Ismét lelépett a lakásotthonból a 17 éves Friderika

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság 20040-157/116/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Orsós Friderika ügyében.

A 17 éves lány 2023. június 19-én ismeretlen helyre távozott egy zalaszentgróti lakásotthonból, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik.

A lány 165 centiméter magas, vékony testalkatú, fekete hajú, barna szemű.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Orsós Friderikát felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es díjmentes segélyhívó számon!

Segítségüket előre is köszönjük! – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Orsós Friderika az idén már nem először tűnt el, az idén már egyszer keresték az egyenruhások.

505 milliós állami támogatást kapott a kanizsai vízmű – Erre költik

A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. a szolgáltatási területébe tartozó víziközmű-szolgáltatás zavartalan megvalósítása érdekében az Energiaügyi Minisztérium által folyósított 504 777 570,- Ft összegű támogatásban részesült.

A támogatásból 495 874 550,- Ft a megnövekedett villamosenergia költségek, 8 903 020,- Ft pedig a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó személyi jellegű többlet ráfordítások kompenzálására fordítható kizárólag.

A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. elnök-vezérigazgatója, Kendli Richárd, a ZRt. nevében ezúton is köszönetet mond az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkárának a támogatás elnyerése és folyósítása érdekében tett segítőkész intézkedéseiért, a térség országgyűlési képviselőjének, Nagykanizsa Megyei Jogú Város vezetésének, a ZRt. Igazgatóságának és Felügyelő Bizottságának pedig, hogy együttműködésükkel hozzájárultak a ZRt. jelenlegi vezetése által benyújtott támogatási kérelem eredményes elbírálásához.

A Délzalai Vízmű ZRt. a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a működési területén a víziközmű-szolgáltatás folyamatos és zavartalan ellátása biztosított legyen – közölte Facebook oldalán a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt.

1 napos ellenőrzés Zalában: 132 járművezető, 63 utas nem kötötte be a biztonsági övet

A szabálytalanul közlekedők kiszűrése, a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartottak a zalai rendőrök 2023. augusztus 3-án (csütörtökön) a vármegye közútjain.

Az akció során elsősorban a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát ellenőrizték.

Az egyenruhások összesen 195 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, akik közül 132 volt járművezető, 63 pedig utas. Őket közigazgatási bírsággal sújtották.

A járőrök a gyermekbiztonsági rendszer használatára is figyelemmel voltak. Három esetben tapasztaltak hiányosságot, ezek során helyszíni bírságot szabtak ki.

Az egyenruhások a bukósisak használatának elmulasztása miatt egy motorost bírságoltak meg.

Egyéb közlekedési szabálysértőkkel szemben is intézkedtek a rendőrök az ellenőrzések során – tudatta a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Több mint hétszázmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat nyolc ember ellen Zalában

Gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé az a nyolc vádlott, akik 2018. év és 2020 októbere közötti időszakban az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök értékesítésével kapcsolatban létrehozott fiktív számlázási lánc működtetésével próbálták adófizetési kötelezettségüket elkerülni.

A Zala Vármegyei Főügyészség vádirata szerint az elsőrendű vádlott sógora bevonásával hozott létre és működtetett a Közösségből származó, nagy értékű és mennyiségű számítástechnikai eszközök tekintetében olyan számlázási láncolatot, melyben részt vevő gazdasági társaságok között a termékek ténylegesen nem cseréltek gazdát, a rendszer létrehozásának, a valótlan számlák kiállításának célja kizárólag a jogosulatlan általános forgalmi adó levonás lehetőségének megteremtése és az adófizetési kötelesség elkerülése, minimalizálása volt.

A számlázási láncolatban közreműködő hat gazdasági társaság ügyvezetője csak névleges szerepet töltött be a vállalkozás irányításában, működésük kimerült az elsőrendű vádlott cégétől csak papíron megvásárolt termékek “áfás” számláinak kiállításában, de a vádbeli időszakban általános forgalmi adó bevallási kötelezettségüknek nem is tettek eleget.

Szerepük kizárólag az volt, hogy a Közösség területéről nettó áron beszerzett árut Magyarországon bruttó áron értékesítsék tovább, szintén a bűnszervezetet irányító vádlott érdekkörébe tartozó négy vállalkozásnak. Az áruk tovább értékesítése azonban valójában meg sem történt, a „haszonhúzó” társaságok az általuk tovább értékesített termékek utáni adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek csak részben tettek eleget.

Az adókijátszásra létrehozott szervezet tevékenységében elsőrendű vádlott mellett könyvelő és több cégvezető felelőssége is megállapításra került, akik a központi költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben összesen 731 855 000 Ft vagyoni hátrányt okoztak, mely a nyomozás során nem térült meg.

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségüktől való eltiltásra tett indítványt – közölte honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében

Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében – tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra.

