Az egyenruhások 2024. január 24-én (szerdán) este 19 óra 50 perckor Nagykanizsán, a Garay utcában ellenőrizték egy személyautó vezetőjét.
Az igazoltatás során megállapították, hogy a 23 éves sofőr annak ellenére ült volán mögé, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel.
Az egyenruhások a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették– közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Nem fizették be a bírságot, bevitték őket a rendőrségre
A nagykanizsai járőrök 2024. január 23-án (kedden) két olyan személyt is ellenőriztek a városban, akik ellen körözés volt elrendelve, mivel a korábban kiszabott pénzbírságot nem fizették be a törvényes határidőn belül.
Az egyenruhások a körözött személyeket elfogták, majd a bírság befizetését követően szabadon engedték – tudatta a Rendőrség.
2023 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 621 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,1, a nettó átlagkereset 14,0, a reálkereset pedig 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly novemberben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 548 600 forintra becsülhető, 14,3 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 547 500, a költségvetésben 539 100, a nonprofit szektorban 587 200 forintot tett ki, 14,2, 13,7, illetve 17,3 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 413 100, a kedvezményeket figyelembe véve 427 700 forintot ért el, 14,1, illetve 14,0 százalékkal volt magasabb, mint 2022 novemberében. A reálkereset 5,7 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 7,9 százalékos növekedése mellett.
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot ért el, 15,3 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakit.
Január-novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 374 800, a kedvezményeket figyelembe véve 388 500 forintot ért el.
A bruttó, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset, valamint a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset egyaránt 14,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az átlagkereset változását befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz.
Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 1,5 százalékponttal lenne magasabb.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ismét lecsaptak a Törökországból származó, világszerte jól ismert divatmárkák hamisított utánzataival kereskedő bűnözőkre.
A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai a MERKUR Bevetési Egységgel közösen számolták fel azt a jól szervezett bűnözői kört tavaly decemberben, amely a világ legismertebb márkájú termékeinek hamisított utánzataival árasztotta el Budapest piacait, valamint a vidéki üzleteket.
Ahogyan arra számítani lehetett: a bűncselekménytípus nem szűnt meg; idén újabb, hasonló profilú bűnözői csoport került a NAV nyomozóinak látókörébe. A frissiben felderített bűnbanda a már korábban bejáratott csempészútvonalat használta, hogy így az országba juttatott hamis ruhaszállítmányokkal töltse ki a keletkezett (fekete) piaci rést.
A NAV nyomozói és járőrei még az ünnepek előtt, az ajándékvásárlás hajrájában csaptak le a hamisított utánzatokkal kereskedő személyekre.
A kamu termékek bálaszám sorakoztak az elkövetők telephelyein és kiszállításra várakozva teherautókon; az árukat a nyomozók lefoglalták. A különböző márkajelzésű – többek között Gucci, Hugo Boss, Dior, Burberry, Armani, Chanel – feliratú holmikról a közreműködő szakértők megállapították, hogy azok mind hamisítványok.
A tettenérés és a kutatás során talált, majd a hatóság által lefoglalt termékek jelentős vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosoknak, ezért a kereskedőket a pénzügyi nyomozók iparjogvédelmi jogok megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatják ki.
A hamis, kétes eredetű termékek viselése, ismeretlen eredetű illatszerek használata nem csupán tartósság, minőség terén okozhat csalódást, de azok súlyos allergiás tüneteket és bőrirritációt is kiválthatnak – közölte honlapunkkal kedden dr. Ihász Tamás pénzügyőr hadnagy, a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. (Fotók: NAV)
Életének 92. évében, vasárnap Budapesten elhunyt Grétsy László Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége – tudatta az Anyanyelvápolók Szövetsége hétfőn az MTI-vel.
Grétsy László 1932-ben született Budapesten. 1950-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-történelem szakára, ahol Pais Dezső professzor szemináriumainak hatására a nyelvtudomány mellett kötelezte el magát. 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd 16 évig a mai magyar nyelv osztályt vezette. 1960-tól a nyelvtudomány kandidátusa volt.
