Eltűnt egy 90 éves zalai nő – Épségben megtalálták

Május 9-én (pénteken) 18 óra körüli időben eltűnt egy nehézkesen közlekedő 90 éves nő zalaegerszegi otthonából.

Felkutatására több mint 20 rendőr, polgárőrök és családtagok indultak.

A kutatás során személykereső kutyát és drónt is bevetettek azért, hogy mielőbb megtalálják az asszonyt, hiszen tartani lehetett attól, hogy orvosi segítségre szorul.

A jól összehangolt munka meghozta eredményét, május 10-én (szombaton) délelőtt a járőrök megtalálták az idős nőt egy elhagyott fás-bokros területen.

A helyszínre érkező mentősök pedig kórházba vitték – tájékoztatott szombaton a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Kapcsolódó

Még várat magára az Erzsébet téri szökőkút beindítása

Noha már májusban járunk, a nagykanizsai Erzsébet téren található szökőkút még mindig nem működik – a város lakói néhány napig továbbra is hiába várják a látványosság beindítását.

A csúszás oka összetett: nemcsak műszaki beavatkozásokra volt szükség, de festési munkálatokat is el kellett végezni, amit az időjárás hátráltatott – számolt be a Kanizsa Médiaház.

(Fotó: archív S. Varga György)

A részletekről Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója beszélt a Médiaház „Kibeszélő” című magazinműsorának múlt heti adásában. Elmondása szerint tavasszal ki kellett cserélni a szökőkút egyik nagy teljesítményű szivattyúját, de nem ez volt az egyetlen probléma.

Már ősszel észlelték, hogy a szökőkút gépészeti aknájának oldalfalán jelentős vízbeszivárgás történt, amely az öntözőrendszerből és a vízforgató rendszerből származott.

A hiba elhárítása nem volt egyszerű feladat: el kellett bontani az egyik virágágyat, vele együtt az ott futó öntözőrendszert is, hogy hozzáférjenek a gépészeti akna falához. Az egész rendszert újra kellett szigetelni, hogy a jövőben elkerülhető legyen a hasonló meghibásodás.

Nem véletlen, hogy a Város Napján és más nagyobb rendezvényeken sem működött a szökőkút – a szervezők szerint nem lett volna célszerű, ha a színpad közelségében működő vízsugarak zavarták volna a programokat.

A még hátralévő feladatokkal várhatóan a jövő hétre készülnek el, így a városlakók remélhetőleg hamarosan újra élvezhetik a szökőkút látványát és hangulatát a belváros szívében.

Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül a tojásé 26,9, a liszté 23,7, az étolajé 23,4, a csokoládé és kakaóé 20,0, a kávéé 19,8, a gyümölcs- és zöldségléé 14,5, a büféáruk 9,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 8,2, a tejé 7,5, a kenyéré 6,8 százalékkal. A termékcsoporton belül a margarin ára 29,2, a tejtermékeké 7,5, a párizsi, kolbászé 6,4 százalékkal mérséklődött.

A KSH kiemelte: a szolgáltatások 7,0 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 11,3, a lakbér 11,0, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a testápolási szolgáltatások 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, az üdülési szolgáltatások 8,4 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7,0 százalékkal. A háztartási energiáért 3,5 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a palackos gáz ára 8,7, a vezetékes gázé 7,2 százalékkal nőtt.

A KSH jelentése szerint a tartós fogyasztási cikkek ára 2,0 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 22,0, az új személygépkocsik 6,1, a szobabútorok 3,7 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek. A járműüzemanyagok ára 7,1 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 4,9 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt, márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal mérséklődött.

Ezen belül a margarin 23,6, a tejtermékek 13,4, a liszt 12,5, a vaj, vajkrém 8,7, a tej 8,6, az étolaj 6,1, a párizsi, kolbász 5,9, a sajt 5,4, a baromfihús 5,0, a cukor 4,3, a sertéshús 4,1 százalékkal kevesebbe került. A termékcsoporton belül a csokoládé, kakaó 3,3, a büféáruk 1,9, az alkoholmentes üdítőitalok és a rizs 1,4-1,4, a száraztészta 1,3, a péksütemények 0,9, a kenyér 0,7 százalékkal drágult.

A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 3,8 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 8,3 százalékkal többet, a palackos gázért 1,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A ruházkodási cikkek átlagosan 2,1, a szeszes italok, dohányáruk 1,3 százalékkal drágultak egy hónap alatt, ez utóbbin belül a dohányáruk 2,4 százalékkal. A szolgáltatások 0,8 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 4,7, a külföldi üdülés 1,4, a járműjavítás és -karbantartás 1,0 százalékkal többe került.

