Világbajnok erőemelő hölgy Kanizsáról

Világbajnoki aranyérem Brazíliából – gratulálunk Danicser Anita Melindának!

A nagykanizsai Danicser Anita Melinda aranyérmet szerzett a GPC Masters Erőemelő Világbajnokságon, amelyet a brazíliai Balneário Camboriúban rendeztek meg.

A sportoló a 45–49 éves korcsoport nehézsúlyú kategóriájában, raw-felhúzásban ért el fantasztikus eredményt – 152,5 kilogrammos teljesítményével világbajnoki címet szerzett.

Az elmúlt hónapokban Anita számos versenyen bizonyította kitartását és erejét, a világbajnokságon pedig mindezt méltó módon koronázta meg.

A héten dr. Fodor Csaba alpolgármesterrel együtt személyesen gratuláltunk neki a kiemelkedő teljesítményhez, és megköszöntük, hogy ezzel a teljesítménnyel városunkat is méltón képviselte a világversenyen – tudatta Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Az idén a vizes sportban is lett világbajnoka Nagykanizsának.

A csendes hősöket ünnepelték Nagykanizsán

Csütörtökön a Medgyaszay Házban köszöntöttük a szociális területen dolgozókat, akik mindennapi munkájukkal fontos szereplői a város életének. Ők azok, akik csendben, sokszor láthatatlanul segítik a nehéz helyzetbe került embereket, és hozzájárulnak ahhoz, hogy közösségünk erősebb és támogatóbb legyen.

A város idei elismeréseit két kiváló szakember kapta:

– Horváthné Hajdu Yvette, a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény munkatársa

– Péntek-Vid Mónika, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársa

A köszöntőben is hangsúlyoztam: a szociális munka az egyik legnemesebb szolgálat, mert nem a magaslatok idején van jelen, hanem épp a mélységkor, amiről a világ, a nyilvánosság nem szeret tudni.

Az ünnepi műsorban egy fantasztikus koncertet láthattunk, melyben Kovács Szilvia, Kardos Eszter, Németh Bálint és Horváth Szilárd énekelt.

Köszönöm minden szociális területen dolgozó szakember munkáját, odaadását és kitartását. Nagy szükség van Önökre Nagykanizsán – tudatta Facebook oldalán pénteken Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotók: Kanizsa Médiaház)

2024-ben is elismeréseket adtak át a Szociális Munka Napján Nagykanizsán.

Országos szakácsverseny döntőjében a kanizsai kórház csapata

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház – NKDK csapata bejutott a X. Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ 2025–2026) országos döntőjébe.

A versenyt a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a fenntartható közétkeztetés jegyében, a Nébih és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai támogatásával.

Mi a 2. kategóriában – intézményi felnőtt közétkeztetésben – indultunk. Ebben a kategóriában a versenyző csapatoknak háromfogásos menüt kellett készíteniük:

Leves: kötelezően gulyásleves (húsos vagy húsmentes változatban). Főétel: a gulyáshoz illeszthető, tápanyagban kiegyensúlyozott fogás. Desszert: szezonális, hazai alapanyagokból

Mindezt mindössze 1050 Ft/fő nyersanyagköltségből, miközben kötelezően fel kellett használni a következő hazai alapanyagokat: makói vöröshagyma, sárgarépa, zeller, zöldpaprika, paradicsom, tejföl, mélyalmos tojás és szilva.

Ezen felül elvárás volt, hogy legalább egy KMÉ-védjegyes, valamint egy bio vagy öko minősítésű termék is szerepeljen a menüben.

A mi versenymenünk:

Tradicionális gulyásleves szürkemarhából, Trikolor túrógombóc kapros tejföllel, szilvás panna cotta fahéjas ropogós morzsával és mézes szilvapürével.

A menü megalkotásánál a célunk az volt, hogy hazai, szezonális és fenntartható alapanyagokból olyan ételeket hozzunk létre, amelyek egyszerre finomak, látványosak és a közétkeztetésben is megvalósíthatók.

