A kanizsai Lubics Szilvia nyerte a L’Ultramarine 177km távját!

lubics szilvia ultrafutó 1

Míg sokan a Dolomitokban versenyeztek, Lubics Szilvia a francia partok felé vette az irányt és rajthoz állt, sőt, győztesként ért célba, a L’Ultramarine elnevezésű viadal Grand Raid nevű leghosszabb távján.

Hivatalos Facebook oldalán így ír a versenyről:

“Igaz, hogy már elkezdtem az edzéseket a következő célversenyemre, de még adós vagyok egy élménybeszámolóval, így be is pótlom azt – hátha valaki kedvet kap egy kis Bretagne-i terepezéshez. 🙂

Egy hete indultam a L’Ultra Marin nevű, Franciaországban rendezett 177 kilométeres terepfutó versenyen, erről írok most.
Miért pont ez a verseny?

A TransGranCanaria után szerettem volna ebben az évben még egy hosszú terepversenyen indulni. Az eredeti terv a “Mozart 100” volt, de egy családi esemény (Boti fiam ballagása pont előtte napra esett) miatt valami mást kellett keresnem. Ezt a versenyt Lőrincz Olivér ajánlotta: a tizenkettedik szervezés-, jó rendezés-, van mezőny-, nem túl szintes-, és a gyönyörű pálya voltak az indokok, ami miatt nem is gondolkodtam sokat, beneveztem.

lubics szilvia ultrafutó 2

Felkészülés:

7 hete kezdtem el új edzésmunkát, új edzővel. Az új útnak még csak az elején járok, de azt éreztem már a verseny előtt is, hogy jó felé haladunk. Speciálisan erre a versenyre nem készültem – olyannyira nem, hogy a szintrajzra, időjárási körülményekre is csak a verseny hetében néztem rá, annyira el voltam foglalva egész más dolgokkal. Csináltam az edzéseket, Gyuri (a férjem) pedig elintézett minden egyebet a versennyel kapcsolatban (utazás, szállás, stb.).

Verseny előtt:

A francia tartózkodásunkat is minimalizálni kellett az otthoni teendők és a srácaink miatt. Szerdán utaztunk, péntek-szombaton volt a verseny, hétfőn reggel pedig már utaztunk is haza.
Csütörtökön felvettem a rajtszámot – meglepett, hogy “készültek rám” és azt mondták, hogy esélyesként tartanak számon. Ez jól esett, de innentől meg kellett mutatnom, hogy nem volt alaptalan a sejtésük 🙂

Pénteken csak este 6-kor volt a rajt, így nyugodtan lehetett pihenni, enni napközben. Nagyon vártam a versenyt, úgy éreztem jó formában vagyok, persze a terep nem az én világom, de gondoltam: csinálom szépen és meglátjuk mi lesz…
A pálya gyönyörű volt. Vannes kikötőjében volt a rajt, egy kört tettünk még a belvárosban, aztán indultunk a „körre”. Zömében az óceánparton haladtunk a Morbihan-öblöt futottunk körbe. Rajt után még közel 5 órán át világos volt, lehetett gyönyörködni a tájban. Sok hangulatos rész volt: balról az óceán sok fiatallal – gitároztak, énekeltek, én pedig nem messze futottam kicsit beljebb az erdőben. Sokáig emlékezni fogok rá…

Nagy szintemelkedés nem volt a versenyen, összesen kb. 1000 méter, de sík szakasz szinte semmi. Vagy föl, vagy le futottunk. Maga a terep elég változatos volt, néhol köves, néhol (amikor lementünk egész a vízpartig) homokos, sokszor pedig gyökeres, murvás. Ezek váltakoztak, nem volt unalmas. Lehetett futni, csak kevés combtámasztós – mászós rész volt benne. A lejtők miatt izgultam inkább, mert azok annyira be tudnak tenni a combomnak, hogy sokszor normálisan lépni sem tudok lefelé. Most – bár 100 km után azért fájt már – futni is tudtam…

