A Nagykanizsát 27 évig tanácselnökként irányító Mózes Pál, „A politika valóságában” című könyvének lesz május 23-án (hétfőn) 17 órakor a Honvéd Kaszinó „Tükör” termében ünnepélyes könyvbemutatója.
A könyv elkészülte apropóján kérdeztem Mózes Páltól, mi inspirálta ennek a könyvnek a megírására.
– Nyugdíjasként sok időm lett, hogy mérleget vonjak a 70-es 80-es évek Nagykanizsa gazdasági és politikai fejlődéséről, életéről. Megadatott nekem az a megtiszteltetés, hogy 27 évig vezethettem a várost. Ma is sokat járom a várost, nagyon sok emberrel találkozom, és az emberek életének, gondjainak olyan mélységű részleteit ismertem meg, amit munkakörömben, tanácselnökként sohasem. Az emberekkel történő napi beszélgetések során merült fel e könyv megírásának a gondolata. Arra kértek az emberek, hogy írjam meg, mi történt akkor a városban, mi történt itt velünk, kanizsaiakkal, hogyan éltünk. Arra kellett rájönnöm, hogy igaza van az embereknek. Mint a város egyik irányítója, felelős voltam a kanizsai emberek sorsáért, életéért. Az emberek kérései után éreztem azt, hogy meg kell írnom ezt a könyvet. És bízom abban, hogy ezzel is segíthetem Nagykanizsa fejlődését.
– Milyen jellegűek voltak az önhöz forduló emberek kérdései, észrevételei?
– Nagyon meglepődtem azon, hogy az emberek döntő többsége nosztalgiával gondol az elmúlt időszakra. Akkor mindenki dolgozhatott, mindenki érvényesülhetett, mindenki tovább tanulhatott, aki ehhez kedvet, ambíciót és tehetséget érzett. És nem csak a magam korosztálya, hanem a fiatalabb emberek is gyakran állítanak meg az utcákon, és teszik fel a kérdéseiket. Nagyon meglepett, hogy milyen sok a panasz az itt élő emberektől. Nem erre számítottak. Minden olyan városi vezetés, akik egy város sorsát, jövőjét a város lakosságával együtt tudja és akarja megvalósítani, azok járnak a jó úton. Akkor mi ezt az elvet követtük. Abban az időben sok ötlete volt az embereknek, akik felkeresték a város vezetőit és elmondták, mit, hogyan szeretnének, a város vezetői felhasználták az emberek észrevételeit és igyekeztek azokat megvalósítani. Azt hiszem, ezt a „szokást” ma is érdemes lenne, nem ártana újra alkalmazni. Büszke vagyok, büszke lehetek Nagykanizsának erre az időszakára, amely olyan város lett, olyan várossá fejlődött, amely előre gondolkodott, előre nézett, és meg tudta önmagát valósítani.
Erről az időszakról szól ez a könyv. Bízom abban, hogy ezzel a munkámmal segíthetek, segítségére lehetek Nagykanizsának.
(Vízvári József – Pipás)