(Életének 92. évében, 2024. január 21-én Budapesten elhunyt Grétsy László Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége. A felvétel Grétsy László budapesti otthonában készült 2020. november 23-án. MTI/Cseke Csilla)
1964-ben jelent meg és azóta több tízezer példányban adták ki Szaknyelvi kalauzát. Húsznál több – olykor társszerzőkkel készített – tudományos munkája közül kiemelkedik az Anyanyelvi kaleidoszkóp (1973), az Anyanyelvünk játékai (1974), a Mai magyar nyelvünk (1976), a hatóságok helyes nyelvhasználatát segítő Hivatalos nyelvünk kézikönyve (1976), a kétkötetes Nyelvészet és tömegkommunikáció (1980-1985), az Iratszerkesztési és – fogalmazási tanácsadó (1987), amely az állampolgárnak nyújt gyakorlati segítséget.
Főbb művei közé tartozik továbbá az Álljunk meg egy szóra! (Vágó Istvánnal, 1991), a Képes diákszótár (társszerkesztő, 1992), az Anyanyelvi őrjárat (1999), A mi nyelvünk (2000), az Anyanyelvünkről anyanyelvünkért (2000), az Új anyanyelvi őrjárat (2002), A 20. századi magánlevelek nyelvi világa (2003), a Sportnyelvünk a 21. század elején (Balázs Gézával, 2003), valamint a Nyelvművelő kéziszótár (Kemény Gáborral, 2005) is.
1987-98-ban az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelvi tanszékén tanszékvezető tanár volt. 1987-től a Magyar Televízió nyelvi bizottságának társelnöke, 1993-96-ban elnöke; 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető, majd tiszteletbeli elnöke volt. 1992-ben megválasztották az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé, 2006-ban pedig tiszteletbeli elnökévé. 2001 és 2007 között az MTA közgyűlési képviselőjeként tevékenykedett.
A Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány és a Szabad Föld szerkesztője és rovatvezetője volt, valamint több nyelvészeti rádió- és televízióműsor, sajtóbeli nyelvművelő rovat munkatársa és könyv szerzője volt. Az Álljunk meg egy szóra című televíziós műsor 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott.
Grétsy László nyelvművelő munkásságát számos további díjjal ismerték el: Kiváló Népművelő (1981), Apáczai Csere János-díj (1992), Szarvas Gábor-díj (1992), Magyar Örökség-díj (2007), Prima Primissima díj (2012), Tőkéczki László-díj (2020), valamint Magyar Nyelvőr Díj (2020).
Grétsy László a komoly nyelvészeti szakmunkákon kívül olyan kedvelt népszerűsítő, játékos könyveket is közreadott, mint a Nyelvi illemtan (1987), a Nyelvi illem – nagyszüleink kiskorában (2001), a Szójátékos anyanyelvünk (2001) valamint az Anyanyelvi rejtvénytár (2002).
(x) Nagyon sok vállalkozó leragad egy ponton, vagyis inkább megelégszik az elért eredményekkel, pedig az igazán profik jól tudják, hogy minden cégnek fejlődnie kell, tehát a legfőbb cél a növekedés, nem pedig a stagnálás.
Nagyon veszélyes tud lenni az az állapot, amikor ünnepeljük a sikert és hátradőlünk, mintha innentől minden garantált lenne.
Mit jelent a professzionális üzletfejlesztés?
Lényegében azt, hogy teljes digitális palettával, minden eszközt megragadva (persze vállalkozásra szabottan) azon munkálkodunk, hogy a vállalat mindig profitábilis, nyereséges legyen, illetve folyamatosan fejlődjön. Ez a növekedés érthető akár bevételbeli ugrásban, de például nemzetközi terjeszkedésben is, ha szélesítjük az ügyfélkörünket.
A 7Blog online marketing ügynökség mindebben a segítségünkre lehet, az adatelemzéstől kezdve a különféle marketing technológiákon át egészen az optimalizációig. Ez azért jól hangzik, nem igaz? Bármennyire is ügyes és mindentudó egy vállalkozó, nagy szüksége lehet senior szakértőkre, akik vezetik a küzdelmes úton, s figyelmeztetik az egészen apró bukkanókra is.
Nem mehetünk el amellett sem, hogy manapság milyen erős a verseny a legtöbb üzleti ágban, s bármely szektorban tevékenykedünk is, egyértelműen kelleni fognak a versenyelőnyök, hogy győztesek maradhassunk.
Az online marketing igen sokrétű, nem véletlen, hogy a profi szakemberek külön specializálódnak például szövegíróként, kampánymenedzserként, hirdetésspecialistaként vagy épp weboldal fejlesztőként. Azonban egy full-stack ügynökséget választva egy egész szakértői csapat fog munkálkodni a vállalkozásunk sikeréért, így nem kell egyesével felkutatni az adott területek guruit.