Április elején azonban „a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott” – tették hozzá. A nyomozást – az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján – ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt rendelték el. A KR NNI nyomozói kutatásokat hajtottak végre, szemléket folytattak le, bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és a svájci hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanú szerint a védett farkast április 1-jén Hidasnémeti külterületén pusztították el egy vadászó társaság tagjai, akik között hivatásos vadász is volt. Az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágták, azt a Hernád folyóba dobták, de a nyomozók – búvárok segítségével – megtalálták.

A nyomozás arra is rámutatott, a társaság tagjai tisztában voltak azzal is, hogy egy védett ragadozóról van szó – írták, hozzátéve, hogy az elpusztult állat hollétéről egyelőre nincs információja a hatóságnak.

A két szabolcsi férfit a KR NNI szerdán hajnalban fogta el, egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.

A két férfit természetkárosítás, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók, majd a kihallgatásokat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben. MTI

Szia Uram! Akciós kriptovaluta érdekel?

Egy gyenesdiási férfi 2022. január 24. napját megelőző néhány nappal korábban feladott egy hirdetést egy népszerű apróhirdetési weboldalon olyan személy keresése érdekében, aki gyakorlattal rendelkezik kriptovaluta ügyletek lebonyolítása tekintetében.

A hirdetésre jelentkezett a 44 éves, Baja környékén élő férfi vádlott, aki ezt követően 2022. január 24. napján 17 óra körüli időben Keszthelyen, egy belvárosi étteremben találkozott a sértettel, majd a kriptovaluta ügylet végrehajtása érdekében, befektetésként 300 000 Ft készpénzt kért a sértettől, azzal, hogy az néhány napon belül hozamot eredményez.

A sértett a kért pénzösszeget még az étteremben tartózkodásuk során átadta a férfinek, majd a vádlott még aznap SMS üzenetet küldött a sértettnek, amelyben közölte, hogy az átadott pénzösszeg nem elegendő, további 100 000 Ft –ot kér, mire a sértett még aznap 80.000 Ft pénzösszeget átutalt a vádlott részére, az általa megadott bankszámlaszámra.

A vádlott ezt követően eleinte még hitegette a becsapott férfit az ügylet végrehajtását illetően, végül azonban – eredeti csalárd szándékának megfelelően – elérhetetlenné vált, az okozott kár nem térült meg.

Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Csőtörés a Fő úton, kidőlt fa a Vasút utcában

Csőtörés miatt tíz centiméter magasan állt a víz egy ház alagsorában Nagykanizsán, a Fő úton kedden. A város hivatásos tűzoltói szivattyúval rövid idő alatt eltávolították a felgyülemlett mennyiséget.

Kidőlt fa akadályozta a közlekedést Nagykanizsán, a Vasút utcában szintén kedden. A város hivatásos tűzoltói eltávolították a fát.

Fél hektáron égett a tarló kedden Eszteregnyén, a Kossuth utca közelében. Az esethez riasztott nagykanizsai hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal fékezte meg a lángokat.

Betegmozgatásban segítették a mentők munkáját a zalakarosi hivatásos tűzoltók Zalakomárban, az Ady Endre utcában. Az egység a beteget otthonából kihozta, majd mentőautóba segítette – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Elég volt az autóbusz-vezetők elleni támadásokból!

Hétfőn Pécsett súlyos támadás érte a Volánbusz munkatársát. A busztársaság határozottan kiáll munkatársai mellett, és minden, a normális emberi együttélés és a közösségi közlekedés alapvető szabályait betartani képtelen támadónak üzeni: elég volt! Mivel a helyzet kezelése túlmutat a Volánbusz hatáskörén, a társaság a rendőrséggel, az önkormányzattal és a közterület-felügyelettel összefogva keres megoldást a hasonló atrocitások elkerülésére.

Július 31-én, hétfőn Pécsett támadás érte a Volánbusz munkavállalóját. Az autóbusz-állomás területén három agresszív, feltehetőleg valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt álló személy megtámadta, ütötte, rugdosta autóbusz-vezető kollégánkat.

Az állomáson szolgálatot teljesítő biztonsági őr próbálta védeni munkatársunkat, és azonnali erősítést kért a túlerővel szemben. A helyszínen végül többszöri rendőri intézkedésre volt szükség, kollégánkat mentő szállította kórházba; fej-, borda- és bokasérüléseket, súlyos zúzódásokat szenvedett. A támadás fizikailag és lelkileg is nagyon megviselte, gyógyulása miatt kénytelen volt táppénzre menni, így a munkából több napra kiesik.