Mentorunk a felkészülés során Eszenyi Gábor, a METRO Gasztroakadémia vezetője, aki szakmai iránymutatásával és inspirációjával segítette a csapatunk munkáját.

Köszönjük mindenkinek, aki támogatta a munkánkat és szurkol nekünk!

Tavasszal irány a SIRHA Budapest, az országos döntő! – tudatta Facebook oldalán a napokban a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház. (Fotók: Facebook)

Tavaly második lett és különdíjat is kapott a kanizsai kórház csapata az országos versenyen.

Új szakrendelés segíti a krónikus fájdalommal élő pácienseket Nagykanizsán

„Kedves Betegeink!

Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy intézményünkben Fájdalomterápiás és Palliatív Szakrendelés indul.

A szakrendelés elsősorban krónikus fájdalmak kivizsgálását és kezelését végzi, de csillapíthatatlan akut fájdalom (például műtét utáni vagy baleseti sérüléshez köthető akut, a hagyományos fájdalomcsillapító kezeléssel nem uralható panaszok) ellátását is vállaljuk.

Milyen kórképekkel foglalkozunk?

• Daganatos fájdalmak

• Mozgásszervi fájdalmak (a gerinc, a nagyízületek és a mozgatórendszer krónikus fájdalmai)

• Érszűkület vagy egyéb keringési zavarok okozta fájdalmak

• Idegrendszeri eredetű (neuropathiás) fájdalmak

• Műtéteket, sérüléseket követően kialakult fájdalomszindrómák

• Bizonyos fej- és arcfájdalmak

• A palliatív ellátás részeként kínzó egyéb társuló testi és lelki tünetek enyhítése.

Mire számítsak a kivizsgálás és az ellátás kapcsán?

A betegektől azt kérjük, hogy az előjegyzett időpontjuk előtt legkésőbb 15 perccel érkezzenek meg, mivel a betegellátás megkezdése előtt egy részletes fájdalomkérdőív kitöltését kérjük tőlük, melynek célja a panaszok pontos dokumentációja és az ellátás felgyorsítása. Minden esetben hozzák magukkal az eddigi leleteiket, képalkotó vizsgálataik CD,DVD lemezeit és gyógyszerlistájukat! A kórtörténet és a jelen panaszok felvétele után a fizikális vizsgálat /belszervi és neurológiai/ következik, szükség esetén kiegészítő vizsgálatokkal (képalkotók, laborok, elektrofiziológia) kiegészítve. Amennyiben a páciens kórelőzménye, fizikális vizsgálata és vizsgálati eredményei alapján nem egyértelmű, hogy pontosan melyik eltérés okozza a fájdalmat (nagyon gyakran több tényező szerepe is felmerül), a betegnek diagnosztikus injekciót ajánlunk, mely során 1-1 adott struktúra fájdalomközvetítő idegének átmeneti érzéstelenítésével megállapítható az adott elem szerepe a páciens panaszaiban. Gyakran több diagnosztikus injekcióra is szükség lehet.

A betegeknek a fenti vizsgálatok eredményeit egybevetve egyénre szabott gyógyszeres és/vagy intervenciós lehetőséget ajánlunk.

Hogyan zajlik az időpontkérés, az előjegyzés és a kontrollvizsgálatok?

A Fájdalomterápiás és Palliatív Szakrendelésen a betegeket járóbeteg ellátás keretein belül háziorvosi beutalóval, vagy a kórházban fekvő pácienseket előzetesen egyeztetett szakorvosi konzílium során látjuk el. A szakrendelés előjegyzés alapján működik, külső időpontkérés telefonon vagy e-mailben lehetséges. A fájdalombeteg kivizsgálása időigényes feladat, így új betegeinket 1 órás időablakra jegyezzük elő. A szakrendelés időkorlátai miatt a kontrollvizsgálatokat elsősorban telemedicinális keretek között (e-mail, telefonhívás) végezzük, de igény alapján személyes megjelenésre is van mód.

