10 fotó a régi kanizsai kosaras piacról

Ritka régi fotókhoz jutottunk hozzá, amelyek a régi nagykanizsai kosaras piacról készültek.

A régi piac a posta nyugati oldala és a mostani Célpont Áruház (most már kínai) közti területen volt.

Még iskolás korunkban nekünk is sok környékbeli ismerősünk dolgozott itt, megmaradt az emberben a friss sült kolbász, hurka, hús utánozhatatlan illata, a forgatag és a kofák kedvessége.

Akkor tudtuk, amit eszünk, az biztosan száz százalékig saját termés, hiszen frissen hozták kertjeikből a kiskanizsai “Sáska” és a környékbeli asszonyok.

Most a kanizsai Vízvári József újságírónak köszönhetően újabb, eddig ritkán látott fotókhoz  jutottunk az egykoron nyüzsgő piacról.

Fogadják szeretettel 🙂

Ez, a legutolsó fotó pedig már a “végjáték”, amikor bezárt a piac, amelynek már nyoma sem maradt 🙁

Régi vasárnapi ebédek Nagykanizsán

Ebben az írásomban, arról az időkről emlékeznék meg, amikor a boltokban még nem árultak bontott, tisztított szárnyas húsokat. A kanizsai asszonyok a régi piacra jártak le beszerezni a hévégi ebédhez a majorságot.

 

(A nagykanizsai kosaras piac 1971-ben)

 

Kis dróthálós ketrecekből árulták a „sáska” asszonyok a csirkét, kacsát, tyúkot, kakast. Szombat délelőttönként megszokott látvány volt a hazafelé siető kanizsai háziasszony, egyik kezében teli szatyor a másik kezében lábaiknál összefogott fejjel lefelé lógó csirkéket lóbált. Akkoriban, sokan laktak még udvari lakásokban, így a szárnyasok levágása megtisztítása nem okozott gondot.

 

Friss hús került az ünnepi asztalra. Így szerezte be többek közt anyám is, a hétvégi ebédre valót. A levágás úgy történt, ahogy most leírom. Lehet, tán a mai kor emberének a módszer brutálisnak tűnik, de akkor ez természetes dolog volt. Tehát. Térdei közé szorította a csirkét, nyakát hátrafeszítve tépkedte ki a nyakrészi tollakat. Éles késsel vágta el a csirke nyakát. A kifolyó vért egy tálban fogta fel, ebből majd kiváló reggeli készül hagymával összesütve.

 

(A nagykanizsai kosaras piac 1971-ben)

 

Ezután egy nagy vájlingba került a pipi és forró vizet öntött rá, leforrázta. így könnyebben ki lehetett húzni a tollait. Ezt a fázist nem szerettem, mert iszonyú büdös tudott lenni a leforrázott állat. Amikor „levetkőztette”, néhányszori átmosás után felbontotta. a belsőség, a lábak,külön tálba kerültek ebből nagyon finom csirkebecsinált leves lett, lisztel be srájbolva. (Azoknak írom le, akik netán nem ismerik e szó jelentését. A zsiradékon kicsit megpirított húst lisztel beszórta, átforgatta, így a karamellizálodó liszt finom ízűvé tette a levest) Utána lett vízzel felöntve.

 

Ezek a szárnyasok még kukoricán nőttek fel, nagyon finom volt a húsuk, szinte a són kívül más fűszert nem is nagyon igényeltek. Isteni vasárnapi ebédek készültek, vagy rántva, vagy tejfölös csirke formában. Az előzőhöz köretként zsírban áttört, átforgatott főtt burgonya volt, míg az utóbbihoz, nokedli dukált. Ezeken az ebédeken minden családtag ott volt.

 

(Nagykanizsa 1971-ben)

 

Ha el is mentem valahová délelőtt délre haza kellett érni, ez szabály volt. Hát így készültek a vasárnapi ebédek és annak előkészületei városunkban anno. Érdekességképpen elmondanám, hogy akkoriban nagyon rossz volt az ellátás (hatvanas évek).

 

Reggel a háziasszonyok városunkban, a Csengery utcai hentesüzlet előtt már fél hatkor sorban álltak az Argentínából behozott fagyasztott marhahúsra várva. Még kiegészítésül annyit tennék hozzá szentmiklósi (ma Miklósfa) asszonyok hordták a házakhoz a friss tejet, tejfölt, túrót. Hozták az apró, de jó ízű Mosáncki almát.
Ezen kívül szőlőlevélen a füstölt csúcsos túrót.

