Maximum 80 százalékon lehetne a jelzáloghitelesek házait árverezni

Mintegy 145 ezren vannak azok az eladósodott jelzáloghitelesek, akik legalább három hónapja nem tudnak törleszteni, bár vannak köztük olyanok is, akik nem is akarnak – mondta a KDNP frakcióvezetője, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

Harrach Péter közölte: a KDNP a végrehajtási törvény módosításával azokon akar segíteni, akik nem tudják törleszteni tartozásukat. Ha valaki nem tud törleszteni, akkor most az egyetlen lakóingatlanját – amelyben él – elárverezik, általában a becsült értékének 70 százalékán. Ez méltatlan – mondta a kereszténydemokrata politikus, megjegyezve: valakinek még ezután is törlesztenie kell részleteit.


Ezért kezdeményezte pártja a végrehajtási törvény módosítását – tette hozzá. A csütörtöki sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a KDNP alelnöke javaslatukról elmondta: azt indítványozzák, hogy ha folyamatos árverésen, egy éven belül a lakást nem sikerül értékesíteni 100 százalékos értéken, akkor a becsült érték legfeljebb 80 százalékáig lehessen engedni az árból.

A felek közös megállapodása esetén ettől a kikötéstől el lehetne térni, azaz meg lehetne alacsonyabb árban is egyezni. Megjegyezte: ha az ellenzéki pártok hozzájárulnak a házszabálytól való eltéréshez, már hétfőn tárgyalhatják a javaslatot, és kedden el is fogadhatják.

Harrach Péter emlékeztetett, hogy a kilakoltatási moratórium március 1-jén véget ért, de ha még nem történt törvényes árverés, akkor közbe tudnának lépni a módosított jogszabály alapján. MTI

Devizahit-el?

Korábban már beszámoltunk a DélZalaPress Ekonóm rovatában a kormány forintosítási és bankokat érintő terveiről, amiből mostanra végül mindkettő meg is valósult. Természetesen ez a legkevésbé sem meglepő kimenetel, de azért nem eszik olyan forrón a kását…

A változás illúziója

A devizahitelesek problémája megoldódott, a terheket ezentúl forint alapon tudják fizetni.
Ezt a mondatot kimondva lehet csak kétféleképpen kihangsúlyozni, így olvasva, vagy leírva csak egyet jelent, kedves devizahiteles: neked most nagyon jó lesz. Ha csak a közmédiára hagyatkozunk ez így helytálló is, de nem árt egy kicsit a bűvész  palástjába nézni.
A fenti mondat ugyanis félig igaz. A devizahitelesek problémája nem oldódik meg, ez merő félrevezetés. Kapásból két dolgot lehetne ezzel szembeállítani, amik közül a leginkább szembeötlő maga a forintosítás fogalma. Ha van valutád még nyaralás után, és elmész átváltani – forintosítani – akkor a bankban az aktuális vételi árfolyamon tudod ezt megtenni. Ilyenkor rendszerint kevesebb pénzt kínál a bank, mint kereskedő azért a pénzért, amit te áruként bocsájtasz rendelkezésére.

Erre a tranzakcióra elképesztően sok makrogazdasági hatás rakódik, a nemzetgazdasági mutatóktól, a tőzsdei alkuszok kedvén át, a valós teljesítőképességeken keresztül, a spekulációkig minden.

Legutóbb az őszödi beszéd, a válság kirobbanása  után, az IMF hitel felvételét megelőzően majd annak kifizetését követően, vagy egy-egy rosszul sikerült politikusi megszólaláskor lehetett ezeket a hatásokat megfigyelni.

images (1)Amikor forintosítani akarod a hiteled, akkor bemész a bankba, ahol a devizahátralék (mert deviza alapon vetted fel a hitelt) mértékét kiszorozzák az aktuális árfolyammal, és te azt fizeted utána fixen. A jó ebben az, hogy kisebb kilengésekkel, valamivel biztosabban tudod hónapról hónapra törleszteni a tartozásodat. De belegondoltál abba, hogy a hiteled ettől nem lett kevesebb? Ami 1.000.000 Ft volt 8 éve (~4500 € akkor), és kifizettél belőle már 1.200.000-et (hiszen közben 20%-ot nőtt 250-ről 300-ra minden egyes felvett euród), de még mindig hátravan 500 €. Akkor azt az 500-at felszorozzák neked most 305-tel, és még ~160 ezret fizethetsz be a szokásos ütemben. A végén visszanézel, és felteszed a kérdést, hogy ha 1 milliót kértél, és 8+X év alatt majdnem a másfélszeresét fizetted vissza, akkor most mitől jobb? Milyen problémát is oldottak meg, amikor ugyanúgy sok pénzt kell visszafizetned, csak immáron forint alapon? Elmondom:

valójában semmilyent.