Milyen előnyöket tartogat, ha profi segítséget kérünk?
Egyrészt biztos alapokra helyezhetjük vállalkozásunkat, hiszen ha valami nem stimmel, lehetőségünk nyílik rendbe hozni a veterán ügynökség segítségével. Másrészt komoly versenyelőnyre tehetünk szert, így a legnehezebb időszakokban sem kell attól tartanunk, hogy elvérzünk a harcban.
Az általuk kínált szolgáltatások közé tartozik például a videós tartalomgyártás, a Styleshoots termékfotók készítése, a jövőálló weboldal tervezés, a marketing automatizáció, az adatvezérelt optimalizálás, de persze ez csak egy kis ízelítő a komplett palettából.
A legerősebb érv mellette, hogy minden, online üzletfejlesztést megcélzó szolgáltatás egy kiváló csapat együttműködése által, mégis egy account menedzser segítségével kezelhető.
Mikor elengedhetetlen a profi támogatás?
Legfőképp a kihívást jelentő üzleti helyzetekben, illetve amikor létfontosságú a növekedés, tervben van a nemzetközi terjeszkedés, de persze bármely vállalkozásnak előnyös lehet egy efféle együttműködés.
(x) A horgászzsinóroknak ma már számtalan típusa létezik, melyek anyagválasztásukban és kivitelükben is nagyban különbözhetnek a horgászati célnak megfelelően. Mivel a felszerelés megkerülhetetlen eleméről van szó, ismerni kell az alapvető fajtákat, hogy a megfelelő ismeretek birtokában választhass közülük. Ezen fontos információk átadására teszünk jelen írásban kísérletet.
Monofil és fluorocarbon zsinórok
A Halcapone kínálatában kapható zsinórok nylon vagy fluorocarbon anyagból készülnek. Legfőbb tulajdonságuk a rugalmasság és a könnyedség, általánosan használtak mindenféle horgászatnál. Megfelelő áruk és széles körű alkalmazhatóságuk miatt népszerűek.
A fluorocarbon zsinórok fluorocarbon polimerekből készülnek, kevésbé láthatóak a vízben, magas sűrűségűek, jobb a kopásállóságuk, mint a monofil típusé. Gyakran használják előtétként vagy teljes zsinórként, különösen a mozgékony halakra való horgászatnál.
Speciális horgászzsinórok
A braid (fonott) zsinórok erős, vékony szálakból készülnek. Nagyon erősek, kevésbé rugalmasak, jó a kopásállóságuk. A fonott zsinór lehetővé teszi a hosszabb dobásokat, és alkalmas a nagyobb méretű halakra való horgászathoz. Nagy teherbírása és alacsony nyúlékonysága miatt sokszor előtétzsinórként használják.
A Fly Fishing zsinórok anyaga könnyű és lebegő polimer. Könnyű, rugalmas, és lehetővé teszi a precíz dobásokat.
A leadcore zsinór belső bóriumszórással súlyozott szövet. Használják a végszerelék süllyedésének szabályozásához. Gyakran választják a kifejezetten nagy mélységben tartózkodó halakra való horgászathoz.
Melyik horgászzsinór a legnépszerűbb?
Általánosságban elmondható, hogy a monofil zsinór a legelterjedtebb és legnépszerűbb választás a magyar horgászok körében.
Ennek egyik legfőbb oka, hogy könnyű és rugalmas, ami kellemes kezelhetőséget biztosít a horgászoknak. Ezen tulajdonságai révén könnyedén alkalmazkodik a különböző horgásztechnikákhoz, úgy mint az úszó-, fenekező, feeder- és sporthorgászathoz is. Ez a sokoldalúság nagyon vonzó a sportot űzők számára.
A monofil általában olcsóbb, mint más típusú zsinórok, például a fonott vagy fluorocarbon zsinórok. Ezért kezdő horgászok és azok, akik nem szeretnének túl sokat költeni a felszerelésre, gyakran választják ezt a típust.
A monofil zsinór kiválóan rugalmas, ami segít a horgászoknak a dinamikusabb halfajták ugrásainak és szökéseinek a kezelésében.
