Cseresnyés: január 20-ig lehet jelentkezni keresztféléves szakképzésekre

Január 20-ig lehet jelentkezni a keresztféléves szakképzésekre a helyi szakképzési centrumokban – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.


Cseresnyés Péter fontosnak nevezte, hogy minél többen éljenek a – 2015 szeptemberétől – ingyenes második szakképesítés lehetőségével, mivel egy új szakma megszerzésével érdemben bővülnek a lehetőségek a munkaerőpiacon.

A kormány államilag finanszírozott formában támogatja a második szakképesítés megszerzésének lehetőségét – emlékeztetett. A duális képzésben már a felnőttoktatásban tanulók is részt vehetnek, így ők is élhetnek a tanulószerződés lehetőségével és a gyakorlati képzésen való részvétellel – közölte. Felnőttoktatás keretében a második szakképesítés megszerzésére irányuló képzésekbe 2016-ban már több mint 47 ezren kapcsolódtak be – tájékoztatott az államtitkár.

Az érdeklődők több száz szakképesítés közül választhatnak, a legnagyobb érdeklődés a kis- és középvállalkozások ügyvezetője, gyakorló ápoló, pénzügyi-számviteli ügyintéző, szakács, logisztikai ügyintéző, cukrász, hegesztő szakképesítések elsajátítására irányuló képzések iránt volt – ismertette Cseresnyés Péter.
Az elérhető szakképesítésekről a területileg illetékes szakképzési centrumokban és a nive.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. MTI

Lángolt egy pince a galamboki hegyen

A település külterületén, a Szőlőhegyen egy ötven négyzetméteres pinceként használt cserép fedésű épület teljes terjedelmében égett.
A Zalakarosról és Nagykanizsáról érkező hivatásos tűzoltók két vízsugárral kezdték meg a pince oltását, majd a tető megbontása után teljesen megfékezték a lángokat.
A beavatkozó tűzoltórajok munkáját az katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította.
A hétfőn délelőtt történt tűzeset során nem sérült meg senki.
(Fotók: Zala KMSZ – BM OKF Médiaszerver)

Szünetelteti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az E.ON

A rendkívüli hidegre tekintettel az E.ON energiaszolgáltató január 16-ig szünetelteti lakossági ügyfeleinél a számlatartozás miatti kikapcsolásokat – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

 


A kikapcsolási eljárás felfüggesztése azokra a lakossági ügyfelekre érvényes, akik az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel  állnak szerződéses viszonyban – hangsúlyozták. Hozzátették: az önkéntes vállalás a más energiakereskedővel szerződött, illetve a nem lakossági ügyfelekre nem vonatkozik.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a cég az év végi ünnepi időszakban évek óta szünetelteti a 60 napot meghaladó tartozás miatti kikapcsolásokat, segítve ezzel a tartós számlafizetési gonddal küzdő családokat. Ezt az időszakot most a szélsőséges időjárási viszonyok miatt hosszabbította meg a szolgáltató – áll a közleményben.

Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. több mint 2,18 millió ügyfél számára biztosít áramot, és 580,5 ezer ügyfél számára szolgáltat gázt Magyarországon. MTI

8 látványos fotó a havas Kanizsáról

Január 8-án, vasárnap reggelre megérkezett a 2017-es esztendő első tartósabb havazása Nagykanizsára is.

Aznap reggel Kanizsán közel – 13 fok volt kora reggel, de ahogy a havazás megkezdődött ez „lement” már -8 környékére.

Az időjárás előrejelzés eddigi adatai szerint a következő héten csütörtökön és pénteken (12-23-án) várható még havazás a városban.

A látványos fotókat Dani Mercedestől kértük és kaptuk.

Köszönjük szépen!

Küldjön Ön is fotót KanizsaPress Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címre.

Ennivalót, teát oszt a Vöröskereszt

Harminchárom olyan emberről tudnak Nagykanizsán, akik nem mentek be a hajléktalanszállóra, hanem viskókban vagy éppen az utcán élnek.

Nekik vittek élelmiszert és forró teát a Vöröskereszt munkatársai, de természetesen bőven jutott a szállón lévőknek is.

A szociális munkások hetente segítenek így, de kétnaponta legtöbbjüket meg is látogatják – számolt be riportjában a Kanizsa TV.

A Vöröskereszt munkatársai azt ajánlják, tekintettel a folyamatos, néha rendkívüli hidegre – ha lehet – az érintettek vonuljanak be a hajléktalanszállóra.

A szálló a Dózsa György utca 73. szám alatt található, telefonszáma: 06/93/313-650.

Öt éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

Öt éve nem volt ilyen hideg Magyarországon – közölte szombaton Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombat reggel a Pest megyei Tésán mínusz 23,7 Celsius-fokot rögzített az automata.
Érdekességként megjegyezték azt is, hogy január 7-én az átlagos (a 1981-2010-es átlag szerinti) maximum hőmérséklet plusz 2, a minimum mínusz 4 fok.