A járműüzemanyagok ára 1,4 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 3,1 százalékkal drágultak – jelentette a KSH. (MTI)

Dobrev bejelentette, hogy Gyurcsány visszavonul a közélettől és válnak

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője.

A politikus Facebook-oldalán azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc végleg véget kíván vetni annak, hogy a „magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat”. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége – fogalmaz Dobrev Klára.

(Fotó: archív. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke politikai évadnyitó beszédet mond a párt rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2023. szeptember 22-én. MTI/Hegedüs Róbert)

Az EP-képviselő azt is bejelentette, hogy a politikus döntését az elnökség tudomásul vette és új elnököt fognak választani.

Hangsúlyozza, hogy

Gyurcsány Ferenc mindig élvezni fogja a DK egész közösségének barátságát, szeretetét és tiszteletét.

Dobrev Klára azt írta, hogy a nehéz idők nehéz döntéseket követelnek. Szavai szerint ma „nehéz időket élünk”, nemcsak mi magyarok, az egész világ forrong, változik.

Hozzátette, hogy az utóbbi időben sokat beszélgettek arról, mi lenne a legjobb Magyarországnak, a magyar baloldalnak, a DK-nak, mivel óvhatnák meg az országot attól, hogy most már „véglegesen a populista jobboldal játszótere legyen”.

A változások legtöbbször félelmet keltenek, de a baloldal soha nem félhet a változástól, különösen ma nem – szögezte le az EP-képviselő.

„Mi nem félünk változtatni. Változunk és új korszakot nyitunk” – írta.

Dobrev Klára jelezte, hogy a DK az egyetlen magyar párt, amelyben az elnököt a párt teljes tagsága választja, és hogy az elnökválasztást heteken belül megtartják. Egyúttal bejelentette: azon el fog indulni, az addig tartó átmeneti időszakban pedig Molnár Csaba ügyvezető alelnök fogja irányítani a pártot.

A bejegyzés végén Dobrev Klára beszámolt arról is, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel. A válásról a továbbiakban egyikük sem fog nyilvánosan beszélni, és arra kérnek mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben. (MTI)

Kapcsolódó

Elhitte, hogy a fiának kell 147 ezer forint

Újabb online csalások, újabb áldozatok Zalában. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

Az elmúlt napokban elkövetők hasonló módszerrel károsítottak meg gyanútlan személyeket az interneten.

(A fotó illusztráció: Zala Vármegyei Rendőrség – Facebook)

Egy nő tett bejelentést a rendőrségen május 6-án, hogy online csalás áldozata lett. Elmondta, hogy kapott egy WhatsApp-üzenetet: „Szia, leejtettem a telefonom, és nem működik az érintőképernyőm.”

A csaló az áldozat fiának adta ki magát, és arra kérte, hogy utaljon neki 147 697 forintot egy új készülékre. Egy képet is kért a fizetés igazolásáról, majd újabb üzenetben további 199 863 forintot követelt, de a nő ezt már nem teljesítette.

Kérjük, fogadja meg tanácsainkat annak érdekében, hogy elkerülhesse az áldozattá válást!

  • Lépjen kapcsolatba telefonon rokonával, ismerősével, ha olyan üzenetet kapott, amiben pénzt kér!
  • Ne kattintson szöveges üzenetekben érkezett hivatkozásokra!
  • Legyen gyanakvó! Soha ne utaljon pénzt még rokonának, ismerősének se ismeretlen számlaszámra!
  • Soha ne adja meg személyes és bankkártyaadatait, felhasználói azonosítókat, jelszavakat!
  • Minden gyanús telefonhívást, e-mailt vagy üzenetet haladéktalanul jelentsen a rendőrségnek a hasonló bűncselekmények visszaszorítása érdekében! A lakosság együttműködése elengedhetetlen a sikeres megelőzéshez.
  • Ha úgy látja, hogy minden óvintézkedése ellenére becsapták, megkárosították, azonnal tegyen feljelentést bármely rendőri szervnél vagy a 112-es segélyhívó számon!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál – hívta fel a figyelmet a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Elismerték a nagykanizsai tűzoltóparancsnok munkáját

A vármegyei és a budapesti tűzoltó szövetségek, valamint a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége és az Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetsége javaslatára a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, a tűzvédelem érdekében kifejtett példamutató munkájáért Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett elismerésben részesítette Kómár Ferenc tűzoltó alezredest, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának parancsnokát.

Gratulálunk!

