Több mint kilencmilliója bánta

Adathalász oldalon adta meg banki adatait egy zalai sértett.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségen április 21-én, miszerint pár napja letiltották a bankszámláját, mert ismeretlenek több mint kilencmilliót emeltek le róla.

A sértett elmondta, hogy valószínűleg a saját bankjáéhoz hasonló honlapon adta meg az adatait, amivel visszaéltek, és így tűnt el több milliója – tudatta a rendőrség honlapján a napokban a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Ezzel a stratégiával érdemes orvosokat megszólítani a digitális korszakban!

(x) Az orvosok és egészségügyi szakemberek elérése minden korábbinál nehezebb feladattá vált. A folyamatosan növekvő betegszám, a korlátozott idő, valamint a marketingkiadások látványos növekedése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az orvosok figyelméért folytatott verseny kiélezetté váljon.

Egy egészségügyi marketing területen dolgozó szakember szerint az orvosok ma már annyira elfoglaltak, mint korábban soha, egyszerűen képtelenség felkelteni a figyelmüket. De ez valóban így van? Nem mindenki gondolja ezt. Ebben a cikkben eláruljuk, hogy milyen stratégiákkal győzhetőek meg az orvosok és a szakemberek.

A globális egészségügyi reklámpiac

A FutureManagement egészségügyi marketing csapata jól ismeri már a globális trendeket. Az előrejelzések szerint évi több mint 6-7%-os növekedés történik majd a jövőben, ami már most is 5,4%-os. 2028-ra elérheti az 52 milliárd dolláros bevételt. Eközben az Egyesült Államokban 2032-re akár 120 ezer orvos hiányozhat a rendszerből. Ez a helyzet jól mutatja, hogy az egészségügyi marketingnek új utakat kell találnia a kommunikációra, főleg az olyan kultúrában, ahol az információs zaj hatalmas.

Milyen megoldások léteznek, amikkel elérhetjük őket?

Bár a marketing gyakran a szakmai kommunikációra éleződik ki, fontos azonban felismerni, hogy az orvosok is emberek, tehát ugyanúgy használják a közösségi médiát, keresnek recepteket a vacsorához, valamint néznek sorozatokat, mint mi. Ott kell velük találkozni, ahol valóban jelen vannak, a saját eszközeiken, a saját érdeklődési körük szerint, így még hitelesebb kapcsolatot alakíthatunk ki velük.

Ez nemcsak a figyelmük elnyerésére, hanem a bizalomépítésre is alkalmas lehet. Fontos továbbá az elsődleges adatok használata. Az orvosokat szakterület, vényfelírási szokások, valamint egyéb specifikus tényezők szerint célozhatjuk meg.

A jogszabályok betartása

Sosem volt még fontosabb, mint most. Az egészségügyi marketingben a GDPR és más adatvédelmi előírások betartása elengedhetetlen. A marketingeseknek nemcsak a technológiákhoz, de a jogi környezethez is érteniük kell, mint ahogy ahhoz is, hogyan kezelhetőek a betegadatok, hogyan kérhetünk hozzájárulást, valamint ahhoz, hogyan alakíthatunk ki adatvédelmi irányelveket.

Az eredményre fókuszálás

Ahhoz, hogy egy marketing sikeres legyen, az orvosokat nem a technikai jellemzőkkel, hanem az eredményekkel kell meggyőzni. Mi javíthatja például a betegellátást? Milyen hatással van az a gyógyulásra? Az üzenetek akkor lesznek értékesek, ha nem termékeket, hanem megoldásokat mutatunk be a számukra, amitől sikeresebbé válhatnak.

De a kampányok sikere nem csupán az üzeneten, hanem az élményen is múlik. A kattintás után következő weblapnak, űrlapnak és tartalomnak gyorsnak és mobilbarátnak kell lennie. Egy bonyolult felület akár az egész kampányt is kudarcra ítélheti.

A bölcsődei dolgozókat köszöntötték Nagykanizsán

A Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde Corvin utcai tagintézményében tartotta április 22-én a Bölcsődék Napját, egy szakmai előadással egybekötve.

Lukács Erika intézményvezető köszöntője után az év bölcsődei dolgozóját díjaztuk, Zrinszki Elizát.

Nyugdíjba vonulása alkalmából Musztács Gézáné szakmai munkáját ismertük el, további jó egészséget kívánva nyugdíjas éveihez.

Sok szeretettel gratulálok a díjazottaknak, a bölcsődei dolgozóknak nagy szeretettel köszönjük munkájukat, igazán hálásak vagyunk azért, amit a kisgyermekek nevelése terén tesznek nap mint nap – közölte Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotók: Kanizsa Médiaház)

Fotó: Kanizsa Médiaház

Miért néznek egyre többet Jackpot Sounds visszajátszásokat?

Napjainkban az online tér nyújtotta szolgáltatások már a mindennapjaink részét képezik függetlenül életkortól, nemtől, vagy akár lakóhelytől. A munka mellett a szórakozás is az internetre költözött, és egyre több lehetőség nyílik az online szabadidős tevékenységek terén.