Nem lett kevesebb

Nem lett kevesebb

A probléma, ami most “megoldódott”, az a további lecsúszás elkerülése. Így most már elmondhatod, hogy ennél legalább nem lesz rosszabb. De attól még ugyanúgy fizetned kell. Az más kérdés persze, hogy az egyoldalú szerződésmódosításból kifolyólag arra tudták kötelezni a bankokat, hogy adjanak vissza abból a pénzből, amit anno csak úgy elkértek extrában, de ezt ne keverjük össze a forintosítással. Előbbi esetben egy kvázi jogtalan tranzakciót büntet az utólagos rendelet – és elviekben elszámoltatásnak tekinthető -, utóbbi esetben pedig egész egyszerűen biztosítják a banknak, hogy a hiteles ha nehezen is, de ki fogja fizetni a hitelét, neked meg azt biztosítják, hogy jövőre is csak annyit kell fizetned, mint most.

Senki sem veszített, de senki sem nyert

A bankok bizonyosan széles mosollyal csapták össze tenyereiket, mert ez nekik is jobb, mintha bizonytalan kintlevőségeiket forgatnák, és gyakorlatilag egy fillért sem buknak. Ez nem tűnik elszámoltatásnak, de nem is egy win-win helyzetnek. Inkább “not lose-not lose”…

A másik dolog a fenti mondattal szemben, az a rejtett fizetési potenciál. A kifizetések attól függenek, hogy az adós rendelkezik-e jövedelemmel. Amennyiben nincs versenyképes keresetre lehetősége egy adósnak, akkor a forintosított hitelt sem fogja tudni részleteiben fizetni, hiába a kisebb rizikó. A terep valamivel tisztább a törlesztéshez, de valahol ez a pedál nélküli bicikli esete: ha nincs mivel tekerni, a bicikli magától nem gurul. Lejtőt viszont sem az állam, sem a bank nem fog tudni adni soha…

Felébredni a devizahitel-álomból

A Portfolio.hu legfrissebb értesülései szerint sajnos a korábbi várakozásokkal ellentétben nem lesz Kánaán a devizahiteleseknek a kormány tervezete szerint. A bankok működésével kapcsolatban azonban várható némi normalizálódás.

Rögtön az elején érdemes leszögezni a kölcsönös korrektség érdekében, hogy a devizahitel-válságnak nincs egyértelmű felelőse. Ezt a labdát ugyanis mindenki kapura rúgta.

A klasszikus bűnbak maga a pénzintézet, akinek a legnagyobb bűne az egyoldalú szerződésmódosítás.

Sokan összekeverik/beleveszik ezt a problémát a megnövekedett törlesztő részletek esetével, pedig ez nem egészen helytálló. Amiről igen gyakran elfeledkeznek, az az állami felelősség, amiből valamennyi kormány kivette a részét 1998 óta.

A bankok szabad versenyét szinte semmilyen állami korlát, vagy feltétel nem szabályozta,

ami elejét vehette volna a jövő problémáinak, aminek gyökér oka a szűklátókörűség (vélhetően még maguknak is hazudtak a törvényalkotók, mikor az euró mielőbbi bevezetésére bazíroztak) és a struccpolitika (érezték, hogy ebből baj lehet, de ki merte volna a látszat jólétben megkockáztatni az „olcsó pénz” elvételét?).

A harmadik tényező pedig maga a hitelfelvevő.

Az egy dolog, hogy a bank rendszerint nem adott megfelelő és teljes körű felvilágosítást – megalapozott üzleti érdeke miatt -, de az asztal túloldalán rendszerint helyet foglaltak olyan felnőtt emberek is, akik elhitték a következmények nélküli túlköltekezés illúzióját.