Kapcsolódó

Lopni vitte 9 éves fiát az anya

Egy zalaegerszegi férfi és egy nő, valamint annak 9 éves fia, továbbá harmadik társuk 2024. március 14-én a késő esti órákban személygépkocsival megjelentek a Zalaegerszeg, Nekeresdi úton lévő Faiskola lerakatánál, hogy onnan facsemetéket lopjanak el.

A férfi a gyermekkel együtt bemászott a lerakat drótkerítéssel körbezárt területére és onnan 47 db szőlőoltványt, 6 db alma, 15 db körte és 4 db őszibarack facsemetét, összesen 225.100 Ft értékben, húztak ki.

Ezeket a növényeket kiadták a kerítésen keresztül a gyerek édesanyjának és harmadik társuknak, akik a lopott holmit az autóhoz vitték.

A lerakat tulajdonosai a területen vadkamerát helyeztek ki, amely a behatolás miatt telefonos jelzést küldött, ezért a sértettek azonnal értesítették a rendőrséget.

A kiérkező rendőrjárőr intézkedése nyomán az összekészített növények visszakerültek a tulajdonosokhoz, így a lopási kár megtérült.

Mivel az édesanya a bűncselekményt a kiskorú gyermekével együtt követte el, ezzel szülői feladatából eredő kötelezettségeit súlyosan megszegte és a gyermekkorú helyes irányú fejlődését veszélyeztette.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség az anyával szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat, két társának a lopás vétség kísérlete miatt kell felelnie – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Online kaszinó: Remek alternatíva más internetes játékokhoz alkalmas

Az internet világában számtalan szórakozási lehetőség létezik, és a játékok terén különösen gazdag a kínálat. A népszerű videójátékok többsége azonban jelentős tárhelyet igényel, hosszas telepítési folyamattal jár, vagy éppen havi előfizetést kér a teljes funkcionalitásért. Az online kaszinó ezzel szemben egy olyan alternatívát kínál, amely letöltés és telepítés nélkül, böngészőn keresztül azonnal elérhető, és gyakran ingyenesen is kipróbálható. Nem véletlen, hogy sokan fordulnak efelé a szórakozási forma felé, amikor gyors és egyszerű kikapcsolódásra vágynak a digitális térben.

Játékélmény egy kattintásra

A mai digitális világban az időnk egyre értékesebb. Ki szeretne órákig várni, amíg letölt egy több gigabájtos játékot, csak hogy aztán kiderüljön, mégsem felel meg az elvárásainak? Az online kaszinó platformok nagy előnye, hogy azonnal játszhatók, nincs szükség különleges hardverre vagy hosszadalmas beállításra. Ez különösen vonzó azoknak, akik csak néhány percet vagy órát szeretnének szórakozással tölteni, és nem akarnak hosszú távú elköteleződést egy játék mellett.

A böngészőben futó játékok között megtalálhatók a klasszikus kártyajátékok különböző változatai, a szerencsekerék, a különféle témájú digitális nyerőgépek, vagy akár a rulett is. Ezek mind olyan szórakozási formák, amelyek könnyen érthetőek, mégis izgalmas élményt nyújtanak. A szabályok általában egyszerűek, így azok is könnyen elsajátíthatják őket, akik korábban nem próbálták ezeket a játékokat.

Közösségi élmény otthonról

Sokan a videójátékok társas aspektusa miatt kedvelik azokat. Az online kaszinó felületek többsége szintén kínál közösségi élményt, például élő osztós játékokkal, ahol valódi emberek ellen játszhatunk, vagy chat funkcióval, ahol beszélgethetünk más játékosokkal. A közvetítők, vagyis a dealerekkel zajló játékok különleges atmoszférát teremtenek, mintha valóban egy elegáns játékteremben lennénk.

Ez különösen hasznos lehet azoknak, akik szeretik a társaságot, de bizonyos okból nem tudnak személyesen találkozni barátaikkal. Egy virtuális pókerasztal mellett lehet beszélgetni, viccelődni, mint a kártyapartikon, mégis mindenki a saját otthona kényelméből csatlakozhat. A távolság így nem akadály – akár kontinenseken átívelő baráti társaságok is könnyen összejöhetnek egy-egy játékra.

Felelősségteljes időtöltés

Mint minden szórakozási formánál, az online kaszinó esetében fontos a mértékletesség. A játékoknál használt pszichológiai elemek – a hangeffektek, a vizuális visszajelzések, a nyeremények rendszere – mind azt szolgálják, hogy minél élvezetesebb legyen a játékélmény. Ezek a tényezők magukkal ragadhatnak minket, ezért fontos tudatosan kezelni a játékidőt.

