk, van mit folytatnunk, fel tudjuk fedezni ennek az évezrednek a tapasztalatait, és különösen azt, amit a jövőbe átvinnünk érdemes – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Nagykanizsán.
Gulyás Gergely a nagykanizsai önkormányzat augusztus 20-ai megemlékezésén arról beszélt, hogy Szent István viharos, nehéz és ellentmondásos korban államot alapított és országot épített, amely kiállta az idők próbáját.

Törvénykönyve történeti alkotmányunk alapja, az általa felállított vármegyerendszer nevében is folytonosan – 70 esztendőtől eltekintve – mindig a kor szellemének megfelelően szolgálta a helyi közösségeket – mondta a miniszter.

(A fotó illusztráció. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond az államalapítás napja alkalmából tartott, állami kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen a Károlyi-Csekonics-palotában 2022. augusztus 19-én. MTI/Illyés Tibor)

Szent Istvánnak hatalmas szerepe volt az egyházmegyék megszervezésében, a templomok megépítésében, a kereszténység felvételében, amelyből egyszerre fejlődött ki a magyar és ennek köszönhetően európai kultúránk. Neki köszönhetjük, hogy Magyarország részt vett a keresztény Európa létrehozásában, amelynek egy évezrede részese, “még akkor is, ha annak pajzsaként sokszor tűnt úgy, hogy messze került tőle és elpusztul az idegenek csapásai alatt” – fogalmazott a politikus.

Gulyás Gergely azt mondta: Szent István életművéből és politikai hagyatékából ezer esztendeje élünk mindannyian, “akiknek a magyar állam otthont, házat, hazát jelent”. Amikor közösen emlékezünk az ország születésére, akkor Szent István öröksége azt jelenti, hogy “ma is összetartozunk, mindenkinek otthona ez az ország, aki szüleitől kapta vagy akár maga választotta hazáját”.

Az elmúlt évezredben a magyar állam elég erős volt ahhoz, hogy túlélje a tatár, a török és a szovjet országdúlást, azokat a századokat, amikor Magyarország sorsáról nem Magyarországon döntöttek, túlélte Trianont, ezért “jó okunk van azt remélni, hogy a jelen nehézségei által állított akadályokat is sikerrel leküzdjük” – mondta.

Kifejtette: “egy másik ország államiságát fenyegető háború a szomszédunkban, évtizedek óta nem látott pénzromlás a világban mindenütt, elszabadult energiaárak, gyökeresen átalakuló világpolitikai viszonyok, amelyekről annyit biztosan mondhatunk, hogy nem látunk olyan forgatókönyvet, amelynek Európa nyertese lenne”.

Szent István öröksége utat mutat, mert az általa alkotott építmény “túlélt, védelmezett, teret biztosított”, még akkor is, ha az épület feletti rendelkezési jogot el akarják vitatni a benne élőktől, ha időnként egy része kigyullad és újra kell építeni, ha megcsonkították, vagy ha időnként társbérletre kényszerítették a lakóit, akiket a vendégszeretetük ellenére újabban “jogcím nélküli lakáshasználók befogadására” akarnak kényszeríteni – mondta Gulyás Gergely. MTI

Sziget – 450 ezren buliztak a fesztiválon

Számításaink szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A nyitónap teltházas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem teltházas – mondta a fesztivál főszervezője hétfőn este az MTI-nek.
Kádár Tamás a hétfői zárónap estéjén értékelte a 28. Sziget fesztivált. Az idén hatnapos rendezvény a pandémia miatti korlátozások következtében 2020-ban és 2021-ben is elmaradt; legutóbb, 2019-ben a hétnapos Szigeten 530 ezren voltak.

“Napi átlagban idén többen voltak a fesztiválon, mint legutóbb. Bár létezik háromnapos jegy is, a bérletesek nagyja hatnapos jeggyel jött, ami azt okozta, hogy sokkal kiegyenlítettebb lett a közönségszám eloszlása” – fejtette ki a főszervező. A Sziget Európában egyedülálló összművészeti kínálattal rendelkezik, a főszerepet persze továbbra is a zene viszi. A fesztivál sztárfellépői közül kiemelkedett a nyitónapon fellépő Dua Lipa, a talán legnagyobb várakozásokat kiváltott Justin Bieber koncertje viszont nem mindenkinek tetszett.