(Írta: Pusztafi Attila – Nagykanizsa. Fotók: Fortepan)

Ha elmennék egyszer Kanizsára

Nagykanizsa múltját és saját emlékeit idézte fel Horváth Tibor olvasónk a KanizsaPress Facebook oldalunkra írt írt látogatói bejegyzésében.
Érdemes elolvasni, nagyon szép!

 

„Komár” után eldönteném, melyik lehajtón szálljak ki az M7-ről. Onnan, már tudnám.
Először, az Ady úti régi kollégiumunkat nézném meg, ha az egyház szolgái beengednének. Ahol négy felejthetetlen évet töltöttem. Ahol benyomtuk a krumplistésztát akkor is, ha Doma néni átlépett a kondér fölött. Meghallgatnám, áthallik-e még a harangszó a betegszobába.

 

(A szerző Horváth Tibor profilképe a Facebookon

 

Aztán a Zsigmondy-t keresném föl, aminek akkoriban „OLAJIPARI” volt a neve. És a Zeneiskola „kistermét”, ahol a negyedik évet végigvidámkodtuk (helyszűke miatt lettünk kihelyezettek). Számát sem tudom a lyukas óráknak, mégis 4,3 lett az érettségi átlagunk! Egy valaki mindig pontosan érkezett az órákra: drága Kiss Gizella!
Elmennék a régi vasút-pálya felé (gondolom, csak az emléke van már), ahol óriási meccseket játszottunk a fekete salakon. (Egyedül Silló Elemér maradt közülünk felismerhetően tiszta.)

 

(Édességbolt régen Nagykanizsán)

 

Hogy nézhet ki ma, a Romlottvár, a Potyli-part, ahol a szörnyű illatú Harmónia cigiket füstöltük? Meg a sétakert… Onnan, átmennék a temetőbe… Istenem! Hány sírt kellene meglátogatnom… Az Eötvös tér: Vécsi néni mutatta meg, hol van elásva a Trianon-emlékmű.

 

A Muskátli, a Rózsakert, a Csengery-borozó… és a nyikorgó-székes (Postás?) mozi, az utca végén… A padok, a Sugár úti Moziparkban. (Van-e még oldalpáholy?) Ülnék egy fél órát a Szabadság – ma Erzsébet – tér kőpadjain (ha még van ilyen) megnézném a volt Igazságügyi Palotát. (Minden évben letakarta valaki a felirat „I”.betűjét.) Itt volt a buszmegálló. „Autóbusz indul a négyes kocsiállásból, Palin, Korpavár, Zalaszentbalázs, Hahót, Bak, Zalaegerszegre…” A kettesből pedig Sormás, Becsehely, Borsfa, Bánokszentgyörgyre…

 

(Az Inkey kápolna. Fotó: Vincze Lajos)

 

A régi bányász pálya! Ahol a törzsszurkolók minden vesztes meccs után sírva emlékeztek a legendás csatársorra: Héjja-Lyka-Fekete… A Gépgyár nehézgép szerelő csarnoka, ahol Feyler és Váradi mesterek zsíros kenyerét ettem!

 

Elmennék a „Récsei” út felé. Megnézném, maradt-e valami a volt orosz laktanyából, ahol utáltam katona lenni! És tényleg szép lett az Inkey-kápolna? Hatalmasakat beszélgetnék Lakatos Petivel, Gyenese Tyutyuval, Megyery Misivel – és még vagy húsz nevet sorolhatnék… Megnézném a padot, ahol az érettségi szünetben Tóber Ernő – rokoni alapon – segített matekból.
Soha sem felejtettem el: – Ha azt meg tudod fogalmazni, hogy mit nem értesz, már félúton vagyunk a megoldás felé…
Emlékeket idéznénk Uzsokiéknál Marika húgommal és Lacival. Meg Schmidt Marival… Aztán tennék egy körutat, a Borsfa – Bánokszentgyörgy – Söjtör – Vasvölgy – Hahót – Gelse útvonalon.

 

(A nagykanizsai várkapu. Fotó: Kisházy Gergely)

 

Aztán pedig rájönnék, egy hét sem lenne elég, hogy mindent végigjárjak… Egy másik hét pedig, hogy találkozzak régi meg új barátaimmal…
Ha elmennék egyszer Kanizsára…

12,20 volt egy rántott sertés piriburival a kanizsai Béke Étteremben

Városunkban a Fő utca északi oldalán levő épületben, a Sugár utca sarkától lefelé tán két házzal működött egy étterem.
Béke Étteremnek hívták. Két részből állt, volt egy felső része ami, az udvar felől külön bejáraton át volt megközelíthető. A közétkeztetés ebben a részben zajlott ebédidőben.

