Újabb támogatást nyert Nagykanizsa

„Újabb támogatást nyertünk, és 3 projekt szerződése is hatályba lépett!

A héten megszületett a döntés, és 541,8 millió forint támogatást kapott az ipari parkban felépítendő ipari csarnokunk 2. üteme. ezzel megkezdődik a szerződés előkészítése, majd a támogatási szerződés aláírása után a tervezés. A korábbi csarnok – melyet teljes egészében sikeresen bérbe adtunk – folytatásaként újabb cégek számára kínálunk majd bérelhető csarnokrészeket. Emellett benyújtottunk egy nagy ipari csarnok építésére is egy pályázatot, melynek bírálata folyamatban van.

Aláírtam 3 projekt támogatási szerződését is, melyek a héten hatályba is léptek. Ezek 3 orvosi rendelő és két iskola felújításáról szólnak.

160 millió forintból újulhat meg 2 db palini és a Jókai utcai orvosi rendelő.

155 millió forint jut Farkas Ferenc Zene – és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában az iskolaépület pinceszintjén kialakított próbaterem és a kapcsolódó helyiségek felújítására.

235,8 millió forint pedig a Batthyány Lajos Gimnázium részleges felújítása történik meg, folytatva a korábban elkezdett munkálatokat.

Ezen utóbbi 3 projekt esetében most kezdődik el a kiviteli tervek készítése, amit a kivitelezői közbeszerzés után az építkezés követ, projekttől függően a következő években.” – közölte Facebook oldalán szombaton Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Kanizsai rendőr mentett életet

„Csizmazia Péter törzszászlós jó helyzetfelismerésének és az újraélesztési technikák szakszerű alkalmazásának is köszönhető, hogy még mindig családja körében lehet egy férfi Nagykanizsán.

Rosszul lett és összeesett az utcán egy idős ember tegnap reggel. Járókelők siettek a segítségére, egyikőjük megkezdte a férfi újraélesztését, és a hatóságokat is értesítették.

A közlekedési járőrök villámgyorsan a helyszínre érkeztek, ahol kollégánk ellenőrizte az eszméletlen, már nem lélegző férfi életfunkcióit, majd átvette a reanimálást.

Mellkaskompressziót alkalmazva küzdött a szerencsétlenül járt ember életéért.

A mentősök folytatták a már újra életjeleket mutató férfi újraélesztését, és stabil állapotban vitték kórházba.

Az egyik családtag telefonon köszönte meg kollégánknak, hogy segítséget nyújtott hozzátartozójának, aki ennek köszönhetően életben maradt, és újra családja körében lehet.

Ezúton is gratulálunk munkatársunknak!” – tudatta Facebook oldalán szombaton a Zala vármegyei rendőrség.

Előzmény

Újraélesztés Nagykanizsán

„Ma reggel kérték a mentők gyors segítségét egy nagykanizsai közterületre, ahol egy középkorú férfi hirtelen összeesett.

Több szemtanú azonnal a férfi segítségére sietett, majd miután nem tudták felébreszteni, mentőt hívtak.

Mentésirányító bajtársunk segítségével megvizsgálták a beteget, de a férfi ekkor már nem lélegzett.

A bátor bejelentők megkezdték az újraélesztést, amihez rövidesen szolgálatot teljesítő rendőrök is csatlakoztak.

A helyszínre érkező esetkocsi egysége átvette az életmentést, ami a szemtanúk helytállásának és az időben érkezett segítségnek köszönhetően végül rövid időn belül sikerre vezetett.

A beteget éber, stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!” – közölte Facebook oldalán pénteken az Országos Mentőszolgálat. (Fotó: OMSZ – Facebook)

Kapcsolódó

Mobilappal is fizethet díjakat a kanizsai vízműnek

„Tájékoztatjuk, hogy 2025. május 15-től az e-számlákat e-mailben pdf csatolmányként küldjük meg az Ön által a korábbi regisztráláskor megadott e-mail címre.

Az e-mailben találni fog egy linket, melyre kattintva a SimplePay felületen keresztül a számláját bankkártyával gyorsan, kényelmesen, díjmentesen ki tudja egyenlíteni.

Felhasználóink kényelmes ügyintézése érdekében egy új, korszerűbb, mobiltelefonra telepíthető alkalmazást tettünk elérhetővé.