Az egyik ilyen a kaszinó közvetítések visszanézése, amelyet a hamarosan Magyarországon is elinduló Jackpot Sounds platformján lehet megtenni.

A kaszinó visszajátszás műfaja az online szerencsejátékkal együtt rendkívül népszerű országszerte, így Nógrád vármegyében is.

A szabályozott törvényi háttér, a fejlett nemzetközi kaszinó márkák egy könnyen elérhető, kényelmes, mégis izgalmas hobbivá teszik.

Azok számára, akik nem csak játszani szeretnek, de örömüket lelik abban, hogy mások játékát visszanézik, ez az új platform szuper szórakozást kínál.

Felhőszakadásra, villámárvízre figyelmeztet a meteorológia!

Felhőszakadásra, villámárvízre figyelmeztet a HungaroMet Zrt. szerdai Facebook-bejegyzésében.

Azt írták, hogy szerda délutántól újra zivatarosra fordul az idő, először az Északi-középhegység környékén, majd az ország más részein is egyre több helyen kell számítani záporokra, zivatarokra.

(Fotó: archív. Autó Nagykanizsán, a felhőszakadás után vízzel elárasztott Arany János és a Május 1. utca kereszteződésében 2019. június 23-án. MTI/Varga György)

A zivatarokat viharos széllökések, jégeső és intenzív felhőszakadás kísérhetik.

Hozzátették: éjszakára ugyan csökken a zivatarhajlam, de nyugaton, délnyugaton még az éjszaka első felében is lehetnek gócok.

Csütörtökön egy közeledő hidegfront hatására még aktívabbá válik a légkör, több helyen, nagyobb számban alakulhatnak ki zivatarok.

Egy-egy tartósabb cella a hegyvidéki térségekben akár villámárvizet is okozhat, vagyis 50 milliméternél is több csapadék eshet rövid idő alatt az újra képződő, egymást követő cellákból. Jelezték: csütörtök éjszaka is előfordulhatnak zivatarok. (MTI)

Kapcsolódó

Vadászoktól kapott adományt a kanizsai kórház gyermekosztálya

Adományt kapott a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztálya.

Ma délelőtt ünnepélyes keretek között az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. 1 db állványos meleg fényű kékfény lámpát adományozott mintegy 850.000 Ft értékben kórházunk Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának.

Az eszközt a sárgaság kezelésében alkalmazzák. Az újszülöttkori sárgaság nagyon gyakori, az újszülöttek jelentős hányada “besárgul“ a születését követő első napokban. A kékfény lámpa megfelelő hullámhosszú és energiájú fény segítségével biztosítja a sárgaságot okozó bilirubin lebomlását és kiürülését a szervezetből.

Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. már korábban is támogatta az intézmény Gyermekosztályát, tavaly hordozható betegellenőrző monitorokat és csecsemőmérlegeket adományozott.

Adományukat és eddigi támogatásukat ezúton is köszönjük!

Az eseményen részt vettek: (balról jobbra) Balassa Kornél – Rigyác polgármestere, Tóth József – a Riva Vadásztársaság elnöke, Horváth Helga – ápolási igazgató, Sólyom Krisztián – vadászmester, Fejes László – az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Dr. Nád Márta főorvos, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati osztály osztályvezetője, Cseresnyés Péter – országgyűlési képviselő – közölte Facebook oldalán kedden a nagykanizsai egészségügyi intézmény.

Kapcsolódó

Rebootolj gyógytornával – Újraindítás testnek és léleknek

(x) Gyakran túlfeszítjük a testünk és a lelkünk határait, és olyankor nem árt egy kis feltöltődés. Az ülőmunka, stressz és mozgáshiány triója lassan, szinte észrevétlenül hagynak nyomot rajtunk. A feszültség idővel bemerevedett izmokban, fájdalmas ízületekben és egyre csökkenő mozgáskészségben jelennek meg. Ilyenkor nemcsak egy kiadós alvásra, vagy némi kikapcsolódásra van szükség, hanem egy valódi újraindításra, amely segít visszatalálni a testtudathoz és az egyensúlyhoz. Ebben nyújt hatékony, személyre szabott segítséget a gyógytorna.

Vissza a startmezőre gyógytornával!

Ha úgy érzed, hogy szükséged lenne egy természetes, mellékhatások nélküli megoldásra mozgásszervi panaszaid enyhítésére, vagy csak szeretnél új lendületet adni a testednek, akkor gyógytorna Óbudán lehet a megfelelő első lépés. A cél nem csupán a fájdalom csillapítása, hanem az okok feltárása, a test újrahangolása – akárcsak egy újraindítás a számítógépen. 

(A fotó forrása: freepik.com)

Hogyan működik a test újrahangolása?