Az alsó részben pedig az étlap szerinti kiszolgálás zajlott és a söntés rész is ott volt, a boltíves fa kármentővel. Abban az időben én is a működtető Zala Megyei Szálloda, és Vendéglátó Vállalatnál (ZMSZVV) dolgoztam, mint hűtőgépszerelő-karbantartó.

Ez okból kifolyólag sokat jártam oda és esténként a barátaimmal is betértünk, néhány sörre. Sok érdekes ember dolgozott ott abban az időben, pincérek, konyhások, és a csapos hölgyek a söntés részben.

 

(A Béke Étterem személyzete. A fotó forrása ITT)

 

Egy, már akkor javakorabeli pincér arca van előttem, aki mindig udvarias volt a vendéggel, Kutasi Feri bácsi arca.

Kistermetű mozgékony ember volt, füle mögött az elmaradhatatlan ceruzával, amit a számla írásához használt. Sok névre emlékezem még, de az írás terjedelme miatt most mellőzöm azt, hogy mindenkiről írjak, hiszen sokan dolgoztak ott pincérek és konyhások, vezetők.

 

Az idő tájt még WC-s néniket is alkalmaztak, akik ott ültek a WC bejáratánál, és szigorúan elkérték a használati díjat. Most egy pincért említenék meg, aki délben a menüt (Csumi) hordta fel a felső részbe, ami nem volt annyira egyszerű dolog, lévén, hogy a konyhából három lépcsőn kellett felvinni az étellel teli tányérokat.

 

Béla a felszolgáló volt, hogy egyszerre tizenöt tányért felvitt és a vendég elé rakta. Akkoriban, két háromszáz adag menü is elfogyott ebédidőben.

Jól főztek, kiváló szakácsok dolgoztak a konyhán, sokan jártak oda előfizetéses menüre és éthordókban is sokan vittek ebédet. Az első rész jól nézett ki a boltívekkel és a cuppantott mennyezettel. kellemes hely volt. A hátsó részben, a menüztetésen kívül az élet igazából este kezdődött, el, sokan jártak oda szórakozni.

 

(A nagykanizsai Béke Étterem 1966. március 15-i étlapja)

 

Az étteremmel kapcsolatban el kell, hogy meséljek egy történetet, ami velem esett meg, nem vagyok rá büszke, de, de ez is én voltam.  Az történt, hogy a Hamburger Jenő utcában levő karbantartó műhelyben voltam, amikor a kanizsai sörgyárból telefonált a TMK-ból egy ismerősöm, hogy – Gyere, be most megkóstolhatod a frissen fejtett, kiváló kanizsai barna sört, a Paracelsust.

 

Hát én fel, is raktam a biciklire a szerszámos táskát és a kormányra a hűtőközeget tartalmazó palackot, és elindultam a sörgyár felé. Hát a műhelybe, hozták is mindjárt a másfél literes üvegben a kiváló, erős barna sört (22 fokos volt).

 

Elkezdtünk iszogatni, egypár üveggel legurítottunk. Elindultam visszafelé, úgy az út felénél éreztem, hogy baj van, bizony elért a „baj” le kellett, hogy szálljak és toltam a biciklit, meglehetősen kanyarogva, ahogy illik. No, beértem a műhelybe ahol várt egy üzenet, hogy a Béke étteremben elromlott a hűtő.  Hát én le is mentem, de egy nagy bökkenő volt nem a rossz hűtőt javítottam meg, mert másnap újra bejelentették, és amikor odaértem akkor ért a meglepetés, hogy bizony előző nap nem azt a hűtőt javítottam, meg ami valójában rossz volt!

 

Aztán később ez már a nyolcvanas évek, ez az étterem is kiürült, nem volt már vendég és rövidesen bezárták.
(Írta: Pusztafi Attila – Nagykanizsa)

Tragédiával végződött az első kanizsai autós ámokfutás

1885-ben a marburgi idősebb Franz Lajos megvásárolta a Vár úti gőzmalmot, amellyel azután 1892-től villamos árammal látta el a Nagykanizsát.
Fiai közül hárman ide is költöztek, a Csengery út 9. szám alatti házukba.
A városban az első személygépkocsit ifjabb Franz Lajos birtokolta 1905-től.
A visszaemlékezések szerint nagy, ormótlan, megjelenésében fiákerre emlékeztető szerkezet volt.

 

A városi sajtó gyakran cikkezett a botrányosan nagy sebességről (még a 40 km/h értéket is elérte), amellyel a kocsi közlekedett.