Hol található a Fájdalomterápiás és Palliatív Szakrendelés?

A szakrendelés a kórházi főépület 4. emeletén, a sebészeti ambuláns műtőben történik, az emelet keleti szárnyába belépve jobbra, a folyosó végén.

Működési rend/Rendelési idő: kedd, péntek 12:00-15:30, minden hónap utolsó péntek kivételével.

Járóbetegek esetében a beteg számára e-beutaló kiadását kérjük (a Fájdalomambulancia OEP kódja: 200225511) az őt beutaló szakrendeléstől vagy háziorvosától, ezután a beteg kérjen időpontot az alábbi elérhetőségeken:

E-mail (elsősorban): fajdalomambulancia@nkkorhaz.hu

Telefon: (csak rendelési időben érhető el!) +36-20-5192-555

A szakrendelés a JIR-ben nem érhető el, a beteg nem tud magának időpontot foglalni – tudatta Facebook oldalán a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.

A leggyorsabb hullócsillagok érkeznek

Hétfőről keddre virradó éjszaka (November 17.-18.) érdemes lesz az égre nézni: ekkor tetőzik a Leonidák meteorraj, amely óránként akár 15 hullócsillagot is produkálhat – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Leonidák különlegessége, hogy meteorjaik a Föld légkörébe másodpercenként több mint 70 kilométeres sebességgel lépnek be, ezzel ők a leggyorsabbak valamennyi ismert meteorraj közül.

(A fotó archív/illusztráció. Csillaghullás Nagykanizsánál. Fénykép: S. Varga György)

A csillagvizsgáló tájékoztatása szerint a raj látszólagos kiindulási pontja, a radiánspont 22 óra után emelkedik a horizont fölé keleten, a látványosabb hullás pedig a hajnali órákban várható.

A megfigyeléshez nincs szükség távcsőre – a hullócsillagok szabad szemmel is jól láthatók –, de érdemes fényszennyezéstől mentes, sötét helyet választani.

A Leonidák az 55P/Tempel–Tuttle nevű, 33 éves keringési idejű üstökös törmelékéből származnak. Az üstökös retrográd, vagyis a bolygók keringési irányával ellentétes pályán mozog, emiatt a meteoroidok szemből ütköznek a Földdel. Ennek köszönhető a rendkívül nagy, 71 kilométer per szekundumos belépési sebességük és villanásszerű, fényes felragyogásuk.

A raj az Oroszlán (Leo) csillagkép irányából látszik érkezni – innen ered a nevük is. Bár aktivitásuk nem a legmagasabb az év során, a Leonidák gyorsaságuk és fényességük miatt a leglátványosabb meteorrajok közé tartoznak.

Ritkábban nagyobb, kavicsszerű meteoroidok – úgynevezett tűzgömbök, vagy bolidák – is felvillanhatnak, amelyek látványos robbanással darabolódnak fel a légkörben.

A Leonidákhoz történelmi jelentőségű meteorzáporok is fűződnek: amikor a Föld a Tempel–Tuttle-üstökös sűrű porfelhőjén halad át, óránként több száz, sőt több ezer hullócsillag is megfigyelhető. Ilyen látványos kitörésekre korábban 1966-ban, 1999-ben és 2001-ben került sor – legközelebb pedig néhány évtized múlva ismét esély lehet hasonló égi tűzijátékra – közölte csütörtökön az MTI.

Törtek-zúztak egy kanizsai szórakozóhelyen

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két helyi férfival szemben, akik egy vendéglátóhelyen és annak környékén törtek-zúztak.

Július 19-én 21 órakor Nagykanizsa egyik szórakozóhelyén két fiatal kiabálni kezdett a többi vendéggel, mert egyikük nem találta a mobiltelefonját, amit szerinte a bent lévők tehettek el.

A két 18 éves fiatalember a lökdösődést követően több széket összetört a pub teraszán, majd egyikük beütötte egy közelben lévő épület ablakát.