A gyógytorna sokkal több, mint egyszerű mozgás. Az alapos állapotfelmérés után a szakember célzott gyakorlatokkal aktiválja a test természetes öngyógyító folyamatait. Az egyensúlyvesztett izomcsoportokat megerősíti, a túlfeszült területeket lazítja, miközben fokozatosan visszaállítja a mozgáspályák szabadságát. Az izmok közötti harmonikus együttműködés újra létrejön, ezáltal csökken a fájdalom, javul a testtartás, a mozgás pedig ismét természetessé és könnyeddé válik.

A gyógytorna lelki hatásai

Sokan tapasztalják, hogy a rendszeres mozgásterápia nemcsak a testre hat, hanem a pszichés állapotra is. A gyógytorna segít levezetni a stresszt, támogatja a tudatos jelenlétet és növeli az önbizalmat. Az, hogy képesek vagyunk fejlődni, mozdulni, egyre jobb állapotba kerülni, komoly érzelmi erőt adhat. A testtel való kapcsolat mélyebb megértése pedig hosszú távon javítja a mindennapi életminőséget is.

Milyen problémák esetén lehet hasznos a gyógytorna?

A gyógytorna szinte minden mozgásszervi probléma esetén alkalmazható: derék- és hátfájás, nyakmerevség, vállpanaszok, térdfájdalom vagy akár műtétek utáni rehabilitáció esetén is. De preventív jelleggel is érdemes belevágni – például, ha ülőmunkát végzel, aktívan sportolsz, vagy csak szeretnél egészségesebben, tudatosabban élni.

Egyéni figyelem és hosszú távú eredmények

A személyre szabott gyakorlatok kulcsfontosságúak minden mozgásterápia esetében, így a gyógytornánál is. Minden test más és más, így nincs egyetlen „csodagyakorlat”, ami univerzálisan mindenkinél egyformán működik. A gyógytornász minden egyes mozdulatot a Te aktuális állapotodhoz és céljaidhoz igazít. A rendszeresség és a következetesség pedig meghozza a tartós javulást.

A testünk működése olyan, mint egy finoman hangolt rendszer. Ha egyetlen alkatrész nincs a helyén, az egész rendszer működése felborulhat. A gyógytorna segít újrakalibrálni ezt a rendszert, és visszaadni azt a mozgásbeli szabadságot, amire mindannyiunknak szüksége van. Legyen szó fizikai fájdalomról vagy egyszerű energiaszint-csökkenésről, a mozgás mindig kulcs lehet a változáshoz – csak meg kell találni a megfelelő formáját.

Húsvéti vandalizmus Nagykanizsán

„A nagykanizsai Csónakázó-tó felavatásának 50. évfordulója alkalmából társaságunk, a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. városi cégek, intézmények, vállalkozások, magánszemélyek felajánlásával faültetési programot szervezett a Csónakázó-tó melletti „angolkert” területén.

A csemeték elültetése az elmúlt héten megtörtént.

Szomorúak és haragosak vagyunk.

A húsvéti hétvégét egyesek sonkaevés, locsolkodás, húsvéti szentmise helyett azzal ünnepelték, hogy a mások munkáját megcsúfolva kiemelték és elvitték a frissen kiültetett növényeket.

Vajon húsvéti ajándékká váltak vagy egyesek így szépítik a saját birtokukat?” – tette fel a kérdést keddi Facebook posztjában a Via Kanizsa.

Információink szerint 50 fát és cserjét ültettek el a múlt héten három napon át a Csótónál, Darabjuk a növény árával, kiültetési díjával, támrendszerével, hálózással, körülbelül 50 ezer forintba került.

Remélhetőleg a fotón látható két növényen kívül több nem tűnik el a város pihenő övezetéből.

Kapcsolódó

Húsvéti ételosztást szervezett a kanizsai roma önkormányzat

„Részt vettem ma a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett ingyenes húsvéti ételosztáson, ahol Teleki László elnök úr meghívására lelkes önkéntes csapattal igyekeztünk segíteni a rászorulókon.

Köszönjük szépen az önzetlen segítségnyújtást!” – tudatta Húsvéthétfőn Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotók: Horváth Jácint – Facebook)

Ma 780 éves Nagykanizsa

„Nagykanizsa ma 780 éves!

Nagykanizsa írásos említése 1245-ben ezen a napon lelhető fel először, így a város közgyűlése úgy döntött korábban, hogy ez a nap lesz a város születésnapja.

A Város Napja ünnepségsorozat is ehhez a naphoz köthető.

Az ünnepi közgyűlést idén április 25-én pénteken tartjuk, ahol a város kitüntetéseit is átadjuk.

Az ünnepi szabadtéri rendezvényeket idén összekötjük a május 1-i hétvégével, mivel a a Csónakázó-tó idén aznap 50 éves!

Elsején a Csótónál, míg 2-án és 3-án az Erzsébet téren lesznek programok.” – tudatta Facebook oldalán húsvétvasárnap Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

1 23 24 25 26 27 911