Motorszentelés Zalakaroson – Fotók

Sifter Gergő plébános megszenteli a résztvevők motorjait 2015. április 11-én Zalakaroson, ahol a motoros szezon kezdeteként misét és motorszentelést tartottak a nagykanizsai H-Turul Motoros Klub szervezésében. MTI Fotó: Varga György.

Az első fotón elöl Leveli Karolina látható.

 

nagykanizsa motorszentelés h turul 1

nagykanizsa motorszentelés h turul 2

Keresik a Hevesi úti gázolás szemtanúit

Egy gyermeket és egy középkorú férfit ütött el egy autó Nagykanizsán.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított közúti baleset okozásának vétsége miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 4-én 20 óra 50 perckor egy 27 éves nagykanizsai férfi piros színű Volkswagen Golf típusú autójával közlekedett a Hevesi utca 1. szám előtti útszakaszon. A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között elütötte a 43 éves helyi férfit és az 5 éves gyermeket, akik a Táborhely utcai bevásárlóközpont irányából a Csokonai út felé akartak átmenni az úttesten.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta az esetet, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, vagy tegyen bejelentést a 06-93/312-190-es telefonszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén. (Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Elkészült a Nagykanizsán forgatott Viharfelhők című film

„Mindenki saját tévedéseinek útját járja.”

A Viharfelhők az élet egy fontos kérdésére keresi a választ.

Vajon hogyan lehet elengedni azt, aki igazán fontos számunkra? Hogyan kell búcsút venni, és legfőképpen, hogyan lehet megbocsátani?

A mai világban, amikor már csak elsétálunk egymás mellett, és nem törődünk más érzéseivel, nehéz igaz emberekre, barátokra találni. Kurta Lilla harmadik filmje a dráma és a tragédia elemeit vegyíti.

A forgatókönyvet írta: Kurta Lilla. Rendezte: Kurta Lilla és Jancsi László Producer: Maresch Dániel. Operatőr: Jancsi László. Szereplők: Auer Alexandra, Forró Szilvia, Gazsi Nikoletta, Kövesdi Kolos, Kurta Lilla, Maresch Dániel, Somogyi Viktória Fővilágosítás és smink: Dolmányosné Balogh Éva Kreatív Manager: Maresch Szilvia Média Felelős: Somogyi Viktória Grafika: Létai Márton, Balogh Ákos Tibor és Pintér Judit. Öltöztető: Gazsi Nikoletta. Zenéjét szerezte: Bina Bianca, Kevin MacLeod, Judith de los Santos ‘Malukah ‘

A bemutató premier május 5-én 19 órakor a Cinema Nagykanizsában lesz.

(Forrás: Facebook)

33 év után elhagyja az itthoni közművelődést a nagykanizsai Farkas Tibor

Kedves Barátok, Ismerősök!

Szeretettel várok mindenkit április 11-én a VII. kerületbe a K11 családi napjára.

Ez a hely lesz a munkahelyem április hónaptól és szeretném, ha egy sokak által látogatott, sok zenével, színházzal, jó programokkal rendelkező hely lenne, ahol értelmes, kreatív közösségek is helyet találnak majd!

Harminchárom év után elhagyom az itthoni közművelődést és átteszem a székhelyemet Budapestre.

Nagykanizsai és zalakarosi barátaimnak sok örömöt és sikeres rendezvényeket kívánok. Aki Budapesten jár, szeretettel várom a Király u. 11-ben! – írta Facebook oldalán hétfőn a nagykanizsai közművelődési szakember.

 

családi nap

Tömegverekedés Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök tizenegy embert állítottak elő, közülük kilencet gyanúsítottként hallgattak ki.

Két család szólalkozott össze egy nagykanizsai hipermarketben 2015. április 3-án (pénteken) 19 óra 15 perckor.
A szóváltás az üzlet előtt is folytatódott, majd a két társaság összeverekedett.

A kiérkező rendőrök vetettek véget a tömegverekedésnek, és a helyszínen elfogtak tizenegy embert, előállították őket, majd egy 20 éves, egy 28 éves, egy 24 éves, egy 30 éves szepetneki férfit; egy 34 éves, egy 45 éves, egy 17 éves nagykanizsai férfit, valamint egy 26 éves és egy 45 éves nagykanizsai nőt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.
A verekedésben ketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

A gyanúsítottak azt mondták a nagykanizsai nyomozóknak, hogy a két család között évek óta rossz a viszony, és már többször kerültek konfliktusba egymással.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a hét férfi és a két nő ellen – tudatta hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szikrák – A Zalagyöngye utánpótlása

A Csonti-iskola fiatal néptáncosai hatalmas sikert arattak a Zalagyöngye Táncegyüttes „Vonulnak a regruták” című előadásán a HSMK-ban, és később a Pintyőke Fesztiválon is.

