Újabb internetes csaló ellen emeltek vádat Nagykanizsán

A 24 éves berettyóújfalui férfi 2023 tavaszán nehéz anyagi helyzete miatt elhatározta, hogy haszonszerzés céljából internetes hirdetéseket ad fel, majd a hirdetésre jelentkezőket megtévesztve ráveszi őket, hogy előre utalják át neki a meghirdetett termék árát, ám nem küld nekik semmit, majd elérhetetlenné válik.

A vádlott ezen elhatározásának megfelelően 2023 áprilisában mobiltelefonokat, játékkonzolokat és okosórát hirdetett eladásra.

Pár nap leforgása alatt kilenc vásárló, összesen 281.800,- forintot utalt el a vádlottnak, aki ezt követően elérhetetlenné vált.

A sértettek egyike kétszer is átutalta a vádlottnak a vételárat, mivel a vádlott azt állította az első utalást követően, hogy a pénzt nem kapta meg.

A férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – közölte honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Kiszámolta a KSH, hogy januárban 668 100 forint volt a bruttó átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint volt.

A bruttó átlagkereset 10,4, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 4,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

    A bruttó kereset mediánértéke 539 500, a nettó kereset mediánértéke 373 600 forintot ért el, mindkettő 9,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit

    Januárban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 639 800 forintra becsülhető, 10,6 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

    A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 635 400, a költségvetésben 645 100, a nonprofit szektorban 668 300 forintot tett ki, 10,2, 11,9, illetve 11,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.

    A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 444 300, a kedvezményeket figyelembe véve 459 000 forintot ért el, 10,4, illetve 10,2 százalékkal magasabb volt, mint tavaly januárban – közölte a KSH.

    A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 5,5 százalékos növekedése mellett. (MTI)

    A számítógépes zsarolóvírusok: hogyan védekezhetsz ellenük?

    (x) A technológia térhódítása magával hozta a lehetőségek tárházát, de sajnos újfajta problémák is jelentkeztek. A zsarolóvírusok ezek közé tartoznak, melyek jelentős károkat okozhatnak, akár cégek, akár magánemberek esnek áldozatul. Ezek a kártevők képesek a számítógépeket zombivá tenni, lezárva a fontos fájlokat, amíg nem fizetsz a támadóknak.

    Mit jelent ma a zsarolóvírus?

    Képzelj el egy programot, ami titokban befészkeli magát a számítógépedre, kárt tesz, majd eltűnik! A zsarolóvírus pontosan ezt teszi. Behatol egy rendszerbe, titkosítja az adatokat, és pénzt kér a hozzáférés visszaadásáért. Amit az emberek gyakran nem értenek, hogy sokszor hiába fizetnek, nincs garancia arra, hogy újra hozzáférnek az adataikhoz.

    Tehát mit tehetsz, hogy elkerüld ezt a rémálmot? Először is, mindig légy óvatos az ismeretlen e-mailekkel. Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem valódi. Gyakran a bankok vagy nagyvállalatok nevében küldött üzenetek viszik fel a gyanútlan felhasználók számítógépére a zsarolóvírusokat, arra késztetve őket, hogy kattintsanak gyanús linkekre vagy töltsenek le fertőzött csatolmányokat. Már az internet szolgáltató megválasztásánál figyelj a részletekre. 

    Hogyan használnak fel minket a támadók?

    Az adathalászat azok közé a módszerek közé tartozik, amit a hackerek előszeretettel alkalmaznak. Banki vagy vállalati logók alatt jelentkező e-mailekben próbálják elhitetni velünk, hogy azonnal meg kell oldanunk valami problémát, ami persze nem létezik. Az ilyesfajta üzeneteket gyakran pánikkeltő és sürgető hangnemben fogalmazzák meg, hogy gyors döntésre bírjanak minket.

    A legjobb, amit tehetünk, hogy résen vagyunk. Gyanús, ha az e-mail cím és a tartalom is furcsán néz ki, tele van helyesírási hibákkal, vagy a szöveg tartalma teljesen eltér attól, amire számítottunk. Ha bármilyen furcsaságot érzékelünk, ne kattintsunk a linkekre.

    Mit tehetsz a zsarolóvírusok ellen?

