Mindenhol visszavonta a viharos szél veszélye miatt korábban kiadott másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután.
Napközben az ország több vármegyéjére is másodfokú riasztást adtak ki a viharos szél miatt.
Jelenleg az ország nagy részén elsőfokú (citromsárga) riasztás van érvényben az erős szél miatt, ezeken a területeken a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órát.
Az MTI-nek megküldött figyelmeztető előrejelzésben azt írták, az északnyugati szél sokfelé viharos lehet, a legerősebb lökések jellemzően 70-90 kilométer/óra körül várhatók.
A Dunántúli-középhegységben, a Balatonnál és a Dunazug-hegyvidékben időnként a 90 kilométer/órát meghaladó lökések még előfordulhatnak, majd este csillapodik a szél.
(Az ország egyes tájain porvihar volt. Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat – Facebook)
Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új kerékpárút, amelyet a Zala vármegyei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtet, folytatva a térségben korábban megkezdett kerékpárút-fejlesztést.
Az önkormányzat az állami hírszolgálatot arról tájékoztatta, hogy a több mint 434 millió forintból megvalósuló projektben Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között 3,1 kilométer hosszan épül aszfaltozott kerékpárút a kivitelezésre adott 200 nap alatt.
Ez az építkezés folytatása a Lentit, Kerkateskándot, Szécsiszigetet és Csömödért érintő, már elkészült több mint 10,3 kilométeres kerékpárútnak.
A Zala két keréken elnevezésű projekt további folytatásaként valósul meg a Letenye, Becsehely, Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye és Murarátka elérését biztosító újabb fejlesztés, amelynek tervezési szerződését március 1-jén írták alá.
Ez a beruházás 22 szakaszban 25 kilométernyi új bicikliút kialakítását tartalmazza.
A zalai önkormányzat közölte azt is, hogy a határ menti kerékpáros fejlesztések szorosan kapcsolódnak a szlovéniai Lendva és Pince között megépítendő, már jogerős építési engedéllyel rendelkező új kerékpárúthoz.
Ennek a kivitelezésre szóló közbeszerzési eljárása jelenleg tart, az út műszaki átadása 2025 elejére várható. MTI
A polgármester eredeti javaslatában foglaltak több száz millió forintos átcsoportosításával fogadta el hosszas vita után a költségvetését pénteken Nagykanizsa közgyűlése; egy bekiabáló városlakót rendőrök vezettek ki az ülésről.
Még február 24-én a közgyűlési többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója a költségvetési szavazás elhalasztását kérte, hogy a Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) által beterjesztett javaslatot módosítsa, mert azt nem tartotta megfelelőnek.
(Fotó: archív. A nagykanizsai közgyűlés megalakulásakor, 2019-ben. Fénykép: Vízvári József)
A városvezető a pénteki soron kívüli ülésen megismételte akkori gondolatait, hogy igyekezett kiszámítható, hitel nélküli működést biztosító költségvetést összeállítani. Tisztában van vele, hogy az önkormányzati cégek – köztük kiemelten a Kanizsa Rehab, a Kanizsa Médiaház, az aréna és a városfejlesztő cég – számára tervezett összeg miatt vita lesz, de törekedni kell a takarékos gazdálkodásra.
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese a 27,4 milliárdos főösszegű költségvetésben közel 340 millió forint átcsoportosítását javasolta, hogy a város működőképességét biztosítani lehessen, mert a frakció szerint ezt a polgármester előterjesztése nem tette volna lehetővé. Ezért emelték meg a városi cégek működési támogatását, illetve csökkentettek olyan kiadásokat, mint a reklám, a városmarketing vagy az önkormányzati reprezentáció.
A többórás vitában a kormánypárti képviselők egyebek mellett azzal érveltek, hogy a növekvő kormányzati támogatásnak köszönhetően tud működőképes maradni a város, és az ÉVE korábbi rossz döntései vezettek odáig, hogy szűkre szabott keretek között lehet csak gazdálkodni. A többséget adó ÉVE-frakció tagjai ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy éppen a kormányzati elvonások, mint a 600 millió forintot meghaladó szolidaritási adó vagy a gépjárműadó elvont összege csökkenti jelentősen a város mozgásterét.
A vitát követően végül tételenként döntöttek a költségvetési átcsoportosításról, amelyet az ÉVE többségi szavazatával és a Fidesz-KDNP-frakció ellenvéleménye vagy tartózkodása mellett fogadtak el.
A soron kívüli közgyűlés elején egy városlakó bekiabálásokkal fejtette ki a kormányzópártokkal szembeni véleményét, amit a polgármester többszöri felszólítására sem hagyott abba. A városvezető ezért szünetet rendelt el, amely alatt rendőrök kivezették az ellenállást nem tanúsító állampolgárt. MTI
Gáz szivárgott egy lakatlan épület falán eltört csőből Nagykanizsán, a Dózsa György utcában csütörtökön kora délután. A város hivatásos tűzoltói a gázszolgáltató kiérkezéséig a helyszínt biztosították.
Háromszáz négyzetméteren száraz aljnövényzet és nádas égett Nagykanizsán, a Hegyalja úton szintén csütörtökön délután. A város hivatásos tűzoltói vízsugárral és kéziszerszámokkal rövid idő alatt megfékezték a lángokat – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Sznopek Veronika elmondta: az eset szerdán, az iskola egyik mosdójában történt, ahol a lány rátámadt egy 13 éves iskolatársára.
Az iskola pedagógusai ellátták a gyerek sebeit, akit a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vittek.