A táncokat keményen, de jókedvűen gyakorolják Tóth István irányítása mellett minden szombaton a kiskanizsai Móricz Művelődési Házban. A kis csapat többsége kiskanizsai iskolás, de van köztük még palini szikra is.

Csonti pedig a táncoktatói munkáját az óvodákban is folytatja, hogy elültesse a néptánc szikráját a legkisebbekben is.

A koreográfusi és táncos munka eredményei láthatóak a Zalagyöngye produkcióiban – ahogy’ az utánpótlást elnézzük: még sokáig.

(Forrás: Lukács Ibolya engedélyével. Fotó: Zalagyöngye Táncegyüttes Facebook)

Öt éves kisfiút és édesapját ütötték el Nagykanizsán

Szombat este 21 órakor a 33 éves nagykanizsai férfi 5 éves gyermekét kézen fogva az egyik nagykanizsai áruház előtt próbált meg átmenni a 61-es főút túloldalára, ahol egy Volkswagen Golf típusú autó elütötte őket.
A személygépkocsit egy 27 éves nagykanizsai férfi vezette.
Az apa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett; a mentők először a nagykanizsai, majd a szombathelyi kórházba vitték.
A kisfiú nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel került kórházba.
A 61-es főútnak ezen a szakaszán, nem messze egymástól van két kijelölt gyalogos-átkelőhely, azonban a férfi és a kisfiú a kettő között ment át az úttesten.
A baleset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja – hozta nyilvánosságra vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
(Fotó: ZMRFK)

Szenzáció! A 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója a Nagykanizsa-Zalakaros Félmaratonon indul

Fantasztikus hírt jelentett be április elsején a Best Sports Management iroda kommunikációs igazgatója: a világhírű futóval zajló hosszú tárgyalások eredményre vezettek, így április 25-én hazánkban áll rajthoz Usain Bolt.

A többszörös olimpiai és világbajnok jamaicai atléta, rövidtávfutó, a 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója a Nagykanizsa – Zalakaros Félmaratonon indul.
Boltot telefonon értük utol.
– Mr. Bolt! Sokakat meglep a döntése, hogy elindul ezen a versenyen…
– Nézze, tudom, hogy első hallásra különös, de az az igazság, hogy elegem van már a sprintszámokból. Hosszú hónapokon át keményen, vért izzadva készülök 1-1 versenyre, ahol aztán mire elszámolok 10-ig, vége is van mindennek. Kérdem én, megéri? Célom, hogy tovább tartson az élvezet! Nem is beszélve arról, hogy minden versenyen tök egyedül futok – alig, hogy elrajtolunk, körülnézek, és sehol senki. Mindig irigyeltem a Kanizsa-Karos indulóit: ott jó társaságban lehet futni. Ráadásul végre csajokkal is futhatok együtt!
És miért pont Magyarország, és Kanizsa?
Nem sokan tudják, de magyar gyökerekkel rendelkezem. Nagyapám magyar volt, az ötvenes években vándorolt ki egy könnyebb élet reményében Jamaicába. Előtte Kiskanizsán volt egy kis üzlete, mindenki csak úgy hívta: Boltos Józsi. Innen ered a nevem. Kisbaba koromban pedig, mikor édesanyám esténként ringatott, mindig azt dúdolta, hogy „megy a gőzös Kanizsára”. Így, mikor a menedzserem megemlítette Kanizsát, egész mélyről tört fel bennem az érzés: ott a helyem!
Mi motiválta még?
A kihívás. Számomra eddig 400 méterig tartott a leghosszabb verseny. A mai napig nem tudom mi van 400 méteren túl. Sokat olvastam róla, milyen nagyszerű érzés több kilométert futni… Számomra ez a táv az ismeretlen birodalma, de kész vagyok meghódítani. Beleborzongok, ha rá gondolok, milyen újfajta élmények várhatnak rám, ha képes leszek átlépni ezen a képzeletbeli kapun. Tudja: ha nem feszegeted a határaidat, sosem tudod meg, mire vagy képes!
Milyen eredményt vár magától?
Nehéz megjósolni mire leszek képes… persze függ az ellenfelektől is. Úgy tudom, Koló már nevezett, de Korpa, és Sipos Csaby is kőkeményen szokta nyomni…
Van még valami, amiért pont ezt a versenyt választotta?
Több minden: egyrészt, mivel április 11-ig előnevezek, kapok egy gyönyörű technikai pólót; a célban pedig végre nem egy aranyérmet kapok, hanem egy szép kerámiaérmet. És a nevezési díj sem vészes. Ráadásul 10. szervezés, és csupa jót hallottam a versenyről. Szép a táj, jó a hangulat, a dombok megfelelő kihívást jelentenek. Nem is beszélve az afterpartyról: futás után csobbanok egyet a karosi gyógyfürdőben, aztán a szervezők busszal visszavisznek Kanizsára, ahol beburkolok egy tál dödöllét az Erzsébet téren, miközben nézem a Város Napja koncertjeit. Király lesz! Tudja, mi Jamaicaiak tudjuk értékelni az élet örömeit.
Akkor találkozunk április 25-én 10 órakor a rajtnál?
Ott leszek!