    A lehető legjobb védekezés a megelőzés. Legyen naprakész vírusvédelmi szoftvered, és rendszeresen mentsd le a fontos fájljaidat biztonságos helyre. Egy megbízható szolgáltató, mint például a Datatrans, segíthet, hogy informatikai rendszereid állandó kapcsolatban legyenek a legújabb védelemmel és frissítésekkel.

    Ne feledd, a biztonsági mentések megvédhetnek attól, hogy mindent elveszíts egy esetleges zsarolóvírus támadás során. Érdemes felkészülnünk előre a legrosszabb helyzetekre is, hisz így a károsultak vissza tudják nyerni a kontrollt a rendszereik felett, anélkül, hogy váltságdíjat kéne fizetniük.

    Az online magazinok és hírportálok mindig figyelmeztetnek a legújabb fenyegetésekre, és gyakran számolnak be az ilyen digitális fenyegetésekről, így mindennap tájékozódhatunk, mely segíthet abban, hogy tisztában legyünk a szükséges óvintézkedésekkel. Mivel ez egy olyan terület, ahol folyamatosan új kihívásokkal találkozunk, fontos, hogy mindig naprakész információkkal rendelkezzünk. Az érdemi védekezéshez szükséges ismeretek elsajátítása segíthet abban, hogy proaktívan védekezzünk a számítógépes támadások ellen.

    Nagykanizsán mentett életet a rendőr – Kitüntették

    Rutsch Tamás törzsőrmester, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrvezetője érdemelte ki a Magyar Biztonsági Fórum elismerését.

    Az állampolgárok szolgálatában végzett kiemelkedő, példamutató tettének elismeréseként a Magyar Biztonsági Fórum által alapított Borsos József Díjat kapott Rutsch Tamás törzsőrmester, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrvezetője.

    Kollégánk hősies szolgálatellátása során saját életét kockáztatva ment be egy lángokban álló nagykanizsai lakásba, hogy kihozza a benn rekedt asszonyt.

    A rendőrséget is riasztották egy nagykanizsai tűzesethez november 9-én hajnalban. A társasházban élő lakók elmondták a rendőröknek, hogy a harmadik emeleten égő lakásban egy idős nő lakik egyedül, aki nem jött még ki, hiába dörömböltek, kiabáltak neki.

    Hegedűs Dorina Gréta őrmester, Szmerk Ferenc törzszászlós, Farkas Kornélia őrmester biztosították a helyszínt, meggyőződtek róla, hogy más nincs veszélyben.

    Eközben Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással betörte a zárt ajtót, és a keletkezett lyukon keresztül bemászott a füsttel teli, lángoló lakásba. Megtalálta a bajbajutott 78 éves asszonyt, aki önerőből már képtelen volt távozni.

    A járőrvezető kimenekítette a nőt, kollégái a ház elé kísérték és átadták a mentőknek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

    Kapcsolódó

    217 ember csapott be országszerte a nő – Nagykanizsán tárgyalják az ügyét

    A vád szerint a vádlott 2021 augusztusa és 2022 októbere között nem rendelkezett munkahellyel, illetve rendszeres jövedelemmel.

    Megélhetése érdekében népszerű árucikkeket (például mobiltelefonokat, babahintákat, játékkonzolokat és tartozékaikat, ruhaneműket) kínált eladásra különböző hirdetési portálokon.

    A termékekkel azonban nem rendelkezett, a hirdetésekre jelentkezőknek nem küldte meg ezeket, célja az előre kifizetett vételár vagy előleg megszerzése volt, amelyhez több bankszámlát is nyitott.

    A nő országszerte 217 sértettnek több mint 6,5 millió forint kárt okozott, amelyből 2,5 millió forint visszafizetéssel megtérült.

    A kisebb értékre üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények minősítésű ügyet április 3-án (csütörtökön) tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés keretében a vádlott kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

    Kapcsolódó

    Hétfőn Zala megyébe érkezik Magyar Péter

    A Nemzet Hangja kampánysorozat keretében Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke hétfőn- 2025.03.31. – Zala megyébe érkezik.

    A Zala megyei helyszínek és időpontok.

