Lefogtak, megvertek egy férfit Nagykanizsán

Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyben két férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítanak a nyomozók.

A gyanú szerint 2014. október 31-én egy 20 és egy 32 éves nagykanizsai férfi egy korábbi sérelem miatt kérdőre vont egy 39 éves szintén helyi férfit, majd ezzel egy időben az egyik fellökte, míg a másik ököllel ütötte.

A verést mindaddig folytatták, míg az idősebb férfi felesége közbe nem lépett. A középkorú ember nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két nagykanizsai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – tudatta a police.hu-nl vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

Kanizsa hetilap: 5 évre nevezték ki vezetőnek Dóró Jánost. A Kanizsa Tv vezetője két hónapos megbízást kapott

Április 30-án zárt ülésen tárgyalt a kanizsai képviselő-testület a Kanizsa hetilap és a Kanizsa Tv ügyvezető-főszerkesztői állásaira kiírt pályázatokról.

A Kanizsa hetilap vezetői tisztségére egy pályázó volt.

A testület úgy döntött, ebben az esetben szakít az évek óta tartó lebegtetéssel, és öt évre bízta meg Dóró Jánost a vezetői feladatok ellátásával.

A Kanizsa Tv ügyvezetői állására négyen pályáztak, ám a végső megmérettetésre már csak a jelenlegi ügyvezető-főszerkesztő, Nagy Imre maradt versenyben.

Őt azonban mindössze két hónapra bízta meg a testület az ügyvezetői feladatok ellátásával.

A döntés szerint megbízatása csak a  soronkövetkező pályáztatási procedúra idejére, illetve annak lezárultáig érvényes.

(Via: Kanizsahír)

Ötvenedik szezonját nyitotta meg a zalakarosi gyógyfürdő

zalakaros gyógyfürdő

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a zalakarosi gyógyfürdő, ahol eddig csaknem 27 millió vendég fordult meg – mondta el a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója a pénteki strandnyitás alkalmából.

Krampek Mihály – aki Novák Ferenc polgármesterrel együtt hagyományosan pezsgővel fogadta reggel kilenckor az első vendégeket – az MTI kérdésére közölte: a múlt évben 551 ezer látogató kereste fel a fürdőkomplexumot. A tavaly 1,3 milliárd forint árbevételt elérő önkormányzati társaság 70 millió forintos adózás utáni eredményt könyvelhetett el.

Ebben az évben 600 ezer vendégre számítanak, és ezzel már idén meghaladja a 27 milliót a fürdő fennállása óta ide látogatók száma.
A vezérigazgató szólt arról is, hogy az idei fejlesztéseik között szerepel a gasztronómiai terület megújítása.

Ennek első lépcsőjeként várhatóan júniusban adják át a 120 millió forintos beruházással épülő, 400 személyes új éttermet, szeptemberben pedig a termáltavat, amely új látványossága lesz Zalakarosnak.

Novák Ferenc hozzátette: a strandbejárat környezetét is felújítják idén, így új központja lesz a gyógyhelynek. A Dísz tér és környezetének átalakítására a tervpályázat már elkészült, az önkormányzat május 6-án dönt a továbbiakról.

A város támogatások megszerzésére is pályázik, hogy egyebek között új szabadidőközpontot, rendezvényházat alakítson ki, de a tér átalakításával együtt készül egy új sétány is, amely a leendő termáltavat köti majd össze a város központjával.

A pezsgős koccintással fogadott első vendégek túlnyomó többsége német nyelvterületről érkezett, de jó néhány magyar is volt az első sorbanállók között. MTI

A Zala Megyei Kormányhivatal tájékoztatója Quaestor károsultak részére

A Zala Megyei Kormányhivatal ezúton tájékoztatja a Tisztelt Állampolgárokat, hogy az Országgyűlés elfogadta a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló 2015. évi XXXIX. törvényt, melynek értelmében az ügyfelek május 6. és június 5. között tudják a kártalanítási igényüket benyújtani.

A Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvény értelmében:

9.§ (3) A kérelmet a jogosult az Alap által rendszeresített űrlapon, az Alap Kárrendezési Szabályzatában meghatározott módon és helyen, így különösen a kijelölt kormányablakon keresztül vagy postán, tértivevényes levélben nyújthatja be. Ha a kérelem a kormányablakon keresztül került benyújtásra, azt az Alap részére haladéktalanul továbbítani kell.

(4) A kérelem 2015. május 6. és 2015. június 5. között nyújtható be. A határidő jogvesztő.

A Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása 2015. április 22. napján megkezdődött. A kapcsolódó legfontosabb információk megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Bank honlapján a

http://felugyelet.mnb.hu/fogyasztoknak/QUAESTOR_informatiok linken.

A kárrendezésre vonatozó legfrissebb hírek a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) sajtóközleményében olvashatóak, amelyek az alábbi linken is elérhetőek:

http://www.mnb.hu/Sajtoszoba/mnbhu_pressreleases/mnbhu_pressreleases_2015/mnbhu_sajtokozlemeny_20150424

Az esetleges ügyfélkérdések és a formanyomtatványok kapcsán a PSNF és az MNB oldala nyújt segítséget:

http://www.psfn.hu/ és www.mnb.hu.

Birkó-brillírozás kanizsaiaktól

14. alkalommal rendezték meg sárváron a Nádasdy kupa elnevezésű, nemzetközi szabadfogású birkózó versenyt, ahol több kategóriában és súlycsoportban is összemérhették erejüket a sportolók. Versenyen összesen 19 csapat 140 versenyzője mérlegelt közöttük nyolc kanizsai birkózó is.

Kanizsai eredmények:

I. helyezett: Faludi Máté (junior (18-20 évesek) 66-kg) és Kalmár Kristóf (diák I. (12-13-évesek) 35-kg)
II. helyezett: Béli Attila (ifi (16-17-évesek) 85-kg, Dányi Bátor Márton (diák II.(10-11 évesek) 50-kg, Bódogh Endre (diák II.) 38-kg;
III. helyezett: Fata Rajmund (diák II.) 32-kg, Fata Lajos (gyermek (8-9-évesek) 26-kg. A gyermek korcsoportban a 32-kg-os Csöndör Sebestyén a hetedik helyen végzett.

Egyetemi-Főiskolai országos bajnokság Egerben!

Az Egerben megrendezett Egyetemi-Főiskolai birkózó országos bajnokságon a nagykanizsai Egyed Dániel (PTE) a 66-kg-osok mezőnyében, szabadfogásban a bronzéremig jutott míg kötöttfogásban az ötödik helyen végzett.

Ütközés a kanizsai Tesco parkolóban – Egy fehér Fiat sofőrjét keresik a rendőrök

nagykanizsa tesco parkoló ütközés 1

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 21-én 19 óra és 19 óra 30 perc közötti időben Nagykanizsán, a Boszorkány utcában lévő bevásárlóközpont parkolójában egy eddig ismeretlen ember, ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű, Fiat típusú személyautóval nekiütközött egy Daewoo Tico típusú személyautó elejének, amely az ütközést követően félig az úttestre gurult.

nagykanizsa tesco parkoló ütközés 3

nagykanizsa tesco parkoló ütközés 5

Az ismeretlen sofőr a manővert követően az adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset tisztázásának érdekében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta az ütközést, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, vagy tegyen bejelentést a 06-93/312-190-es telefonszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – tudatta kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Itt a példa! Napelemes mobiltöltő padok Csáktornya főterén

napelemes mobiltöltő pad 1

A Nagykanizsától mintegy 45 kilométerre lévő horvátországi Csáktornya (Cakovec) főterén napelemmel működő mobiltöltő-padokat helyeztek ki a napokban.

Az új innovációnak köszönhetően az amúgy ingyen wifivel ellátott kisváros központi terén a lemerült mobilját bárki szabadon feltöltheti.

Horvátországban az egyik elsőként lepte meg ezzel az új technológiával a városban élőket és az oda látogatókat a település vezetése.

A muraközi város centrumában kihelyezett technológiáért nem kellett messze menni, hiszen azt egy megyei cég készítette.