(Budapest, 2022. augusztus 15. Közönség a magyar Carson Coma együttes koncertjén a 28. Sziget fesztivál hatodik, záró napján az óbudai Hajógyári-szigeten 2022. augusztus 15-én. MTI/Mónus Márton)

“Dua Lipa műsorának minden tizedmásodperce tökéletesen meg van tervezve. Justin Bieber valóban kapott kedvezőtlen reakciókat, másoknak viszont életre szóló élményt jelentett a showja. Nem egyszerű a közönség ízlésének megfelelni. A vasárnapi nagyszínpados headliner, az ausztrál Tame Impala például nagyszerű koncertet adott, de ez nem feltétlenül találkozott a közönség reakciójával” – vélekedett Kádár Tamás.
A főszervező azt mondta az MTI-nek, a tulajdonosok elvárása az idei Szigetre az volt, hogy egy sikeres és jól működő fesztivállal térjenek vissza három év után. “Úgy gondolom, ez teljesült”.

Kádár Tamás kiemelte, hogy számos újdonságot vezettek be idén, és ezek a vártnál is jobban sikerültek. “Nagyon jól működött, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára került át, a fesztivál területén a közlekedés flottabbá vált. Nemcsak a belépésnél és a távozásnál lett folyamatosabb a mozgás, a nagyszínpadnál is számos átalakítást hajtottunk végre, kibővítettük a küzdőteret, az átjárók méretét” – fejtette ki.

A főszervező pozitívumként említette az elektronikus zenei helyszínek átalakítását, hiszen mind a Colosseum, mind a Party Aréna óriási közönséget vonzott. Gondot okozott ugyanakkor, hogy – mint fogalmazott – a hatalmas látogatószámmal nincs arányban a fővárosi taxik száma és bizonyos időszakokban szinte lehetetlen volt taxit kapni.Kádár Tamás kitért arra, hogy a pandémia időszakát követően az üzleti tervezésnél komoly problémaként jelentkezett a zeneiparban kialakult munkaerőhiány, e annak költsége, a kiszámíthatatlan infláció, a forint leértékelődése.

“A Sziget közönségének fele külföldi és számunkra kedvező volt, hogy a nagyfesztiválokra egész Európában hatalmas igény mutatkozott a korlátozások után. A gyakorlatban ez úgy mutatkozott, hogy a nyugat-európai fiatalok többsége a teljes élményre vágyott, és míg korábban sokan háromnapos jeggyel érkeztek, idén inkább a hatnapos bérletet vásárolták meg elővételben” – mondta Kádár Tamás.

(Budapest, 2022. augusztus 14. Fesztiválozók a 28. Sziget fesztivál negyedik napján az óbudai Hajógyári-szigeten 2022. augusztus 13-án este. MTI/Mónus Márton)

Egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a fesztivál területe csökkent, mivel – a fővárossal kötött megállapodás részeként – az északi oldalon található természetvédelmi területet lezárták a látogatók elől. “A legzsúfoltabb napokon a szabad kempinghelyek szinte beteltek. Mozgástér dél felé nyílhat számunkra, meglátjuk, miben tudunk megállapodni a fővárossal”.

A Sziget jövőre ünnepli 30. születésnapját. “További fejlesztéseket tervezünk, és szeretnénk visszahozni a látványos dekorációt, amit idén takarékossági okokból visszavágtunk” – tette hozzá Kádár Tamás.

Ilyen háromkerekű elektromos segédmotorokat kapnak a postások

A Magyar Posta Zrt. flottaszolgáltatás keretén belül 771 elektromos meghajtású segédmotoros járműre kötött szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető – olvasható az állami cég MTI-hez küldött közleményében. A beszerzéssel a társaság mintegy 5 ezres gépjárműparkjának 23 százaléka lesz zéró kibocsátású.

A háromkerekű elektromos segédmotorokat olyan járásokba telepítik, amelyek útvonala hosszabb, a küldeménymennyiség pedig valamivel átlag feletti – áll a cég közleményében. A járművek egy töltéssel 60 kilométer megtételére alkalmasak, 45 km/órás maximális sebesség mellett 200 kilogramm levél és csomag szállítására képesek.

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a tervek szerint az összes kézbesítőjárás mintegy 15 százalékát látják el háromkerekű elektromos segédmotorral.

A jelenlegi járműfejlesztések eredményeként már a járások 45 százalékában lesz elektromos meghajtású kerékpár vagy elektromos segédmotorkerékpár – közölték.