Franz sofőrje rövid idő alatt kétszer is gázolt. Egyik balesetének következménye egy hölgy halála lett.
„A város közbiztonságának réme” (a helyi laptól kapta e minősítést) 1906-ban már Budapesten dolgozott, másik munkahelyen, másik autóval. Ott egy kisfiút gázolt halálra.

A kocsiról nem maradt felvétel, de a mellékelt rajz (1908-ban készült Kanizsán) akár ezt az autót is ábrázolhatja.
A másik két fiú is vonzódhatott gépjárművekhez, mert az ugyancsak ekkoriban készített fotón ők feszítenek a város első oldalkocsis motorkerékpárján.
A Franzék udvarán készült képen harmadikként a kereskedőt láthatjuk.
(Forrás: Kanizsa – vár vissza – Facebook)

A Kisbolt

Mostanában sokszor előttem van egy kép. Egy kisbolt képe, amely városunkban a Csengery (akkor Béke) és a Szemere utca sarkán volt. A Takács-féle vegyesbolt.
Nem volt nagy, de mindent lehetett bent kapni, ami a háztartásokban szükséges volt.

Orromban érzem a friss kenyér illatát, amit a boltba lépve éreztem, a pult mögötti rácsos fa állványon sorakoztak.
Alatta döntött fapolcon dobozában a finom Típus nápolyi. Fent a pulton öblös, ferde szájú üvegekben csoki golyócskák, amit egy kis lapáttal mértek ki papírzacskóba.

(Ebben a házban működött a Takács vegyesbolt. Bejárata a Csengery utca felől volt)

Finom volt a zselés. Gyerekként sokat jártam e kis boltba, hiszen nem messze laktunk a strand pénztár melletti házban. Szinte mindent ebben a boltban vásároltunk.

No meg anyám lement a piacra, ahonnan lábaiknál lógatva hozta a rántani való csirkéket, amit otthon vágtunk le frissen és pucoltunk meg.
Ezek a csirkék még kukoricán nőttek fel finom volt az ízük.

A tulajnak volt egy lánya, akit mindenki csak Ecet Icának hívott. Később az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vette át ezt a kis boltot és üzemeltette tovább.
Már nem emlékszem mikor is szűnt meg, ellenben jó visszaemlékezni a hangulatára, az illatokra.
A mai nagyáruházakban ez a családias légkör már nincs meg.

Ha jöttem haza a boltból és le volt engedve a sorompó, átjöhettem az akkor még meglévő kis aluljárón, amit csak úgy hívtunk „bújó híd”.
Megálltam és hallgattam a fölöttem csattogó vonatkerekek zaját. Ma már ez a kis aluljáró sincs meg.

Hazafelé megálltam a kis trafiknál, Bakonyi Géza bácsi trafikjánál, ott vettem apámnak a Fecske cigarettát, no meg magamnak egy bocskorszíjat, ami egyfajta édesség volt. Hát ilyen emlékeim vannak városunk múltjából.
(Írta és fotózta: Pusztafi Attila – Nagykanizsa)

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

Így szilvesztereztek 1991-ben Kanizsán

Most, hogy már csak néhány nap van szilveszterig, aktuálissá vált egy 2008-ban Hajdú György által feltöltött videó.

Az 1991-es kanizsai szilveszteri bulin – amely az Erkel Művelődési Házban volt – elég sok régi DKG-s arcot látni, a talpalávalót a Maros Família húzta.

Jó szórakozást kívánunk ehhez a már történelemmé vált 10 perces nagykanizsai videóhoz.

Az Ady Vendéglő

Elérkeztem a nagykanizsai éttermeket bemutató sorozat egyik fontos étterméhez, és ez nem más, mint az Ady Vendéglő. A nem kanizsaiaknak írom, hogy helyileg a Nagypostával átellenben volt az étterem.
Az Ady úton volt ez a nem túl nagy étterem, híres volt kiváló konyhájáról, és hatalmas forgalma volt. Nagyon finom ételeket lehetett enni házias ízekkel, mint pl. szalontüdő zsemlye gombóccal vagy vese-velővel.

nagykanizsa-ady-vendeglo
Az üzletet nagyon hosszú ideig  Kremzner Géza vezette. Kemény ember volt, de a dolgozóit megfizette, és volt, hogy közös kirándulást szervezett a számukra autóbusszal. Ő már reggel korán a piacon volt a nagy táskákkal, és szedte össze a konyhára valót. Néhány nevet említenék meg az ott dolgozók közül a teljesség igénye nélkül. Úgy, mint Husz Elemér, Lukácsi Pisti, Kis Feri, (úgy tudom, már ő sem él) Bonc Sanyi, Németh Gyuri (becenevén merev Gyuri) aki sajnos már nincs az élők sorában. Aztán a szakácsok közül emlékezem Margit nénire, aztán Gizi nénire (Kondákorné).