Az úgynevezett Smart Pad-ok olyan jól sikerültek, hogy azokból nagyon sokat gyártanak exportra is.

A városban kifejlesztettek egy olyan mobilalkalmazást is, amelyen a közüzemi díjak alakulását lehet nyomon követni és persze azokat telefonon is be lehet fizetni – írta az e-medjimurje csáktornyai internetes portál, amely azt is megjegyzi, hogy amióta mérnök-informatikus polgármestere van Csáktornyának, azóta egyre több digitális fejlesztés valósult meg Muraköz megye székhelyén.

Többek között például 200 laptopot kaptak az ottani iskolák.

Talán érdemes lenne néhány mobiltöltős padot a nagykanizsai városközpontban is kihelyezni.

Mivel az Erzsébet téren és környékén bőven akad térfigyelő kamera, ha valaki meg akar bugázni onnan valamit, viszonylag hamar lebukik.

(Fotók: emedjimurje.hr)

napelemes mobiltöltő pad 2

504 egyesületet, alapítványt vert át egy Nagykanizsán alapított kft

Fiktív pályázati felhívás áldozata lett 504 egyesület és alapítvány

Egy férfi kft.-t alapított, hogy pályázattal vissza nem térítendő támogatást ígérjen költségtérítés fejében.

Egy 34 éves pécsi lakos férfi 2013. áprilisában Nagykanizsán megalapította a Független Emberi Lehetőség Kft.-t, melynek ő lett az egyedüli tagja, illetve ügyvezetője.

A céget a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága be is jegyezte.

A kft. alapításának a valós célja az volt, hogy az interneten valótlan pályázati felhívás közzétételével mások megkárosításával
anyagi haszonra tegyen szert.

Ennek érdekében a cége – amelyet valótlanul nonprofit kft.ként
jelölt meg,- nevében két honlapon egy fiktív, minden valós alapot nélkülöző pályázati felhívást tett közzé. A pályázati keretösszeget 120.000.000,-Ft-ban jelölte meg, amelyet a vállalkozói szférában működő támogatók és nemzetközi partnerszervezetek biztosítanak.

A pályázat a Magyarországon működő szervezetek működésének finanszírozását szolgálja, legfeljebb 750.000,- Ft vissza nem térítendő támogatás nyújtásával. A pályázat benyújtásának feltétele 4500,- Ft költségtérítés átutalása volt.

A felhívás nyomán 2013. május közepétől június végéig összesen 504 egyesület és alapítvány nyújtott be pályázatot, illetve utalt át 4500,-Ft-ot a cég bankszámlájára. Így a cselekmény sértettjei egészségügyi gyógyító-és megelőző, szabadidős, egyházi, érdekképviseleti, kulturális, és más tevékenységet végző szervezetek, polgárőrségek, sportegyesületek, mentőszolgálatok és önkormányzatok voltak.

A átutalásokból a cég bankszámláján összesen 2.268.000,-Ft gyűlt össze. A nyomozás során 1.879.276,-Ft-ot lefoglaltak, így a bűncselekményekkel okozott kár részben megtérült.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen 504 rendbeli csalás vétsége miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt – értesölt honlapunk kedden dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Öten estek egymásnak a kocsmában – A kanizsai zsaruk vizsgálják az ügyet

A rendőröket április 18-án (szombaton) 23 óra 44 perckor a Zalaapátiban lévő kocsma pultosa hívta, mert néhány vendég verekedett a szórakozóhely előtt.

 

A helyszínre érkező járőrök három férfit a helyszínen, másik kettőt pedig otthonában fogták el; mind az öt embert előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint az öt fiatalember a kocsma előtt először lökdösődött, majd verekedett, azonban azt egyikőjük sem tudta megmondani a nyomozóknak, hogy miért alakult ki közöttük a vita és a tettlegesség.

 

Mindannyian arra hivatkoztak, hogy az este folyamán sok alkoholt fogyasztottak.

 

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 21, egy 29 és egy 19 éves esztergályhorváti, valamint egy 22 éves dióskáli és egy 20 éves egeraracsai férfi ellen – adta hírül hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

1 869 870 871 872 873 935