A Magyar Posta 2018-ban kezdte fejleszteni elektromos járműparkját. Jelenleg a mintegy 5 ezres flottájának alig 4 százaléka zéró kibocsátású, a háromkerekű segédmotor flottával ez 23 százalékra bővülhet. (Fotó: Magyar Posta – Facebook)

Erdőkért felelős államtitkár: ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem. “Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak” – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre.

Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa – ismertette. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben – tette hozzá.

Jelezte, az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra – mondta.

Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság. MTI

A Magyar Ásványolaj Szövetség tagjai nyitva lesznek a független benzinkutak demonstrációja idején

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án – közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.

A MÁSZ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a tagvállalatai által működtetett és az üzemanyag-forgalmazásban még részt vevő benzinkútjaik a szokásos nyitvatartással üzemelni fognak és lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a benzin- és gázolajvásárlás lehetőségét.

A szövetség felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a MÁSZ tagvállalatai által üzemeltetett mintegy ezer töltőállomás nem lesz képes teljes mértékben ellátni a hazai több mint kétezer benzinkút által biztosított üzemanyag-kiskereskedelmi szolgáltatást, ezért kérik a fogyasztókat, hogy a jelzett időszakra tervezett vásárlásaiknál erre legyenek tekintettel.

A Magyar Ásványolaj Szövetség tagjaként a szövetség honlapján található adatok szerint benzinkutat üzemeltet Magyarországon a Mol magyar olajvállalat mellett több külföldi olajcég, így az OMV, a Shell, a Lukoil, az Oil, a Mobil Petrol és a Castrum Ferrerum.

Mol: Magyarországra is megérkezett a kőolaj

Szlovákia után Magyarországra is megérkezett a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül: csütörtök reggelre helyreállt a szállítás – közölte a társaság az MTI-vel.

A kőolajvezeték újraindítását a Mol gyors intézkedése tette lehetővé: a késlekedés miatt a vállalat azonnali egyeztetésbe kezdett az ukránokkal és az oroszokkal is, majd átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat – tartalmazza a közlemény.

“A megállapodásnak köszönhetően a Magyarországot és Szlovákiát is ellátó Barátság-kőolajvezetéken ismét zavartalanul működik a szállítás” – írták. (Fotó: jdblack/Pixabay)

(A fotó illusztráció)

Koronavírus: emelkedik az elhunytak száma

A koronavírus ellen beoltottak száma 6 414 563, közülük 6 201 022-en a második, 3 890 728-an a harmadik, 324 187-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.

A kormányzati portálon azt írták: az elmúlt héten 18 078 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 005 399-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 80, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 966-ra emelkedett. A gyógyultak száma 1 908 907, az aktív fertőzötteké 49 526.
Jelenleg 1501 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 22-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 2099-en vannak.

(Fotó: MTI/archív)

Azt írták, a fertőzöttek és a betegek száma az elmúlt hetekben enyhén emelkedett, a múlt héthez viszonyítva azonban már csökkent. A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban, ezért őket továbbra is az oltás felvételére kérik.

A megerősítő oltás felvétele mindenkinek ajánlott, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását – olvasható az oldalon. Kiemelték, hogy a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét. Az oltás továbbra is kérhető a háziorvostól, házi gyermekorvostól, valamint felvehető a kórházi oltópontokon, ahová péntekenként időpontfoglalással és anélkül is lehet menni.

A kormányzati portálon felhívták a figyelmet arra, hogy aki Moderna vakcinával szeretné magát beoltatni, annak érdemes sietnie, mert már az utolsó adagokat kezdték el felhasználni az oltópontokon és a háziorvosoknál.

Magyarország az uniós beszerzés keretében 1,7 millió adag Moderna-oltóanyagot kapott, amelyből most az utolsó adagokat használják fel az oltásokra. Miután a Moderna elfogy háromféle oltóanyag marad az oltópontokon: Pfizer, Sinopharm és Janssen – írták a koronavirus.gov.hu oldalon.

Tizenegy embert mentettek ki a Balatonból szombaton

Az egyenruhások 2022. augusztus 6-án, II. fokú viharjelzés ideje alatt öt esetben tizenegy embert mentettek ki a tóból.

A nap során műszaki hibás vitorlás, illetve az erős szél miatt elsodródott SUP, szörfdeszka és csónakok utasai találták magukat olyan helyzetben a Balatonon, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. A járőregységek öt esetben tizenegy bajbajutottat segítettek ki a szorult helyzetből.

Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! – hívta fel a figyelmet a rendőrség.

1 2 3 4 5 12