A vád szerint a vádlott 2019 novemberétől nehéz anyagi helyzetének javítása érdekében a Facebook közösségi portál hirdetési csoportjain keresztül eladásra kínált többek között gyermekjátékokat, könyveket, ruhákat.
Az újszerűnek beállított, áron alul kínált termékek közül egyik sem állt rendelkezésére. Előfordult, hogy egyszerre több személlyel is megegyezett a vásárlásról egy-egy tárgy kapcsán, részletesen megállapodott velük a költségek elutalásáról és a csomagküldésről. Valójában tévedésbe ejtette a sértetteket a termékek rendelkezésre állásáról, célja az előre kifizetett összegek megszerzése volt, hogy azokat saját és családja napi megélhetésére fordíthassa.
Ezen felül a nő saját gyermekéről több esetben valótlanul azt állította, hogy gyógyíthatatlan beteg, s erre hivatkozva több sértettől kért adományt gyógykezelésekre.
A vádlott annak érdekében, hogy a rendőrségi feljelentést és a negatív vásárlási értékeléseket elkerülje, több sértettnek az okozott kárt néhány napon, héten belül – a további csalásokból befolyt összegekből – térítette meg.
A nő országszerte 275 sértettől csalt ki pénzt, több mint 2,5 millió forint kárt okozott, amelyből közel 1 millió forint még nem térült meg.
Sz. Zs. kisebb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette minősítésű ügyét január 23-án tárgyalják a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol elsőfokú, nyilvános első tárgyalás keretében a vádlott kihallgatása várható. A bíróság az ügyben január 24-én is tart tárgyalást – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 4. heti nyilvános tárgyalási jegyzékében.
Hova kerültek a Városi Civil Alap támogatásai Kanizsán? címmel tartott pénteken délelőtt sajtótájékoztatót dr. Fodor Csaba az Éljen VárosuNk! (ÉVE) frakcióvezetője és Horváth Jácint frakcióvezető-helyettes.
A sajtótájékoztató anyagát megkaptuk és szó szerint közöljük.
(Horváth Jácint és dr. Fodor Csaba a sajtótájékoztatón. Fotó: ÉVE)
„A tavaly ősszel meghirdetett Városi Civil Alap pályázati felhívás eredményeként Nagykanizsán a Fideszhez nagyon közel álló, nem egyszer helyi fideszes politikusok által alapított szervezet kaphatott támogatást. Felháborító, hogy senki más nem nyerhetett ezen a pályázaton, mint a Fidesz-közeli álcivilek.
Sem állatvédelemmel foglalkozó egyesületek, sem beteg gyermekek segítségére létrejött alapítványok, sem időseket gondozó szervezetek, sem kulturális egyesületek, alapítványok nem kaphattak Nagykanizsán támogatást, csak és kizárólag a helyi fideszesek által gründolt szervezetek.
Nézzük kik ők, és mennyi támogatást kaptak:
A NagyON Kanizsa nevű egyesület, amely az utóbbi időben leginkább fideszes politikusokat és megmondóembereket látott vendégül Kanizsán a maximálisan kapható 11 millió Ft támogatásban részesült. Alapítói között van Balogh László polgármester, Szabó Szilárd és Radics Bálint önkormányzati képviselők.
A Polgári Kanizsáért Alapítvány is 11 millió Ft támogatást kapott, melynek kuratóriumi tagja Tóth Nándor fideszes önkormányzati képviselő, az alapítvány képviselője pedig Papp János, aki fideszes bizottsági tag volt korábban.
A Polgári Dél-Zaláért Alapítvány, melynek alapítója Balogh László polgármester mellett dolgozó Bata Hajnalka, és az alapítványt pedig Cseresnyés Péter közvetlen munkatársa is képviseli Papp János mellett, szintén a maximális 11 millió forintos támogatásban részesült.
A Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete, melynek elnöke nyíltan kiállt politikailag a Fidesz és Cseresnyés Péter mellett az előző választási kampányban 10,89 millió Ft támogatásban részesült.
Emellett még 7 millió forint támogatásban részesült a Nagykanizsán bejegyzett Élet Szolgálat Egyesület, melynek alelnöke egy korábbi fideszes nagykanizsai alpolgármester.