A Délzalai Vízmű ZRt. alkalmazás letölthető

˗ Android 5.0 verzió feletti készülékekre a Play Áruházból
˗ IOS készülékekre az App Store alkalmazásokból

Az applikáción belül az alábbi ügyeket intézheti:

Az applikáción belül az alábbi ügyeket intézheti: megtekintheti és befizetheti víziközmű számláit, mérőállást diktálhat, korábbi mérőállásait megtekintheti, ellenőrizheti és évente egy alkalommal módosíthatja részszámla mennyiségét, e-számlát igényelhet ill. visszamondhat.

Az applikáció használatához regisztrálni kell. A regisztrációhoz szükséges adatokat (fogyasztási hely kód és vevő kód) megtalálja vízdíjszámlájának 1. és 3. oldalán.

E-számla küldésének nem feltétele az applikáció használata, ill. az applikációt papír alapú számlaküldés esetén is lehet használni. A regisztráláskor megadott e-mail cím és a pdf számla küldés e-mail címe eltérhet egymástól.

Amennyiben Ön nem rendelkezik okostelefonnal, számítógépén a http://ugyfelszolgalat.dzviz.hu linken tudja a fenti ügyeket elintézni regisztrálást követően.

Május 15. után a korábbi felületre belépni, ott számlát kiegyenlíteni, számlát letölteni nem lehet.” – tájékoztatott Facebook oldalán a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt.

Kisgyermeket kellett kiszabadítani egy autóból Zalakaroson

Kisgyermek ragadt egy személygépkocsiban, miután szülője véletlenül bezárta a járműbe a slusszkulcsot Zalakaroson, az Égerfa közben szerdán kora délután.

A helyi hivatásos tűzoltók kinyitották az autót, kiszabadították a gyermeket, aki nem szenvedett sérülést – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kapcsolódó

Autóüléseket égetett, Nagykanizsán emeltek vádat ellene

A 41 éves orosztonyi férfi bontott gépjárművekből kiszerelt üléseket halmozott fel lakóházának udvarán, melyektől szabadulni kívánt.

A vádlott azért, hogy az ülések fémvázáról leégesse a műanyag és szövetborítást, 2024. november 28-án délelőtt meggyújtotta azokat az udvarán.

Az ülések rövid ideig nagy lánggal és füsttel égtek.

A vádlott 2025. január 8-án teherautóra rakta a félig megégett hulladékokat, majd azokat Zalaszabar külterületére, egy vizesárok partjára szállította és ott elhelyezte.

A férfi hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkezett, ezért a Nagykanizsai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat vele szemben – tájékoztatta honlapunkat dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotó: Rendőrség)

Kapcsolódó

Az elektromos kerékpárok energiahatékonysága: Mit nyújtanak a bringásoknak és a környezetnek?

(x) Az elektromos kerékpárok egyre népszerűbbé válnak városaink utcáin, és nem véletlenül. Környezetbarát közlekedési alternatívát nyújtanak, melyek nemcsak a saját közlekedési szokásainkat változtathatják meg, hanem segítik a városi életminőség javítását is. A modern technológia lehetőségeinek kihasználásával ezek a bringák jelentősen kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos személygépjárművek, ami számos szempontból előnyös.

Energiatakarékos megoldások az utakon

Gondoltál már arra, hogy mennyi energia szükséges egy elektromos kerékpár működtetéséhez? Bár egy e-bike akkumulátorának teljes feltöltése csak minimális energiát igényel, hatékonysága mégis új szintre emeli a közlekedést. 7-11 watt energiával egy kilométer megtételére képes, ami lenyűgöző, ha az autók üzemanyagigényéhez hasonlítjuk. Az elektromos kerékpár motorja ráadásul alig generál hőt, ellentétben a belsőégésű motorokkal, melyek jelentős hulladékhőt termelnek, és forró kipufogógázaikkal tovább terhelik környezetünket.

Szerinted miért fontos mindez a fenntarthatóság szempontjából? Az ilyen energiatakarékos megoldások csökkenthetik a fosszilis energiahordozók iránti igényt, ami hosszú távon tisztább levegőt eredményez.