A támadó időközben elment az iskolából, a rendőrök a település határán túl, az út mentén gyalogolva találtak rá.
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás, de szabadlábon védekezhet – közölte csütörtökön az állami hírszolgálat.
(Ahol a sajnálatos eset történt, a Szepetneki Királyi Pál Általános Iskola)
A zalai rendőrök a felvételen látható ismeretlen férfi azonosításában kérik a lakosság segítségét.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 20000/74/2023. bűnügyi számon fegyveres rablás kísérlet bűntett gyanúja miatt indított nyomozást egy ismeretlen elkövető ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható fiatal férfi gyanúsítható azzal, hogy 2023. március 8-án (Nőnapon) 19 óra 1 perckor bement Nagykanizsán, a Csengery úton lévő dohányboltba és egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében, a bevétel átadására kényszerítette az ott dolgozó eladót.
Az ismeretlen személy végül üres kézzel menekült el az üzletből, mivel az alkalmazott elmondta neki, hogy már megnyomta a pánikgombot.
A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített.
A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható fiatalembert felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Zalaegerszeg, Balatoni út 4.), vagy hívja a 06-92-504-300-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Füstölt a szemét pár négyzetméteren Nagykanizsán, a bagolai hulladéklerakóban szerdán délután.
A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral, valamint egy helyszínen tartózkodó munkagép segítségével átáztatták a területet, megszüntetve ezzel a füstölést – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotó: Nagykanizsa HTP)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése csapadékos időjárást ígér vármegyénk tekintetében a hétre. Éppen ezért a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek körültekintőek!
Első lépésként kérünk mindenkit, hogy használja a katasztrófavédelem ingyenesen letölthető applikációját, a VÉSZ-t! A program időjárási előrejelzéseket is közöl még jóval azelőtt, hogy azok bekövetkeznének. Emellett hasznos útinformációkat oszt meg baleset, illetve egyéb akadályok esetén!
(A fotó illusztráció. Belvíz Nagykanizsa-Palinban 202-ban. Fotó: Herle Kristóf)
Emellett gondoskodjunk vízelvezető árkaink tisztán tartásáról! Nem ritka manapság, hogy pár óra leforgása alatt nagy mennyiségű csapadék hullik egy adott területre. Éppen ezért fontos, hogy a vízelvezető árkainkat is tisztán tartsuk, ellenkező esetben ugyanis azok túltelítődöttsége problémát okozhat akár a közlekedésben, akár saját ingatlanunkban is.
A saját ingatlanunk előtti árkok tisztítása a mi feladatunk, oda vágástéri hulladékot, kommunális szemetet és egyéb tárgyakat elhelyezni veszélyes!
Akik már kitisztították árkaikat, a nagyobb esőre való felhívás előtt gondosan nézzék át a területet, és ha szükséges, ismételjék meg a műveletet! Az előrejelzések szerint ugyan nagy mennyiségű csapadék nem várható, mégis, nem árt az óvatosság!
Baj esetén pedig hívni kell a 112-őt, és kérni kell a tűzoltók segítségét! – írta közleményében a zalai katasztrófavédelem.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj megalapítása a világhírű magyar orvos-kutató Nobel-díja elnyerésének évfordulójához kötődik.
A hagyományteremtő szándékkal létrehozott díjat minden évben olyan orvosok kaphatják meg, akiket munkájuk elismeréseként a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.
A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik a mindennapi orvosi munkájuk során elhivatottsággal praktizálnak, és rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.
Az idei évben dr. Puskás Tamást, a 15-ös felnőtt körzetet egy éve vezető háziorvost jelölték páciensei egyetlen nagykanizsaiként a díjra, és a délnyugat magyarországi régióban jelenleg a 43 jelöltből harmadik helyen áll.
Amennyiben lehetőségük van, kérem, szavazzanak dr. Puskás Tamásra, és vigyék hírét ennek a nagyszerű jelölésnek. A szavazás 2023. március 20-ig tart, szavazni pedig az alábbi linken lehet:
A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinek az ügyében, aki figyelmen kívül hagyta a munkavédelmi előírásokat.
A megállapított tényállás szerint a vádlott és alkalmazottja az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződés alapján 2021. augusztus 16-án vízelvezető javítási munkát végzett egy zalai községben, mivel az őszi esőzések alámosták a hidat.
(A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak. Fotó: Légimentők – Facebook)
A két férfi – miután előző nap már kipucolták az árkot – eltávolították a földet kb. 10 cm szélességben a megerősíteni tervezett beton támfal előtt, majd cigarettaszünetet tartottak. A falnak háttal állva dohányoztak, amikor hirtelen a 30 cm vastag, 150 cm széles, 400 cm hosszú és kb. 4 tonna súlyú betonfal az addig neki támasztékot adó föld eltávolításának hatására eldőlt és maga alá temette az alkalmazottat.
Mivel a vádlott a támfaltól távolabb áll, így nem sérült meg. A történtek miatt a dolgozónak maradandó testi, mozgásszervi fogyatékossága, 50%-os össz-szervezeti egészségkárosodása alakult ki. A balesetet az okozta, hogy a vádlott munkavezetőként nem gondoskodott a munkavégzés megkezdése előtt a javítás alatt álló híd beton támfala biztonságos rögzítéséről.
A férfi foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét valósította meg, ezért őt a bíróság 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és 2 évre eltiltotta attól, hogy mélyépítéssel foglalkozó gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja vagy egyszemélyi vezetője legyen.
A büntetővégzés jogerős – tájékoztatta honlapunkat kedden Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.