A járőrök a helyszínen elfogták az elkövetőket, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nagykanizsai rendőrök befejezték a garázdaság vétsége miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldték az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Csukázás: a magyar horgászok kedvelt rablóhala

(x) A csukázás a magyar horgászok körében kedvelt tevékenység, amely nemcsak izgalmas, hanem kihívásokkal teli is. A rablóhal fogása összetett feladat, ezért fontos az ismeretek bővítése, hogy eredményesek lehessünk.

De vajon milyen felszerelés és módszer szükséges ahhoz, hogy sikerrel foghassuk ki a csukát?

A csukázó szerelékek változatossága

Különböző módszerek léteznek a csuka megfogására. Az egyik klasszikus technika az úszós szerelék, ahol a cél az, hogy a csalihalat a csuka feltételezett tartózkodási helyére juttassuk. Kétféle úszós megoldás létezik: az egyik, amely hagyja szabadon úszni a halat, a másik pedig rögzíti a kishal helyzetét végólommal. Mindkét variációnál alapvető fontosságú, hogy az úszó egyensúlyban legyen, és jól jelezze a kapást.

Másik elterjedt módszer a fenekező szerelék, amely gyakran egy tirolifa használatával egészül ki. Ez a technika lehetővé teszi, hogy a csalit magasabb szintre emeljük, ami különösen hasznos a növényekkel teli, akadós vizeken. Ily módon a csuka könnyebben rátalál a csalikra a sűrű vízinövényzetben. Érdemes megnézni a Damil.hu rablóhalas szerelékeit, ha sikerrel akarunk járni.

Modern technikák és a pergetés

A pergető horgászat szintén népszerű választás a csuka vadászatában. Ennél a technikánál a csalik, például a wobblerek vagy a támolygó kanalak, folyamatosan mozgásban vannak, ezáltal ingerlik a halat. Az ilyen szerelék elengedhetetlen részei az erős előkék, mint a kevlár vagy vastagabb fluorocarbon, azért, hogy ellenálljanak a csuka éles fogainak.

A modern megközelítés nemcsak innovatív, hanem hatékony is, hiszen a csuka gyakran az akadós, nehezen megközelíthető területeket kedveli. Az ilyen módszerek alkalmazása, különösen a megfelelő csalik kiválasztásával, jelentősen növelheti a fogási esélyeket.

A csuka és a felszerelés kihívásai

A csuka kifogása egyedi kihívásokat rejt magában, ezért fontos a megfelelő felszerelés használata. Az előke szerepe különösen kiemelkedő, mivel védi a zsinórt a csuka hegyes fogaitól. Az előkét készíthetjük drótból, kevlárból vagy vastagabb fluorocarbonból. Egy ilyen biztosíték nélkül könnyen elveszíthetjük a zsákmányt.

A horgászat során a felszerelés összeállítása ugyanolyan fontos, mint a személyes tapasztalat és a technikai tudás. Gondolt már arra, hogy a megfelelő módszer mennyi fáradságot spórolhat meg Önnek? Ha még nem próbálta ki az összes módszert, talán itt az ideje, hogy felfedezze a személyre szabott megoldásokat.

A horgászat szerelmesei, akik felszerelésüket online keresik, a Damil.hu webshopban széles választékot találnak. A cég hosszú évek óta, több mint 25 éve forgalmazza az olasz Trabucco márkát, amivel horgászok százainak biztosítja a sikert és a kiváló felszerelést a csukázáshoz.

Végül, a csukázás sokrétűsége kiaknázandó lehetőségeket rejt magában. Legyen szó úszós, fenekező vagy éppen pergető módszerről, minden megközelítés segít abban, hogy minél sikeresebb kapásunk legyen.

Külföldi diákok is tanulnak Nagykanizsán

November 5-én a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ Kampuszán tanuló külföldi diákokat köszöntötte a Városházán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

A hallgatók évről évre a világ számos országából érkeznek városunkba – korábban főként Ázsiából és Afrikából, idén pedig két diák Dél-Amerikából is csatlakozott a kanizsai közösséghez.