A forgalmi dugók és a légszennyezés ellen folytatott küzdelem

Ha az elektromos kerékpárt választod a városi közlekedéshez, azzal közvetetten csökkented a forgalmi dugókat. Sokkal kisebb helyet foglal a közutakon, zajtalan, és nincs kipufogógáz-kibocsátása. Minél többen cseréljük le autónkat biciklire, annál kisebb lesz a közlekedési zsúfoltság, ami kevesebb levegőszennyezést és az útfelületek kisebb mértékű elhasználódását jelenti. Mindez jól bizonyítja, hogy tisztább és egészségesebb levegő várhat ránk, ha ezt a közlekedési formát választjuk. A városi környezet e változások által élhetőbbé válik, ami mindannyiunk számára jobb életminőséget jelent.

Fenntarthatóbb városi jövőkép

A városoknak a fenntarthatóbb jövő felé kell haladniuk. Az elektromos kerékpárok elterjedése olyan városfejlesztési lehetőségeket nyithat meg, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Kerékpársávok, biciklimegosztó rendszerek és egyéb közlekedési infrastruktúrák fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy a kerékpározás a mindennapi élet részévé váljon. Ez a megközelítés zöldebb városokat eredményezhet, amelyben a közösségek is jobban érzik magukat. Gondold csak át, milyen jó érzés nyüzsgéstől, szmogtól mentes utcákon sétálni!

Elektromos kerékpárok ökológiai lábnyoma

Az e-bike-ok szén-dioxid-kibocsátása a gyártás során keletkezik döntő többségében. Míg az elektromos kerékpárok gyártási CO2-értékei általában magasabbak, mint a hagyományos kerékpároké, használatuk hosszú távon kompenzálja ezt. Az Annyira Más Bringabolt is aktívan részt vesz az ilyen innovatív megoldások terjesztésében, hogy minél többen élvezhessük az egészségesebb életmód előnyeit.

Sokan, akik hagyományos biciklivel nem mernek hosszabb távokat megtenni, egy elektromos kerékpárral azonban bátran nekivágnak a zöldebb életmódnak. Az elektromos rásegítés révén hegyek, emelkedők sem jelenthetnek akadályt, és még a nyári meleg sem okoz kényelmetlenséget. Az e-bike által nyújtott lehetőségek szélesre tárják a kaput a különböző korosztályok előtt, hogy élvezhessék a kétkerekű közlekedést.

Hogyan válasszunk tökéletes U alakú ülőgarnitúrát?

(x) Amikor otthonunk kényelmét tervezzük, érdemes részleteiben is átgondolni az ideális bútordarabokat. Ha több családtag, barát, vagy zsongó gyerekcsapat is rendszeresen tölti a délutánokat nálatok, egy nagy méretű U alakú ülőgarnitúra lehet az optimális választás. De miért is olyan különlegesek ezek a bútorok, és mire érdemes figyelni a választás során?

Miért népszerűek az U alakú ülőgarnitúrák?

Az U alakú ülőgarnitúrák a VIP Kanapé oldaláról hatalmas népszerűségnek örvendenek, hiszen tágas elrendezésük lehetővé teszi, hogy mindenki kényelmesen elférjen rajtuk. Tökéletes megoldást nyújtanak szórakoztató estéken, legyen szó filmnézésről, társasjátékozásról vagy csak egy kellemes beszélgetésről. 

Gyakran találkozhatunk velük nagycsaládos nappalikban, de ugyanúgy jól beválnak azoknál is, akik rendszerint vendégeket fogadnak. És mi a helyzet azokkal, akiknél kisebb a család, viszont szeretnének egy ilyen impozáns bútordarabot? Nem akadály! Egy U alakú kanapé bármelyik modern nappali remek díszévé válhat.

Kiemelkedő modellek, amiket érdemes megnézni

A különféle modelljeink közül válogatva felfedezhető, hogy a legnagyobb méretűek is számos extra funkcióval bírnak. Például van olyan típus, amely nem csak ággyá alakítható, de ágyneműtartót is biztosít. A VIP Kanapé kínálatában a Malena II. sokoldalú óriás U-formáció egyik csillaga, amely 355 x 205 x 235 cm-es méretével látványos darabja lehet a nappalinak. Különlegessége, hogy két ágyneműtartóval és állítható fejtámlákkal van felszerelve. Az állítható ülésmélység és az ágyazható felület garantálja a maximális kényelmet. 