A frissítőállomások nagyon ritkán voltak, általában 15-17 km telt el két pont között. Ezeken nagyon sok minden volt: kóla, víz, gyümölcsök, kenyér, sajt talán még szalámifélék is, de nem nagyon néztem szét az asztalokon, inkább csak “tankoltam” egy adag vizet, néha banánt. Hátizsákkal futottam. Gyurival 3 alkalommal találkozhattunk: 39, 92 és 120 km-nél, ami nem valami sok, de legalább nem volt ki sajnáljon, ha épp gödörben voltam.

lubics szilvia ultrafutó 3

Ami a problémát okozta szokás szerint, az a gyomrom volt. Sajnos kezdettől nem volt jó a hasam, a verseny alatt néhány órán keresztül megint többször hánytam, hasmenésem is volt – ekkor alig volt bennem valami energia. Ezt azért éreztem rendesen, de egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy emiatt nem csinálnám végig.
Gyuri úgy 20 km-nél megállt fényképezni, és ekkor bekiabálta, hogy első vagyok. „Frankó: már csak 157 km-en át kell tartani a pozíciót.”-gondoltam. 🙂 Ez azért elég nagy motiváció volt. Olcsi fiam otthon tudta követni a kontrollpontokon való áthaladásunkat, így tudtam kb. mennyi előnyöm van a második lányhoz képest és igyekeztem a kezdeti 10 percet egyre növelni. Ez sikerült is, elég sokat matekoztam útközben, lazítani pedig egyáltalán nem lehetett.

lubics szilvia ultrafutó 4

90 km-nél értük el az öböl bejáratát, ahol motorcsónakokkal vittek át bennünket a túloldalra, hogy folytatni tudjuk az öböl kerülést. Mire a csónakhoz értem, már nagyon fáradt voltam. Az átkelési idő természetesen nem számított a versenybe. Kaptam egy nagy nylonkabátot, mentőmellényt és beszálltam a csónakba. Mivel várni kellett még pár embert az indulásig, rögtön elkezdtem remegni a hidegben, így felvettem még egy jókora kabátot, ami már melegen tartott. Mondták, hogy kb. 10 perc lesz az út, azt szerettem volna pihenésre fordítani. Sikerült is elég gyorsan ellazulnom. A 10 perc túl gyorsan elszállt, de meglepetésemre ahelyett, hogy beállt volna mindenem, egész frissen szálltam ki a hajóból.

A verseny útvonala amúgy nagyon jól ki volt jelölve, talán éjszaka még egyszerűbb volt a tájékozódás a világító táblácskák miatt. A verseny második felében is sikerült végig futnom. Közben a második helyen haladó lány visszaesett a 3. pozícióba és tudtam, hogy az utolsó 20 km előtt közel másfél óra előnyöm van, így itt már eléggé visszavettem a tempót, a nagyobb emelkedőkön inkább csak gyalogoltam. 10 km-el a cél előtt már a rajt-cél városában Vannes-ban voltunk, csak a cél nem akart sehogy sem feltűnni. Na, itt már elég nyűgös voltam. Fájt a talpam a kövektől, nem akartam mást, csak meglátni a célkaput.

lubics szilvia ultrafutó 5
Kb. 1 km-el a cél előtt már elém jött a verseny speakere és kézen fogva futott be velem a célegyenesbe, miközben tapsoltak, kiabáltak az emberek az út szélén. A kapu előtt nem sokkal kaptam 2 fáklyát a kezembe és azokkal kellett befutnom. Csodálatos érzés volt! A versenyre nem vittem magyar zászlót, hiszen nem is gondoltam, hogy én itt dobogós lehetek, de a befutóm után pár perccel a nézők soraiból egy srác kezembe adott egyet, amiért nagyon hálás voltam. (Kiderült, hogy a barátnője magyar, így volt zászlójuk és kihozta.) Sikerült győznöm, nagyon boldog voltam!

94 női induló volt, 54-nek sikerült befejezni a versenyt. Az én időm 20 óra 29 perc lett.
Az eredményhirdetés másnap délben volt, nyertem egy jövő évi nevezést. Ki tudja – lehet, hogy visszatérek?”

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?