Nem véletlen, hogy épp az önkormányzati kampány előtt tömték tele 44 millió forint közpénzzel ezeket a fideszes álcivil szervezeteket, hiszen elképzelhető, hogy a támogatások valójában burkolt fideszes kampánycélokat szolgálnak. De a leginkább felháborító, hogy a valódi és nemes célokat szolgáló kanizsai civil szervezetek elől vették el a forrást.” – fogalmazott honlapunkhoz eljuttatott közleményében az ÉVE két vezetője.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken egy férfit, akit az eltiltás ellenére egy hónap alatt négyszer fogtak el gépjárművezetés során – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
Vándor Virág közölte: a 36 éves férfi ellen – akinek soha nem volt jogosítványa – már korábban is folyt büntető- és szabálysértési eljárás, az első esetben eltiltás hatálya alatti, míg másodszor engedély nélküli járművezetés miatt. Ezek után a férfit a bíróság újra eltiltotta a járművezetéstől, a vádlott azonban ezzel nem törődve több alkalommal is volán mögé ült.
Tavaly december 19-én délelőtt Zalaegerszegen, majd december 30-án Pacsa és Zalaapáti között közlekedett személygépkocsival, amikor rendőri intézkedés alá vonták, illetve ezután gyanúsítottként is kihallgatták.
A férfi újév napján Zalaapátiban, a napokban pedig Szentpéterúr és Nemesrádó között autózott, amikor újból elkapták, ezúttal pedig őrizetbe is vették a rendőrök.
Miután a vádlottat szerdán elfogták, a Zalaegerszegi Járási Ügyészség pénteken bíróság elé is állította, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig egy órán belül jogerős ítéletet hozott.
A férfit bűnösnek találta négyrendbeli, eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettében, ezért tíz hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Mindezen felül a bíróság két évre ismételten eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Pénteken leesett az első komolyabb hómenyiség Zalában, és már történtek is balesetek, elakadások a megyében.
Következzenek a részletek:
(Fotó: archív. MTI/Varga György)
Két autó karambolozott a 75-ösön, Zalaszentmihálynál
Összeütközött két gépkocsi reggel 8 óra után pár perccel a 75-ös főút 23-as és 24-es kilométerszelvénye között, Zalaszentmihály térségében. A járművekben csak a vezetők utaztak, akik saját erejükből ki tudtak szállni a kocsikból. A pacsai hivatásos tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek a helyszínre, ahol irányítás mellett, félpályán halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Árokba hajtott egy autó 75-ösön, Baknál
(Fotó: Zalaegerszeg HTP)
Tetejével az árokba borult egy gépkocsi a 75-ös főút 34-es kilométerszelvényénél, Bak térségében pénteken délelőtt 8.30 óra után. A vezető a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt el tudta hagyni járművét. A társhatóságok is kiérkeztek a balesethez, amely miatt irányítás mellett halad a forgalom.
Árokba csúszott egy kamion a 74-esen, Nagykanizsánál
Árokba csúszott egy pótkocsis teherautó a 74-es főút 6-os kilométerszelvényénél, pénteken kora reggel Nagykanizsa térségében. A város hivatásos tűzoltói a darut kérték az utat teljesen elzáró jármű műszaki mentési munkálataihoz.
Kitört kerekű gépkocsi okozott forgalmi akadályt
Kitört kerekű gépkocsi okozott forgalmi akadályt az M7-es autópálya 203-as kilométerénél, a Budapest felé vezető oldal belső sávjában, Nagyrécse térségében pénteken délelőtt 11 óra körüli időben. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a forgalom megállítása után biztonságos helyre vontatták a műszaki hibás járművet.
A nyomozók a napokban fejezték be a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított ügy vizsgálatát.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a 2022 nyarán indult nyomozás eredményeként tavaly februárban egy akciósorozat keretében a zalai és a budapesti rendőrök négy férfit fogtak el.
A megalapozott gyanú szerint a három zalai terjesztő rendszeresen vásárolt drogot az esztergomi dílertől, amit ezt követően egymást segítve az ismeretségi körükben értékesítettek tovább Zalában.