Egy másik népszerű modell, az Artemis U formáció, szintén felfedi rejtett tárolóhelyeit három külön ágyneműtartójának köszönhetően. Az állítható kar- és fejtámlák miatt a személyre szabhatóság itt sem marad el: az ülésmélység 58-85 cm között mozoghat. Méreteivel (375 x 280 x 195 cm) szinte minden család igényeit kielégíti, és ideális nagyobb összejövetelekhez is. 

Hogyan válasszunk a különböző textil opciók közül?

A modern kárpitozási technikák lehetővé teszik, hogy a bútorkereskedelem széles palettájáról az ízlésedhez legjobban illő anyagot válaszd ki. Az aquaclean technológiával készült textilek könnyen tisztíthatóak, így kisgyermekes családoknak vagy állattartóknak különösen praktikusak lehetnek. Továbbá, ezek az anyagok különösen strapabíróak, így egy U alakú garnitúra hosszú távon is megőrzi eredeti állapotát, bármilyen aktív is legyen a háztartás.

Te is éppen a tökéletes bútordarabot keresed? Talán itt a idő, hogy életed részévé váljon egy olyan kanapé, amely minden látogatáskor meglepetést okoz, legyen szó családi eseményekről vagy baráti összejövetelekről. Mi lenne, ha ellátogatnál a kiállítótermükbe és a saját szemeddel tapasztalnád meg az U alakú ülőgarnitúrák valódi kényelmét? Csak egy kérdés marad: melyik lesz az új kedvenced?

Sírba rejtette a lopott pénzt egy nagykanizsai nő

A nagykanizsai rendőrök egy 24 éves nőt hallgattak ki lopás miatt.

A sértett jelentette be a rendőrségen, hogy május 13-án délután valaki ellopta a lakásából a korábban felvett fizetését.

A férfi elmondta, hogy a szomszédai jártak nála, az eset pedig azalatt történhetett, amíg lepihent.

Kiderült, hogy a nőismerőse volt az, aki megvárta, hogy elaludjon, és magához vette a pénzt.

Ezután buszra ült, és egy temetőbe ment, ahol hozzátartozója sírjában rejtette el azért, hogy majd valamire elkölti.

A rendőrök nagykanizsai lakóhelyén fogták el a fiatal nőt, előállították, majd lopás vétség miatt hallgatták ki.

Az elvitt pénz nagy része előkerült – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Kapcsolódó

Magyar volt az amerikai katona

Ismét sikerült egy romantikus csalónak közel másfél millió forinttal megkárosítani egy nőt Zalában. A Mátrix Projekt keretében felhívjuk a figyelmet a gyanús jelekre.

Egy 62 éves zalaegerszegi nő az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg egy magyar férfival, aki amerikai katonának adta ki magát.

Az asszony bizalmába férkőzött, elhitette vele, hogy Szíriában állomásozik, özvegy, van egy kiskorú gyermeke és hamarosan nyugdíjba vonul.

Egy hónapnyi üzenetváltást követően a csaló egy csomag átvételére kérte a nőt, azt mondta neki, hogy a kislánya külföldön tanul egy bentlakásos iskolában, ezért oda nem küldheti.

A sértett megadta adatait és hamarosan e-mailek érkeztek a postafiókjába. Kezdetben a regisztrálásért, a csomag tárolásért kért pénzt a férfi, ezután hatósági eljárásra hivatkozott, sőt szerinte még az FBI is vizsgálódott pénzmosás miatt.

A jóhiszemű nő még hitelt is felvett, hogy segítsen a férfinak, akinek egy hónap alatt közel másfél millió forintot küldött el. A romantikus csaló sajnos sikerrel járt.

Fogadják meg tanácsainkat, hogy ne váljanak hasonló csalások áldozatává!

  • Ne utaljanak, csekken se küldjenek pénzt ismeretleneknek, alkalmi ismerőseiknek!
  • Soha ne adják meg ismeretleneknek a személyes és banki adataikat!
  • Figyeljenek a gyanús jelekre! A furcsa mondatszerkezetek, helyesírási hibák, magázó-tegező forma váltakozása is valamilyen fordítóprogram használatára utal.
  • Ha a csaló mégis sikerrel járt haladéktalanul tegyenek feljelentést a rendőrségen! – hívta fel a figyelmet a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

1 18 19 20 21 22 911