Ezért fontos, hogy előre meghatározzuk, mennyi időt és pénzt szánunk erre a kikapcsolódási formára. A legtöbb megbízható platform olyan beállítási lehetőségeket kínál, melyekkel limitálhatjuk a játékot fordított időre vagy az esetleges költésekre. Sokan az ingyenes vagy gyakorló módokat választják, ahol valódi pénz kockáztatása nélkül élvezhetik a játékok izgalmát.

Technológiai újdonságok a játékélményben

Az online játékipar folyamatosan fejlődik, és ez alól az online kaszinók sem kivételek. Az utóbbi években olyan technológiai újítások jelentek meg, mint a virtuális valóság alapú játékok vagy az élő közvetítéssel egybekötött játékélmény. A mobileszközök teljesítményének növekedésével ma már szinte bárhol, bármikor hozzáférhetünk ezekhez az élményekhez.

Ezek az innovációk tovább gazdagítják az élményt, és olyan interakciós lehetőségeket kínálnak, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Képzel el, ahogy egy VR szemüvegen keresztül úgy érezhetjük, mintha valóban egy Las Vegas-i kaszinó elegáns termében ülnénk, valóban tudjuk a nappali kanapéján pihenünk. Az élmény olyan magával ragadó lehet, hogy akár a fizikai kaszinóterem hangzása, a zsetonok csörgése vagy a kártyaosztás jellegzetes hangjai is tökéletesen visszaadhatók a megfelelő technológiával .

Nyári ludakat lopott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területéről

A zalakarosi rendőrök két órán belül elfogták azt a 27 éves nemesdédi férfit, aki ellopta az állatokat.

Bejelentették a rendőrségre, hogy egy férfi a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén libákat tett be egy személyautóba, majd elhajtott.

Az egyenruhások Zalakomárnál állították meg a járművet, melyben az ülések alatt találtak három kislibát.

A rendőrök szaktanácsadót vontak be, aki megállapította, hogy egy hónapos nyári ludak.

Előállították a 27 éves férfit a Zalakarosi Rendőrőrsre, és orvvadászat bűntett miatt hallgatták ki.

Azt mondta a nyomozóknak, hogy fel akarta nevelni a libákat – tájékoztatott a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Kapcsolódó

Újabb súlyos milliókat tervez elvonni Nagykanizsától, Letenyétől, Zalakarostól, Becsehelytől is a kormány

Februárban „szolidaritási hozzájárulás” jogcímen Nagykanizsától 1.008. 341.840 forint, Zalaegerszegtől 2.263.242.081 forint, Keszthelytől 358.259.387 forint, Zalakarostól 88.534.049 forint, Becsehelytől 83.491.714 forint, Letenyétől 54.090.112 forint szolidaritási hozzájárulást rótt ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelete.

Egy rendelet-tervezet szerint májusban újabb pénzeket vonna el a kormány zalai településektől is, olvasható „a települési önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján 2025. május hónapban teljesítendő fizetési kötelezettség összegéről” című nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezetben.

(Fotó: archív. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond az AI Summit 2023 Budapest konferencián a Magyar Zene Házában 2023. szeptember 11-én. MTI/Balogh Zoltán)

A tervek szerint Nagykanizsától 122 676 716 forint, Letenyétől 22 372 082 forint, Zalakarostól 18 651 950 forint, Becsehelytől 5 723 572 újabb állami forrást vonnának el.

Ezúttal Zalaegerszeg nem érintett, viszont Hévíztől 3 300 554 forint, Keszthelytől 39 438 237 forint, Lentitől 7 120 842 forint, Bagodtól 3 780 566 forint, Baktól 12 884 799 forint, Bánokszentgyörgytől 4 228 090 forint, Csesztregtől 1 385 943 forintot, Lovászitól 24 469 960 forintot, Nagyrécsétől 1 870 104 forintot, Pölöskétől 16 139 690 forintot, Pusztaedericstől 13 181 992 forintot, Söjtörtől 17 548 279 forintot, Újudvartól 1 069 729 forintot, Zalaszántótól 5 660 996 forintot, Zalaszentivántól 7 856 573 forintot – vonna el a miniszteri rendelet.

Azt, hogy a Versenyképes járások programon belül egy-egy település milyen „kompenzációt” kap, még nem tudni.

Arról is hallani, hogy ez még csak az első féléves állami elvonás az önkormányzatoktól, a második félévben is lehetséges pénzelvonás különféle jogcímeken.

Kapcsolódó

1 20 21 22 23 24 911