(Forrás: George Loo Beach, KFK Press, 2015. április 01. – Facebook)

Ügyészi fellebbezésre előzetesbe került a Nagykanizsán fenyegetőző négy férfi

A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2015. március 31. napján megváltoztatta az  első fokon született kényszerintézkedési döntést négy, csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt férfivel  szemben.

Az ügyészségi vádiratban foglaltak szerint a vádlottak 2014. április 14-én éjjel 10 óra után megjelentek egy nagykanizsai Eötvös téren lévő szórakozóhely előtt, ahol a II. és III. rendű vádlott először a bejárati ajtót rugdalta, majd a II. rendű vádlott szétlocsolta a magukkal vitt benzint a zárt bejárati ajtó előtti szőnyegen, és megpróbálták azt meggyújtani. A bárban tartózkodó sértett megjelenése megzavarta őket, ezért a vádlottak elhagyták a helyszínt.  A vádlottak még aznap éjszaka egy másik kanizsai szórakozóhelyet is meglátogatták, s az I. rendű vádlott fenyegetőleg közölte az üzletvezetővel: „nem érdekli, hogy börtönbe megy, vagy meghal, felgyújtja az éttermet és a sértett kocsiját is.” A fenyegető magatartásnak a rendőrök megérkezése vetett véget.
A Zalaegerszegi Járásbíróság  2015. február 24-én kihirdetett, nem jogerős ítélete szerint az I. rendű vádlottat 1-1 rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében (mint tettest és társtettest), 1 rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében, mint társtettest, 1 rendbeli közveszély okozása bűntettének kísérletében pedig mint felbujtót találta bűnösnek a bíróság, és ezért őt többszörös visszaesőként halmazati büntetésül 9 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, azzal, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A II., III. és IV. rendű vádlottakat egyenként 6 év 4 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a tanács, s emellett 7-7 évre tiltotta el őket közügyek gyakorlásától.  A II., III. és IV. rendű  vádlottak legkorábban a büntetés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsáthatóak feltételes szabadságra.
A vádlottak és védőik akkor felmentésért, enyhítését, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeztek, valamint kérték az előzetes letartóztatás megszüntetését.  Az I. fokú bíróság ezen utóbbi kérelemnek helyt adott, úgy vélve, hogy a jogerős ítélet meghozataláig enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása is elégséges: ezért mind a négy vádlott házi őrizetbe került.
E döntés ellen az ügyész fellebbezett, s így került a Zalaegerszegi Törvényszék elé az ügy. A dr. Mesterházy István  bíró vezette tanács úgy ítélte meg, hogy az I. fokú, nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlottak szökésétől, elrejtőzésétől kell tartani, ezért a törvényszék az I. fokú bíróság döntését megváltoztatva elrendelte mind a négy vádlott  előzetes letartóztatását – közölte honlapunkkal szerdán dr. Beznicza Árpád a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője. (Fotó: ZMRFK)

Tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a közszféra vád alá helyezett dolgozóinak

Minimális módosításokkal fogadta el az Országgyűlés az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött jogállási törvénymódosításokat. Így várhatóan áprilisban életbe lép például az a passzus, amely szerint a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról.
Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztését 109 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
A hasonló bejelentési kötelezettség az eddigi jogszabályokból is levezethető, de a módosítás ezt most egyértelművé teszi, elmulasztását pedig szankcionálja, a munkáltató tájékoztatásának elmulasztását ugyanis fegyelmi vétségnek nevezi.
Ismét jogszabályba foglalták továbbá, hogy a megalapozott gyanú közlését követően az ügyésznek is haladéktalanul tájékoztatnia kell az érintett munkáltatóját.
További követelmény, hogy az állam csak olyan személlyel létesíthet a közszférában jogviszonyt, aki ellen nem indult olyan bűncselekmény miatt büntetőeljárás, amely fokozottan megkérdőjelezheti az adott szervbe, munkakörbe vetett bizalmat.
A jogszabályt első alkalommal március 3-án fogadta el az Országgyűlés, ám azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a Háznak, hiányolva az érintettekkel való egyeztetést.
A visszaküldött jogszabályon a törvényalkotási bizottság kezdeményezésére némileg változtatott a parlament: eszerint mégsem szigorítanák a Magyar Kormánytisztviselői Kar egyes tisztségviselőire és ügyintézőire, valamint az érdek-képviseleti szervek tisztségviselőire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat.
Emellett pontosították annak szabályait, hogy egy hivatali szervezet vezetője hogyan térítheti el teljesítményértékelés alapján beosztottja bérét az alapilletménytől. MTI

1 871 872 873 874 875 935