A beszélgetés során kiderült, hogy a legtöbben nagyvárosokból érkeztek, és különösen szimpatikus számukra Nagykanizsa nyugodt, barátságos légköre.

Eddigi tapasztalataik kifejezetten pozitívak, örömmel ismerkednek a várossal és az itt élőkkel.

Sok sikert és eredményes tanulást kívánok valamennyiüknek, és bízom benne, hogy a jövőben is sokan választják Nagykanizsát egyetemi tanulmányaik helyszínéül – közölte Facebook oldalán a városvezető. (Fotó: Kanizsa Médiaház)

Két betörőt értek tetten a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egyenruhásai

A körzeti megbízottak november 10-én délután figyeltek fel egy pölöskefői házra, amiből fény szűrődött ki, ők pedig tudták, hogy a tulajdonos külföldön tartózkodik.

Ezért felhívták telefonon, hogy megbizonyosodjanak róla, nincs otthon.

Ezután az egyenruhások bementek az ingatlanba, és két tolvajt értek tetten.

Kiderült, hogy a 40 és a 19 éves férfi a ház teraszán, egy zárt ajtón keresztül jutott be.

Ruházatuk átvizsgálása során karórák, borotva és egy penge került elő a fiatalember zsebéből.

A körzeti megbízottak mindkettőjüket elfogták, előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétsége miatt hallgatták ki őket – tájékoztatott a rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(Fotó: police.hu)

Milliókkal vertek át egy kanizsai nőt, egy taxis is belekeveredett az ügybe

Pénzmosás miatt kell felelnie a csalásból származó pénzt és ékszereket megszerző nőnek

Egy nagykanizsai nőt 2022. július 15. napján 14 óra 30 perckor egy ismeretlen, magát ügyvédnek kiadó férfi azzal a valótlan állítással hívta fel, hogy fiát egy közúti ellenőrzés során igazoltatták, melynek során kábítószert találtak nála.

A férfi magát kirendelt védőként nevezte meg, s közölte, hogy a fiút letartóztatták, akár 15-20 év büntetés is vár rá. A hívott fél arra hivatkozott, hogy a fiú szabadon bocsátásához 6-8 millió forintra lenne szükség.

A nő közölte, hogy csak 1 millió forint áll rendelkezésére, ekkor az ismeretlen telefonáló rákérdezett arra, hogy rendelkezik-e arany ékszerekkel. Az igenlő választ követően a férfi rávette a nőt arra, hogy szedje össze és mérje le az ékszereket, majd útmutatást adott részére arra vonatkozóan, hogy a készpénzt és az ékszereket milyen módon készítse össze egy hátizsákba, tisztasági csomaggal együtt.

Ezután a hívó közölte, hogy egy taxis fog érkezni a hátizsákért, akinek nincs tudomása a fentiekről és kioktatta, hogy úgy kommunikáljon a sofőrrel, hogy azt higgye, hogy nyaralni induló fiának küldi a hátizsákot.

Miután a taxis megérkezett a nő címére, átvette a 990 000 Ft készpénzt és 1 421 290 Ft értékű arany ékszereket tartalmazó hátizsákot és azt a hívó utasításai szerint elszállította Zalaszentivánra.

A taxis Zalaszentiván településen a hátizsákot bedobta egy ház udvarára, ahonnan azt nem az ismeretlen telefonáló, hanem tőle függetlenül végül a két házzal odébb lakó vádlott nő hozta el, aki ismeretlen forrásból tudomással bírt a nagykanizsai nő sérelmére elkövetett csalásról és a szállítmány érkezéséről.

A nő az általa is tudottan bűncselekmény elkövetéséből származó értékekkel a vagyon helyének elleplezése céljából ismeretlen módon rendelkezett.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a nővel szemben pénzmosás bűntette miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal kedden dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

1 2 3 935