Akkoriban még városunkban NB 1 B-s focicsapat működött az Olajbányász csapata. Vasárnapi meccs előtt az Ady dugig volt szurkolókkal, akik ott alapoztak be a meccsre. köztük voltam én is, mint B közép tag, én vertem a meccseken a piros kékre festett egykori úttörő dobot Volt olyan, hogy Elemér a meccs idejére, egyszerűen bezárt, és lejött megnézni a meccset.
Barátaimmal esténként ott is sűrűn előfordultunk. Egy időben a karbantartó műhelyünk ott működött az Ady vendéglő udvarában. Számtalan esetben előfordult, hogy Géza meglepett bennünket egy-egy láda sörrel. Az étteremben rengetegen ebédeltek, helyet déltájt nem lehetett találni. Az éthordós elvitel is sok volt.
Úgy tudom, Géza azért adta vissza, mert nem tudott a bérleti díjban megegyezni az épület tulajdonosaival. Ma kínai étteremként működik, de az már nem az Ady. (Közben kaptam a hírt, hogy már az is bezárt.)
Az akkor egy más világ volt, az emberek megtehették, hogy eljárjanak ilyen helyekre, és meg is tették. Elmondható, hogy ez az étterem Nagykanizsa leglátogatottabb étterme volt. Nemrég kaptam a hírt, hogy közben Kremzner Géza is eltávozott az élők sorából. Nyugodjon békében. (Írta Pusztafi Atila)

nagykanizsa-pusztafi-attila

Már elérhető Pusztafi Attila barátom könyve, a Kanizsai emlékek. Ebben a könyvben több száz olyan ember nevével is megismerkedhetünk, akik Nagykanizsa vendéglátásában ismert, és híres emberek voltak. A 60-as, 70-es és 80-as évek közismert szereplőinek: felszolgálóknak, pincéreknek, étteremvezetőknek és ebben a vendéglátóiparban dolgozó sok érdekes ember és kanizsai iparos életébe, munkájába engednek most bepillantást. Nosztalgikus érzés visszaemlékezni a város akkori irigyelt közösségi életére, szereplőire, ami akkor Nagykanizsát az itt élők számára az ország legszebb várossá tette. Azt a Nagykanizsát, ahol jó volt lakni, élni, pihenni és szórakozni is. Hiánypótló ez a könyv. Pusztafi Attila révén az akkori embereknek állított emléket. Köszönet neki ezért a munkáért. A könyv kedvező fogadtatása adott neki kedvet és lendületet a könyv folytatásának a megírására is, mert városunkban élt még bőven olyan kvalitású és érdekes ember, akikről illik megemlékezni. Pusztafi Attila ezt a hálás feladatot vállalta magára! (Vízvári József)

A Kanizsai emlékek című könyv megrendelhető a 06/30/526-4202- es telefonszámon.
A cikk megosztói között 2 db Kanizsai emlékek című könyvet sorsolunk ki október 22-én (szombaton).

10 varázslatos régi képeslap Nagykanizsáról

Még 1890-es régi képeslap is szerepel azon csodálatos régi nagykanizsai levelezőlapok között, amit nemrég kaptunk.

A képeslapokon az egykori fotósok a város egy-egy varázslatos pillanatát örökítették meg, ami már Nagykanizsa történetéhez tartozik.

A képeslapok gyűjtői: Kánnár Attila, Tarnóczky Attila, Szombath Tibor, Török Tibor, Korpavári Attila, Vizvári József és még sokan mások…

Aki szeretne egy csodálatos képes albumot Nagykanizsáról, annak jó szívvel ajánljuk Vízvári József (Pipás) Üdvözlet Nagykanizsáról című 228, A/4-es méretű fotóból álló kiadványát, amely a 06/30/413-6995-ös telefonszámon rendelhető meg.

nagykanizsa képeslap 1

nagykanizsa képeslap 2

nagykanizsa képeslap 3

nagykanizsa képeslap 4

nagykanizsa képeslap 5

nagykanizsa képeslap 6

nagykanizsa képeslap 7

nagykanizsa képeslap 8

nagykanizsa képeslap 9

nagykanizsa képeslap 10

1 2