Fontos megjegyezni, hogy minden horgásznak más igényei és preferenciái vannak, és a zsinórválasztás függ a technikától, a körülményektől és a halak fajtájától is. A legjobb, ha a saját igényeidet és a vízterület jellemzőit figyelembe véve választasz zsinórt. Mindig érdemes megbízható beszállítótól már bizonyított márkát választani, hogy horgászat közben semmiképpen se érhessenek kellemetlen meglepetések.
Tűzoltó beavatkozások vasárnap Miháldon és Nagykanizsán.
Kéményben lerakódott kátrány és korom izzott, emiatt pedig füst áramlott vissza egy családi házba Miháldon, a Fő utcán vasárnap a kora reggeli órákban.
A település önkéntes tűzoltói kiszellőztették az épületet, eltávolították a kazánból az égésterméket, majd kitisztították a füstelvezetőt.
(A fotó illusztráció. Nagykanizsa HTP)
Elakadt mentőautón segítettek a város hivatásos tűzoltói Nagykanizsán, a Virághegyi utcában vasárnap kora délután.
Az egység csörlővel kivontatta a sárban elakadt járművet, ami folytatni tudta útját – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Változékony lesz az időjárás, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hét első felében ismét előfordulhatnak 10 Celsius-fok feletti maximumok, majd péntektől ismét csökken a nappali felmelegedés mértéke – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
(A hétvégén befagyott a Kistolmácsi tó. Fotó: Letenye Média)
Hétfőn a köd, rétegfelhőzet kiterjedése északkeleten lassan csökken, másutt fátyolfelhők zavarják, majd egyre inkább szűrik is a napsütést. Az északnyugati, északi részeken késő délutánra be is borulhat az ég. Csapadék késő estig még nem várható, de ekkor ónos eső, eső már előfordulhat északnyugaton. A délies szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a felhősebb, párásabb északkeleti területeken ennél hűvösebb is lehet.
Keddre virradóra erősen felhős vagy borult lesz az ég. A frontfelhőzet napközben kelet felé halad, a délutáni órákban elhagyja az országot és mögötte általában derült vagy kissé felhős, napos időre lehet számítani. Éjszaka, reggel többfelé várható eső, ónos eső, havas eső, főleg északkeleten, keleten havazás is előfordul, majd a csapadékzóna délután elhagyja a Tiszántúlt is és mögötte már csak egy-egy futó zápor, hózápor lehet. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1 fok között várható, fagyzugokban lehet ennél hidegebb. A maximum többnyire 6 és 11, északkeleten 0 és plusz 5 fok között valószínű.
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult időre kell számítani, csak délnyugaton lehetnek hosszabb napos időszakok. Késő délutántól csökkenhet határozottabban a felhőzet észak felől, de összességében több helyen várható eső, északkeleten, keleten havas eső, havazás, néhol ónos eső is előfordulhat. Helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. Hajnalra mínusz 8 és plusz 1 fok közé süllyed, kora délutánra 5 és 12, keleten, északkeleten 0 és plusz 4 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég és helyenként előfordulhat eső, zápor, főként az északkeleti országrészben vegyes is lehet a halmazállapot. Megerősödik, sokfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hajnalban általában 1-6 fok várható, a szélvédett tájakon azonban hidegebb lehet. Kora délután 4-12 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.
Pénteken nyugat felől egyre több felhő érkezhet az ország fölé. A nap nagy részében számottevő csapadék nem valószínű, este, éjjel azonban több helyen előfordulhat eső, havas eső, havazás. Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, nyugati szelet. Hajnalban többnyire mínusz 4 és plusz 2 fok közötti hőmérséklet várható, a szélvédett tájakon azonban hidegebb lehet. Kora délután 1-9 fok várható, északkeleten lesz a hidegebb idő.
Szombaton a frontfelhőzet elhagyja az országot, mögötte általában gyengén felhős idő valószínű. Eleinte még szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, majd mindenütt megszűnik. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hajnali mínusz 7-plusz 2 fokról 3-9 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.
Vasárnap jobbára gyengén felhős időre van kilátás, majd ismét erősen megnövekedhet a felhőzet, de számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a déli, délkeleti szél. Hajnalban mínusz 9 és 0, kora délután 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Járdára és úttestre dőlt egy épület fala Nagykanizsán, a Kinizsi utcában még csütörtökön délután. A város hivatásos tűzoltói a törmeléket eltávolították, megszüntetve a forgalmi akadályt.
Személyi sérülés nem történt – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Nagykanizsa HTP)