A rendőrök a különböző helyszíneken tartott kutatások során a jelentős mennyiségű kábítószer mellett azok előállítására, valamint kereskedelmére utaló eszközöket, digitális mérleget, mobiltelefonokat és pénzt foglaltak le.
Az eljárás során a nyomozók feltérképezték és azonosították a dílerek ügyfélkörét is, akik ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta, és az iratokat megküldte a Zala Vármegyei Főügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók/videó: police.hu)
A Magyarország területén elérhető téli csodák száma óriási, így nem feltétlenül kell Budapestig utazni egy kisebb kikapcsolódásra. Éppen ezért, akár kaszinókat látogatnál meg, akár egy fürdőben pihennél, könnyen találhatsz olyan helyszíneket, amelyek megédesíthetik a napjaidat télen is. Nézzük meg most párat.
Eger romantikus varázsa
A váráról, barokk épületeiről és termálfürdőiről ismert Eger télen romantikus úti cél. Az egri várat, ahonnan panorámás kilátás nyílik a hóba burkolt városra, mindenképpen meg kell látogatni. A város termálfürdői, például a Török Fürdő ideális kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a hófödte utcák felfedezése után. Eger a borairól is híres, különösen az Egri Bikavérről, és a helyi borászatok meglátogatása egy kóstolóra tökéletes téli estét biztosít.
A Balaton békés szépsége
(Tél a Balatonnál. Fotó: Győrfy Éva/KanizsaPress)
A Balaton, Közép-Európa legnagyobb tava télen másfajta vonzerőt kínál. A nyári tömegek eltűntek, nyugodt és derűs tájat hagyva maga után. A tó körüli városok, mint például Tihany a gyönyörű apátságával és hangulatos falujával, békés és festői hangulatúak. A befagyott tó, amelyet hófödte dombok és szőlőskertek vesznek körül, lenyűgöző látványt nyújt. A téli sportok szerelmesei élvezhetik a korcsolyázást a tavon, amikor az teljesen befagyott.
Pécs történelmi varázsa
A Magyarország déli részén található Pécs egy másik nagyszerű téli úti cél. A mediterrán hangulatáról, történelmi épületeiről és pezsgő kulturális életéről ismert Pécs az UNESCO Világörökség része. A város karácsonyi vására, amelynek középpontjában a lenyűgöző pécsi székesegyház áll, hangulatos és ünnepi élményt nyújt. A Zsolnay Kulturális Negyedet egyedi porcelánjaival és gyönyörű épületeivel különösen élvezetes télen felfedezni.
Hollókő rusztikus bája
Hollókő, a hagyományos magyar falu és az UNESCO Világörökség része, olyan, mintha visszalépne az időben. A falu jól megőrzött népi építészetével és szokásaival bepillantást enged a hagyományos magyar vidéki életbe. A tél mesebeli jelleget kölcsönöz a falunak a nádtetős házakkal és a hófödte tájjal. Ideális úti cél azok számára, akik a magyar hagyományokat szeretnék megismerni, és élvezni a vidéki élet csendjét és egyszerűségét.
Hévíz gyógyvizei
Hévíz híres termál taváról, amely a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termál tava. A tó meleg vizében való fürdőzés élménye, miközben hó veszi körül, egyedülálló és felüdítő. Hévíz városa festői utcáival és helyi éttermeivel hangulatos hátteret biztosít egy wellnessre és pihenésre összpontosító téli kiruccanáshoz.
(A Hévízi tófürdő. Fotó: MTI – Magyar Turisztikai Ügynökség)
Debrecen téli pompája
Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa a kulturális gazdagság és a városi kifinomultság keverékét kínálja. A református nagytemplomáról és gazdag történelmi örökségéről ismert város télen gyönyörűen kivilágosodik. A debreceni karácsonyi vásár kisebb, mint a budapesti, de a hagyományos kézműves termékekkel és helyi finomságokkal meghittebb élményt nyújt. A közeli Hortobágyi Nemzeti Park, az UNESCO Világörökség része, a természet szerelmeseinek kötelező látogatás, amely egyedülálló téli tájat kínál, és lehetőséget nyújt a hagyományos magyar pásztorélet megismerésére.