A Volánbusz korábban kezdeményezte a hasonló esetek elkerülésére a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet összefogását. Az említett szervekkel, intézményekkel együtt igyekszünk megoldást találni a helyzetre, és azonnali intézkedéseket teszünk kollégáink testi épségének védelmében, alapítványunk pedig – ahogy a korábbi, hasonló eseteknél – természetesen segítséget nyújt munkatársunknak. Hangsúlyozzuk: az autóbusz-vezetők közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek, és szigorúan büntetendők – egy márciusi tárnoki támadás elkövetőjét például gyorsított eljárásban két év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A Volánbusz minden hasonló esetben megteszi a szükséges lépéseket, a busztársaság természetesen ebben az ügyben is feljelentést tesz. Társaságunk határozottan kiáll munkatársai mellett, és minden, a normális emberi együttélés és a közösségi közlekedés alapvető szabályait betartani képtelen támadónak üzeni: elég volt! – közölte honlapján kedden a Volánbusz Zrt.

További 1 évig változatlanok maradnak a kedvezményes lakossági villamos energia és földgáz árak

Nincs változás a rezsicsökkentés tavaly nyár óta fennálló rendszerében, így 2023. augusztus 1-jétől újabb egyéves időszakra továbbra is változatlan feltételekkel biztosítja az MVM a lakossági ügyfeleinek a rezsicsökkentett energiát – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel.

A vállalat tájékoztatásában felidézte: a vonatkozó kormányrendelet éves szinten határozta meg a kedvezményes, rezsicsökkentett áron igénybe vehető energiamennyiséget. A kedvezményes év leteltével, 2023. augusztus 1-től 2024. július 31-ig továbbra is kedvezményes árszabás szerint biztosítja az energiaszolgáltatást lakossági ügyfelei számára az MVM.

A kedvezményes mennyiség a villamos energia esetében évi 2523 kilowattóra (kWh), földgáz esetében pedig évi 63 645 megajoule (MJ), azaz legalább 1729 köbméter felhasználási helyenként. Az éves kedvezménykeret az adott kedvezményes évben használható fel – tették hozzá.

Az MVM az új kedvezményes időszak kezdetén, augusztus 1. és 5. között lehetőséget biztosít a diktálásra, amelyet elektronikus csatornáin (telefon, mobilapp, online ügyfélszolgálat) tudnak az ügyfelek a legkényelmesebben megtenni. A fenti időszakban diktált, vagy diktálás hiányában becsült mérőállás legkésőbb a soron következő éves elszámolószámlán jelenik majd meg.

Nem szükséges diktálnia azoknak, akiknek az éves fogyasztása a kedvezményes mennyiség alatt van, és azoknak sem, akiknek amúgy is ekkor van diktálása vagy leolvasása – hívták fel a figyelmet.

A rendelkezésre álló statisztikák alapján az ügyfelek több mint háromnegyedének éves fogyasztása belefér a kedvezményes keretbe – közölte az MVM.

Elsikkasztotta a tetőfelújításra szánt pénzt a nagykanizsai tetőfedő

A 47 éves, büntetlen előéletű nagykanizsai férfi 2021. évben tetőfedő egyéni vállalkozóként dolgozott. 2021. április 7-én megállapodott egy helybeli férfivel abban, hogy elvégzi a sértett nagykanizsai házának tetőfelújítási munkáit, amire 500 000 Ft előleget át is vett anyagköltségre.

A sértett 2021. augusztus 2-án megbízta a vádlottat a ház verandája feletti tetőszerkezet megépítésével is, majd augusztus 3-án átadott a vállalkozónak újabb 110 000 Ft-ot ez utóbbi megbízás anyagköltségére.

(A fotó illusztráció)

A vádlott az átvett pénzből 2021 júliusában megvásárolt és a sértett házához szállított 2 m3 lucfenyő zsaludeszkát, 6 db 4 méter hosszú lucfenyő oromszegély deszkát és 20 db 3 méter hosszú lucfenyő tetőlécet összesen 214 560 Ft értékben, de a munkálatokat a sértett többszöri felszólítása ellenére nem kezdte meg és részére a fennmaradó 395.440,- Ft-ot sem fizette vissza, hanem azt a saját céljaira fordította. A sértett a munkákat végül más vállalkozóval végeztette el.

A bűncselekménnyel okozott kár a nyomozás során nem térült meg.

A férfi 2021. november 6-án megállapodott egy nagykanizsai férfivel abban, hogy elvégzi a sértett házának tetőfelújítását és szigetelését. A felek a munkák anyagköltségeként 800 000 Ft-ban állapodtak meg, amelyből a sértett november 11-én 250 000 Ft-ot készpénzben adott át, majd november 13-án 550 000 Ft-ot banki átutalással fizetett meg a vádlott részére.

A vádlott az építőanyagot nem vásárolta meg, a munkát nem kezdte meg, ezért a sértett többszöri felszólítást követően a 2021. december 22-én tett nyilatkozatával elállt a szerződéstől. A vádlott 2022. január 20-án visszautalt a sértett részére 300 000 Ft-ot, ám a fennmaradó 500 000 Ft-ot neki nem fizette vissza, hanem azt a saját céljaira fordította.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kétrendbeli sikkasztás vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal hétfőn dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

1 196 197 198 199 200 935