    Keszthely8:45Festetics Kastély főbejárata, 8360, Kastély utca 2. 
    Zalaegerszeg10:15Kossuth Lajos tér, 8900, Zalaegerszeg Kossuth Lajos tér 2.
    Zalalövő11:30Nemzeti Összetartozás Parkja ,8999, Zalalövő, Táncsics Mihály utca 1. 
    Lovászi15:00Petra boltja parkoló, 8878 Lovászi, Kútfej u. 89.
    Nagykanizsa16:00Deák Ferenc tér, 8800, Nagykanizsa, Deák Ferenc tér 1.

    (Forrás: e-mail: Tisza Párt -Sajtókapcsolatok, press@talpramagyarok.hu. Fotó: Magyar Péter – Facebook)

    Kapcsolódó

    Áprilistól ismét fegyverropogás hallatszik majd Nagykanizsa környékén

    A Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátóezred és a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred kijelölt állománya 2025. március 31. és április 11. között gyakorlatot és ezzel egyidejűleg kiképző szakfelkészítést tervez végrehajtani a Nagykanizsai Gyakorló- és Lőtéren.

    Az alábbi napokon fokozott hanghatásra kell számítani a kiképzések során:

    Április 1. (kedd) 10.00-16.00-ig
    Április 2. (szerda) 08.00-16.00-ig
    Április 3. (csütörtök) 08.00-20.00-ig
    Április 8. (kedd) 08.00-20.00-ig

    A lakosság megértését és türelmét köszönik! – tudatta Facebook oldalán a napokban Nagykanizsa Megyei Jogú Város.

    (Fotó: archív)

    Kapcsolódó

    Életmentés: Semmelweis hőse kitüntetést vehetett át a nagykanizsai Szokol Fanni

    Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének (NET) dísztermében. Ennek keretében került sor a Semmelweis Hőse kitüntetések átadására is.

    Semmelweis Hőse elismerést kaptak az egyetem azon hallgatói, akik 2025. február 5-én az Egészségtudományi Karon egy munkatárs segítségére siettek, aki tragikus hirtelenséggel rosszul lett, eszméletét vesztette.

    Dr. Hollós Sándor professor emeritus és a hallgatók gyors és professzionális beavatkozásának köszönhetően a beteget sikerült életben tartani.

    A Semmelweis Hőse díjat kapták: Gabona Angelina, Kondacs-Kakuk Dina, Lászlóné Romsics Anita, Molnár Zsófia és Szokol Fanni (Nagykanizsa) – közölte honlapján a SOTE.

    (Szokol Fanni és Horváth Helga a kanizsai kórház ápolási igazgatója a nagykanizsai sajtótájékoztatón. Fotó: Kanizsa Médiaház)

    A díj átadásához kapcsolódóan március 27-én (csütörtökön) sajtótájékoztatót tartottak a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban, mivel a SOTE végzős hallgatója, a kanizsai Szokol Fanni – aki a rangos díjat Dr. Merkely Béla rektortól vehette át Budapesten – a nagykanizsai egészségügyi intézményben tölti a szakmai gyakorlatát.

    A kórház Aneszteziológiai részlegének munkatársa a Kanizsa Médiaháznak többek között elmondta, a díjat leginkább az oktatóinak és a kórházi kollégáinak köszöni, mivel tőlük tanulta meg, hogy egy ilyen helyzetben mi a teendő.

    A nagykanizsai szakasszisztens a félév végén diplomázhat, ezt követően pedig a városi kórházban folytatja munkáját.

    Kapcsolódó

    Két nagykanizsai drogdílert is elfogtak

    A háromnapos összehangolt akcióban hat kereskedőt fogtak el Csurgón, Nagykanizsán és Pécelen.

    A Nagyatádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya március második felében három napon át razziázott a kábítószer-kereskedőkkel szemben.

    (Fotó:

    A Somogy vármegyei felderítők és a bevetési egység segítségével három csurgói, két nagykanizsai, valamint egy péceli dílert fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként. Kettejüket, egy 21 és egy 23 éves férfit őrizetbe is vettek.

    A dílerek lakhelyein tartott kutatások során összesen több mint 3 kilogramm marihuánából származó kábítószergyanús anyagot, valamint kisebb mennyiségű amfetamin származékot találtak.

    A bűnös vagyon elvonása érdekében csaknem 4 millió forintot, és egy többmilliós személyautót is lefoglaltak – tudatta a rendőrség honlapján a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

    1 52 53 54 55 56 934