Siófok csendes varázsa
A Balaton déli partján fekvő Siófok népszerű nyári úti cél, de télen csendes varázsát kínálja. A befagyott tó, a kihalt strandon tett séták és a nyugodt légkör teszi Siófokot tökéletes helyszínné a békés téli elvonuláshoz. A város termálfürdői meleg kikapcsolódást nyújtanak a hideg elől, a helyi éttermek pedig a hagyományos magyar konyha ízeit kínálják, amelyek tökéletesen alkalmasak a felmelegedésre egy felfedező nap után.
Magyarország tehát télen az ellentétek országa – a városok nyüzsgő, ünnepi utcáitól a vidéki tájak és tavak csendes, hófödte tájaiig.
(x) Mindannyian olyan lakásba szeretünk hazatérni és vendégeket fogadni, ami kifejezi saját stílusunkat, egyéniségünket, ugye? Ezt a legegyszerűbben vászonképekkel tehetjük meg, amelyek bármelyik helyiségünket, így a nappalinkat is feldobják.
Ha otthoni dekorációs elemekről van szó, előbb jutnak eszünkbe a takarók, szőnyegek, párnák, növények vagy vázák, és csak később siklik a pillantásunk a falakra. Pedig az üres felületeken való kísérletezés is nagyon izgalmas, főleg akkor, ha a Vaszonkepem.hu oldalán választunk terméket.
Hogyan döntsük el, hogy mi kerüljön a nappali falára?
Nemcsak a saját ízlésünket, személyiségünket fejezzük ki a nappali fali dekorjával, hanem bizony az oda érkezők hangulatát is befolyásolhatjuk vele. A következőkben hoztunk néhány ötletet:
Akaszthatunk a falra személyes jelentőséggel bíró képeket, melyek fontosak számunkra.
Közös ünneplések, például szilveszterek vagy születésnapok pillanatképei is díszíthetik a falat.
A házigazda kedvenc filmjelenetei igazán vagány nappalit varázsolhatnak.
Aki harmóniára törekszik, az választhat színben vagy anyagban a nappali berendezési tárgyaihoz passzoló képet.
A művészeteket kedvelők festmények másolatait is kirakhatják a falra, ezzel is kifejezve az érdeklődési körüket.
Nagy divatja van a motivációs idézeteknek, miért ne akasztanánk egyet-kettőt a falra, hogy ne felejtsük, hogy is érdemes élni az életet?
Miért pont a vászonkép?
A minőségi termékek sok idő elteltével, valamint a napfénynek való huzamosabb kitettség után sem fakulnak meg, hanem ugyanolyan élénk színben pompáznak, mint amikor kézhez kaptuk őket. Dizájnosak, örök életűek, melyek alkothatnak csodás kollekciót, de egymagukban is feldobhatják a nappali falát. A különböző méretűekkel megtörhetjük az egyhangúságot.
Akkor is jó ötlet a vászonkép, ha nem szeretnénk vagy nincs időnk kimozdulni a lakásból. Az internet segítségével ugyanis hamar, néhány kattintással leadhatjuk a megrendelést a nekünk tetsző termékre, kiválasztva a méretet és pár plusz opciót. Majd fizetés után már csak a szállítást kell kivárni, és mehet is a falra a kép.
Erre érdemes odafigyelni, ha rendelünk
Csak olyan vállalkozással dolgozzunk, akik termékeire és munkájára adott értékelések elérhetőek! Így bizonyosodhatunk meg arról már előre, hogy jó döntést hoztunk, hiszen a hozzánk hasonló vásárlók mindig megosztják, ha rossz tapasztalatuk volt valakivel. Ilyen esetben inkább keressünk más céget.
Ha saját képet szeretnénk a falra rakatni, csak nagy felbontású, jó minőségű anyagot küldjünk, mert így nem lesz szemcsés, pixeles nagy méretben sem. A szolgáltató persze – a legtöbb esetben – jelzi, ha gond lenne, de azért nem árt saját magunknak is odafigyelni, hogy minél szebb legyen a végeredmény.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az érintett állományt már felszámolták.