Az elmúlt években szinte minden évben zászlajára tűzte a kormány, hogy ezt a fertőző mételyét a nemzetgazdaságnak kiiktatja, ám ez egy olyan bonyolult műtét lenne, melynek biztosan maradandó károsodás lenne a vége. A jelen helyzetben látható eredmény azt tükrözi, hogy ezúttal egy kicsit körültekintőbbek voltak állami oldalon, noha nem egészen van összhangban a korábbi retorikával.

bilincs

Mi a tényállás?

Két fontos határozat van születőben. Az egyik, hogy a bankok hitelkibocsájtási lehetőségei valamelyest végre szabályzásra kerülnek. A tervezet szerint ez lesz a „fair bankrendszer”, mely részletesen körülhatárolja a bankok által nyújtható kamatszinteket, és tisztességes szerződési feltételeket.

A válság után ez egy logikus és egyben hasznos „vívmány” lehet, ami első sorban a fogyasztókat védi, másod sorban a bankok számára is ideálisabb utat jelöl ki, elkerülve az esetleges későbbi túlkapásokat.

A másik pedig a törlesztés forintosítása, de ez nem annyira kedvező a hitelfelvevők számára, mint ahogyan arra számítani lehetett.

Nagy csalódás ugyanis, hogy a devizahitel hátralékot az aktuális árfolyamon átváltott forinthitellel lehet kiváltani csak, szemben az ígért, néhány évvel ezelőtti szinthez képest.

Mi jó, mi nem?

Ha a „fair bankrendszer” szisztémáját nézzük, mindenképpen egy felelős, és logikus következményként megszületett javaslatot láthatunk. A bankok versenyét közvetlenül szabályozó lépés nem szab gátat a hitelezésnek, ugyanakkor az olyan végzetes baklövésektől, mint az elmúlt években korlát nélkül ablakon kiszórt hitelek, megkíméli minden résztvevőjét a piacnak. A tervezet részletei egyenlőre nem ismertek, azonban az irányelv megszületése már eleve egy jó kezdeményezés. Bankok szempontjából a hátránya, hogy a hitelek kibocsájtása nem lesz annyira a pénzintézetre hagyva, mint előtte. Az eljárásokról és mértékekről az állam látszik gondoskodni, de a banki termékek kialakítását ez nem befolyásolja. Eszerint január 1-től azt kívánják meghatározni, hogy a bankok miként alakíthatják ki hitelszerződéseiket. A hiteligénylők szempontjából ez némi biztonságot nyújthat függetlenül a banki termékek tartalmától.

szemelyi_hitel

Az aktuális értéken történő forintosítás a hitelesek számára inkább savanyú szőlő. A jelen tervezet azt körvonalazza, hogy amennyiben a 8 éve felvett svájci frank hitelét forintosítaná, azt csak adott napi árfolyamon teheti meg. Vagyis nyerni nem nyer, legfeljebb kevesebbet bukik a kliens. Azért lehet ez fájó pont – a gazdasági körülményekben egyébként érthető döntés -, mert a kormánypropaganda évek óta azt sugallta, hogy a devizahitelesek körében kialakult extrém helyzetet ugyanolyan egyoldalúan fogja megoldani, ahogyan a bankok jártak el, kedvezőbb helyzetbe hozva az embereket ezáltal. A gazdaságban jártasabbak persze sejthették, hogy ennyire nem eszik forrón a kását, ám a tömegek számára félreérhető üzenetet közöltek. Az egyértelmű előny jelen helyzetben a bankok és az állam oldalán áll. A pénzintézetek számára így nem kell további, az árfolyamgát rögzítés során keletkezett veszteséget elszenvedniük, hanem gyakorlatilag reálértéken realizálhatják kintlévőségeiket. Az állam számára pedig azért pozitív, mivel a gazdaságunkba vetett bizalom a versenyszféra résztvevői szemében nem szenved nagyobb csorbát. Ellenkező esetben ugyanis a bankokon keresztül rendkívül meginoghatna a pénzügyi bizalom. (Habár a bankadó nem kerül eltörlésre.)

Összefoglalva tehát
1. az állam egyfelől szükségszerű, és számára előnyös lépéssel készül,
2. a bankok helyzete nem lesz rosszabb (noha jobb sem), hanem inkább stabilizálódhat
3. A hitelfelvevő puttonya ugyan nem ürül, de az út valamivel simábbá és biztonságosabbá válik