 

(A viharos szélben összetört és feltorlódott jégtáblák a Balatonon, Balatonberénynél 2017. január 7-én. MTI Fotó: Varga György)

 

Most az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 12 és mínusz 5 fok között valószínű, (Nyugat- és Közép-Magyarországon várható a magasabb, északkeleten az alacsonyabb érték). Késő estére mínusz 17 és mínusz 8 fok közé süllyed a hőmérséklet, (az északi völgyekben lesz a leghidegebb).
Vasárnapra virradóan ennél is hidegebb lesz, az ország leghidegebb pontjain akár mínusz 25 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
A szombat éjfélig szóló veszélyjelzés szerint az extrém hideg miatt jelenleg is másodfokú a figyelmeztetés a fővárosban, továbbá Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyében. Szintén a hideg miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Szintén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a gyenge hófúvás veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá a viharos szél miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Melegedő helyek Nagykanizsán

A hosszan tartó hideg miatt felmérték a lehetséges melegedő helyeket Zala megyében, ezen belül Nagykanizsán is.

A katasztrófavédelem honlapján közzétett megyei adatok szerint a városban négy ilyen van, amelyeket a polgármester vagy a helyi védelmi bizottság döntése alapján nyitnak meg.

(Tél Nagykanizsán. Fotó: Pusztafi Attila)

A kanizsai melegedő helyek a következők:

  • Ady Endre utca 29. – Dr Mező Ferenc Gimnázium és Thury György Szakképző iskola
  • Alkotmány út 81. – Palini Általános Iskola
  • Dózsa György utca 73. – Nappali melegedő
  • Hevesi Sándor utca 2. – Hevesi Sándor Általános Iskola

A Zala megyei melegedő helyek teljes listája a Letenye Média honlapján ITT TALÁLHATÓ.

Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 20 és mínusz 15, a Dunántúlon mínusz 14 és mínusz 9 fok között valószínű. A hóval borított, illetve szélvédett helyeken – jellemzően az Észak-Alföldön és az Északi-középhegység völgyeiben – viszont akár mínusz 24 fokig is hűlhet a levegő. A nappali maximumok mínusz 12 és mínusz 6 fok között alakulnak (Nyugat- és Közép-Magyarországon várható a magasabb, északkeleten az alacsonyabb érték).

A jelenlegi előrejelzés szerint vasárnapra tovább hűlhet a levegő, helyenként mínusz 25 fok is lehet.
Mindemellett szombatra is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére, továbbá a hófúvás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.
A jelenlegi előrejelzés szerint szombaton nem várható csapadék. Vasárnap főként a Nyugat-Dunántúlon, valamint a keleti határnál kialakulhat kisebb havazás – írta az MTI.

Meseszép fotók a téli Balatonról

Óriási szerencsénk van, hiszen egyre több Olvasónktól kaptunk és kapunk fotókat Nagykanizsáról és környékéről.

Ezúttal a miklósfai Kummer Nándortól kaptunk egy csokorra való lenyűgöző, téli balatoni fényképet a befagyott „Magyar tengerről” és a jégen tanyázó madarakról.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója által készített téli balatoni fotókat jó szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe.

Egyben továbbra is szeretettel várjuk a fotóikat, fotóitokat az info@delzalapress.hu e-mail címre vagy a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben 🙂

Magányos hattyú a befagyott Csótón

A tartósan kemény mínuszok miatt a napokban egybefüggő jégtakaró borítja a nagykanizsai Csónakázó tavat is.

Tavaly december végén adtunk közre egy képsorozatot, amin Horváth Valéria fényképein azt mutattuk be, hogy a fenségesen szép hattyúk milyen jól érzik magukat a tavon.

Horváth Valéria a napokban egy magányos hattyúra lett figyelmes a Csótó jegén, le is fotózta a madarat.

Kicsit furcsa, hogy a szegény állat magányosan totyogott a tó jegén, ugyanis a hattyúk általában párban élnek.

A magányos Csótós hattyú története következik öt fotóban elmesélve.

Az idősek, hajléktalanok vannak veszélyben

A leghidegebb januári hétvége előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindenkitől azt kéri, ha földön fekvő, a kérdésekre nem válaszoló emberrel találkozik, hívjon segítséget – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, az előrejelzések szerint a leghidegebb januári hétvége következik szombaton és vasárnap, a hőmérséklet helyenként mínusz 15 Celsius fok alá süllyed, és ebben a hidegben akár 10 perc alatt kihűlhet az ember.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy a téli tragédiák nemcsak az utcán, hanem fűtetlen lakásokban is megtörténhetnek, ezért fontos, hogy ezekben  a napokban figyeljünk oda a körülöttünk élő emberekre, különösen az egyedülálló és idős szomszédokra, a rossz körülmények között élő családokra.

Ne maradjunk közömbösek, bármilyen szokatlan jelenség árulkodó lehet. Ha nem füstöl a kémény, ha nappal is égve marad a villany, vagy ha nem tapasztalunk mozgást a megszokott időben, ne habozzunk utána járni, nem történt-e baj, és szükség esetén azonnal hívjunk segítséget – írták.

1 780 781 782 783 784 935