Kaposváron található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását tapasztalta. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból vett mintákból.
(Fotó: archív/illusztráció. Madárinfluenza miatt elpusztult hattyúk a Zala megyei Muraszemenye egyik bányatavánál 2017-ben. Fénykép: MTI/Varga György)
Az okokat feltáró járványügyi nyomozás még folyamatban van, ugyanakkor az állomány ‒ már a gyanú alapján megkezdett ‒ felszámolása be is fejeződött. Az érintett gazdaság körül a járványügyi szakemberek a szabályoknak megfelelően kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet is.
A szóban forgó eset is igazolja, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban. Amennyiben a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul, a hatóság az ország nagy részében rövidesen feloldhatja a korlátozást a jelenleg még az alatt álló területeken.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a betegség elszórtan továbbra is jelen van hazánkban. A fertőzés elleni védekezés érdekében a járványügyi előírások teljes mértékű betartása a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz. Az állatartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy baromfiállományuk se közvetlen, se közvetett módon ne érintkezhessen vadon élő madarakkal.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza (Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal)
Szerdán délelőtt „Kormányzati elvonások Nagykanizsa 2024-es költségvetésében” címmel tartott sajtótájékoztatót Horváth Jácint önkormányzati képviselő, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.
Az eseményen technikai okok miatt nem tudtunk részt venni, viszont arról egy sajtóközleményt kaptunk, amelyet szó szerint közlünk.
„A 2024-es évben Nagykanizsa is, mint minden nagyobb város, elképesztő mértékű kormányzati megszorításokkal találja szembe magát. Helyre kell tenni azokat a helyi fideszes megszólalásokat, melyek folyton arról szólnak, hogy a kormány mekkora pénzekkel is támogatja a várost. Ehhez soha nem teszik hozzá, hogy mekkora mértékű az elvonás, amit nemhogy az elmúlt években nem kompenzáltak, idén még nagyobb mértéket öltött.
Nézzük a számokat. Maga Balogh László írja le a decemberben benyújtott költségvetési előterjesztésben, hogy Nagykanizsa működési támogatása 2024-ben 569 millió Ft-tal kevesebb, mint a tavalyi évben. És akkor a tavalyi Európa-rekord orbáni inflációról már nem is beszéltünk, amit nem kompenzálnak.
A kormány emellett minden eddiginél nagyobb, 893 millió Ft szolidaritási hozzájárulást szed be a várostól, ez az összeg 2020-ban még 0 Ft volt. És továbbra sem hagyja helyben a kanizsaiak által befizetett gépjárműadó arányos részét, ezt idén is elvonja a várostól. Ez a kb. 200 millió Ft az a pénz, amit utak, járdák felújítására, parkolók építésére tudnánk használni.
Így összesen az idei megszorítási csomag eddig több mint 1600 millió Ft, ami az azóta halmozódott inflációt még nem is tartalmazza. Ennyit kellene kapnunk a kormánytól a hamarosan szétosztandó rezsivédelmi alapból ahhoz, hogy a város működése a 2019-es, Covid előtti színvonalon biztosítható legyen.
Felháborító, hogy a kormány a kanizsaiakkal akarja megfizettetni az elhibázott gazdaságpolitikájának árát, és emellett még a legfontosabb várost érintő projekteket is leállította.” – olvasható Horváth Jácint közleményében.
Egyszintes lakóház égett Nagykanizsán, az Alkotmány utcában kedden kora délután.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók légzésvédelem mellett behatoltak az épületbe, de abban senkit sem találtak. A lángokat végül négy vízsugárral fékezték meg.
A helyszínen tartózkodott az épület lakója, aki a tűzoltóknak elmondta, hogy mielőtt távozott az épületből begyújtott a kályhába. Az épületből előtörő füstöt észlelve vette észre, hogy tűz keletkezett.
A lángok a mintegy negyven négyzetméteres, szalmabála falazatú, lemezfedésű épületet jelentősen károsították. A tűz az épületről nem terjedt tovább – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Nagykanizsa HTP)